Verstappen Hamilton előtt a Forbes kereseti listáján
https://formula.hu/parc-ferme/37919
Közzétette a legjobban kereső sportolók listáját a Forbes. A lap a tavaly májustól idén májusig tartó 12 hónapos időszakot vizsgálta, e szerint pedig Max Verstappen lett a legtöbbet kereső Formula-1-es versenyző. A Forbes szerint a regnáló világbajnok ez idő alatt 81 millió dollárt keresett, ebből 76 millió származott a Red Bull-os szerződéséből, és 5 millió az egyéb pályán kívüli tevékenységeiből. Ezzel Verstappen a lista 17. helyet kaparintotta meg, így négy pozícióval előzi a hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamiltont, aki 21. lett. A Mercedes britjének bevétele 69 millió dollár volt az előző 12 hónapban, viszont ő ebből 12 milliót keresett a pályán kívüli szerződéseivel, és „csak” 57 milliót kapott a csapatától. A Forbes-listát amúgy a labdarúgó Cristiano Ronaldo vezeti 260 millió dolláros bevétellel.
Albonnak ki kellett kapcsolnia a futamot a kórházban
https://formula.hu/parc-ferme/33670
Az előző versenyhétvégén Alex Albon vakbélműtét miatt kihagyni kényszerült az Olasz Nagydíjat és ennek köszönhetően Nyck de Vries bemutatkozhatott a Williams színeiben. Azonban a brit-thai a szingapúri futamra visszatért és mesélt a kórházban eltöltött időről:
„Egy pár napig aludnom kellett volna. És nagyjából a verseny rajtja előtt 30 perccel ébredtem fel. Szóval tudtam nézni. De frusztráló volt nézni, a pulzusszám felment egy kicsit, és rajtam tartották a szemüket, és mondták, hogy egy bizonyos ponton ki kell kapcsolnom” – mondta Albon, aki a komoly szingapúri terhelés ellenére a versenyzést választotta.
Anyagi problémák a W Seriesnél, kérdéses lehet a szezon befejezése
https://formula.hu/parc-ferme/33668
Baljóslatú hírek jelentek meg a The Telegraph hasábjain a W Series kapcsán: a lap szerint a 2019-ben útjára indított, idén harmadik szezonját futó női formulaautós bajnokság komoly pénzösszegekkel tartozik a hitelezőinek. A sorozatnak jót tett, hogy tavaly óta már a Formula-1 betétprogramjaként turnéznak, de így sem fenékig tejfel a helyzet, így bár a hétvégén Szingapúrban még versenyez a mezőny, a The Telegraph szerint az erősen kérdéses, hogy a tervezett austini és mexikóvárosi fordulókat is meg tudják-e majd tartani, ehhez további forrásokra lehet szükség.
A W Series vezérigazgatója, Catherine Bond Muir elismerte mindezt – ahogy azt is, hogy bizonytalan, hogy ki tudják-e fizetni a pénzdíjakat, többek között a várhatóan harmadik címét is bezsebelő Jamie Chadwicknek –, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy folyamatosak a tárgyalások és optimista ezekkel kapcsolatban. Hozzátette: még egy új szériáról van szó, és például a teniszben is évtizedekbe telt, mire egyenlőség alakult ki a nemek között.
Sajtó: Eldőlhetett, melyik csapatnál versenyez jövőre De Vries
https://formula.hu/parc-ferme/33669
A monzai parádés beugrása után hirtelen a pilótakeringő kulcsfigurájává lépett elő Nyck de Vries, akinek a híresztelések szerint a Williams mellett az Alpine-nál és az AlphaTaurinál is lehet esélye. Nos, a Canal+ most arról számolt be, hogy értesüléseik szerint a fiatal holland megállapodott a Red Bull-lal, így 2023-ban az AlphaTaurinál debütálhat. Ez pedig azt is jelenti, hogy az energiaitalosok elengedik Pierre Gaslyt az Alpine-hoz, ahol Esteban Oconnal összeállhat a francia „álomcsapat”. A Formula Podcast értesülései szerint egyébként elsősorban az akasztotta meg az egyeztetéseket a felek között, hogy az Alpine sokallta a Red Bull által Gaslyért kért összeget – de ha igazak a pletykák, akkor ennek az ügynek a végére is pont kerülhetett. Gasly egyébként a csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „két-három héten belül” dőlhet el a sorsa.
A további szabad ülések sorsáról és az egész pilótapiaci kavarodásról a Formula Podcast legutóbbi adásában részletesen is szó esett, alább meghallgathatják az első kézből érkező híreszteléseket:
Portimaóval bővül hétfordulóssá a WEC 2023-as naptára
https://formula.hu/parc-ferme/33667
Egyre több versenysorozat teszi közzé a jövő évi menetrendjét, a héten pedig az Endurance-világbajnokság is sorra került, amely 2023-ban amúgy is izgalmas új korszakába lép, hiszen a Hypercar és az LMDh által alkotott közös elitkategóriában a Toyota, a Peugeot és a Glickenhaus mellé érkezni fog a Ferrari, a Porsche és a Cadillac is. A gyártók küzdelmét pedig az ideinél eggyel több, szám szerint hét versenyen át élvezhetjük majd: a minap közzétett versenynaptár alapján ugyanis csatlakozik április közepi időponttal Portimao is, amely 2021-ben már sikeresen ugrott be a koronavírus-járvány miatt átvariált szezonban.
Ezt leszámítva viszont minden más a megszokott rend szerint zajlik majd: márciusban a sebringi 1000 mérföldes nyitja az évadot, majd Portimao után jön Spa, június 10-11-én pedig a századik jubileumát ünneplő Le Mans-i 24 órás. Monza, Fuji és Bahrein zárja ezt követően a sort, utóbbi ismét hat- helyett nyolcórás futamnak ad otthont.
A WEC 2023-as versenynaptára:
Március 17. | Sebringi 1000 mérföldes |
Április 16. | Portimaói 6 órás |
Április 29. | Spái 6 órás |
Június 10-11. | Le Mans-i 24 órás |
Július 9. | Monzai 6 órás |
Szeptember 10. | Fuji 6 órás |
November 4. | Bahreini 8 órás |
fotó: DPPI
Szingapúr társuralkodójává válhat Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/33663
A Mercedes versenyzője négy győzelemmel rendelkezik a miniállamból, így csupán egy elsőséggel áll a csúcstartó Sebastian Vettel mögött, aki 2019-ben itt aratta karrierje valószínűleg utolsó győzelmét. Amennyiben a várakozásoknak megfelelően alkalmasnak bizonyul az Ezüst Nyilak számára a szingapúri aszfaltcsík, abban az esetben Hamiltonnak jó esélye van a helyi rekord beállítására. A brit elvárások nélkül várja a hétvégét: „Egyáltalán nincsenek elvárásaim, csak megpróbálom a legjobb hétvégét teljesíteni, bármi is vár ránk" – nyilatkozta Hamilton a Formula.hu jelenlétében megrendezett sajtótájékoztatón.
A két világbajnok mellett korábban másik kettő, szintén egyéni címmel rendelkező pilóta tudott nyerni az ázsiai futamon, Fernando Alonso kétszer, Nico Rosberg pedig egy alkalommal. A csapatok tekintetében a Mercedes vezet négy trófeával, a második helyen a Ferrari és a Red Bull áll három sikerrel. Utóbbi istálló győzelme esetén Max Verstappen karnyújtásnyira kerülhet az egyéni világbajnoki címtől.
Ma ünnepli 25. születésnapját Max Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/33666
A 2019 után visszatérő Szingapúri Nagydíj hétvégéjén ünnepelheti szülinapját a Red Bull címvédő pilótája, aki szeptember 30-án, azaz ma töltötte be 25. életévét. A holland versenyzőt csapata tortával köszöntette pénteken. Verstappen 2015-ben mutatkozhatott be a sportágban a Toro Rosso színeiben, egy évvel később Barcelonában pedig már az osztrák istállóval szerezhette meg első futamgyőzelmét. A tavalyi évben révbe ért, és első világbajnoki címét is bezsebelte, hamarosan pedig a második is meglehet neki, amit akár már ezen a hétvégén bebiztosíthat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
NASCAR: Agyrázkódás miatt nem indulhat egy pilóta a Talladega Superspeedwayen
https://formula.hu/parc-ferme/33665
Nem kapott engedélyt az orvosoktól Alex Bowman, így biztosan nem állhat rajthoz a NASCAR Cup Series talladegai futamán. A Hendrick Motorsports 48-as számú autójának versenyzője még a múlt vasárnapi futamon ütközött a falnak a Texas Motor Speedwayen, ám ennek ellenére be tudta fejezni a versenyt. Mint utóbb kiderült már akkor sem érezte jól magát, a későbbi vizsgálatok után pedig agyrázkódásra utaló tünetek miatt kénytelen távol maradni a következő eseménytől. „Agyrázkódásra utaló tünetek miatt hajtottak végre vizsgálatokat, ezek után pedig biztossá vált, hogy nem én fogom vezetni a 48-as Ally Chevrolet-t Talladegán. Bár csalódott vagyok, az egészségem a legfontosabb. A lehető legnagyobb mértékben betartok minden orvosi utasítást, hogy minél hamarabb visszatérhessek” – írta közleményében Bowman.
Minden nem túl jó hír számára, miután jelenleg az utolsó helyen áll a legjobb 12 küzdelmei során, vagyis, ha vissza is térhet Charlotte-ban, akkor is csak egy lehetősége lesz arra, hogy kiharcolja a továbbjutást. Helyét Noah Gragson veszi majd át, aki eredetileg a Beard Motorsports 62-es autójában kapott volna lehetőséget erre az alkalomra, így azonban változik ott is a felállás. Azt a versenygépet Justin Allgaier vezetheti majd.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Titkos projekten dolgozik Sebastian Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/33662
A német pilóta a magyar futam előtt hozta létre Instagram-fiókját, ahol mostanáig csupán visszavonulásának bejelentése volt fellelhető. Azonban most, a Szingapúri Nagydíj csütörtökjén, a négyszeres világbajnok újabb tartalmat töltött fel a felületre. Vettel egy 50 másodperces videót osztott meg, melyben gyermekkorából, alsóbb kategóriás versenyeiről, valamint F1-es bemutatkozásáról kerültek rövid klipek összevágásra. A kisfilmben eközben szerepel több mondat is, mint a "Kicsoda Sebastian Vettel?" és a "Nemsokára érkezik".
Valószínűleg egy dokumentumfilmről van szó, azonban erről az Aston Martin pilótája nem szeretett volna sokat elmondani: "Majd meglátjátok. Lelőném, ha most elmondanám, de majd meglátjátok" - nyilatkozta titkolózva Vettel a média (és közötte a Formula.hu) képviselőinek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bejelentés: már jövőre MotoGP-futamot rendez India
https://formula.hu/parc-ferme/33664
A múlt héten még csak arról szóltak a hírek, hogy előzetes megállapodást kötött India és a Dorna arról, hogy a közeljövőben a dél-ázsiai országba látogathat a sorozat. A Thaiföldi GP pénteki napján viszont bejelentették, hogy a tervek szerint ez már a 2023-as szezonban megvalósul! Az Indiai Nagydíjnak a múlt évtized elején a Formula-1-et is három éven át vendégül látó Buddh International Circuit ad majd otthont. Ezzel tovább terjeszkedik a MotoGP a régióban: Malajzia hosszú évek óta a kalendárium része, de az elmúlt időben Thaiföld és India is csatlakozott a naptárhoz.
Az Indiai GP néhány napon belül a második új helyszín, amelyet bejelentettek 2023-ra, hiszen nemrég kiderült, hogy Kazahsztán is versenyt rendez jövőre a vadonatúj Sokol International Racetrack versenypályán – igaz, a MotoGP esetén mindig érdemes az ilyesmit fenntartásokkal kezelni, lásd még a Circuit of Wales, a KymiRing vagy épp akár a magyar helyszínek eseteit is… Mindenesetre a hírek szerint akár már ma közzétehetik a teljes jövő évi versenynaptár-tervezetet is.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Fotók: bemutatta új sisakját Lando Norris
https://formula.hu/parc-ferme/33659
A McLaren brit pilótája megint új sisakfestéssel támad, ezúttal zöldes árnyalatot választott.
Reggel MotoGP, délután F1: ez a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/33658
A thaiföldi MotoGP-fordulót a szingapúri F1 egészíti ki: íme a pénteki program, a teljes hétvégi menetrend pedig itt elérhető!
Péntek
5:50-6:35 MotoGP, első szabadedzés (Match4)
10:05-10:50 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
12:00-13:00 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
13:45-14:15 W Series, szabadedzés
15:00-16:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
fotó: dppi
Ismét megjelent a Lego-McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/33655
Az Ausztrál Nagydíjat követően újra felbukkant az életnagyságú Lego Technic McLaren. Ezúttal a szingapúri futam helyszínén, a csapat rendezvényén tűnt fel az építmény, melybe a mostani alkalommal az istálló pilótája, a nemrégiben DJ pult mögé álló Lando Norris be is ült.
The LEGO Technic McLaren Formula 1 car is back at the #SingaporeGP and look at who is behind the wheel. pic.twitter.com/Wirt1BWPeI
— McLaren (@McLarenF1) September 28, 2022
Vettel: Nem Lawrence Stroll vett rá a visszavonulásra
https://formula.hu/parc-ferme/33656
Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján jelentette be, hogy az idei szezon végén távozik a Formula-1-ből. Néhány nappal később kiderült, hogy nem kis meglepetésre az a Fernando Alonso veszi át jövőre a helyét az Aston Martinnál, akivel kapcsolatban egészen addig biztosnak tűnt, hogy maradni fog az Alpine-nál. Felmerülhetett, hogy mivel Alonso és a tulajdonos Lawrence Stroll köztudottan jó viszonyt ápol egymással, utóbbi esetleg szerepet játszhatott abban, hogy a német visszavonuljon, helyet csinálva a spanyolnak, Vettel azt azonban határozottan tagadta:
„Magamtól hoztam meg a döntést a befejezésről. A csapatnak és Strollnak ehhez semmi köze” – jelentette ki a négyszeres világbajnok az olasz Autosprintnek nyilatkozva. Vettel hozzátette: Alonso ugyancsak nem játszott szerepet a döntésében, hiába csinált utat neki a kiszállásával.
Enyhíti a pattogás mérésére vonatkozó szabályokat Szingapúrtól az FIA
https://formula.hu/parc-ferme/33657
A 2022-es autók koncepciójának kellemetlen velejárója volt a delfinezésnek nevezett jelenség, amely Baku utcáin öltött olyan mértéket, ami miatt az FIA lépett: egy új technikai direktívát vezettek be, amellyel korlátozni igyekeztek a pattogást. A szabályozás némi huzavona és vita után csak a Belga Nagydíjtól lépett életbe, ám mostanáig egyetlen csapat sem lépte át a megengedett értéket – pedig az akár kizárással is járhatna –, sőt maga a jelenség sem okozott már a legtöbbször problémát az istállóknak.
Ez azonban változhat az olyan hepehupás helyszíneken, mint a soron következő Szingapúr vagy épp Austin (bár előbbit több szakaszon is újraaszfaltozták épp emiatt). A huplik ugyanis azt eredményezhetik, hogy az autók akaratlanul is átléphetik a limitet. A jelenlegi rendszer átlagos értékekkel számol, a csapatok jelzésére pedig Nikolas Tombazis, az FIA együléses sorozatokért felelős részlegének vezetője a Motorsport információi szerint levelet írt, amelyben apró változtatásról számolt be. Annak érdekében ugyanis, hogy a bukkanók okozta kilengések ne torzítsák a mérést, a 7G fölé eső erőhatásokat nem veszik figyelembe az átlag számításakor – ez a szándék szerint segítené a csapatokat abban, hogy ne lépjék át véletlenül a határértéket.
fotó: DPPI
Így kezdte a szingapúri hétvégét Gasly és Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/33654
Együtt indította el a szingapúri hétvégéjét Pierre Gasly és Charles Leclerc. A két pilóta jó barátságot ápol, most pedig a francia tette közzé az Instagram felületén, hogy egy közös vacsorával vágtak neki az ázsiai futamnak. Az AlphaTauri versenyzője a legutóbbi alkalommal a nyolcadik helyen végzett a miniállamban, mely eredménnyel valószínűleg most is elégedett lenne. A monacói számára pedig a világbajnokság matematikai esélyének életben tartása a cél.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ahol Marquez kétszer is nyerni tudott utolsó kanyarig tartó csatában – videó
https://formula.hu/parc-ferme/33653
A hétvégén a Chang International Circuitre látogat a MotoGP mezőnye: a koronavírus-járvány miatti kényszerű távollét okán ez lesz a harmadik alkalom, hogy rendeznek Thaiföldi Nagydíjat a gyorsaságimotoros-vb-n. Az első két kiírás viszont egyaránt parádés befutót hozott a királykategóriában: 2018-ban Marc Marquez és Andrea Dovizioso, míg egy évvel később Marquez és az akkor újonc Fabio Quartararo vívott utolsó kanyarig tartó párharcot egymással. Mindkét összecsapást a spanyol nyerte – pedig ez olyannyira nem jellemző rá a karrierje során, hogy Doviziosót például a számos utolsó körös csatájuk ellenére csak ebben az egy esetben tudta ilyen módon legyőzni az olasz öt sikere (kétszer Katarban, kétszer Spielbergben, egyszer pedig az esős Motegiben járt túl a hondás eszén) ellenében! Íme, a két burirami csata mozgóképen is (a második videó a képre kattintva nézhető):
A thriller on our first visit to Thailand back in 2018!
— MotoGP (@MotoGP) September 28, 2022
Incredibly, this was the only time @marcmarquez93 beat @AndreaDovizioso when the pair went head-to-head on the last lap #ThaiGP pic.twitter.com/sd5UMhXskU
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Már idén egész napos partit csap Las Vegasban az F1
https://formula.hu/parc-ferme/33652
Bár az első versenyre csak 2023. november 18-án kerül majd sor a legendás Las Vegas-i Stripen, a Formula-1 már idén november 5-én is hatalmas nyitóünnepséggel készül az egy évvel későbbi eseményre. Az egész napos program során a rajongók többek között kipróbálhatják magukat kerékcsere közben és e-sport-szimulátorokban, míg este a Red Bull és Mercedes versenyzői tartanak majd autós bemutatót a Las Vegas Boulevardon, mielőtt a nagyszínpadon a teljes mezőnyt bemutatják. Egy kis ízelítő a nagyszabású show-hoz:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Idézzük fel a legutóbbi Szingapúri Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/33645
Idén 2019 után visszatér a száguldó cirkusz mezőnye Szingapúrba. A legutóbbi verseny már három éve volt, így talán sokunkra ráfér, hogy felidézzük, mi is történt abban az esztendőben. Talán nem csak a legnagyobb fanatikusok tudják, hogy minden bizonnyal Sebastian Vettel utolsó F1-es győzelmét hozta a 2019-es kikötőbeli futam. A videó a képre kattintva tekinthető meg!
Button annyira nem örül Ocon kijelentésének Alonso csapattársairól
https://formula.hu/parc-ferme/33650
Esteban Ocon egy olasz lapnak adott hangot benyomásának, hogy Formula-1-es teljesítményét alulértékelik. A francia azzal érvelt, hogy az idei világbajnokságban több ponttal rendelkezik, mint nagyra tartott csapattársa, Fernando Alonso, tavaly pedig az időmérőkön volt 11-11 az arány közöttük. „Ha megnézzük Fernando karrierjét, az egyetlen csapattárs, aki egálban tudott lenni vele, az Lewis, senki más nem teljesített jobban nálam” – emelte ki Ocon.
A kijelentést, melyet felkapott az F1-es szaksajtó, kevésbé díjazta Jenson Button, a 2009-es világbajnok, aki a McLarennél két szezonon át volt Alonso csapattársa. A brit megosztotta a hírt a közösségi médiában, egy rövid kommentárral: „Ezzel nem fogok tudni egyetérteni.” Button az első közös szezonban, 2015-ben öt ponttal Alonso előtt végzett a világbajnokságon, 2016-ban viszont már egyértelműen a spanyol felé billen a mérleg.
A PlanetF1.com előkereste Alonso korabeli nyilatkozatát a közös évekből, amelyben a kétszeres világbajnok arról beszélt, Buttont tartja legjobb csapattársának. „Valószínűleg ő az eddigi legjobb csapattársam. Nagyon gyors, versenyképes az autóban minden körülmény között, de azon kívül igazi úriember” – fogalmazta meg akkor Alonso. Persze mindenki eldöntheti, a hat évvel ezelőtti megszólalás mennyire volt udvariassági gesztus a csapattárs felé, akivel Alonso jó kapcsolatot ápolt.