DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc: Nehezebb lesz előzni, mint vártam

A Ferrari sztárja csak Yuki Tsunodára figyelt az időmérőn, így egy rajthelyet nyert a Kanadai Nagydíjra - az autója gyors, de pénteken úgy tűnt, hogy nehezebb dolga lesz a felzárkózással.

Már az időmérő előtt eldőlt, hogy annyi alkatrészt kicserélnek Charles Leclerc autójában, hogy csak a mezőny végéről rajtolhat majd el a Kanadai Nagydíjon, így abszolút nem volt értelme erőltetnie a kvalifikációt, főleg nem a veszélyes esős körülmények között. Mivel Yuki Tsunoda is ugyanolyan büntetést kap, mint ő, így csak rá figyelt: a Q1-ben megelőzte, a Q2-ben pedig már be sem ült az autóba.

-00122022_619



"Csak Yuki előtt akartunk lenni, mert neki is büntetése van, ezért csináltuk végig a Q1-et, ez legalább egy rajthelyet jelent holnapra" - mondta mosolyogva a Ferrari monacói pilótája.

"Nem tudom, hogy ez mennyit fog segíteni, de jó volt keményebb köröket futni esőben is, persze komolyabb kockázat nélkül, mert nem tehettem kárt az autóban a futam előtt. Jól sikerültek a körök, megvolt a jó érzés az autóban és ez mindig jó" - tette hozzá, majd rátért a várható felzárkózására is.

"Igen, gyors az autóm és lehet esélyem a felzárkózásra, de azt kell mondanom, hogy az előzés pénteken nehezebbnek bizonyult, mint amire előzetesen számítottam. Remélem, hogy a lehető leghamarabb át tudunk menni a mezőnyön, de... a tempónk esélyt legalábbis teremteni fog erre" - mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: