Lando Norris szerint szó sincs arról, hogy az ő vezetési stílusához jobban passzolnának a 2026-os Formula-1-es autók, egyszerűen csak képes alkalmazkodni ahhoz, amilyen stílust az adott versenygépek igényelnek.
Mindezt George Russell elméletére reagálva mondta el a McLaren pilótája. A Mercedesszel eleinte favoritnak tartott, de igazából az évadnyitó óta egyértelműen a csapattárs és vb-éllovas Kimi Antonelli árnyékába szoruló brit állt elő azzal a magyarázattal az idei viszonyokra, hogy az új autók mások stílusának kedveznek:

„Furcsa egy szezon ez, ha megnézzük Oscar versenyképességét Norrisszal szemben a tavalyi évhez képest, Charles és Lewis párharcát, vagy akár Max dominanciáját az összes csapattársához képest az előző érában. Idén jómagam, Charles és Oscar sokkal jobban szenvedünk a csapattársainkhoz képest” – mutatott rá Russell.
„Max csapattársai pedig jelentősen közelebb vannak hozzá, mint bárki az elmúlt hat évben, és szerintem nekünk mind eléggé hasonló vezetési stílusunk van. Azok a versenyzők, akik nagyon jól teljesítenek idén – azaz Kimi, Lewis és Lando – mind eléggé hasonló stílussal rendelkeznek. Szóval számomra eléggé világos, hogy ezekkel az autókkal és gumikkal megfigyelhető ez a trend.”
Amikor azonban Norrisnak felvetették a honfitárs teóriáját, a regnáló világbajnok teljesen más megközelítésbe helyezte a dolgokat: „Nem igazán mondanám, hogy a vezetési stílusom passzol ehhez az autóhoz. Szerintem a stílusom azért jó, mert képes vagyok jobban alkalmazkodni. Nem hiszem, hogy egyetlen stílus működik, és nem gondolom, hogy ugyanúgy vezetnék, mint Kimi.”

„Nyilván sosem voltam George vagy Lewis csapattársa, szóval nem tudom, utóbbi talán jobb képet tud erről festeni. De a saját stílusom nem passzol ehhez az autóhoz, az alkalmazkodó képességem teszi lehetővé, hogy tudjam vezetni az autót.”
„Úgy gondolom, az az erősségem, hogy képes vagyok különböző vezetési stílusokhoz alkalmazkodni, ahogy szerintem előző évben sem feltétlenül a legjobb csomag volt számomra az autó. Szerintem tavaly az elején Oscarhoz jobban passzolt kicsit, és az az erősségem, hogy képes voltam jobban alkalmazkodni, hogy végre kiismertem, hogyan tudnám jobban vezetni az autót. Ezért sikerült jobban az idény második fele, és ugyanez a helyzet az idei évvel kapcsolatban.”
Norris hozzátette: az idei autók „1 százalékban sem olyanok”, mint a tavalyiak, teljesen más vezetési stílust igényelnek, szerinte ezért sem helyes az a narratíva, hogy például neki kedveznének az új versenygépek.