DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Hatalmas tömegbaleset, piros zászló és két év után Herta-győzelem az IndyCarban

A szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli és idei utolsó utcai versenyére került sor a hétvégén az IndyCarban, amelynek mezőnye Torontóba látogatott. A vasárnapi futam több incidenst is hozott, közülük a legkomolyabb a 73. körben történt, amikor Pato O’Ward megpördült, autóját pedig Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Santino Ferrucci és Nolan Siegel is eltalálta – Ferrucci autója a levegőbe is repült és a tetején landolt, így jött a piros zászlós megszakítás.

Aki nem hibázott egész hétvégén és a versenyen sem, az Colton Herta volt, aki a pole-ból indulva szinte végig vezetett, és ezzel bő két idény után ünnepelt újra győzelmet az IndyCarban. Az Andretti Kyle Kirkwood révén kettős diadalnak örülhetett, míg a dobogót Scott Dixon tette teljessé, megelőzve a bajnoki címvédő és éllovas Alex Palout.

A Penske triójának pocsékul sikerült a versenye: Will Power a hajrában küldte a falba egy kemény előzési kísérlettel Scott McLaughlint, amiért büntetést kapott, míg Josef Newgarden a bokszban is időt veszített, defektet is kapott, így a top 10-ből is kiszorult. Mindössze 15 autó ért amúgy célba, közülük a 14. helyen az a Theo Pourchaire, akit a néhány héttel korábbi váratlan kirúgása után hívott vissza az Arrow McLaren az edzésen kézsérülést szenvedő Alexander Rossi helyére. Íme, a futam videós összefoglalója:

 

A futam végeredménye:

1. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda  
2. Kyle Kirkwood Andretti Honda 0.3469
3. Scott Dixon Ganassi Honda 0.9680
4. Alex Palou Ganassi Honda 1.6911
5. Marcus Armstrong Ganassi Honda 2.7719
6. David Malukas Meyer Shank Honda 3.0853
7. Christian Lundgaard RLL Honda 3.8925
8. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 4.6346
9. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 5.6537
10. Graham Rahal RLL Honda 6.1456
11. Josef Newgarden Penske Chevrolet 10.4924
12. Will Power Penske Chevrolet 11.5555
13. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör / 6.7013
14. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 1 kör /7.1210
15. Toby Sowery Coyne/WR Honda 1 kör /7.4747
16. Scott McLaughlin Penske Chevrolet  
17. Pietro Fittipaldi RLL Honda  
18. Nolan Siegel McLaren Chevrolet  
19. Pato O’Ward McLaren Chevrolet  
20. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet  
21. Marcus Ericsson Andretti Honda  
22. Kyffin Simpson Ganassi Honda  
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda  
24. Hunter McElrea Coyne Honda  
25. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet  
26. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet  
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet  

Schumacher és Hill nagy csatáját mutatja meg nekünk az F1

1994. november 6-án, Suzukában rendezték a Japán Nagydíjat, ez volt a szezon utolsó előtti futama - a vb-címért Michael Schumacher és Damon Hill vívott öldöklő csatát. Az F1 ezt a futamot "közvetíti" nekünk újra: szerdán 18:00-tól az F1 Facebookján és a YouTube-ján. Ne maradjatok le!

pf9_2

Öccse jobban tudja, melyik Marc Marquez kedvenc pályája?

Egymásnak tettek fel saját magukról kérdéseket a Marquez testvérek – akik idén csapattársak is lesznek a Repsol Hondánál –, s az ifjabbik spanyol úgy gondolta, bizonyára az az austini COTA lesz bátyja kedvenc pályája, ahol tavalyi bukásáig verhetetlen volt (mondjuk ennyi erővel a Sachsenringre is tippelhetett volna az öcs, hiszen ott pedig 2010 óta legyőzhetetlen). Csakhogy a nyolcszoros világbajnok bár szereti a texasi helyszínt, két másik pályát előrébb rangsorolna – a megoldás a videóban:

 

Melyik F1-es pálya a leglaposabb?

Érdekes összehasonlítást készített egy rajongó a Formula-1-es versenynaptár pályáiról. Az alábbi grafikon azt ábrázolja, melyik pályán mekkora a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb pont között. Mindössze két méteres szintkülönbséggel az Orosz Nagydíj helyszínének lapossága egy tepsiével vetekszik, míg a Belga Nagydíj 102 méterét a legextrémebb hullámvasutak is megirigyelnék. Szeretett pályánk, a Hungaroring szintkülönbségei az átlagosnál 11 méterrel nagyobbak. A mogyoródi pálya legmélyebb pontja egyébként a hármas kanyar után, a legmagasabb pedig a célegyenesben található.

nzwinj2drzt41

Schumacherek, Fittipaldik, Villeneuve-ök: Több testvérpár szerepelt a Formula-1-ben, mint gondolnánk

Családi kötelékről készített háttéranyagot a Formula-1 YouTube-csatornája: a királykategóriába nem csupán apák és fiúk, hanem testvérek is eljutottak szép számmal, és versenyeztek általában egyidejűleg. Michael és Ralf Schumacher, Emerson és Wilson Fittipaldi, Gilles és Jacques Villeneuve és a többiek:

Egyre jobban zavarba ejt a sok virtuális verseny? Segítünk kiigazodni az e-sport-körképpel

A világjárvány megbénította az autósportot, a versenyek szünetelésének azonban van egy nyertese: az e-sport profitált a pilóták otthonmaradásából. A figyelem a profik részvételével zajló virtuális futamokra irányult, amelyek száma egyre szaporodik. E-sport-körkép az AFM Motorsporhíradóban.

Már az Autósport Játékok második kiadását is elhalasztották – pedig októberben lett volna

Újabb rendezvény esett a koronavírus-járvány áldozatául: az FIA bejelentette, hogy az eredetileg október végére kiírt Autósport Játékok (amely a tavaly életre hívott torna második kiadása lett volna) elhalasztotta 2021-re. A 2019-es változatnál több kategóriát felvonultató esemény közleményében kiemelte, hogy az egészségügyi helyzet és az általa okozott gazdasági válság mellett a döntésben szerepet játszott az is, hogy több versenyszéria kénytelen a járvány miatt átalakítani a versenynaptárát, így várhatóan jóval több bajnokság fog még az Autósport Játékok tervezett időpontjában is futni, mint eredetileg.

autósport-játékok-1

Fotó: Megújult a Hungaroring főbejáratának felirata

Befejeződtek a munkálatok a mogyoródi F1-es pálya bejáratánál, mutatunk is egy előtte-utána összehasonlítást (felül az új, alul a régi változat) – már csak az a kérdés, áthalad-e alatta idén a mezőny…

hungaroring-1_1

hungaroring-2

Leclerc győzelme, Russell majdnem-dobogója, Sainz balesete - ez volt a Virtuális Kínai Nagydíj

Vasárnap este tartották az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi futamát, amit az elmaradt Kínai Nagydíj helyett rendeztek a szervezők. A futamon több parázs csatának is szemtanúja lehetünk, ezeket nézheted vissza az alábbi összefoglalóban.

Így kell teljesíteni egy kört a virtuális Hungaroringen – bemutatja: Michelisz Norbert

A WTCR bajnoka az általa indított Hungaroring E-sport Bajnokság nyitánya előtt látta el tanácsokkal a jelentkezni vágyókat:

 

Visszanézhető az áprilisi Motorsporthíradó, benne e-sport és F1-es megszólalók

Tartalom:

Egyre nagyobb figyelmet kap a virtuális versenyzés

Forma-1-es csapatfőnököt és pilótát szólaltatunk meg

Három verseny lement a rali-világbajnokságon a kényszerpihenő előtt

Visszatekintő: László Attila sérülése és küzdelme

Nem volt hely, de Leclerc csinált magának - videó

Vasárnap este lezajlott az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi fordulója, amelyen Charles Leclerc ismét óriásit ment. A futamgyőzelemért Alex Albonnal csapott össze, aki derekasan védekezett, de Leclerc buldózerre hajazó megérkezésével nem tudott mit kezdeni. A manővert szabályosnak ítélték, így a monacói behúzta a győzelmet.

Burgertortával ünnepelte születésnapját a karanténban a MotoGP legifjabb üdvöskéje

Fabio Quartararo tavaly robbant be a királykategóriába: újoncként hat pole-t és hét dobogós helyezést szerzett, s nem egyszer a győzelem is karnyújtásnyira volt tőle. Idén sokan már a vb-esélyesek között tartották számon, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudta igazolni. Mindenesetre a Petronas Yamaha SRT franciája a karantén ellenére is különleges „tortával” ünnepli 21. születésnapját – plusz dicséret a különleges hajszínért!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Anniversaire en quarantaine ! Merci pour tous vos messages / Isolation birthday! Thanks for your messages

Fabio Quartararo (@fabioquartararo20) által megosztott bejegyzés,

A Ferrari nem slick-kel gurigázik, kint a második zászló a hétvégi „győzelem” után

Ha versenyezni nem is tudnak a Ferrarinál, egy tradíciót azért megtartottak, noha kicsit kiterjesztett értelmezéssel, most már ugyanis nemcsak F1-es futamgyőzelem, hanem bármilyen győzelem esetén kitűznek egy újabb Ferrari-zászlót az olasz mellé a maranellói gyár bejáratához. Charles Leclerc két hete a melbourne-i pályán, legutóbb pedig a sanghajin nyerte meg az F1 központi szervezete által tető alá hozott szimulátorversenyt az F1 2019 platformon, amelyeket így immár két vörös zászló jelképez.

A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy milyen módszerhez folyamodik a csapat, amikor végül elkezdődik majd a szezon: vajon folytatják a sorozatot, és a szimulátoros győzelmi zászlók mellé tűzik ki az igaziakat, vagy leszedik őket és tiszta lappal indulnak? Nem mindegy! Na jó, igazából de, csak a jelen helyzetben ilyen vitatémával kell beérnünk.

Leclerc sajnálja, hogy pezsgőzés helyett most csak tésztafőzés van

Charles Leclerc eddig kétszer vett részt a Formula-1 hivatalos vasárnapi szimulátorfutamán, és mindkét alkalommal győzni is tudott - a múltkor a melbourne-i pályán, most pedig Sanghajban. A verseny után egy különös üzenetben foglalta össze érzéseit Twitteren.

"Igazából nagyon is élvezek játszani és közvetíteni mindezt. És még jobban élvezem, amikor én nyerek, de a verseny utáni ünneplések azért így nem az igaziak. Az, hogy kikapcsolom a számítógépet és elmegyek tésztát főzni, kicsit kevésbé ünnepélyes, mint pezsgőt locsolni a dobogón."

Érdekes, hogy a minap más versenyzők is arról beszéltek, hogy sok szempontból a virtuális versenyzéstől is megkapják ugyanazokat az érzéseket, mint a valóditól. Ők mondjuk a pezsgőzés hiányára nem tértek ki.

Így örül egy világbajnok a 138. helynek

Ahogy mostanában mindenki, úgy Petter Solberg és fia, Oliver is szimulátorversenyen indul, sőt, ezt ők szervezik - a 2003-as rali-világbajnok már visszavonult a versenyzéstől, de a játék elé azért ő maga is leült. Mint mondja, nagyon elfáradt benne, nagyon kemény így versenyezni, de a több ezer induló közül a 138. helyet szerezte meg, amivel elégedett! "Ez fantasztikus az első igazi szimulátorversenyemen... nagyon boldog vagyok!"

 

Fernando Alonso nosztalgiázott egyet - videó

A kétszeres F1-es világbajnok egy régi renault-s körét tette közzé Magny-Cours-ból - a V10-es motor hangjára hívta fel a figyelmet, szóval hallgassuk csak...

 

Most már otthon is végezhetünk szélcsatorna-teszteket

A korábban a McLarennél dolgozó Marc Priestley mutatott be egy alkalmazást, amellyel szélcsatorna-teszteket végezhetünk - ő elégedett a működésével, szerinte részletesen lehet modellezni dolgokat és megnézni, hogy hogyan működnek. Az applikáció neve App Wind Tunnel, letölthető például innen iOS rendszerre, vagy innen Androidra, Priestley pedig egy videóban el is magyarázta, hogy mi ez:

A lényeg, hogy Sainz tud magán nevetni

Vasárnap este Carlos Sainz is csatlakozott az F1-es esport-szériához, de nem sikerült neki túl jól a futam - bár végül tizedik lett (ami annyira nem rossz!), de kitett egy videót arról, hogy ő hogyan is foglalná össze az első körét. Az önirónia nagyon fontos!

 

A régió legmenőbb autómúzeumában felelevenedik a dicső 20. század

Már akinek dicső volt ugyebár, de a jugoszlávoknak egy jó darabig igen: dübörgött az autóipar, így van is mit mutogatni a Belgrádi Autómúzeumban, ahova a Pannon RTV látogatott el. Saját gyártású népautók, emlékek az egyetlen Belgrádi Nagydíjról, rengeteg modell és relikvia, amelyek elmesélik a motorizált közlekedés fejlődésének elmúlt száz évét a Balkán-félszigeten.

Járókerettel odabicegett a szimulátorhoz, majd megszerezte a pole-t

Robert Wickens mondhatta el ezt magáról, aki noha sérülése miatt a valódi versenyautóba még nem térhet vissza, de a hétvégén részt vett az IndyCar szimulátorversenyén, amit Motegi oválpályáján rendeztek, és ha már ott volt, rögtön meg is szerezte az első rajthelyet az időmérőn. A futamot aztán Simon Pagenaud nyerte, ami már zsinórban második győzelme a virtuális bajnokságban.

És ilyen a virtuális csata a virtuális oválpályán: