Vinales körrekorddal, Marquez bukással nyitott a Sachsenringen
https://formula.hu/parc-ferme/38139
Alig néhány nappal az asseni futam után már a Sachsenringen, a Német Nagydíj pénteki edzésein gurult pályára a MotoGP mezőnye. A délelőtti tét nélküli tréningen a vb-éllovas Jorge Martin volt a leggyorsabb, megelőzve a bukást is begyűjtő Marc Marquezt, de persze a lényegesebb a délutáni egyórás gyakorlás volt, ahol eldőlt a Q2-es helyek sorsa. Ez az edzés azonban nem alakult problémamentesen, Fabio di Giannantonio nagy tempójú kicsúszása után a légfal is megsérült az 1-es kanyarban, így közel negyed órára félbe kellett szakítani a körözést.

Mások is buktak persze az edzésen, Marco Bezzecchi, Pedro Acosta, Enea Bastianini és Joan Mir mellett Marc Marquez is hatalmasat esett, méghozzá a Vízesés névre hallgató 11-esben. A nyolcszoros világbajnok később – miután visszatért a pályára és megfutotta az aktuális első helyet érő kört – az orvosi központba is benézett a balesete után.

A legjobb köridőt, egész konkrétan egy 1:19,622-es pályacsúcsot Maverick Vinales futotta meg az Apriliával. Martin második lett, míg az őt tízpontos távolságból üldöző Francesco Bagnaia az ötödik. Közéjük Miguel Oliveira és Raul Fernandez, a top 10-be és ezzel a Q2-be pedig Bastianini, Morbidelli, Acosta, Di Giannantonio és Brad Binder fért még be. Marquez végül a 13. helyig csúszott hátra a hajrában, így neki a Q1-ben is lesz jelenése. A mezőny amúgy nem volt teljes, az Assenben kézsérülést szenvedő Aleix Espargaro már délelőtt visszalépett.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'19.622 | |
| 2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'19.962 | 0.340 |
| 3. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'19.984 | 0.362 |
| 4. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'20.029 | 0.407 |
| 5. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'20.061 | 0.439 |
| 6. | Enea Bastianini | Ducati | 1'20.085 | 0.463 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'20.086 | 0.464 |
| 8. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'20.142 | 0.520 |
| 9. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'20.280 | 0.658 |
| 10. | Brad Binder | KTM | 1'20.284 | 0.662 |
| 11. | Jack Miller | KTM | 1'20.285 | 0.663 |
| 12. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'20.344 | 0.722 |
| 13. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'20.384 | 0.762 |
| 14. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'20.407 | 0.785 |
| 15. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'20.613 | 0.991 |
| 16. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'20.668 | 1.046 |
| 17. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'20.868 | 1.246 |
| 18. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'20.886 | 1.264 |
| 19. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'20.901 | 1.279 |
| 20. | Remy Gardner | Yamaha | 1'21.405 | 1.783 |
| 21. | Stefan Bradl | Honda | 1'21.574 | 1.952 |
| 22. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'21.847 | 2.225 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Egy újabb ötlet arra, hogy hogyan fog kirepülni a jachtok közé Monacóban Mazepin - videó
https://formula.hu/parc-ferme/28974
Valamiért rengeteg ilyen kép és videó kering a monacói F1-es hétvége előtt - itt a legújabb elképzelés...
„Ráléptem a fékre… és egyáltalán nem volt fék”
https://formula.hu/parc-ferme/28971
Szomszéd Lajos nagy balesete volt a Swift Cup Europe 2021-es szezonnyitójának egyik jelentős mozzanata – a fiatal pilóta szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Motorsporthíradó beszámolója a hungaroringi verseny eseményeiről:
A motorcserés káosztól Jackass duplájáig – a Francia GP legemlékezetesebb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/28973
A 2021-es szezon eddigi talán legőrültebb versenyét láthattuk vasárnap Le Mans-ban – íme, a legfontosabb momentumok mozgóképes formában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Emlékeztek még a Ferrarihoz beugró olasz pilótára?
https://formula.hu/parc-ferme/28969
A Formula Podcast stábja a legutóbbi adásban az elmúlt 25 év legkutyaütőbb F1-es versenyzőit vette sorra, s bár a listára nem fért fel, mert korántsem volt annyira rossz pilóta, Luca Badoer azért egy különdíjat kiérdemelt részünkről. A vonatkozó részt 16:40-től hallgathatjátok:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
F1, rali, gokart: Visszanézhető a májusi Motorsporthíradó
https://formula.hu/parc-ferme/28970
Tartalom:
- Formula-1-es terepszemle Mészáros Sándorral.
- A Boldogkő Ralival elkezdődött a hazai szezon.
- A Swift Cup Europe küzdelmei a Hungaroringen.
- Egy mérnök munkája a Mercedes F1 csapatánál.
- Elektromos gokartokkal versenyez a hazai utánpótlás.
- Horvátországban vendégeskedett a Rali-világbajnokság.
A monacói verseny, amelyen Raikkönen és Magnussen leparkolt a hajtúkanyarban
https://formula.hu/parc-ferme/28968
A hétvégén rajtoló Monacói Nagydíj alkalmából az F1 egy furcsán alakult 2014-es esetre emlékezett vissza, amikor Kimi Raikkönen a hajtűkanyar előtt bevetődött Kevin Magnussen mellé, bevenni azonban már nem tudta a balost, így egyszerűen leparkolt a fal tövében, magával rántva ellenfele futamát. Ezt a szituációt nézhetjük most vissza minden létező kameraállásból.
Videó: Grosjean megmutatta, hogyan kell pole-pozíciós kört futni Indianapolisban
https://formula.hu/parc-ferme/28967
Az idén IndyCarban versenyző Romain Grosjean saját Youtube-csatornáján osztotta meg a szériában elért első pole-pozíciós köréről készült fedélzeti kamerás felvételt. A vonalvezetés ismerős lesz az F1 idősebb nézőinek, hiszen a mezőny (néhány módosítástól eltekintve) azt a GP-nyomvonalat használta Indianapolisban, amit 2007-ig az F1-esek.
Ez a Grosjeanról készült kép egy fotópályázaton is megállná a helyét
https://formula.hu/parc-ferme/28966
Az alábbi felvétel tipikus példája annak, amikor egy kép többet mond ezer szónál. Múlt hétvégén Romain Grosjean élete harmadik IndyCar-futamán állt rajthoz, miután tavaly év végén az F1-ben szörnyű balesetet szenvedett. Szurkolói nagy örömére a pole-pozícióból rajtolhatott Indianapolisban, ahol végül a második helyen ért célba. A dobogón készült róla az alábbi kép, amelyen a jól megérdemelt trófeáját fogja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amikor Sennának és Prostnak is nehézséget okozott a pezsgőbontás
https://formula.hu/parc-ferme/28964
Vicces jeleneteket idézett fel az F1 Instagram-csatornája az 1989-es San Marinó-i Nagydíjat követő pódiumceremóniáról:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha lemaradtál a hétvégi IndyCar-futamról, itt pótolhatod a lényeget
https://formula.hu/parc-ferme/28963
Indianapolisban vendégeskedett a hétvégén a mezőny, ahol Romain Grosjean a pole-ból indulva második lett, Rinus Veekay pedig karrierje első győzelmét szerezte – itt a mozgóképes összefoglaló a szombat esti versenyről:
Kubicáék a Red Bull Ring-i 4 óráson sem találtak legyőzőre
https://formula.hu/parc-ferme/28965
Eddig remekül szerepel Robert Kubica a számára új sorozatban, a European Le Mans Seriesben: egy hónapja Barcelonában kapásból győzni tudott a Team WRT LMP2-es autójával, most pedig a spielbergi négyórás versenyen ismételte meg ezt a sikert a lengyel, valamint két csapattársa, Louis Deletraz és Yifei Ye. A dupla győzelemnek köszönhetően Kubica (aki a két viadal között egy F1-es szabadedzésen való részvételt is beiktatott a programjába a Spanyol Nagydíjon, valamint a Pirelli tesztjén is vezette az Alfa Romeót) csapata értelemszerűen a bajnokságban is vezet – az alábbi videóban teljes hosszában visszanézhető az ELMS Red Bull Ring-i futama:
Baku saját F1-es sprintre pályázik
https://formula.hu/parc-ferme/28951
A Formula-1 idén három különböző helyszínen teszteli a sprintkvalifikációnak elnevezett újítást, ami egy 100 kilométeres versenytávval rendelkező, a másnapi rajthelyet meghatározó verseny megjelenését takarja a szokásos időmérő edzés és futam között. A tervek szerint Nagy-Britanniában, Olaszországban és Brazíliában tesztelik az új formátumot, és ezek alapján döntik el, jövőre érdemes-e megtartani. Ha igen, akkor Baku is szívesen rendezne egyet.
"Őszintén szólva bármilyen változást, bármilyen kísérletet szívesen veszünk. Én támogatom, hogy megkavarják a versenyhétvégék menetét, ezáltal izgalmasabbá téve a helyzetet" - nyilatkozta a Motorsportnak a pálya ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov.
Baku egy év után jövő hónapban tér vissza az F1-es versenynaptárba. Tavaly a Covid miatt elmaradt a városi pályára kiírt verseny.

A legrosszabb F1-es versenyző legendája
https://formula.hu/parc-ferme/28960
A Formula Podcast legutóbbi adásában az elmúlt 25 év tíz legkutyaütőbb F1-es versenyzőit vettük sorra, s bár az időintervallum miatt nem fért fel a listára, azért nem mentünk el szó nélkül Taki Inoue mellett, aki maga építi saját mítoszát, miszerint nála rosszabb pilóta sosem volt az F1-ben. A vonatkozó részt 9:03-tól hallgathatjátok:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Lufi unikornissal ünnepelték Raikkönenék kislányuk születésnapját
https://formula.hu/parc-ferme/28962
A mai napon lett négy éves Kimi Raikkönen és felesége, Minttu második gyermeke, Rianna – a közösségi médiába feltöltött fotók alapján megadták a módját az ünneplésnek:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Alesi fia szakadó esőben nyert futamot Japánban
https://formula.hu/parc-ferme/28961
Giuliano Alesi idén nyergelt át a Super Formula sorozatba, miután édesapja, a korábbi F1-es futamgyőztes Jean Alesi szerint anyagi nehézségek miatt a Formula-2-ben már nem tudta folytatni. A hétvégén az Autopolis versenypályán vendégeskedett a mezőny, ahol szinte végig esőben kellett körözniük a versenyzőknek. Alesi remekül alkalmazkodott a körülményekhez, megszerezte a pole-pozíciót, majd a futamon is végig vezetett – amíg nagyjából a táv harmadánál, a 13. körben meg nem szakították azt piros zászlóval. Mivel már nem indították újra a versenyt, a fiatal francia első győzelmét aratta a sorozatban, ám ezért nem kapott teljes pontokat, hiszen nem teljesítették a táv 75 százalékát – ennek és a szezonnyitó kihagyása ellenére is ötödik a bajnokságban Alesi.

Eddig is sejtettük, de most már hivatalos is, melyik csapattal indul Tassi Attila
https://formula.hu/parc-ferme/28959
A Honda elsőként jelentette be, hogy nem változtat a felállásán a WTCR-ben, s idén is az Esteban Guerrieri, Nestor Girolami, Tiago Monteiro, Tassi Attila négyessel vágnak neki a Túraautó-világkupa küzdelmeinek. Azt azonban akkor még nem árulták el, hogy mi lesz a leosztás a csapatok terén, vasárnap viszont megerősítették, hogy továbbra is a Münnich Motorsport felel majd a Civicek versenyeztetéséért. A párosítások is maradnak: a két argentin az All-Inkl.com Münnich Motorsport nevű gárdát fogja erősíteni, míg Monteiro és Tassi az All-Inkl.de Münnich Motorsport névre hallgató istálló színeiben fog szerepelni – de gyakorlatilag csak névileg van szétválasztva a két alakulat.
Összesen egyébként hat magyar érdekeltség lesz a 22 indulóból: Tassi mellett ott lesz Michelisz Norbert a BRC Racing új Hyundai Elantra N TCR-jének volánjánál, míg a Zengő Motorsport összesen négy Cuprát küld csatasorba Boldizs Bencével, Mikel Azconával, Jordi Genével és a legutóbb bejelentett Rob Huff-fal.

