DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Espargaro pénteki körrekorddal öblítette le a bejelentését, Marquez megint Q1-es

A Katalán Nagydíjjal folytatódik a hétvégén a MotoGP szezonja, a mezőnyre pedig szokás szerint két tréning várt pénteken. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Jorge Martin volt a leggyorsabb, a lényeg azonban a délutáni egyórás edzés volt, amelyen eldőlt, kik jutnak automatikusan az időmérő második felvonásába.

Az utolsó percek tűzijátékából a visszavonulását a minap bejelentő Aleix Espargaro jött ki győztesen, 1:38,562-es rekordidővel zárt az élen az Apriliával. Remekül mentek a KTM-ek is, hiszen Brad Binder úgy is második lett, hogy kétszer is (!) bukott az edzésen, míg Pedro Acosta harmadik, Jack Miller pedig ötödik lett. Közéjük a címvédő Francesco Bagnaia férkőzött be legjobb ducatisként, míg a vb-éllovas Martin hatodikként zárt.

motogp-aleix-espargaro-3

A top 10-be és ezáltal a Q2-be Enea Bastianini, Franco Morbidelli, a Yamahával meglepetésre Alex Rins, valamint Maverick Vinales fért még be. Kiszorult viszont onnan a két Marquez, a hajrában eleső Alex, valamint a Le Mans után ismét haloványabban kezdő Marc. Bukott még amúgy Fabio Quartararo, valamint Fabio di Giannantonio is – utóbbi Binderhez hasonlóan duplázott. A sort az öt Honda zárta – igaz, a szabadkártyás Stefan Bradl délután motorra sem ült betegség miatt.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Aleix Espargaró Aprilia 1'38.562  
2. Brad Binder KTM 1'38.634 0.072
3. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'38.665 0.103
4. Francesco Bagnaia Ducati 1'38.695 0.133
5. Jack Miller KTM 1'38.702 0.140
6. Jorge Martín Pramac Ducati 1'38.793 0.231
7. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'38.831 0.269
8. Enea Bastianini Ducati 1'39.017 0.455
9. Alex Rins Yamaha 1'39.043 0.481
10. Maverick Viñales Aprilia 1'39.058 0.496
11. Álex Márquez Gresini Ducati 1'39.113 0.551
12. Marc Márquez Gresini Ducati 1'39.153 0.591
13. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'39.350 0.788
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'39.352 0.790
15. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'39.382 0.820
16. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'39.420 0.858
17. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'39.479 0.917
18. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'39.504 0.942
19. Johann Zarco LCR Honda 1'39.558 0.996
20. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'40.028 1.466
21. Joan Mir Repsol Honda 1'40.256 1.694
22. Luca Marini Repsol Honda 1'40.318 1.756
  Stefan Bradl Honda -  

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Nem volt egyszerű követni, ki milyen stratégián van a Magyar Nagydíjon

Az esőgumik végül nem játszottak szerepet a Magyar Nagydíjon, a száraz pályás abroncsoknak azonban mindenféle kombinációját láthattuk a versenytáv során, a 20 versenyző összesen 42 alkalommal cserélt kereket. A mezőny egy része lágyon kezdett, majd kétszer közepes keveréket tett fel: ezzel a stratégiával nyert a 10. helyről Max Verstappen. Mások közepest használtak a rajtnál és a középső etap során, majd lágyat a végén – ez a stratégia második helyet ért Lewis Hamiltonnak, Carlos Sainz azonban a dobogót is elbukta miatta, mivel a kelleténél korábban tette fel a piros jelölésű lágyakat.

Rossz döntésnek bizonyult azonban két közepes után keményt választani, ahogyan a Ferrari tette Charles Leclerc esetében – olyannyira, hogy a két kiállásból végül három kerékcsere lett, de a lágy gumis utolsó etap sem mentette meg a monacóit. Egyetlen csapat, az Alpine egy kiállással, közepes-kemény sorrenddel abszolválta a futamot, ami kettős pontszerzést ért.

Bejelentették, hol nézhetjük 2025-ig a Formula-1-et

Szerződéshosszabbítás történt a Formula-1 hazai közvetítési jogait illetően a Magyar Nagydíj hétvégéjén, jelentette be vasárnap, a verseny napján Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a Hungaroringen. Az új kontraktus értelmében a 2025-ös szezon végéig biztosan a közmédia kezében maradnak a Formula-1-es közvetítési jogok Magyarországon, ami továbbra is magában foglalja a szabadedzések, az időmérő edzések, a sprintfutamok és a versenyek közvetítését is.

 

Alonso nem értette, ki szerezte meg a pole-t

A Magyar Nagydíj időmérőjén hatodik rajtpozíciót kiharcoló Fernando Alonso bevallotta, nem értette, ki nyerte meg a kvalifikációt. Csak a bokszba visszatérve jött rá, hogy George Russell nevét mondták a csapatrádióban.

„Csak most derült ki számomra, mert a rádióban nem értettem, ki van a pole-pozícióban. Meglepődtem, de tény, hogy örülök neki. Kicsit váratlan, hiszen a Ferrari és Max erősnek tűnt, a Mercedes pedig kicsit szenvedett” – mondta a Hungaroringen a riportereknek Alonso.

Az Alpine pilótája előzetesen még arra számított, hogy a két Mercedes előtt végezhet: „Azt gondoltuk, hogy előttük lehetünk, és igaz, hogy Lewist meg is előztük. Szóval nagy kört kellett futnia, hogy a pole-pozícióba kerüljön, várom, hogy visszanézzem.”

A bokszutcából kezdi a Magyar Nagydíjat Gasly

Mindössze a 19. rajthelyre kvalifikált, hozzá mérten rendkívül gyenge pozícióba a vasárnapi futamra Pierre Gasly. A francia versenyző 13. idővel továbbjutott volna a Q2-be, eredményét azonban törölték, ezért esett ki már az első fázisban.

A gyenge rajtpozíció miatt az AlphaTauri úgy döntött, teljes motorcserét hajt végre a #10-es számú autón. Büntetésként Gasly a bokszutcából startol, Nicholas Latifi lép előre egyetlen helyezést a rajtrácson.

A teljes motorcseréért normál esetben rajtrács végi büntetés járna, a The Race információi szerint azonban az AlphaTauri a technikai delegált engedélye nélkül hajtotta végre a cseréket, ezért kezdhet csak a bokszutcából.

F3: Nem járt himnusz a győzelemért a Hungaroringen

Nedves pályán kezdődött a Formula-3 főfutama a Hungaroringen, a pole-pozícióban Alexander Smolyarral. Az oroszt a rajt utáni első két kanyarban fenyegette csak a mögüle startoló Zane Maloney és Oliver Bearman, de rövidesen több másodperces előnyt épített ki, és végig uralma alatt tartotta a futamot.

Az MP Motorsport pilótája könnyedén megnyerte a futamot, melyet egy ponton 8 másodperccel is vezetett – az oroszokra vonatkozó szankciók értelmében azonban a himnusz nem szólt számára a dobogón idei első győzelme apropójára. A barbadosi Maloney első F3-as pódiumát szerezte a Hungaroringen, ezredekkel a célegyenesben támadó Bearman előtt védte meg a második helyezést.

A 24 körös futam végére maradt tűzijáték: a hajrára a pálya gyakorlatilag teljesen felszáradt, a táv utolsó harmadában a mezőny második feléből többen megkockáztatták a slick abroncsra váltást. A Williams-nevelésű Zak O’Sullivan húzta a legnagyobbat ezzel a taktikával: a 22. helyről startoló brit körönként 10 másodperces különbséggel kerülgette az elhasznált esőgumin levő ellenfeleket, és végül a negyedik helyen ért célba. Ugyancsak slickre váltott Juan Manuel Correa, aki O’Sullivant lekövetve a hatodik helyig zárkózott fel, Jak Crawford mögött ért célba.

A bajnokság élén 104 pontos előnnyel állt két francia, Isack Hadjar és Victor Martins, miután előbbi nullázott, utóbbi egyetlen egységet szerzett.

Videó: Ezzel a körrel szerezte első pole-ját Russell

George Russell is feliratkozott a Hungaroring elsőzői közé, miután szombaton nálunk szerezte meg karrierje első pole-pozícióját a Formula-1-ben. zzel a körrel utasította maga mögé a Ferrarikat a brit. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Ha lemaradtál a meglepetésekkel teli magyar időmérőről, itt pótolhatod a lényeget!

