DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Az F1-es Kanadai Nagydíjjal azonos hétvégén rendezik jövőre a Le Mans-t, jön a kétautós szabály

Ahogy azt megszokhattuk, a Le Mans-i 24 órás pénteki szünnapján jelentette be az FIA és az ACO az Endurance-világbajnokság következő évi versenynaptárát. A 2025-ös menetrend egyáltalán nem okoz meglepetést, ugyanis pontosan ugyanaz a nyolc forduló alkotja majd a szezont, mint idén. Kérdőjelek leginkább Imola körül voltak, de egyúttal azt is megerősítették, hogy az olasz pálya négyéves szerződéshosszabbítást írt alá a WEC-vel.

A szezon ismét a katari 1812-es versennyel rajtol a február 21-22-i prológ (azaz teszt) után a naptári tél utolsó napján, majd jön Imola és Spa, június közepén pedig a Le Mans – amely viszont az idei esztendővel ellentétben F1-es hétvégére került, hiszen jövőre egy héttel később rendezik majd meg a Kanadai Nagydíjat. Interlagos, Austin, Fuji és a nyolcórás bahreini finálé a folytatás a 2025-ös naptárban.

A pénteki sajtótájékoztatón egyúttal hivatalossá vált, hogy 2025-től két autót lesznek kötelesek indítani a Hypercar kategóriában induló gyártók, ezzel egyidejűleg pedig 37-ről 40-re növekszik a WEC állandó mezőnyének létszáma. A kétautós szabályra a jelenlegi márkák közül a Cadillacnek, a Lamborghininek és az Isotta Fraschininek kell reagálni, hiszen ők egy állandó egységet neveztek a szezonra, valamint eredetileg az újonnan beszálló Aston Martin is csak egy autót indított volna, de pénteken ők is jelezték: a gyári Heart of Racing csapatuk két Valkyrie-vel áll rajthoz jövőre a WEC csúcskategóriájában.

A WEC 2025-ös versenynaptára:

Február 28. Katari 1812 km-es Katar
Április 20. Imolai 6 órás Olaszország
Május 10. Spái 6 órás Belgium
Június 14-15. Le Mans-i 24 órás Franciaország
Július 13. Interlagosi 6 órás Brazília
Szeptember 7. Austini 6 órás (Lone Star Le Mans) USA
Szeptember 28. Fuji 6 órás Japán
November 8. Bahreini 8 órás Bahrein

lemans-family-portrait

Fotó: FIAWEC / DPPI

Mini Spanyol Nagydíj

Ismét megérkezett az aktuális verseny összefoglalója a MiniDriverstől, melynek fanyar humora ezútta is ütött. Tekintsétek meg:

Sokan állítják, hogy a mai F1-ben nincsenek igazi egyéniségek: szerintünk nagyon is vannak!

Legutóbbi podcastadásunkban a Formula-1-gyel kapcsolatban elhangzó tíz legpusztítóbb közhelyet szedtük ízekre, többek között a poszt címében megfogalmazott "vádat" is. 

Az adás erről szóló része 46:18-tól hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

Történelemóra Williams módra

A csapat 1977-es meglapításától, Maldonado győzelmén és Massa utolsó pole-pozícióján át egészen a felvásárlásig eleveníti fel számunkra az F1 Instagramja, hogy micsoda öröksége van a Williamsnek. Lapozzátok végig!

 

Túraautó és MotoGP – mutatjuk a szombati menüt!

Következik Nagy Daniék első versenye, a DTM ismét a Lausitzringen vendégeskedik, és kialakul a MotoGP Stájer Nagydíjának is a rajtrácsa:

Szombat

9:00-9:35 TCR Europe, időmérő edzés
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:45-11:05 DTM, első időmérő edzés
12:50-13:25 TCR Europe, első futam
13:30-14:30 DTM, első futam
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

tcr-paul-ricard

Megint irtó gyors volt a bokszban a Red Bull

A múlt heti Spanyol Nagydíjon Max Verstappen első kerékcseréjénel két másodperc alatt állt meg a stopper. Nem is meglepő talán, hogy ismét a Red Bull tudta hozni a hétvége leggyorsabb kiállását, miután a világrekord is az ő nevükhöz fűződik.

Indy 500: O'Ward a leggyorsabb az utolsó gyakorláson, Alonso sehol

Ma este megrendezték az utolsó edzést a vasárnapi, 104. Indy 500-at megelőzően, melyen a 21 esztendős, mexikói Patricio O'Ward bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen Scott Dixon, a harmadikon pedig Alexander Rossi végzett, míg Takuma Sato a negyedik, Oliver Askew pedig az ötödik helyen zárta a Carb Dayt. A McLarennel induló Fernando Alonso csak a 23. legjobb időt autózta, de a pole-ból induló Marco Andretti is csak a 28. helyen végzett.

Ricciardo kickboxolni tanul egy világbajnoktól

A kickbox nehézsúlyú világbajnoka, a 31 éves Rico Verhoeven mutatott néhány technikát Daniel Ricciardónak, de reméljük, hogy azért az ausztrál nem a pálya szélén fogja azokat kamatoztatni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Got a few tips from @ricoverhoeven this morning. Anyone who wants some of this heat I’m packing... I’ll call Rico

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Meglepte Norris a "sisakos kislányt"

Különleges csomagot kapott a héten Eva, aki Lando Norris sisakjának dizájnját tervezte. A brit versenyző pályázatot írt ki, és az angol kislány lett a szerencsés nyertes, aki a napokban egy egészen különleges küldeményt kapott: egy videoüzenetet a pilótától és egy 1:1-es méretarányú sisakot, a saját festésével.

 

Sajtó: Ennyiért vehették meg a Williamst

Péntek délelőtt derült égből villámcsapásként ért minden F1-szerető embert a hír, hogy a Williams csapatát felvásárolta a Dorilton Capital. Továbbra sem tiszta, hogy milyen arányban oszlik meg a tulajdonjog a Williams család és a New York-i vállalat között, azonban a Motorsport-Total.com információi szerint annyit már tudni lehet, hogy a grove-i istálló 152 millió eurót kaszált a csapat eladásán.

Így sem szállunk mindennap motorra

A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:

 

Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának

A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:

Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben

Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!

A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel

Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.

A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:

9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

13:00-13?45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés

16:45-17:15 DTM, második szabadedzés

17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

rossi

fotó: dppi

Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát

Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This lovely cleaning lady was repping a @mercedesamgf1 cap and I wanted to surprise her with one of the special edition #SpanishGP ones

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?

Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával: 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HELLO WORLD! How do you like it? #iloveit

Szabó Krisztián (@szabokrisz23) által megosztott bejegyzés,

Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

tsunoda

fotó: dppi

Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on

Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

06120001_100

fotó: dppi

Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.

Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:

1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

greats

fotó: dppi