DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

Elmarad a MotoGP Indiai Nagydíja, a Kazah GP ugrik be a helyére

Az elmúlt hetekben már röppentek fel pletykák azzal kapcsolatban, hogy a szervezők még tartoznak kifizetésekkel többek között a Dorna felé is a tavalyi első verseny kapcsán, és emiatt lefújhatják a szeptemberre tervezett Indiai Nagydíjat. Szerdán ezt a FIM és a Dorna meg is erősítette: a közlemény úgy fogalmaz konkrétan, hogy idén nem rendezik meg az indiai fordulót, helyette az eseményt a 2025-ös idény elejére tolják át „működési megfontolásokból”. A közlemény szerint a 2025 márciusi időpont időjárási szempontból is optimálisabb lesz a tavalyi őszi hőséggel szemben a nézők és a versenyzők számára egyaránt. A The Race információi szerint egyébként a Buddh International Circuit konkrétan az idénynyitó pozíciót kaphatja meg, ugyanis hiába lenne Kataré a szerződések értelmében az első forduló, a ramadán miatt jövőre nem feltétlenül tudja ezt a szerepét betölteni.

motogp-india-2023

Korábban arról is voltak híresztelések, hogy India helyét az idei naptárban a júniusról a helyi áradások miatt elhalasztott Kazah Nagydíj vehetné át. Ezt végül fél órával India törlése után meg is erősítették, így a Kazah GP kapja meg a szeptember 20-22-i időpontot, ezzel az lesz az ázsiai túra első állomása. Persze azért még ne vegyük készpénznek, hogy meg is rendezik a futamot, a The Race ugyanis úgy tudja, maga a Sokol Circuit készen állna a homologizációra, viszont problémák lehetnek az egyéb infrastruktúrával, így például a közutakkal vagy épp a szélessávú internettel.

Azt Carmelo Ezpeleta Dorna-elnök már korábban elmondta: hiába szerepel hivatalosan tartalékhelyszínként a naptárban a Balaton Park Circuit, idén biztosan nem ugorhat be a balatonfőkajári pálya.

motogp-naptar

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit

Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.

Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.

Vasárnap Motorsporthíradó a FIX TV-n

Hírek és érdekességek az autóversenyzés világából: az AFM Motorsporthíradó februrári adásában szerepet kapnak az F1-es csapatbemutatók, az Africa Race, valamint a Michelisz Norbert és Bernd Maylander, akikkel interjú készült. Az időpont: vasárnap, 13 óra a FIX TV-n.

Most egy motoros csapathoz kerültek a Rich Energy szponzormilliói

Egy csonka szezonban is nagy zajt csapott a Formula-1-ben a brit energiaitalcég, a Rich Energy, amely hangzatos fogadkozással – a Red Bull legyőzését emlegetve – érkezett, majd a szezon végét sem megvárva, közösségi médiás ámokfutással egybekötve szakított a csapattal. Arról továbbra sincs konszenzus, a Rich Energy valóban létező, nagy példányszámban gyártott energiaital-e.

Nem számítottunk rá, hogy a Haas-bejelentésre egy évre a cég újra versenycsapat főszponzoraként kerül a hírekbe. Pedig ez történt, habár a szakállas nagyfőnök, William Storey ezúttal alacsonyabbra célzott: most csak a brit Superbike-bajnokság tavalyi futamgyőztes csapatával, az OMG Racinggel társultak, de a csapat közleménye szerint „több millió font értékű együttműködéssel”.

A fekete-arany színek idén James Hillier és David Johnson motorját ékesítik a BSB-ben, Man-szigeti TT-n és North West 200-on, míg a Haas visszaváltott hagyományos, szürke, fekete és piros dizájnjához.

Így hűtötte le magát Vogel Adrienn

Vogel Adrienn Finnországban, Armin Schwarz segítségével készül fel az idei szezonra, a kemény edzés után pedig a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy lehűtse a testét: kiállt a hóra -14 fokos hidegbe, egy szál ujjatlan felsőben.

 

Melyik papaja színű McLaren a kedvenced?

Az F1-es istálló 2017-ben tért vissza az ikonikus színhez, amit azóta is használ. Most mind a négy típust közelről megvizsgálhatod az alábbi képen, ami kattintásra még nagyobbá válik.

mclaren-2017-2020nagy

Itt követheted élőben az Alpha Tauri leleplezését

Az autóbemutatók hetén az imidzsváltáson átesett Alpha Tauri szolgáltathatja a a legnagyobb meglepetést, hiszen az istálló immár nem a Red Bull energiaitalát, hanem a cégcsoporthoz tartozó ruházati márkát fogja népszerűsíteni. Ennek köszönhetően minden esély megvan rá, hogy az autó és a csapatruházat drasztikus változáson ment keresztül. Minderre fény derül este nyolc órakor, amikor ezen és ezen a linken elindul az élő közvetítés.

 alphatauri-logo

Vandoorne lesz Hamilton tartalékpilótája

A Formula-E bajnokságának jelenlegi éllovasát, a korábban McLarennél versenyző Stoffel Vandoorne-t nevezte ki tartalékosnak a Mercedes istállója. A belga versenyző 2018 végén szorult ki az Formula-1-ből, tavaly óta a német márka Formula-E-s csapatát erősíti. Mivel az FE versenynaptára több ponton is ütközik az F1-ével, ezért a csapat Esteban Gutierrezre, a meglévő harmadik számú versenyzőjére továbbra is számít. Ők ketten váltva teljesítenek majd szolgálatot a 2020-as szezon során.

vandoorne-portre-20191

 

Videó: Silverstone-ban teljesítette első köreit az új Mercedes

Ahogy arról délelőtt beszámoltunk, a Mercedes ma leleplezte a 2020-as szezonra fejlesztett W11-est (galéria itt), amivel egy médianap keretében pályára is hajtott Silverstone-ban. Erről két videót is megosztott a csapat.

Egy kétperces videó a Red Bull filmes napjáról

Kikerült egy rövid összeállítás az eseményről - a videó a Formula-1 tulajdona, így ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva indul!

Videó: Raikkönen teszteli az Alfát

Miközben péntek délelőtt a Mercedes lerántotta a leplet a valódi 2020-as autójáról, az Alfa Romeo csendben bejáratta idei gépét, a C39-et. A tesztről a hivatalosan megosztott fotók mellett egy rövid videó is kiszivárgott. Így mozog az autó Kimi Raikkönen irányítása alatt:

Raikkönen Fioranóban járatja be a fekete Alfát

Egy Valentin-napi festéssel készült erre a napra az Alfa Romeo, a csapat egyelőre csak néhány fotót tett ki az eseményről - mindenesetre Kimi Raikkönen bejáratja az autót az olasz tesztpályán. Az viszont úgy tűnik, hogy ez csak egy álcafestés és a február 19-ére tervezett bemutatón nem így fog kinézni az autó.

alfa1_1

alfa2020festes1

alfa2

alfa3

McLaren-szponzort jelentett be az Alfa Romeo

Közleményben tudatta a nagyvilággal az Alfa Romeo Racing ORLEN, hogy megállapodott a Huski Chocolate nevű céggel. A csokoládéitalt gyártó svájciak korábban a McLaren F1-es autójának hátulján hirdették magukat, az idei évben viszont az Alfa C39-esén is rajta lesznek, ahogy a pilóták overalljain, illetve a csapattagok pólóin is. Hozzátették, hogy a cég termékei is elérhetőek lesznek az Alfa garázsában a versenyhétvégék során. A svéd csoki meghódítja a világot: a két F1-es csapat mellett Marcus Ericssont főszponzorként támogatják az IndyCarban.

unnamed_19

Így tolták be a színpadra az új McLarent

Hogy tetszett a wokingiak bemutatója?

 

A világ egyik legforgalmasabb csomópontjában tűnt fel az új McLaren

A McLaren megpróbálja bevenni az Egyesült Államokat: a frissen bemutatott MCL35-ös egy egészen váratlan helyen, a New York-i Times Square-en bukkant fel.

Hazájától nem kapott versenyzői licenszet Stroll és Latifi

Szokatlan helyzet állt elő a kanadai F1-es pilóták háza táján, miután az ország motorsportért felelős szervezete, az ASN Canada FIA tavaly december 31-én kilépett a Nemzetközi Automobil Szövetségből, így a Racing Pointos Lance Stroll és a Williamsnél debütáló Nicholas Latifi sem tudta kiváltani a versenyzői engedélyét erre az évre.

Szerencséjükre az FIA ilyenkor megengedi, hogy a pilóták más nemzettől kapjanak licenszet, így Stroll és Latifi engedélyéről idén az Egyesült Államok Autóversenyzői Bizottsága gondoskodik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ország papíron kap két F1-es versenyzőt, hiszen az FIA ilyenkor azt veszi figyelembe, mit ír az adott személyek útlevele.