A csapatok már birtokba vették a monacói garázsokat
https://formula.hu/parc-ferme/28955
Jövő hétvégén visszatér a legendás Monacói Nagydíj az F1 versenynaptárába, miután a Covid miatt tavaly 1954 óta először elmaradt. A pályára csak csütörtökön hajtanak az autók, a csapatok azonban már beköltöztek az utcai pálya garázsaiba, amiről az alábbi videó is tanúskodik. A város tehát készen, már csak a pilótáknak kell megérkezniük.
Feel good
— Automobile Club MC (@ACM_Media) May 15, 2021
20-23/05 #MonacoGP #F1 pic.twitter.com/lGovUhhDQi
Toto Wolff is elvinné Londonba az F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/28953
Toto Wolff csapatvezető szerint egy londoni Formula-1-es futam nagyszerű alkalom lenne arra, hogy a széria megmutassa, mennyire innovatív, és fejlett technológiailag. Nagy-Britanniában évtizedek óta Silverstone látja vendégül az F1 mezőnyét, de már Bernie Ecclestone fejében is megfogalmazódott egy futam a brit fővárosban. Egyelőre sem neki, sem az őt követő Liberty Mediának nem sikerült ezt összehoznia. Talán a Mercedes csapatfőnökének szavai előrelendítik az ügyet.
"Egy londoni versenyt mindent felülmúlna. Remélem, hogy a város polgármestere és Mr. Johnson miniszterelnök olvasni fogja ezeket a sorokat. Mi rendelkezünk a világ leghatékonyabb hibrid erőforrásaival, a jelenlegi szupersztárunk pedig brit, szóval menjünk, mutassuk be a technológiánkat és az innovációra való képességünket. Menjünk, versenyezzünk Londonban" - fogalmazott a London Evening Standard hasábjain.

Vasárnap 13 órakor érkezik az AFM Motorsporthíradó friss adása a Fix TV-n!
https://formula.hu/parc-ferme/28958
Ma kerül adásba az Autósport és Formula Magazin legújabb tv-műsora, amelyben stúdióvendégünk nem más lesz, mint az idén már több F1-es nagydíjhétvégét megjáró kollégánk, Mészáros Sándor, de szó lesz emellett még a Boldogkő Raliról, a Swift Cup hungaroringi versenyéről, valamint a WRC-ről is. 13 órakor tehát érdemes lesz a FIX TV-re kapcsolni!

Védettségi igazolvánnyal lesz látogatható az idei F1-es Magyar Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/28957
Azt már korábban bejelentették, hogy a tervek szerint idén újra lehetnek majd nézők a Hungaroringen, természetesen az aktuális járványügyi intézkedések betartása mellett. Mivel augusztusig a kormány védettségi igazolványhoz köti a rendezvényeken való részvételt, ezért nem meglepő, hogy Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára egy Facebook-videó végén is ezt erősítette meg:
„A Formula-1 és más nemzetközi versenysorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók” – fogalmazott az államtitkár, aki külön kitért arra, hogy a WTCR, a Kamion-Eb és az F1-gyel egyszerre érkező Formula-3 versenyeire is ugyanez a rendelkezés lesz érvényes, így védettségi igazolvány birtokában szurkolhatunk a helyszínen Lewis Hamiltonék mellett Michelisz Norbertéknek, Kiss Norbertnek és Tóth Lászlónak is.
A Hungaroring honlapján hozzáteszik: 18 éven aluli kiskorúak koronavírus ellen védett személy felügyelete mellett szintén részt vehetnek a rendezvényen nézőként. Kiskorúak esetén a hatodik életévét betöltött személy életkorát személyazonosító igazolványával, útlevelével, vezetői engedélyével vagy diákigazolványával lehet igazolni.

Fotó: Hungaroring Média









