DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

Dixon nyerte a detroiti őskáoszt az IndyCarban – videó

Alig néhány nappal az Indy 500 után Detroit utcáin folytatódott az IndyCar 2024-es idénye, amelynek eddigi talán legőrültebb versenyét hozta a vasárnap. A 100 körös versenyen nyolc sárga zászlós szakasz volt összesen 47 körön, azaz csaknem a táv felén át különböző balesetek miatt, ráadásul a futam egy pontján még eső is megkavarta a lapokat. Rögtön a rajt után történt egy több autót érintő tömegincidens, majd a későbbi balesetek közé tartozott a pole-ból induló Colton Herta merész bevetődése Alex Palou ellen; Scott McLaughlin egyszer egyedül állt a falba, később Sting Ray Robbot lökte bele; Romain Grosjeannak Christian Lundgaard ütközött neki az egyik újraindításnál; az Indy 500 immár kétszeres győztese, Josef Newgarden pedig a bokszban is eltalált egy szerelőt – ő és több társa amúgy büntetéseket is kapott a történtekért.

Mindeközben a káoszban mindössze kétszer kereket cserélő Scott Dixon találta magát az élen, aki Long Beachhez hasonlóan remekül osztotta be a hajrában az üzemanyagát, így idei második diadalát aratta, és összetettben is átvette a vezetést Paloutól. Marcus Ericsson végzett a második, a karrierje első dobogóját jegyző Marcus Armstrong pedig a harmadik helyen mögött. Palou csak 16. lett, míg Newgarden többkörös hátránnyal ért célba. Kiemelendő még Theo Pourchaire, aki az Indy 500 kihagyása után egy tizedik hellyel tért vissza az Arrow McLarenhez. Íme, az őrült detroiti verseny videós összefoglalója, alább pedig a végeredménye:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Ganassi Honda  
2. Marcus Ericsson Andretti Honda 0.8567
3. Marcus Armstrong Ganassi Honda 4.9129
4. Kyle Kirkwood Andretti Honda 6.1249
5. Alexander Rossi McLaren Chevrolet 8.9532
6. Will Power Penske Chevrolet 10.1045
7. Pato O’Ward McLaren Chevrolet 11.4821
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda 15.4998
9. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet 18.2882
10. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 18.8912
11. Christian Lundgaard RLL Honda 23.3158
12. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet 27.3674
13. Pietro Fittipaldi RLL Honda 28.3686
14. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 29.4122
15. Graham Rahal RLL Honda 30.1565
16. Alex Palou Ganassi Honda 39.0438
17. Jack Harvey Coyne Honda 46.3377
18. Tristan Vautier Coyne/WR Honda 1 kör /12.3753
19. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda 1 kör /25.2545
20. Scott McLaughlin Penske Chevrolet 1 kör /32.7782
21. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet 1 kör /47.0293
22. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör /47.3041
23. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 3 kör /31.2220
24. Kyffin Simpson Ganassi Honda 4 kör /48.9234
25. Helio Castroneves Meyer Shank Honda 5 kör /59.6426
26. Josef Newgarden Penske Chevrolet 6 kör /54.2169
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet Kiesett

Button ralikrosszozni fog: teljes szezont fut a Nitro Rallycross sorozatban

Újra versenyezni fog Jenson Button: kedden bejelentették, hogy a 2009-es Formula-1-es világbajnok a Xite Energy Racing színeiben ott lesz a Nitro Rallycross elnevezésű széria mezőnyében idén. A szakágért már korábban is lelkesedett a brit, ami nem meglepő, hiszen apja, John annak idején maga is ralikrosszozott: „Családi kötődésünk van a ralikrosszhoz: édesapám a hetvenes-nyolcvanas években Volkswagen Beetle-lel, majd Golffal versenyzett. Szeretném utánozni, amit ő csinált, igazán különleges lenne” – mondta el Button.

A pilóta hozzátette: tudja, hogy ég és föld a különbség az F1 és a ralikrossz között. Az offroadba egyébként nem először kóstol bele, hiszen tavaly rajthoz állt az Extreme-E legelső versenyén a saját csapatát képviselve. A Nitro Rallycross idénye 12 fordulóból fog állni, az elsőre nyáron kerül sor – az akár a WRX riválisává is váló bajnokságról itt írtunk.

button-ralikrossz

Megtörte a McLaren bokszutcai uralmát a Red Bull

Az első két versenyen egyaránt a McLaren produkálta a leggyorsabb kerékcserét, az Ausztrál Nagydíjon azonban visszatért az élre az előző években a műfaj egyik legjobbjának számító Red Bull, amelynek szerelői 2,27 másodperc alatt cserélték le Sergio Perez abroncsait Melbourne-ben – igaz, a wokingiak a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokát így is elhozták, ahogy az a DHL táblázatából is látható:

boksz-rb-dhl

A tabellán azért még jócskán előnyben a McLaren: a csapat 111 pontot számlál, a Red Bull 61-et, a harmadik Ferrari 48-at.

Ezzel a körrel gyűjtötte be zsinórban harmadszor a bónuszpontot Charles Leclerc

Bahrein és Dzsidda után Melbourne-ben is a világbajnokságot magabiztosan vezető monacói ferraris futotta meg a verseny leggyorsabb körét, ami a pole-pozícióval és a győzelemmel kiegészülve Grand Slamet jelentett számára – íme, a bónuszpontot érő 1:20,260-as utolsó kör Leclerc-től, aki Fernando Alonso előző körben elért eredményét múlta felül ezzel:

Schumacher megijed, jetlag van a Red Bullnál – az Ausztrál Nagydíj legjobb rádiózásai

Az F1 szokás szerint egy csokorba gyűjtötte a hétvége legjobb rádióüzeneteit - az ebből összeállított videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf4_7

Szándékosan fogták vissza a Haast Melbourne-ben?

Érdekes dolgokat hallottunk a virtuális paddockban: bár talán elsőre konteónak tűnhet, nem teljesen alaptalan a feltételezés, hogy a Haast szándékosan fogták vissza kissé, hogy a mérgelődő riválisokat „megnyugtassák”. Hogy mi is ez az egész, azt meghallgathatod a Formula Podcast legújabb adásában 01:28:38-től.

 

<

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Russell odaszólt a Red Bullnak

Teljesen váratlanul áll a világbajnoki tabella második helyén George Russell, hiszen a Mercedesnek egyelőre semmi köze a topcsapatokhoz, a brit pilóta el is mondta, hogy Melbourne-ben szerinte csak az ötödikek voltak a tempó alapján. Azonban hozzátette azt is, hogy eddig kiválóan hozzák ki a maximumot az esélyeikből és nem hibáznak, így tartanak ott, ahol - majd nem volt rest odaszúrni kicsit a technikai hibákkal küzdő Red Bullnak...

"Nem számít, hogy milyen gyors az autód, ha nem érsz be vele a célba, akkor nem szerzel pontokat. Mi nyilvánvalóan megcsináltuk ezt" - mondta Russell a Sky Sportsnak.

russell

fotó: dppi

Megölték a csapat lelkét, összeomlásban az Aston Martin

A Formula Podcast történetének egyik legkeserűbb hangvételű beszélgetése zajlott le az Ausztrál Nagydíjat követően a kilátástalan helyzetben lévő Aston Martin kapcsán – a lehetséges okokról 54:27-től beszélgettünk.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Náci karlendítéssel ünnepelt a dobogó tetején az orosz gokartos – videó

Elképesztő jelenet játszódott le a Gokart-Eb hétvégi, portimaói versenye után: a nyitófutamot megnyerő Artyom Szeverjukin ugyanis náci karlendítássel ünnepelt a dobogó tetején állva, miközben az olasz himnusz szólt. A 15 éves gokartos orosz származású, ám az FIA orosz-ukrán háború miatt hozott döntése értelmében a versenyzők nem indulhatnak hazájuk színeiben, ezért szerepelt olasz zászló alatt. Szeverjukin a náci karlendítés után még egy jóízűt röhögött is a vélhetően viccesnek talált megmozduláson. Az FIA egyébként rövid közleményben jelezte, hogy kivizsgálják a történteket. A jelenet videón:

Marquez pocsék rajtja és parádéja, utolsó körös csata a dobogóért – a legjobb austini pillanatok

Az Amerikai GP-ről sem maradhat el a top 5-ös válogatás a legfontosabb momentumokkal – ezúttal a győztes Enea Bastianini mellett főszerepet kapott Alex Rins és természetesen Marc Marquez is:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Ennyire kevésen múlt Albon pontszerzése a Williamsszel

Alexander Albon az utolsó előtti kör végén hajtott ki a bokszba az egyetlen kerékcseréjére, az extrém stratégiai pedig pontszerzést jelentett a Williams számára. A tv-közvetítésben nem láthattuk, de rendkívül szoros volt a csata Guanyu Zhouval – voltaképpen azon múlt a dolog, hogy a kínai újonc alatt megcsúszott a kigyorsításon az Alfa Romeo. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

albon-zhou-video

Felfokozott hangulat Ausztráliában: Két riporter is bevállalta a cipőzést

Ausztrália Daniel Ricciardo és ezáltal a cipőzés hazája: a helyi sztár jól ismert szokása cipőből pezsgőt inni a dobogón, ez a tradíció pedig a rajongókra is átragadt, akik nagy ünneplést csaptak a két év kihagyás után újra megtartott, rekordnézettséget hozó Ausztrál Nagydíj után.

Az ausztrál Fox Sports riportere, Drew Jones a felfokozott hangulatról tudósított, mikor a képbe rohant egy rajongó, egy dobozból (gyaníthatóan) alkoholos italt töltött sportcipőjébe, aztán jól meghúzta. Ezt követően újra töltött és Jones-t kínálta, aki hezitálás nélkül elfogadta a shoey-t – csak utólag tette hozzá, „talán nem volt a legokosabb ötlet”. 

Ugyanez ismétlődött meg a Sky Sports bokszutcai tudósítójával, Ted Kravitz-cel, aki a szurkolók gyűrűjéből jelentkezett be, mikor az egyik néző odanyújtotta a cipőjébe töltött sört. Kravitz tétovázott – „ez egy elég rossz ötlet” –, de végül engedett a tömeg biztatásának, és beismerte, nem is volt olyan rossz íze.

A szezon első duplázója: Ez történt Rómában (videó)

A Formula-E duplafordulós olasz hétvégéjén Mitch Evans mindkét győzelmet megszerezte: szombaton nagy felzárkózással, vasárnap pedig egy négyszereplős viadalt megnyerve szállította az első helyet a Jaguarral. Az eseménydús Róma ePrix összefoglalói:

Egymásnak esett két NASCAR-pilóta, öt ember választotta szét őket

Az Xfinity Series martinsville-i versenyén szabadultak el az indulatok. A versenyt domináló Ty Gibbs az utolsó körben veszített pozíciót a győztes Brendon Jones-szal szemben, amit követően Sam Mayer végképp tönkretette futamát, mikor a falba tette ellenfelét. A leintés után Gibbs és Mayer egymásnak estek, alig tudták szétválasztani a két versenyzőt.

A Williams előzetes számításai 19. helyet jósoltak Albonnak

Rendkívüli stratégiával – 57 kört teljesített kemény abroncsokon, és csak az utolsó körre tette fel csapata a lágyat – a Williams szezonjának első pontját szerezte Alex Albon. Ami a futam közben érthetetlen taktikának tűnt, végül másfél másodperc előnnyel a 11. helyezetthez képest vb-egységhez juttatta az istállót. A siker még szürreálisabb annak fényében, hogy a csapat stratégái a verseny előtt kiszámolták, tempó alapján a 19. helyezés az elérhető eredmény. (Nem számolva kiesésekkel, biztonsági autókkal.)

„A verseny előtt a stratéga azt mondta: ha a legjobb teljesítményt nézzük, a következő az elérhető legjobb eredmény: 19. és 20. hely. Nem volt valami kellemes, ráadásul a 18. helyhez képest is nagy lemaradást jósolt. Ehhez képest tizedikként beérni, ez teljességgel elképzelhetetlen volt. Nagyon különleges pillanat” – mondta a Formula-1-be egyéves kihagyás után visszatérő Albon.

Mérnökével viccelődtek is a leintés után a csapatrádióban. „A héten már másodszor nem tudunk számolni” – mondta James Urwin. „Rich-hez kell mennünk” – replikázott Albon. (Richard Lockwood a Williams vezető stratégiai szakembere.)

Magnussen: Ha nincs biztonsági autó, pontokat szerzünk

A bravúros bahreini ötödik helyezés és a szaúdi pontszerzés után a Haas az Ausztrál Nagydíjon nem hozta eddigi formáját, a hétvége folyamán az első tíz közelében sem volt az istálló. Mick Schumacher végül 13., Kevin Magnussen 14. helyen végzett – a dán szerint viszont elérhető lett volna a pontzóna.

„Csalódott vagyok, hogy nem szereztünk ma pontokat, de kis kockázatot vállaltunk a kemény abronccsal, mivel úgy éreztük, gyorsabbak vagyunk, mint amit a pozíciónk tükröz. Ez így is volt, de bejött a biztonsági autó, és tönkretette a stratégiánkat” – nyilatkozta Magnussen., „A kiinduló beállításunk nem volt jó és a gumikkal is küszködtünk az új aszfalton, de sikerült ezen fordítanunk, a futamon pedig sokkal közelebb kerültünk a mezőnyhöz, erős volt a tempónk. Sikerült visszajönnünk, legközelebb pedig már pontokat is szerzünk” – ígérte harciasan a bajnokságban kilencedik helyre csúszó dán.

Egyetlen pont öröme – így ünnepelte a Williams gumimágus Albon sikerét

Miközben a fordulatos Ausztrál Nagydíjon Charles Leclerc érinthetetlen volt, Max Verstappen pedig újfent kiesett, Alex Albon a visszatérése utáni harmadik versenyen pontot szerzett. A Williams merész taktikára küldte őt, csak a verseny legeslegvégén tudták le a kötelező egy kiállást, de bejött a húzás, így a thai pilóta egy világbajnoki egységgel örvendeztette meg csapatát. Ők pedig, bár tavaly jócskán hozzászokhattak a pontszerzéshez, valóban őszintén örültek is neki.

Nincs büntetés a futam után, de felülvizsgálati javaslat igen

Eseménydús futammal tért vissza Ausztráliába a Formula-1, öt versenyzőnek is jelenése volt a versenyfelügyelőknél a futam után. Kevin Magnussen és Fernando Alonso leszorítósdija a két fél megbékélésével ért véget, mindketten úgy vélték, csak kemény versenyzés volt, semmi más, így az idén visszatérő dánt nem marasztalták el. Ugyanígy nem büntettek senkit a Mick Schumacher, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly trióból, akik majdnem összehoztak egy karambolt, miközben a biztonsági autót követték; Schumacher nem is tudta hova tenni az AlphaTaurik manőverét.

Bár a felügyelők utóbbi esetben sem találtak senkit bűnösnek, arra azért felhívták a szabályalkotók figyelmét, hogy további finomítások kellenének a biztonsági autós időszakra vonatkozó szabályokban. „Figyelembe véve, hogy az F1-es autók hogyan képesek gyorsulni és fékezni, különösen, amikor a kerekek és a fékek hőmérsékletét igyekeznek szinten tartani, kényelmetlen a tíz autónyi távolság a biztonsági autó mögött. Erről a jövőben mindenképpen beszélni kell a versenyzői eligazításokon, hogy a versenyzők egységesen megoldást találhassanak, mielőtt valamilyen szerencsétlen eset bekövetkezik” – olvasható a versenybíróság jegyzetében.

Russellnek szerencsét hozott a 63-as szám

George Russell debütálásakor a 63-as rajtszámot választotta, bátyja iránti tiszteletből, aki ezzel a számmal indult különböző gokartversenyeken. A 63-as számú autó pilótája aztán Melbourne-ben elérkezett karrierje 63. F1-es futamához – ami pedig első Mercedes-dobogóját hozta meg neki!

Vajon a későbbiekben is lesznek ilyen szép emlékei ezzel a számmal?

„Ez elfogadhatatlan és veszélyes” – kifakadtak az időmérős taktikázás miatt a MotoGP-sek

Egyre gyakrabban fordul elő nemcsak a kisebb géposztályokban, hanem a MotoGP-ben, hogy a motorosok egymásra várva kóricálnak lassú tempóban a pályán, hogy egy rivális szélárnyékában teljesíthessék a gyorskörüket. Ez az austini harmadik szabadedzésen és az időmérőn is látványos volt, Alex Rins pedig alaposan ki is fakadt:

„Ez elfogadhatatlan, amit láthattunk. Mi vagyunk a nagyfiúk, nekünk kellene példát állítanunk a többiek elé, és mégis a MotoGP-s srácok többet várnak másokra, mint a Moto3-asokra. A Q1-ben is húztam a gázt, aztán 4-5 versenyző megáll előttem. Teljesen értelmetlen és veszélyes, valamit tennie kell a versenyirányításnak. Minden hétvégén beszélünk erről a Biztonsági Tanács ülésén, és mégis mindig ugyanez a helyzet” – idézi a suzukis spanyolt a Crash.net.

Egyetértett Rinsszel Aleix Espargaro is, aki különösen azt tartja bosszantónak, hogy nemcsak újoncok, hanem sok-sok éves tapasztalattal rendelkező versenyzők is ezt csinálják, azt pedig egyenesen nevetségesnek találja, hogy a felügyelők indoklása szerint mindezért nem lehet büntetést kiosztani, ha a „célzott” versenyző maga sincs gyorskörön. A vb-éllovas testvére, Pol szerint ugyanakkor ez is része a játszmáknak és a versenyzésnek – mindenesetre egyre több motoros veti fel, hogy esetleg Superpole-rendszerű kvalifikációra válthatna a MotoGP: néhány hete a címvédő Fabio Quartararo is jó ötletnek nevezte az egykörös szisztémát a jelenség orvoslására.

motogp-varakozas

Fotó: Simon Patterson Twitter

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Így nyerte meg Leclerc az Ausztrál Nagydíjat

Már meg is érkezett a 2019 után visszatért Ausztrál Nagydíj összefoglalója, melyet a képre kattintva tekinthettek meg!