A szervezet kilépése nem befolyásolja a Kanadai Nagydíjat.

stroll-portre-20191

Sainzt és Norrist kiküldték futni az erdőbe

Mindezt azért, hogy az erről készült felvételek alapanyagául szolgáljanak annak a montázsvideónak, amit a McLaren az új autója, az MCL35 bemutatásának apropóján dobott ki a világhálóra, mintegy kedvcsináló jelleggel. Félelem nélkül előre - szól a wokingi csapat 2020-as szlogenje.

Abbahagyja a versenyzést a WEC egyik nagyágyúja

Az utóbbi években a hosszútávú-versenyzés egyik legismertebb és legelismertebb szereplőjévé vált a Rebellion Racing: a svájci csapat főleg LMP1-es autókat gyártott és arról volt híres, hogy privátként is meg-megszorongatta a gyári csapatokat. Jelentős eredményeket ért el a bajnokság egészét és a Le Mans-i 24 órás versenyt tekintve is - most viszont bejelentette, a 2020-as Le Mans után kiszállnak a sorozatból, sőt, felfüggesztenek minden motorsportos tevékenységet.

Elmondták, hogy büszkék az elért eredményeikre, hogy a világ megismerte a nevüket, minden szép és jó, de elég volt, most már mást fognak csinálni és határozottan kijelentették, hogy a 2020-as Le Mans lesz az utolsó versenyük.

rebellion

fotó: REBELLION Racing

Élő: Itt lehet nézni az új McLaren bemutatását

A csapat élőben streameli az eseményt a Youtube-on:

Muszáj volt még egy kilóval megnövelni az autók minimumtömegét

A csapatok legalábbis egyöntetűen ezt érezték, hiszen kérésükre még januárban is módosítottak egyet a 2020-as technikai szabályzaton. Az Auto Motor und Sport szúrta ki a késői változtatást, melynek nyomán 745 kg-ról 746 kg-ra növelték az autók és a versenyzők idénre megszabott együttes minimumtömegét. A lap először maga is értetlenül állt az ügy előtt, majd megkapta a hivatalos magyarázatot az FIA-tól: a tíz csapat együttesen kérvényezte - mivel ilyenkor már csak teljes egyetértés mellett lehet belenyúlni a szabályokba -, hogy emeljék meg a szintet, mégpedig azzal az indoklással, hogy az idei évtől egy második átfolyásmérő szenzort is előírnak számukra az üzemanyagrendszerben, és ezt az extra terhet akarták kompenzálni.

Egyébként enélkül is történt súlynövekedés, hiszen 2019-ben még 743 kg volt a minimum, idén viszont, akárcsak a magyar forint euróhoz viszonyított árfolyama, az F1-es autók minimumtömege is újabb történelmi csúcsot döntött.

weightbridge

A kocsma, ahol még a piszoár felett is az F1-ről olvashatunk

A legmenőbb helyeket a világ legeldugottabb szegleteiben lehet megtalálni? Mindenesetre ki gondolta volna, hogy a ciprusi Páfoszon járva futunk bele egy vérbeli F1-es tematikájú vendéglőbe, a Pit Stop Pubba, amelynek egészen egyedi koktéllapját már be is mutattuk. Van azonban temérdek más érdekesség is ebben az autósportos pubban, amelynek falait többségében kisebb berámázott F1-es poszterek borítják - főként a 2000-2001-es évekből -, fő látványossága pedig az alábbi óriásplakát, amelynek bal szélén megtalálható a versenynaptár a futamidőpontokkal, hogy a vendégek mindig tudják, mikor érdemes betérni a következő közvetítésre. Egyelőre a 2020-as frissítés még várat magára, viszont könnyen lehet, hogy az év végén a poszter jobb oldala is komoly átalakításra szorul, hiszen az ott listázott, Michael Schumacherhez kötődő győzelmi, dobogós, és világbajnoki rekordokat Lewis Hamilton beérheti.  

20200211_110237_1

 

Az ember nem is számít rá, hogy még a mosdóban is várják meglepetések. A női részlegról nem tudunk nyilatkozni, viszont a férfiak még dolguk végzése alatt is F1-es érdekességeket olvasgathatnak, például hogy Schumacher nyert Button első versenyén, viszont Button nyert Schumacher búcsúfutamán. (Bocsánat, benne maradtam a képben!)

20200211_125441

 

Ilyen berendezés mellett pedig még a kézmosás is öröm!

20200211_125512