Eseménydús időmérőn van túl a Formula-1 mezőnye. A várt eső ugyan nem érkezett meg az időmérőre, vagy inkább nem tartott ki addig, hiszen a harmadik szabadedzést szakadó esőben rendezték, azonban ennek ellenére is felejthetetlen időmérőt láthattunk Mogyoródon. George Russell pályafutása első F1-es pole-ját szerezte, Sainz lenyomta Leclerc-t, a Red Bull pedig betlizett a kvalifikáción. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Jön a 37. F1-es Magyar Nagydíj versenynapja – itt a program

Következik a várva várt hungaroringi Formula-1-es futam, amelyet még megelőz majd az F2-es és az F3-asok főversenye, de ezen kívül lesz Formula-E és Superbike is – mutatjuk a vasárnapi menetrendet:

Vasárnap (július 31.)  
09:30 - 10:00 Formula-E, 3. szabadedzés  
10:05 Formula-3, Főfutam (tv: M4 Sport, élő)
11:00 Superbike, Superpole-futam (tv: Aréna4, élő)
11:35 Formula-2, Főfutam (tv: M4 Sport, élő)
11:40 - 12:55 Formula-E, 2. időmérő (tv: Eurosport 2, 15:00, felv.)
12:30 Supersport, 2. futam (tv: Eurosport 2 és Aréna4, élő)
14:00 Superbike, 2. futam (tv: Eurosport 2 és Aréna4, élő)
15:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
16:00 Formula-E, 2. futam (tv: Eurosport 2, élő)

f1-hun-vas-program-dppi

Rosszul adminisztrált gumi miatt kapott pénzbírságot a Williams

Nem maradtunk utólagos vizsgálat nélkül az F1-es Magyar Nagydíj kvalifikációját követően: a felügyelők azt észlelték, hogy Alexander Albon olyan szett gumival gurult pályára a Q1-ben, amelyet az elektronikus rendszerben azt jelezték, hogy már visszaszolgáltatták a Pirelli számára (a hétvége előrehaladtával folyamatosan vissza kell adniuk a gumigyártónak az abroncsokat, így szűkül a felhasználható kerekek száma). Mint kiderült, az adminisztrációnál csúszhatott el valami a Williams részéről, rossz iktatószámot adtak meg a rendszerben, azaz Albon nem használt olyan gumit az időmérőn, amit már nem tehetett volna fel. Így a brit-thai versenyző elkerülte a rajtbüntetést, ám mivel a csapat ezzel is vétett a technikai szabályzat ellen, a stewardok 1000 eurós pénzbírságot szabtak ki rájuk.

albon-williams-hun-dppi

F2: Doohan simán behúzta a sprintet

Jack Doohan kezdhette az élről az F2-es sprintfutamot, mellőle pedig Enzo Fittipaldi indult. A rajtnál meg is történt a helycsere, de a kettesben Fittipaldi elfékezte magát, s visszaesett a harmadik helyre. Másodiknak az ötödik helyről induló Jüri Vips jött fel, a biztonsági autó pedig egyből szerepet kapott, miután Hauger és Sargeant összeütközött a rajtnál.

Az újraindításnál Doohan könnyedén ott hagyta Vipséket, akit Fittipaldi, Drugovich, majd Vesti követett. Előbb Nissany és Novalak összeakadása borzolta a kedélyeket, majd Vips kezdett el közelíteni az élen autózó Doohanre, mögötte pedig Vestiék fél másodperces különbséggel követték egymást.

Az utolsó körökben Lawson, Armstrong és Daruvala szolgáltatták az izgalmakat a hatodik, hetedik, nyolcadik helyen. Az élmezőnyben nem történt változás a verseny végén, így Jack Doohan magabiztos előnnyel nyerte meg a hungaroringi sprintfutamot, Jüri Vips végzett a második helyen, Enzo Fittipaldi pedig a harmadik pozícióban ért célba, míg a pontversenyt vezető Drugovich negyedik helyezésével 44 pontosra növelte előnyét.

Jos Verstappen bemutatkozik a WRC-ben

A regnáló Formula-1-es világbajnok Max Verstappen apja, az F1-et korábban szintén megjárt Jos Verstappen az idei esztendő elején kóstolt bele a raliversenyzésbe: az 50 éves pilóta a belga bajnokság versenyein állt rajthoz. A debütálásakor nyolcadik lett, legjobb eredménye pedig egy második helyezés, amelyet a Station Le Seau Monteburg Ralin ért el májusban.

Augusztus közepén azonban az eddiginél nagyobb fába vágja a fejszéjét az idősebb Verstappen, ugyanis rajthoz áll a belgiumi világbajnoki fordulón, az Ypres Ralin. A belga versenyző ugyanazt a Citroen C3 Rally2-est fogja vezetni, mint a hazai széria fordulóin, partnere pedig Harm van Koppen lesz. Verstappen értelemszerűen az összesen 37 indulót számláló Rali2-es mezőnyben fog szerepelni.

jos-verstappen-dppi

W Series: Powell megszakította Chadwick győzelmi sorozatát

Voltak még ugyan nedves foltok az aszfalton, de alapvetően felszáradt pályán rajtolt el a W Series hungaroringi versenye – igaz, a biztonsági autó mögött. Már a safety car mögött történt akció, Nerea Marti ugyanis kis híján megforgott, miközben magával vitte az egyik reklámtáblát. A tényleges start után is kalamajkába keveredett a spanyol, miután Belén Garciával ütközött. Másokkal is történtek persze incidensek: Emma Kimilainen az 1-es kanyarban próbálta megelőzni Jessica Hawkinst, aminek kontakt lett a vége, míg Bianca Bustamente egymaga forgott bele a korlátba – utóbbi versenyző pedig újabb SC-váltott ki azzal, hogy nem tudott visszatérni a bokszba.

Eközben az élen a pole-ból induló Alice Powell haladt, de egyre közeledett mögötte a fenyegetés Jamie Chadwick személyében, aki az ötödik kockából startolva folyamatosan vadászta le az ellenfeleit: előbb Marta Garciát kapta el, majd egy szép kifékezéssel Beitske Vissert is, így a biztonsági autó beküldésekor már második volt. Négy kör maradt még hátra az újraindítás után, Chadwick azonban nem tudta megtámadni honfitársát, így Powell idei első sikerét aratva megszakította az eddig 2022-ben hibátlan kétszeres bajnok hét futam óta tartó győzelmi szériáját. A címvédő persze így is növelte az előnyét a tabellán, hiszen a fő üldözőjévé előlépő Visser mögötte, a harmadik helyen futott be.

 

Alfa Romeo: Hosszabbítottunk a Sauberrel 2023-ra

Az Alfa Romeo neve 2018-ban tért vissza a Formula-1-be a Sauberrel kötött együttműködés révén, 2019 óta pedig már egy az egyben Alfa Romeo Racingnek hívják az alakulatot. A partnerkapcsolatot évről évre vizsgálja felül az olasz márka, és általában a nyári szünet során szokták bejelenteni a közös folytatást, az Alfa Romeo elnök-vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato viszont a Reutersnek nyilatkozva elárulta, hogy már megtörtént a megállapodás:

„Ma reggel írtam alá a szerződés meghosszabbítását 2023-ra. Minden évben júliusban vizsgáljuk meg a szituációt. Ha a jövőben azt észleljük, hogy már nem érdekel minket az F1 vagy nem fizetődik ki a befektetésünk, akkor meglátjuk, mit teszünk, de mindent megfelelő módon fogunk intézni” – fogalmazott az Imparato.

Bár a csapat részéről még nem történt hivatalos bejelentés, az Alfa Romeóval történő együttműködés tehát marad a következő idényre is. A Sauber hosszú távú jövője viszont még a levegőben lóg, sajtóhírek szerint ugyanis (ahogy arról a Formula Podcast adásaiban is beszéltünk) a háttérben zajlanak az egyeztetések az Audival a 2026-tól történő kapcsolatról – hasonlóan, mint a Red Bull és a Porsche között.

alfa-romeo-sauber-f1

fotó: DPPI

Biztonsági autós fázisok és brazil győzelem az F3-asok esős sprintversenyén

Igaznak bizonyultak az előrejelzések, hiszen megérkezett az eső szombat délelőtt a Hungaroringre, így vizes pályán startolt el a nap első eseménye, a Formula-3-asok sprintversenye. Emiatt biztonsági autós rajtot teljesített a mezőny, de a fordított rajtrács értelmében élről induló újonc Oliver Goethe így is egyből sok pozíciót veszített. A vezetést Franco Colapinto ragadta magához, de szinte egyből jött vissza a safety car, mivel egy ütközés után David Vidales a falba állt. Az újraindítást követő második körben pedig újabb baleset történt: Ido Cohen és Brad Benavides ütközött az 1-es kanyarban, ami miatt megint beküldték a biztonsági autót.

f3-vidales-crash-1

Az SC-fázisok közötti szabad körökben Caio Collet érezte nagyon a pályát: előbb Isack Hadjarral vívott meg a második helyért, majd Colapintót is támadta, akinek egy megcsúszását kihasználva az élre is állt a brazil. Collet innen már vissza sem nézett, az apránként száradó pályán folyamatosan növelte az előnyét, így kényelmes fórral zsebelte be első F3-as sikerét. Colapinto lett a második, Hadjar viszont rontott a hajrában, így Kush Maini állhatott még fel a dobogóra. Mögöttük az utolsó körben ütközött össze a két Prema-pilóta: Arthur Leclerc ment neki Jak Crawfordnak. Hadjar végzett így a negyedik helyen, ezzel pedig átvette a vezetést a bajnokságban az ezúttal csak hatodik Victor Martins-től: egyetlen pont a különbség közöttük – Leclerc viszont az ütközés miatt kicsúszott, ezzel pedig kissé leszakadt róluk. Folytatás vasárnap 10 órakor a főfutammal.

collet-f3-win

Üzentek az F1-esek: „Akik másokat bántalmaznak, nem a rajongóink!”

Az utóbbi versenyeken többször is előkerült témaként a szurkolók viselkedése a lelátókon: a Brit és az Osztrák Nagydíjon is többször füttyszó és pfujolás kísérte a versenyzőket, sőt Spielbergben konkrét rajongók közötti bántalmazásról is érkeztek a hírek. A Formula-1 már akkor határozott közleményben ítélte el az ilyen cselekedet és lépéseket ígértek a jelenség visszaszorítása érdekében, most pedig egy videót osztottak meg – az összes csapattal együtt, egy időben –, amelyben az F1-es versenyzők, valamint Stefano Domenicali F1-vezér és Mohammed ben Sulayem FIA-elnök küldött határozott üzenetet:

„A Formula-1 a versenyzésről és a rivalizálásról szól, de egyúttal a tiszteletről is. A tiszteletről a versenyzők között, a tiszteletről a rajongóink felé, a tiszteletről a teljes F1 család irányába. Bármiféle bántalmazás elfogadhatatlan. Ha nem tudsz tisztelettudó lenni, akkor ne legyél részese a sportunknak! Nem hagyhatjuk, hogy azok, akik azt gondolják, bántalmazhatnak másokat, megússzák ezt. A kötelességünk ezt szóvá tenni és azt mondani, hogy ’több ilyet ne’. Közösségként lépünk fel azok ellen, akik online bántalmaznak másokat. Nem fogjuk engedni a bántalmazást a versenyeinken. De szükségünk van arra, hogy a közösségi médiás felületek is orvosolják az online bántalmazás problémáját. Azok, akik a közösségi oldalak mögé bújnak bántalmazó és tiszteletlen nézeteikkel, nem a mi rajongóink. Egységesek vagyunk ebben, és arra kérünk, hogy ezt terjesszük ki minden sportra és társadalomra” – hangzott el a videóban, amellyel az F1 elindította a ’Drive it Out’ névre hallgató kampányát. Az F1 hozzátette: egyúttal a nagydíjak promótereivel is egyeztetnek a bántalmazó nézőkkel szembeni határozott fellépésekről.

Horner elárulta, hol tartanak a Porschével zajló egyeztetések

Egy ideje már arról pletykálnak, hogy a Volkswagen-konszern egyik F1-be beszállni vágyó márkája, a Porsche a Red Bull-lal működne együtt 2026-tól. A néhány napja napvilágot látott dokumentumok alapján konkrétan a német gyártó 50 százalékos részesedést vásárolna a csapatban, amellyel tíz évre terveznek. Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője a Magyar Nagydíj helyszínén a Sky F1-nek nyilatkozott a téma kapcsán:

„Nyilván rengeteg a spekuláció, és szerintem már mi is számos alkalommal elmondtuk, hogy konstruktív egyeztetéseket folytatunk a Porschével. Úgy gondolom, pozitív lenne a Porsche érkezése a Formula-1-be. De nagyon sok feltétele van ennek, a szabályzatot is össze kell rakni. Még csak a folyamat elején járunk, ahol megkezdődtek az egyeztetések. De az első igazi akadály a csatlakozó motorgyártók számára, hogy meglegyenek a 2026-tól érvényes szabályok.”

Sajtóhírek szerint az FIA rövidesen közzéteheti a 2026-os motorszabályok részleteit – akár már néhány napon belül, ami egybecseng azzal, hogy az említett dokumentumok augusztus 4-ét jelölték meg a Red Bull–Porsche együttműködés bejelentésének dátumaként. Horner egyébként arról is beszélt, hogy az energiaitalosok motorrészlege, a Red Bull Powertrains egyre erősödik, és rövidesen új szakemberek igazolásáról is hírt fognak adni.

horner-dppi-2022-f1

Az F1-es Magyar Nagydíj időmérője és futamok tömkelege a szombati programban: ne maradj le!

Csak a hungaroringi eseményekkel megtelne a napunk, hiszen jön a Formula-1-esek harmadik szabadedzése és kvalifikációja, miközben a Formula-2, a Formula-3 és a W Series mezőnye már versenyez is a mogyoródi pályán. Ha pedig mindez nem lenne elég, a Formula-E is teljesíti első londoni versenynapját, este pedig az IndyCar indianapolisi viadala zárja a programot. Íme, a szombati menü (a hétvége teljes időrendje itt található):

10:00 - 10:30 Formula-E, 2. szabadedzés  
11:00 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
11:40 - 12:55 Formula-E, 1. időmérő (tv: Eurosport 2, 15:00, felv.)
13:00 - 14:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
14:00 Superbike, 1. futam (tv: Eurosport 2 és Aréna4, élő)
14:15 - 14:45 IndyCar, Warm up  
14:40 W Series, Futam  
15:15 Supersport, 1. futam (tv: Aréna4, élő)
16:00 - 17:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
16:00 Formula-E, 1. futam (tv: Eurosport 2, élő)
18:00 Formula-2, Sprintfutam (tv: Duna World/M4 Sport+, élő)
18:20 IndyCar, Futam (tv: Aréna4, 22:45, felv.)

f1-program-hun-dppi

Alex Palou ügyvédje reagált a Ganassi lépésére

Tovább folytatódik az IndyCar címvédője körüli botrány. Noha két héttel ezelőtt Alex Palou szerződését bejelentette a Chip Ganassi Racing, ezt a pilóta maga cáfolta meg, majd nem sokkal később kiderült, hogy a McLarenhez igazol a következő szezonra. A történet itt akár véget is érhetne, a Ganassi viszont nemrégiben kijelentette, hogy saját versenyzőjének tekinti a spanyolt, ezért jogi útra lépnek. Ezt közleményben tudatták, amire most Palou ügyvédje, Rachel E. Epstein a Quinn Emanuel Urquhart & Sullivan, LLP-től is nyilvánosan reagált.

„Csalódottak vagyunk, hogy a Chip Ganassi Racing megpróbálja megakadályozni Alexet abban, hogy a Formula-1-ben versenyezhessen, és még inkább csalódottak vagyunk a CGR nyilvános bírósági beadványai és a sajtónak adott folyamatos kommentárjai miatt ebben az ügyben. Alex folyamatosan a legjobbját nyújtotta számukra, ezért sajnálatos, hogy megpróbálják megtagadni tőle ezt a lehetőséget. Reméljük, hogy a felek békésen meg tudják ezt oldani, de ha nem, akkor várjuk, hogy az ügyet a CGR kérésének megfelelően bírósági eljárásban rendezzék” – árulta el a szakember.

Nem maradhatott el a torta Alonso születésnapján a Hungaroringen – videó

Már-már hagyomány, hogy Fernando Alonso a Magyar Nagydíj hétvégéjén ünnepli a születésnapját: a kétszeres világbajnok éppen ma töltötte be a 41-et, csapata, az Alpine pedig természetesen tortával kedveskedett a spanyolnak.

Verstappen és Vettel autójában váltót cseréltek

Max Verstappen és Sebastian Vettel versenyautójában is sebességváltó-cserét kellett végrehajtani a Magyar Nagydíj előtt. Ebből az alkatrészből négy darab használható az idei szezon alatt. Verstappen ezzel a határra került, büntetést még nem kap, mert az utolsó szabadon felhasználható egységet szerelte be a Red Bull a versenyautóba. Vettel helyzete kicsit könnyebb, mert ő még csak a harmadik sebességváltót használja így. Viszont mindkettőjük autójáról elmondható, hogy jóval gyorsabban fogynak az alkatrészek, mint a szabály engedné, ezért szinte biztosra vehető, hogy kapni fognak később büntetést váltócsere miatt is. A szabály szerint minden a határszám felett beszerelt új sebességváltó esetén öthelyes rajtbüntetést kap a pilóta a következő futamon. Jelenleg a negyedik egységet használja még Mick Schumacher, Valtteri Bottas és Guanyu Zhou.