DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Espargaro pénteki körrekorddal öblítette le a bejelentését, Marquez megint Q1-es

A Katalán Nagydíjjal folytatódik a hétvégén a MotoGP szezonja, a mezőnyre pedig szokás szerint két tréning várt pénteken. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Jorge Martin volt a leggyorsabb, a lényeg azonban a délutáni egyórás edzés volt, amelyen eldőlt, kik jutnak automatikusan az időmérő második felvonásába.

Az utolsó percek tűzijátékából a visszavonulását a minap bejelentő Aleix Espargaro jött ki győztesen, 1:38,562-es rekordidővel zárt az élen az Apriliával. Remekül mentek a KTM-ek is, hiszen Brad Binder úgy is második lett, hogy kétszer is (!) bukott az edzésen, míg Pedro Acosta harmadik, Jack Miller pedig ötödik lett. Közéjük a címvédő Francesco Bagnaia férkőzött be legjobb ducatisként, míg a vb-éllovas Martin hatodikként zárt.

motogp-aleix-espargaro-3

A top 10-be és ezáltal a Q2-be Enea Bastianini, Franco Morbidelli, a Yamahával meglepetésre Alex Rins, valamint Maverick Vinales fért még be. Kiszorult viszont onnan a két Marquez, a hajrában eleső Alex, valamint a Le Mans után ismét haloványabban kezdő Marc. Bukott még amúgy Fabio Quartararo, valamint Fabio di Giannantonio is – utóbbi Binderhez hasonlóan duplázott. A sort az öt Honda zárta – igaz, a szabadkártyás Stefan Bradl délután motorra sem ült betegség miatt.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Aleix Espargaró Aprilia 1'38.562  
2. Brad Binder KTM 1'38.634 0.072
3. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'38.665 0.103
4. Francesco Bagnaia Ducati 1'38.695 0.133
5. Jack Miller KTM 1'38.702 0.140
6. Jorge Martín Pramac Ducati 1'38.793 0.231
7. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'38.831 0.269
8. Enea Bastianini Ducati 1'39.017 0.455
9. Alex Rins Yamaha 1'39.043 0.481
10. Maverick Viñales Aprilia 1'39.058 0.496
11. Álex Márquez Gresini Ducati 1'39.113 0.551
12. Marc Márquez Gresini Ducati 1'39.153 0.591
13. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'39.350 0.788
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'39.352 0.790
15. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'39.382 0.820
16. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'39.420 0.858
17. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'39.479 0.917
18. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'39.504 0.942
19. Johann Zarco LCR Honda 1'39.558 0.996
20. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'40.028 1.466
21. Joan Mir Repsol Honda 1'40.256 1.694
22. Luca Marini Repsol Honda 1'40.318 1.756
  Stefan Bradl Honda -  

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Sajnálattal közöljük, hogy Daniel Ricciardo teljesen megbolondult

Az egész úgy kezdődött, hogy motorral beparkolt a nappaliba, aztán hempergett egyet az ágyon és a földön, belülről megkerülte a texasi zászlót, majd a ruhaszárító fölrúgásával kiszabadult az udvarra, ahol a karatét, a sziklamászást, a műugrást és a dartst ötvözve befejezte a gyakorlatot, de előtte még kiugrott a telekről.

Ricciardo valóban nehezen viseli a világtól való elzártságot, így két távol lévő barátjával azzal ütik el az időt, hogy különféle kihívásokat találnak ki egymásnak. Legutóbb éppen azt, hogy akadálypályává alakítják a saját házukat, és végigmennek rajta - ezt láthatjuk most a Renault pilótájának interpretálásában.

Az MNASZ elnöke is elárulta, hogy hogyan és mivel szimulátorozik

Oláh Gyárfás is esportol ezekben az időkben, erről tett közzé egy videót.

 

Hiányoznak már a kettős Mercedes-sikerek? Tessék, itt van egy friss – üveggolyóból!

Mi is beszámoltunk róla, hogy az Envision Virgin Racing üveggolyóversenyt indított a Formula-E mintájára, ma pedig már sor is került az első futamra „Párizsban”, ahol a Mercedest szimbolizáló golyó nyert a pályán szintén a Mercedes hajtásláncát használó Venturi előtt. A sors iróniája, hogy a Virgin-golyó viszont a tökutolsó helyen végzett.

A golyóversenyek nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek – így világjárvány idején meg aztán pláne! –, a körítés ugyanis elképesztően profi, még az FE intrója és grafikái is visszaköszönnek, ráadásul az eseményeket a nemzetközi közvetítésből is ismert Jack Nicholls tolmácsolja nekünk:

 

Újabb versenyt törölt a WTCR, de már elvileg kész az átalakított naptár

A Portugál Nemzeti Autósport Szövetség bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt törlik a júniusra kiírt Vila Real-i WTCR-futamot. Várható volt ez a lépés, hiszen utcai pályáról van szó, így elég korán döntést kellett hozniuk a versenyrendezéssel kapcsolatban. Francois Ribeiro, a WTCR-promóter Eurosport Events vezetője természetesen sajnálja a rendre jó hangulatú portugál forduló elvesztését, és reméli, hogy 2021-ben visszatérhetnek Vila Realba.

Ennél is fontosabb azonban, hogy Ribeiro szerint elkészült az átalakított versenynaptár: a közlemény szerint augusztus végétől novemberig tart majd a 2020-as idény (már amennyiben a koronavírus lehetővé fogja tenni ezt). Eddig egyébként hivatalos a Vila Real-i mellett a hungaroringi és a nürburgringi hétvégéket törölték (az ottani futamokat átrakták más pályákra, de ez vélhetően szintén ugrik), de a rendkívüli helyzet miatt elképzelhető, hogy az őszre tervezett ázsiai túra helyett – a többi sorozatból, így az F1-ből is érkező híresztelésekkel összhangban – inkább a logisztikailag könnyebben megoldható Európában fognak versenyezni Michelisz Norberték (igaz, a Lynk & Co és a Hyundai révén erős a kínai és koreai érdekeltség is).

Ez esetben pedig akár még azt sem lehet kizárni – bár erről semmilyen pletyka nem szólt egyelőre, csupán logikus lehet az európai turné, benne a vk-címvédő hazai versenyével –, hogy a Hungaroring mégis visszakerüljön a Túraautó-világkupa naptárába, amelyet tényleg biztosan alaposan át kellett rajzolni, hiszen az említett augusztus végi időpontig még egy szlovák, spanyol és osztrák viadalt is rendeznének (vagyis rendeztek volna). Ribeiro mindenesetre „tömör és akciódús” évadot ígér, a naptártervezetet pedig jövő héten küldik el az FIA számára jóváhagyásra.

wtcr-vilareal-1

Áprilisban sem marad el a Motorsporthíradó: Vasárnap, 13 óra, FIX

Az Autósport és Formula Magazin – Motorsporthíradó áprilisi adásában foglalkozunk a versenyzés leállásának nyertesével, azaz az e-sporttal, megszólaltatunk egy F1-es csapatfőnököt és pilótát, áttekintjük, mi történt a WRC-ben a szezon félbeszakadása előtt, valamint visszatekintő rovatot is indítunk a műsor emlékezetes anyagaival.

Időpont: április 19., 13 óra, FIX TV.

Ma lenne 78 éves az F1 egyetlen posztumusz világbajnoka

1942. április 18-án született Jochen Rindt, aki azzal került be a Formula-1 történelemkönyvébe, hogy azok után nyerte meg a világbajnokságot, hogy egy balesetben életét veszítette. Az 1970-es Olasz Nagydíj edzésén szenvedett halálos balesetet az osztrák, akinek vb-címe csak később vált matematikailag biztossá. Rövid pályafutása során összesen hat nagydíjat nyert meg az F1-ben, Bernie Ecclestone – aki kvázi menedzselte is Rindtet, bár a száguldó cirkusz egykori ura szándékosan kerülni szokta ezt a kifejezést – pedig egyik legjobb barátjának tartotta a pilótát.

rindt-dppi

16 éve ezen a napon Rossi olyat tett, amire senki más nem volt képes még a MotoGP-ben

2004-ben április 18-án rendezték a MotoGP idénynyitó Dél-Afrikai Nagydíját, amelynek az akkor még „csak” ötszörös világbajnok Valentino Rossi immár nem Hondával, hanem Yamahával vágott neki. Az olasz ugyanis megelégelte, hogy a HRC szinte kizárólag a motorjainak tulajdonítja a sorozatos vb-címeket, így a 2003-ban csupán egyetlen dobogóig jutó hangvillásokhoz szerződött, hogy bebizonyítsa: igenis a versenyző a legfontosabb tényező a sikerreceptben.

Nos, Welkomban Rossi egyből a pole-pozícióba kvalifikálta magát, majd egy egész futamon át tartó, emlékezetes csata végén legyőzte ősi riválisát, Max Biaggit, megnyerve ezzel az évad első futamát és egyben legelső yamahás versenyét – úgy, hogy mögötte hét Honda és egy Ducati következett a sorban! De amitől igazán történelmi volt ez a tett: mivel Rossi nyerte a 2003-as szezonzárót is Valenciában még a Hondával, a MotoGP történetében elsőként és máig egyetlenként mondhatja el magáról, hogy egymást követő két futamon két különböző márka színeiben nyert! A „Doktor” maga is karrierje legnagyobb győzelmének tartja a 2004-es dél-afrikait – az alábbi videóban a teljes futam visszanézhető:

 

Hamiltonék tavalyi overalljának elárverezésével is segít a Mercedes

Nem csak légzést segítő készülékek gyártásával támogatja a koronavírus-járvány elleni harcot az F1-es címvédő istálló: egy online aukció során elárverezik Lewis Hamilton és Valtteri Bottas 2019-es versenyoverallját, a befolyt összeget pedig a brit nemzeti egészségügyi szervezetnek ajánlják fel. Hamilton overallja 2800 angol fontnál, Bottasé 800-nál jár.

hamilton-bottas-dppi

Ricciardo-parádét és Verstappen-Vettel ütközést ismétel az F1

Ahogy azt már a koronavírus-járvány kitörése óta megszokhattuk, a rajongók elvonási tüneteinek érdekében a Formula-1 YouTube-csatornája minden szombaton egy modernkori klasszikus futamot „tűz műsorára”. Mivel ezen a hétvégén rendezték volna a Kínai Nagydíjat, az M4 Sporthoz hasonlóan egy sanghaji viadalt választottak, méghozzá az igencsak akciódús 2018-as versenyt. A közvetítés 16 órakor kezdődik, és az alábbi videóban (átkattintás után!) lehet nézni:

„Tegnap vettem meg a Playstationt!” – így ugratták egymást a MotoGP-sek a virtuális verseny előtt

Az elsőhöz hasonlóan a második virtuális MotoGP-futam előtti pillanatokba is bepillantást nyerhetünk – kutyák, csipkelődés és sok-sok nevetés az alábbi videóban:

 

Leclerc és Russell Euro Truck Simulatorra váltott – az eredmény: káosz és röhögőgörcs

A két pilóta alighanem megunhatta az F1-es játékokat, de szemlátomást még azoknak a tapadásához vannak hozzászokva… 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I think @charles_leclerc is used to F1 levels of grip #f1 #formula1 #charlesleclerc #georgerussell #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

 

Edzés, szimulátor, koktél, főzés: így tölti az idejét egy hatszoros világbajnok raliversenyző

Sebastien Ogier navigátora, Julien Ingrassia látható az alábbi videóban - a páros hat vb-címet nyert eddig együtt, de ilyenkor legalább Ingrassia is vezethet egy kicsit, ha csak szimulátoron is...

 

Amikor a magyar bajnok az Eb-mezőny fölé nőtt

A tavalyi Rally Hungaryn több szakaszt is megnyert a Vincze Ferenc - Igor Bacigál páros, ezek egyikét mutatjuk meg belülről.

A spái F2-es tragédiában súlyosan megsérülő pilóta és Sainz is indul a Virtuális Kínai GP-n

A tavalyi Belga Nagydíj szombati Formula-2-es futamát óriási baleset miatt kellett félbeszakítani, amelyben Anthoine Hubert életét veszítette, de súlyos sérüléseket szenvedett a francia autójába belecsapódó Juan Manuel Correa is. A pilóta rehabilitációja hosszú időt vett igénybe, most hétvégén viszont F1-es versenyzőkkel csaphat össze. Természetesen a koronavírus-járvány miatt csak virtuálisan: az Alfa Romeo ugyanis az ő kötelékeibe tartozó Correát nevezte meg Antonio Giovinazzi társaként a vasárnapi Virtuális Kínai Nagydíjra.

Nem sokkal az Alfa bejelentése után aztán az is kiderült, hogy az eredetileg bejelentett hat Formula-1-es pilóta mellé még egy név csatlakozik, méghozzá Carlos Sainz, így a McLaren a Williamshez hasonlóan az aktuális F1-es felállásával képviselteti magát a sanghaji pálya virtuális változatán.

correa-f2-sim

F1-es összeesküvés? Vagy csak ártatlan baráti csevej? Végére járunk a történetnek!

Heti autósportos kibeszélőshow-nkban megszólaltatjuk az észak-olaszországi válságzónában önzetlenül segédkező F1-es gumifőnököt, Mario Isolát, emellett kitárgyaljuk az év eddigi legnagyobb botrányát és megemlékezünk Sir Stirling Mossról.

 

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Mi mást kaphatott volna születésnapjára Romain Grosjean?

Amit egy versenyző manapság a legjobban ki tud használni:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

First birthday present has arrived! Thank you @acer @predatorgaming The set up is pretty awesome now #r8g #esports #sim #racingathome #iracing @iracingofficial

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

Így készül a Mercedes légzést segítő készüléke

Klinikai orvosokkal együttműködve kevesebb mint egy hét alatt kifejlesztették azt a légzést javító berendzést a Mercedes brixworthi gyárában, amely már meg is kapta az engedélyt a tömeges gyártásra. A címvédő F1-es csapat így járul hozzá a koronavírus elleni harchoz.

Bon anniversaire! – 34 éves lett a mezőny kirobbanthatatlan tagja

Romain Grosjean bajkeverőből a Formula-1 egyik alapemberévé vált: az 1986-ban ezen a napon született francia 2012 óta a rajtrács állandó tagja. Isten éltesse a Haas pilótáját!

Az F1 közösségi csatornái első dobogójára – 2012-ben Bahreinből – emlékeztek vissza: 

Új sorozathoz csatlakozott az IndyCar legendás istállója

Versenycsapatot indít az Extreme-E alakuló szériájában az Andretti Autosport. Az amerikai istálló hatodikként csatlakozik a formabontó sorozathoz, ami teljesen elektromos autókkal járja be a környezeti katasztrófák által legsúlyosabban érintett vidékeket Grönlandtól Brazíliáig. Az első szezon 2021 januárjában rajtol, ennek versenynaptárát itt találod, a sorozatról további információkat pedig ebben a cikkünkben olvashatsz.

Így rendezz Formula-1-es versenyt az udvarban!

Valakin már annyira elhatalmasodtak az elvonási tünetek, hogy épített egy versenypályát a saját kertjébe, és F1-es modellautókat versenyeztetett rajta, amelyek a szűk nyomvonal ellenére is kifejezetten jókat csatáztak egymással - a hivatalos angol kommentár pedig megadta a tökéletes hangulatot. Ez már majdnem olyan profi, mint a Golymula-1!