DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 16. kedd

Megzsarolták Schumacher családját, letartóztatták az elkövetőket

A német Bild jelentése szerint több milliós tételben zsarolták meg Michael Schumacher családját. A lap úgy tudja, hogy két férfi követelte az összeget, de azt nem árulták el, hogy mi volt a zsarolás tárgya.

Az ügyészség szóvivője annyit mondott a Bildnek, hogy egy híres személlyel kapcsolatos zsarolási ügyet vizsgálnak, és letartóztatást rendeltek el, de ennél több információt nem adhatnak ki.

2017-ben történt már hasonló, akkor is Schumacher családját zsarolták meg, az elkövető akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

2014_14

Button: Ha a Hungaroringen sem szerez pontot, muszáj lecserélni Perezt

Júniusban hosszabbították meg „több évvel” Sergio Perez szerződését, de egy hónappal később újra tüzet fogott a mexikói esetleges menesztését övező pletyka: a hatszoros futamgyőztes Red Bull-os évei legmélyebb hullámvölgyében van, Imola óta, hat versenyhétvége alatt mindössze 15 ponttal. A 2009-es világbajnok, Jenson Button szerint ez a sorozat nem folytatódhat: ha a Magyar Nagydíjon Perez újra nullázik – hasonlóan Monacóhoz, Montrealhoz és Silverstone-hoz –, csapatának nem lesz más választása, meg kell válnia tőle:

„Ez már egy óriási problémává nőtte ki magát, a (silverstone-i) hétvége szörnyű volt. Balszerencsés is bizonyos tekintetben, nem fog megismétlődni minden versenyhétvégén, de túl sok az a pontmennyiség, amennyit a McLaren ledolgozott” – mondta Button a Sky Sportsnak. A McLaren kilenc ponttal szerzett többet a Red Bullnál, a konstruktőri tabella harmadik helyén 78 pont a lemaradás az osztrákokhoz képest: de Imola előtt még 115 egység volt ez a különbség.

„Minimum újra pontokat kell szereznie, még ha nem is közvetlenül Max mögött végez. Nem hagyhatják, hogy ez örökké így menjen. Úgy gondolom, ha a következő futamon nem szerez újra pontokat, akkor elég gyorsan ki kell ültetniük az autóból és valaki mást tenni a helyére. Ez kemény, tudom, hogy nem egy jó érzés a versenyzőnek, szörnyűséges, de számukra a bajnokság a fontos” – jósolta Perez 2013-as csapattársa a McLarennél, hogy már a hétvégi Magyar Nagydíjon eldőlhet a küszködő Red Bull-os jövője.

MotoGP: Kazahsztán ismét törölve, második misanói futam veszi át a helyét

Újfent módosult a MotoGP 2024-es versenynaptára, ugyanis a Dorna és a FIM hétfőn bejelentette, hogy törlik a szeptemberre tolt Kazah Nagydíjat. A Sokol Circuit eredetileg már tavaly bemutatkozott volna a gyorsaságimotoros-vb versenynaptárában, ám akkor logisztikai problémák miatt lefújták a futamot. Az idei menetrendbe ugyancsak bekerült júniusi időponttal, viszont a kazahsztáni áradások miatt elhalasztották a versenyt, amely néhány hete a közben törölt Indiai GP helyét vette át a kalendáriumban. Most azonban kiderült, hogy a szeptember 20-22-i hétvégén sem tud sor kerülni a pálya és a verseny debütálására.

Viszont a nagydíjak száma nem csökken tovább az Argentin és az Indiai GP-k törlése után, ugyanis azt is bejelentették, hogy a szeptember 20-22-i hétvégén egy második misanói fordulót iktatnak be, két héttel a San Marinó-i Nagydíj név alatt futó versenyt követően. Akárcsak a koronavírus-járvány éveiben, ez a második futam ezúttal is az Emilia-romagnai Nagydíj nevet kapta – és így talán véglegesnek tekinthető a 20 versenyes menetrend.

kazah-motogp

Senna előtt tiszteleg a Hungaroring sikánja az F1-es Magyar Nagydíjon

Több szempontból is különleges lesz a hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíj, hiszen az F1-es mezőny először versenyez a részben már felújított Hungaroringen. Mint azt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a pályán tartott hétfői sajtótájékoztatón (ahol az idei herendi trófeákat is bemutatták) elmondta: a közműhálózat fejlesztése mostanra teljesen befejeződött, valamint elkészült az új főbejárat is. Emellett bővült a Super Gold tribün mögötti terület, a legnagyobb munkát viszont a depó kiszélesítése jelentette: konkrétan 19 méterrel lett szélesebb a terület.

A hétvégén búcsúzik emellett a még 1986-ban átadott főépület is, amelynek kapcsán a hétvégén egy „good-bye wall” is helyet kap majd, és a pilótákkal is elbúcsúztatják az épületet is. Ha pedig mindez nem lenne elég, a Hungaroring a 30 éve elhunyt Ayrton Senna előtt is tiszteleg, méghozzá azzal, hogy a brazilokra és a háromszoros F1-es világbajnokra utaló zöld-sárga festést kapott a rázókő a sikánnál – erről mutatjuk tudósítónk, Mészáros Sándor helyszíni fotóit is:

f1-senna-hungaroring-3

f1-senna-hungaroring-1

f1-senna-hungaroring-2

Az F2-es éllovas is esélyes a Visa RB F1-es ülésére?

Miközben a szerződéshosszabbítása ellenére Sergio Perez ülése is inog a Red Bull Formula-1-es alakulatánál, hivatalosan már csak egyetlen hely kiadó az energiaitalosok kötelékein belül 2025-ben: az nem dőlt még el, hogy ki lesz a már biztosan maradó Yuki Tsunoda csapattársa. A két fő jelöltnek Daniel Ricciardót és Liam Lawsont tartják – akiknek a sorsa persze függhet Perezétől is –, de közben a Formula-2-ben is egyre jobban szerepel a Red Bull-junior Isack Hadjar, aki a silverstone-i forduló után konkrétan vezeti a bajnoki összetettet.

Hadjart pedig – aki a Brit Nagydíj első szabadedzésén a Red Bull F1-es autóját is vezethette – maga Christian Horner Red Bull-csapatfőnök is méltatta: „Jó munkát végez. Jó hétvégét teljesített, jó volt látni, hogy ő is győzött, valamint Arvid Lindblad is megnyerte a Formula-3-as futamokat. Két kiemelkedő tehetség van érkezőben. Úgyhogy igen, erős alapokat ad magának a jövő évre nézve, ezért nem is sietünk az ülések véglegesítésével a testvércsapatnál” – jegyezte meg a RacingNews365.com által idézett Horner, aki arra a kérdésre, hogy van-e esélye a fiatal pilótának jövőre az F1-be kerülnie, így felelt: „Mindig van esély.”

f2-hadjar

Hatalmas utolsó körös baleset és Penske-dupla Iowában (videó!)

Iowában vendégeskedett a hétvégén az IndyCar mezőnye, ahol két oválversennyel folytatódott a szezon. A szombati futamot Scott McLaughlin nyerte, aki először diadalmaskodott ilyen típusú pályán. A Penske pilótája a mclarenes Pato O’Wardot és saját csapattársát, Josef Newgardent előzte meg a célban. A versenyt számos baleset tarkította, közülük a bajnokság szempontjából a legjelentősebb, hogy a már előtte egy bokszutcai lefulladás miatt hátrébb eső éllovas, Alex Palou is hibázott a 175. körben: a spanyol „elfogadhatatlannak” nevezte az aznapi teljesítményét.

 

Vasárnap aztán második hellyel szépített Palou, aki így továbbra is vezeti az összetett pontversenyt. A győzelmet viszont a 22. rajthelyről induló Will Power húzta be – azaz a Penske duplázott Iowában –, ezzel karrierje 41. sikerét jegyezte az ausztrál, aki több mint öt év után nyert ismét oválpályán. A pódiumot a csapattárs McLaughlin tette teljessé.

A második verseny egyébként az utolsó körben egy hatalmas balesettel ért véget: Sting Ray Robb hátulról eltalálta Alexander Rossi lelassuló autóját, amitől a levegő emelkedett, míg mögöttük Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is megpörgött a baleset elkerülése miatt, és egymást és Rossit is begyűjtve a falnak csapódtak. Robbot kórházba is szállították az incidens után, de csapata, az A.J. Foyt Racing közlése szerint kora este már ki is engedték onnan.

Mikor jelenti be a Haas Bearman csapattársát?

A Brit Nagydíj hétvégéjén a Haas hivatalosan is megerősítette, hogy 2025-ben az egyik autójukat Oliver Bearman vezeti majd, a fiatal brit csapattársának kiléte azonban hivatalosan egyelőre nem ismert – jóllehet, utazó tudósítónk, Mészáros Sándor értesülései szerint Esteban Ocon lett a befutó.

Ayao Komatsu így felelt arra a kérdésre, hogy mikor várható a második bejelentés: „Van egy listánk – számos versenyzővel tárgyalásban állunk, természetesen Magnussennel is. Jelenleg már a folyamat vége felé közeledünk” – mondta a Haas csapatfőnöke.

Természetesen Kevin Magnussent is megkérdezték a terveiről, melyre a következőképp reagált a dán versenyző: „Az F1-re koncentrálok, de természetesen sok lehetőség van ezen kívül is, amik szintén érdekesek” – mondta Magnussen.

Videó: Hatalmas baleset a Eurocup-3 zandvoorti hétvégéjén

Óriási balesetet szenvedett a mindössze 19 éves dél-koreai Michael Shin a Eurocup-3 szériájának zandvoorti versenyhétvégéjén.

Shin a szombati első versenyen bukott, a fiatal versenyző azonban szerencsére teljesen jól van, épségben megúszta a félelmetes balesetet.

„Az orvosi csapat nagyszerű munkát végzett, ahogy kiszabadítottak az autóból. Megerősíthetem, hogy teljesen jól vagyok” – nyilatkozta Shin.

A baleset a lenti videóban látható, 0:04-től.

 

Miért nincs ott Vettel Goodwoodban?

A Red Bull 20 éves évfordulót ünnepel Goodwoodban, az energiaitalos istálló ugyanis már két évtizede jelen van az F1 mezőnyében.

A Red Bull ennek apropóján a legikonikusabb F1-es autóival készült a 2024-es Goodwoodi Sebességfesztiválra, olyan versenyzőkkel a volán mögött mint Mark Webber, David Coulthard, Max Verstappen és Sergio Perez.

Egy név azonban hiányzik a listáról, a Red Bull színeiben négy egyéni világbajnoki címet bezsebelő Sebastian Vettel.

Christian Hornernek természetesen feltették a kérdést, hogy miért nem vesz részt Vettel az évfordulós fesztiválon, melyre így felelt a Red Bull csapatfőnöke: „Az volt a terv, hogy Sebastian vezeti majd az egyik autónkat, de éppen nyaral a családjával, ezért nem tudott eljönni Goodwoodba.”

Sargeant a végsőkig harcolni fog

Logan Sargeant ülése továbbra is veszélyben van a Williamsnél, az amerikai versenyző 2025-ös szerződése erősen kérdéses, sőt, abban sem lehet biztos, hogy az idei szezont befejezheti a Williamsnél. A 23 éves versenyző mindezek ellenére magabiztos, saját véleménye szerint jó teljesítményt nyújt az idei szezonban.

„Ismerem a tényeket és tudom, hogy jó munkát végzek az idei szezonban. Számomra ez számít” – mondta Sargeant.

„Nehéz tisztán látni a dolgokat amiatt, hogy mennyi ideig tartott, amíg egyenlő autót kaptunk az idei évben. Elégedett vagyok azzal, ahogy vezetek – ezt tavaly nem tudtam elmondani magamról, idén azonban változott a helyzet.”

„Tudom, hogy jól vezetem azt, ami a rendelkezésemre áll az idei évben. Harcos vagyok, helyzettől függetlenül a végsőkig harcolni fogok” – tette hozzá az amerikai versenyző.

Ilyen idő várható az F1-es Magyar Nagydíjon

Hazánkban rendezik a 2024-es F1-es világbajnokság 13. fordulóját, ennek apropóján pedig megnéztük, hogy milyen idő várható a Magyar Nagydíj ideje alatt.



Csütörtök – High Speed Test és boxutca látogatás

Előrejelzés: Napos idő

Hőmérséklet: 36°C

Eső valószínűsége: 3%

Péntek – FP1 és FP2

Előrejelzés: Napos idő

Hőmérséklet: 36°C

Eső valószínűsége: 6%

Szombat – FP3 és Időmérő edzés

Előrejelzés: Napos idő

Hőmérséklet: 34°C

Eső valószínűsége: 2%

Vasárnap – Futam

Előrejelzés: Napos idő, zápor előfordulhat 

Hőmérséklet: 34°C

Eső valószínűsége: 38%

Newey korábbi F1-es Ferrarit vezetett

Adrian Newey, a Red Bulltól távozó technikai guru Niki Lauda korábbi F1-es Ferrariját vezethette a Goodwoodi Sebességfesztiválon.

„Niki korábbi bajnoki címet nyerő autóját vezetni nagyon különleges érzés. Rendkívül jól ismertem Nikit, hihetetlenül különleges érzés itt ülni és átérezni azt, amit ő tapasztalhatott ebben az autóban” – mondta Adrian Newey a Sky Sports-nak nyilatkozva.

A Haasnál sem számítottak erre

Míg tavaly 12 ponttal utolsóként zárt a Haas F1-es csapata a konstruktőri pontversenyben, a 2024-es szezon féltávjánál már 27 pont áll az amerikai istálló neve mellett.

Nico Hülkenberg egy vele készült interjúban bevallotta, még ők sem számítottak erre a teljesítményjavulásra: „Úgy gondolom, hogy saját magunkat is megleptük. Nem számítottunk erre, hiszen a tavalyi egy nagyon nehéz év volt. A tél során nem igazán volt jele annak, hogy ennyire jók lehetünk.”

„A téli tesztek és az első versenyek során aztán kiderült, hogy az autó elég sokat változott, különösképpen az aerodinamika terén léptünk előre sokat” – mondta Hülkenberg.

Ez nehezíti meg a Pirelli felkészülését 2026-ra

A RaceFansnek nyilatkozva Mario Isola, a Pirelli motorsport-igazgatója elmondta, hogy a 2026-os F1-es autógeneráció érkezésére való felkészülést jelentősen megnehezíti, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem tudnak kísérleti úgyszólván „öszvérautót” létrehozni, melynek segítségével a változásokat szimulálhatják. Az autók méretének csökkentése nem az egyetlen probléma (legalábbis ebből a szempontból), hiszen az aktív aerodinamika szintén nagyban befolyásolja a gumik működését – s ezt nem lehet egy jelenlegi autón szimulálni.

pirelli-monaco

„Azt mondanám, hogy lehetetlen egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező öszvérautót létrehozni” – idézi a portál Isolát. „Nem lesznek kisebb autóink. Tudunk spórolni némi súlyt, például ahelyett, hogy hosszú meneteket futnánk teljes tankkal, csökkenthetjük az üzemanyagszintet, hogy ezzel szimuláljuk a súlycsökkenést. De más téren ez is lehetetlen, mert nincs meg az aktív aerodinamika” – mondta az olasz szakember, majd kitért a korlátozott lehetőségekre:

„Az a kulcsa számunkra a dolognak, hogy párhuzamosan dolgozzunk a virtuális modellel és a fizikai modellel. Megpróbáljuk megérteni, hogy függ össze a kettő, hogy olyan teszteket végezhessünk a pályán, amelyek a lehető legjobban reprezentálják azt, ami 2026-ban elérkezik. De tudjuk, hogy ez soha nem lesz 100%-ban reprezentatív. Egyelőre olyan szimulációink vannak, amelyek az FIA-tól érkeznek, a csapatoktól még nincsenek. De a szokásos fejlesztési folyamat során a 10 csapattól is kapunk majd szimulációkat, és megérthetjük, hogy mi az általános elképzelés a 2026-ra becsült teljesítményről.”

pirelli-japan

Horner szívesen látná Le Mans-ban a két és fél milliárdos csoda-Red Bullt

A goodwoodi fesztiválon mutatták be a Red Bull Adrian Newey által tervezett hiperautóját, az RB17-est, melyről további képek ide kattintva érhetők el. Az autó elnevezése az F1-et idézi, hiszen a Red Bull 2005-ös bemutatkozásakor az RB1-es kódnevet használta, majd következett 2006-ban az RB2-es és így tovább egészen az idei RB20-ig. Csakhogy a két Covid-szezon között a Red Bull nem épített új autót, azaz a 2020-as RB16-ot az RB16B követte, 2022-ben viszont már az RB18-assal szerezték meg a konstruktőri címet – így maradt „szabadon” az RB17 elnevezés.

rb17

A bemutató kapcsán Christian Horner elárulta, mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia, aki szeretné magáénak tudni az 1200 lóerő feletti teljesítményre képes csodamasinát – megsúgjuk, nagyon: az 50 példány darabjáért valamivel kevesebb, mint hatmillió fontot, azaz több mint két és fél milliárd forintot kell kipengetni. De mást is mondott a csapatvezető, amitől minden autósport-rajongónak könnybe lábadhat a szeme, hiszen a Le Mans-i 24 órást is szóba hozta az autóval kapcsolatban.

Newey egy másik alkotása a Red Bull és az Aston Martin által közösen épített Valkyrie mindenesetre 2025-ben ott lesz a rajtrácson: „A Valkyrie jövőre már indul Le Mans-ban, és ha ez megtörténhet, akkor az is csodálatos lenne, ha az RB17 is rajthoz állna ott” – mondta Horner, aki azt is elismerte, hogy nem tudja, hogy férne be a jelenlegi kategóriákba az autó.

rb17-2

Newey Angliában keres házat magának?

A Motorsport olasz kiadása szerint a Ferrarinak egyre rosszabbak az esélyei Adrian Newey megszerzésére, s a 65 esztendős tervezőlegenda következő állomáshelye a McLaren és az Aston Martin közül kerülhet ki – állításuk szerint a döntés szeptemberben születhet meg, ami egybevág azzal, amit Newey nemrég a Sky Sports kamerái előtt mondott azzal kapcsolatban, hogy őszre-télre megtudhatjuk-e, hol folytatja páratlanul sikeres karrierjét: „Igen, egyértelműen ez a cél, de még meg kell hoznom a döntést.”

Newey egykori iskolatársa, a Top Gear műsorvezetőjeként ismertté vált Jeremy Clarkson beledobott egy követ az állóvízbe, amikor a holland Viaplay mikrofonjába a következőt mondta bele: „Akarnak valami exkluzívat? Tudom, hogy Adrian Newey házat keres, méghozzá Oxfordshire-ben, nem Maranellóban!” Márpedig ez egy újabb jel lehet abba az irányba, hogy nem a Ferrari lesz a befutó...

newey-miami-4

Fotók: Bemutatkozott a Red Bull új hiperautója

Nem egészen 900 kilogramm és több mint 1200 lóerő: a Red Bull tájékoztatása szerint F1-szerű köridőket és 350 km/h-s végsebességet is képes elérni az energiaitalosok most bemutatott új hiperautója, az RB17-es.

V10-es motorja 15 ezres fordulatszámon szabályoz le.

Az Adrian Newey által tervezett sportautóból összesen 50 darabot gyártanak. A tervezéstől a vevőknek való kiszállításig mindent a Red Bull Advanced Technologies vállal.

A vevők egyébként lehetőséget kapnak a világ bizonyos pályáin is arra, hogy kipróbálják az RB17-es erejét.

rb17-1_1

rb17-2_1

rb17-3

rb17-4

„Minden F1-es szerződésből van kilépés” – Marko

Újabb utalást tett Sergio Perez esetleges lecserélésére dr. Helmut Marko, aki a GrandPrix247-nek beszélt arról, hogy az aláírt szerződésekből ki lehet szállni, és van két fiataljuk is, akit érdemes mérlegelniük, ha a változtatás mellett döntenek.

„Minden F1-es szerződésben vannak kilépési záradékok, a legtöbbjük teljesítményhez kötődik. Ahogy említettem már korábban, a nyári szünet alatt kiértékeljük a helyzetet, aztán döntést hozunk. Van még két futam, és több lehetőséget kap Liam Lawson, de ott van Yuki Tsunoda is, aki nagyon jól végzi a dolgát” – mondta Marko.

f1-redbull-marko-perez

fotó: Red Bull Content Pool

Pontszámok: Teljesen megváltozott az F1 május óta

Az alábbi táblázatban a szezon első és második negyedévét mutatjuk be abból a szempontból, hogy a négy nagycsapat hány pontot szerzett, illetve az egyes hétvégéken melyik csapat szerezte a legtöbb, a második legtöbb, illetve a harmadik legtöbb pontot (ezeket arany, ezüst és bronz színnel jelöltük).

pf-pontszamok

A táblázatban megfigyelhető, mennyire ellentétesen alakult a 2024-es szezon első két negyedéve. Míg az első hat futamon csak egyszer fordult elő, hogy nem a Red Bull szerezte a legtöbb pontot, addig a második haton csak egyszer igen, és akkor is csak egyetlen ponttal megelőzve a Mercedest, sőt a második legtöbb is csak egyszer jött össze nekik.

A Ferrari az első negyedévben végig a hétvégék két legeredményesebb csapata között volt, az elmúlt hat futamon viszont csak egyszer sikerült ez nekik, sőt a hatból négyszer a három legeredményesebb közé sem fért oda. A McLaren az első negyedben csak egyszer volt a két legtöbb pontot szerző alakulat között, a másodikban viszont csak egyszer nem fért oda (Spanyolországban, akkor is csak négy pontra voltak az elsőtől), míg a Mercedes azok után, hogy a szezonnyitót követő hat futamon a három legtöbb pontot szerző csapat közé sem került be, mostanában folyamatosan a legjobbak között van.

Megjegyzés: Ausztráliában az Aston Martin szerezte a harmadik legtöbb pontot, szám szerint 12-t.

f1-spanyol-rajt-2024

Jordan: Piastri minden idők egyik legjobbja lehet

Oscar Piastri jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, s mindössze két dobogója van szemben csapattársa, Lando Norris hét pódiumos helyezésével. A fiatal ausztrált sok dolog hátráltatta az idei szezonban, számos alkalommal volt balszerencséje, legutóbb például egy stratégiai hiba miatt veszítette el az esélyét a győzelemre, sőt a dobogóra is. Teljesítményével viszont egyre többek elismerését vívja ki magának, így például az egykori legendás csapatfőnök, Eddie Jordanét is, aki egyenesen a jövő nagy bajnokának nevezte a McLaren versenyzőjét.

piastri-imola

„Piastri ismét pórul járt. Emlékezhetünk Ausztriából a pályahatárokra, máskor pedig mással járta meg” – mondta Jordan az egyelőre egy sprintgyőzelemnél, nagydíjakon pedig három második helynél járó 23 esztendős ausztrálról. „Most ismét fontos tapasztalatot szerzett, egy kört lényegében vezethetetlen helyzetben, slick gumikon kellett megtennie, és ez a legkellemetlenebb dolog, mert az autót a pályán kell tartani.”

„Szerintem rengeteget tanul ebből, és persze tanul a McLarentől, és tanul Landótól is” – folytatta Jordan. „Ha a kristálygömbömbe nézek, teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon rövid időn belül világbajnok lesz. Minden megvan benne, amivel egy világbajnoknak rendelkeznie kell, és most nagyon sok tapasztalatot és önbizalmat szerez ebben a csapatban. Nincs kétségem afelől, hogy ő lesz a sportágunkban minden idők egyik legnagyobb királya.”

piastri-austria

Verstappennek látási gondjai voltak a 2021-es silverstone-i baleset után

Max Verstappen a Red Bull honlapján kiválasztotta karrierje tíz legemlékezetesebb győzelmét, melyek közül az első helyre aligha meglepő módon pályafutása első sikere, a 2016-os Spanyol Nagydíj került. A háromszoros világbajnok a 10-es listára felvette a 2021-es USA Nagydíjat is, melyet Lewis Hamilton előtt mindössze 1,3 másodperces előnnyel nyert meg, s ezzel sikerült az előző hétvégén visszaszerzett bajnoki vezetését 12 pontra növelnie.

A győzelemhez vezető út azonban nem volt egyszerű, hiszen mint azt Verstappen elárulta, még mindig érezte a hónapokkal korábbi, 51G erejű becsapódás következményeit: „A silverstone-i balesetem óta látási problémákkal küzdöttem, különösen a hullámzó pályákon, illetve azokon a helyszíneken, ahol sok hirdetés van a pálya mellett. Ezen a verseny nem csak Lewisszal kellett megküzdenem, hanem az elmosódott képekkel is.”

pf-max-crash-silverstone-1

„Olyan volt, mintha 300 kilométeres sebességgel motorcsónakot vezetnék!” – folytatta Verstappen. „Ezt még sosem árultam el, de pár kör erejéig annyira rossz volt, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy kiállok a versenyből. Csak az segített, hogy a légzésemre figyeltem, miközben Lewis a nyakamon volt. Fontos győzelem volt, melyre hatalmas szükségem volt a bajnoki küzdelemben.”

pf-max-crash-silverstone-2