Így állnak a büntetőpontok az F1-es Miami Nagydíj után
https://formula.hu/parc-ferme/37871
Miután Kevin Magnussen nem kevesebb mint öt büntetőpontot gyűjtött be a Miami Nagydíj hétvégéjén, kettőt a Sargeanttal való ütközésért, hármat pedig a sprinten történő sorozatos pályaelhagyással történő előnyszerzésért, a nem is olyan régen még csak három ponton álló dán pilóta mindössze két egységre került az eltiltástól. Az F1 történetében még sosem szabtak ki amiatt eltiltást, hogy valaki egy év alatt összeszed 12 pontot, Magnussen viszont most 10-nél jár, és egyetlen-egytől sem szabadulhat meg az idei szezon során.

Magnussenen kívül Esteban Ocon és Carlos Sainz kapott még egy-egy büntetőpontot Miamiben: előbbi a bokszból való veszély kihajtásért, utóbbi pedig az Oscar Piastrival történt ütközésért.
Az alábbi táblázatban az olvasható össze, hogy az egyes versenyzőknek hány büntetőpontja van, és mikor szabadulhatnak meg először ponttól, illetve hánytól:
|
Kevin Magnussen |
10 |
2025. március 9. (3) |
|
Sergio Perez |
8 |
szeptember 17. (1) és 24. (4) |
|
Logan Sargeant |
8 |
szeptember 3. (2) és 24. (2) |
|
Lance Stroll |
7 |
július 9. (2) |
|
Fernando Alonso |
6 |
2025. március 24. (3) |
|
Lewis Hamilton |
4 |
július 29. (2) |
|
George Russell |
4 |
május 28. (2) |
|
Yuki Tsunoda |
3 |
június 4. (1) |
|
Valtteri Bottas |
2 |
október 29. (2) |
|
Guanyu Zhou |
2 |
július 23. (2) |
|
Nico Hülkenberg |
2 |
május 29. (2) |
|
Max Verstappen |
2 |
november 19. (2) |
|
Daniel Ricciardo |
2 |
2025. április 21. (2) |
|
Esteban Ocon |
1 |
2025. május 4. (1) |
|
Carlos Sainz |
1 |
2025. május 5. (1) |
Alexander Albon, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Lando Norris és Oscar Piastri nem rendelkezik büntetőponttal.
Túl jól sikerült a Mercedes csapatépítője, a főnök és a pilóta is felültette az autót
https://formula.hu/parc-ferme/24469
Egy F1-es csapat kapcsán nem is beszélhetnénk tartalmas téli szünetről, ha az nem foglalna magában némi autós mókázást a hóban. A Twitter tanúsága szerint a Mercedes talán némileg túlzásba esett, ugyanis előbb Toto Wolff csapatvezető, majd Valtteri Bottas szorult mentésre.
“I think I’m off the track...”
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 6, 2020
We see ice-driving’s going well, Toto pic.twitter.com/XXkjEZsHuS
OK, so we can forgive the boss for crashing! But now we’re starting to get worried...
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 7, 2020
Esteban and @ValtteriBottas have both put it in the ditch!
x @EstebanGtz’s Insta Stories pic.twitter.com/RcM22WplIE
Megható utolsó körös búcsú Andrettitől
https://formula.hu/parc-ferme/24468
Nehéz lenne az alábbitól szebb búcsút rendezni egy elhunyt autóversenyzőnek. John Andrettit 56 évesen a napokban vitte el a vastagbélrák, és a családja úgy döntött, utoljára még elviszi oda, ahol a férfi igazán jól érezte magát: a versenypályára. Mielőtt örök nyugalomra helyezték, Andretti megtehetett egy utolsó kört a legendás indianapolisi oválon.
Gone too soon.
— Dave Furst (@DaveFurst) February 6, 2020
The late John Andretti with one final lap around @IMS this afternoon followed by a number of members of the Andretti family. #RIPJohn #CheckIt4Andretti pic.twitter.com/dhu7hVkGox
Bemutatta új IndyCar-autóját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/24471
Egy vadászgép és egy formulaautó keresztezésére emlékeztet minket a 2020-as gép, amelynek egyik látványos eleme az idei évtől előírt fejvédelmi eszköz, de az F1-ből ismerős papajasárga-kék színkombináció is visszaköszön az új versenyautón. A csapat Patricio O'Warddal és Oliver Askew-val vág neki az aktuális szezonnak. A két pilótát a különböző színű szárnyvéglapokról könnyedén fel lehet majd ismerni: előbbié a fekete, utóbbié a kék verzió.
Here they are, @ArrowMcLarenSP’s 2020 contenders. Can’t wait to see them out on track! @IndyCar pic.twitter.com/cinhe8zoT6
— Zak Brown (@ZBrownCEO) February 7, 2020


Újabb videós helyzetjelentés Zandvoortból
https://formula.hu/parc-ferme/24462
Lassan sorozat lesz abból, hogy megnézhetjük az átalakuló zandvoorti pálya állapotát - íme a legfrissebb epizód a február 5-6-ai állapotokkal:
Senki sem hibázott Anthoine Hubert halálakor
https://formula.hu/parc-ferme/24467
A Nemzetközi Automobil Szövetség lezárta a tavaly Spában történt tragikus kimenetelű Formula-2-es baleset nyomozását. Az augusztus 31-i futam során Anthoine Hubert a gumifalnak ütközött, majd onnan a pályára visszacsúszva Juan Manuel Correa elé sodródott, aki nem tudta elkerülni az ütközést, és közel 90 fokos szögben belerohant pilótatársa autójába. Hubert a helyszínen életét vesztette, Correa pedig súlyos sérülésekkel került kórházba.
A dokumentum szerint az eset négy közvetlen érintettje - Hubert-ren és Correán kívül Giuliano Alesi és Ralph Boschung - közül senki sem hibázott, a tragédiát szerencsétlen véletlenek sorozata okozta. A telemetriai adatok alapján Correa 218 km/h-s tempóval haladt, amikor 86 fokos szögben eltalálta Hubert-t. A végzetes ütközés 81 g erejű volt, ami 100 km/h-ra gyorsította fel a szinte egy helyben álló autót.

Ez a Toyota TCR-autója? - videó
https://formula.hu/parc-ferme/24464
Japánban jelent meg egy ilyen Toyota, de konkrét információ nincs róla. Mi ez?
Robin Raikkönen már erősebb gokartban ül
https://formula.hu/parc-ferme/24463
Kimi Raikkönen posztolta ezt a képet fiáról, Robinnal azzal, hogy "More age, more power" - úgy tűnik, hogy az utód elindul az úton...
Visszatérhet idén a WTCR-be a Zengő?
https://formula.hu/parc-ferme/24465
2019-ben az "egy gyártó, négy autó" szabály miatt nem jutott hely a Cuprákkal versenyző Zengő Motorsportnak a WTCR rajtrácsán, 2020-ra azonban változhat a helyzet - több csapat is jelezte, hogy nem indul idén, a promóter pedig lehet, hogy visszavonja ezt a szabályt. Így vajon ismét láthatjuk a mezőnyben a Zengőt?
"Szeretnénk visszatérni a WTCR-be, ez a tervünk 2020-ra, és ezen dolgozunk a tél során. Francois Ribeiro is megkeresett bennünket, mivel a csapatunk továbbra is kiváló kapcsolatot ápol a bajnoksággal. Egyelőre nagyon sok részletet még nem mondhatok, de a tervem továbbra is az, hogy legalább egy magyar pilóta induljon nálunk" - mondta Zengő Zoli az Eurosportnak.
Az Eurosport úgy tudja, hogy az autó továbbra is Cupra lesz és egy olyan magyar pilóta fog náluk indulni, aki még sosem versenyzett a Zengővel, de már több éves tapasztalattal rendelkezik.

fotó: dppi
Mennyit tudsz a Formula-1 áldozatairól?
https://formula.hu/parc-ferme/24459
A királykategória története nemcsak benzinnel és gumival, hanem vérrel is íródott - mennyit tudsz azokról a férfiakról, akik életüket áldozták álmuk beteljesítéséért?
Ide kattintva kitöltheted az ezzel kapcsolatos kvízt - teszteld a tudásod!

fotó: dppi
Ricciardo egészen új módszerrel erősíti a nyakizmát
https://formula.hu/parc-ferme/24461
A nyakkal vezérelt játék mindenképpen izgalmas módja az edzésnek...
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThe unflappable @danielricciardo . Repost x @estebanocon . #Formula1 #F1 @renaultf1team #flappybird
Melyik volt eddig a legszebb Haas-festés?
https://formula.hu/parc-ferme/24460
2016 óta tagja az F1-es mezőnynek az amerikai istálló, amely idén elsőként mutatta be autója színezését. De melyik volt eddig a legszebb?
Íme 2016-tól a 2020-asig:

Hamilton öt kilót fogyott tavalyhoz képest, de még nem elégedett
https://formula.hu/parc-ferme/24458
Lewis Hamilton posztolt arról, hogy amikor legutóbb megérkezett az F1-es tesztelésre, akkor 78 kilogrammot mutatott a mérleg - most 73-at, de továbbra sem elégedett. Mint írja, még mindig van rajta elégetni való zsír és izmot is pakolhat még magára, de jól halad - majd hozzátette, hogy ha valaki jó formába akar lendülni, akkor meg is tudja csinálni.
Last year I arrived into testing with a lot of water weight and around 78kg. This year, I’m at a better weight of 73kg. Still have more fat to burn off and more muscle to add but on the way. If you are wanting to get in shape, you can do it. Let’s go guys #keeppushing #letsgo pic.twitter.com/vR56uEiCET
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) February 6, 2020
A ralikrossz Európa-bajnokságon folytatja Marton Gergely
https://formula.hu/parc-ferme/24457
Egy szűkebb kör már korábban tudott a hírről, Facebook-oldalán azonban csak a napokban osztotta meg a hírt a magyar pilóta. A sorozat, a csapat és az autó is változatlan marad számára 2020-ban.
Sajtó: A Hungaroring után következett volna a Kínai Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/24456
Az Auto Motor und Sport egyik újságírója arról számolt be, információi szerint az F1 két lehetséges időpontot vetett fel a csapatoknak, amelyekre átszervezték volna a járvány miatt veszélybe került Kínai Nagydíjat: a Magyar Nagydíjat követő, vagy a Brazil és az Abu Dhabi Nagydíj közötti hétvége jött szóba. A csapatok érthető módon mindkettőre nemet mondtak, logisztikailag rémálom lett volna leszervezni egy ilyen menetrendet.
Hogy milyen egyéb ötlete támadt az F1-nek a nagydíj megmentésére, arról itt írtunk részletesebben.
There have been talks about running the Chinese Grand Prix one week after Budapest (shorter summer break) or in the gap between Sao Paulo & Abu Dhabi (triple header) but both proposals have been rejected by the teams.
— Tobi Grüner (@tgruener) February 6, 2020
AMuS (in German): https://t.co/LtDbHYamWn
Működő motorja már van a Williamsnek
https://formula.hu/parc-ferme/24455
Az istálló grove-i főhadiszállásán Frank Williams és több száz dolgozó füle hallatára megtörtént a Williams erőforrásának első hivatalos beindítása, ami mindig egy mérföldkövet jelent a téli időszak során.
Who else is fired up for the 2020 season? pic.twitter.com/9eW4ylMU5J
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) February 6, 2020
Édesapja tévés szereplésén szörnyülködött Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/24454
Idősebb Carlos Sainz az El Hormiguero címen futó spanyol televíziós műsorban fakadt dalra, amit fia nehezen tudott megemészteni. Ismerjük el, sokan hasonlóan reagálnánk egy ilyen szituációra, hacsak nem profi énekes a szóban forgó felmenő.
Viendo a mi padre cantar “Marco” en el @El_Hormiguero ... pic.twitter.com/gjS6rPsTkM
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) February 5, 2020
Így gyakorolják a pilótacserét Coronelék
https://formula.hu/parc-ferme/24453
A hosszútávú versenyekre általában nem gokarttal szoktak tréningezni, de hát Tim Coroneléknél ilyesmi nem számít... így kell pilótát cserélni!
Today practicing our driverchange for endurance race
— Tim Coronel (@TimCoronel) February 5, 2020
You have better ideas? #karting pic.twitter.com/MulkPPNhJm
Videó: Grosjean már nagyon készül a szezonra
https://formula.hu/parc-ferme/24452
A Haas francia F1-es pilótája fotót és videót is posztolt az edzéséről - egy nehéz sisakkal a fején:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonJust a normal gym I guess with a very heavy helmet on... #r8g #F1 #training
WRC-sztár jön versenyezni Magyarországra
https://formula.hu/parc-ferme/24451
Gyári WRC nem jutott erre a szezonra Craig Breennek, de egy-egy futamon azért valószínűleg láthatjuk a nagyok között, jövő héten például a Hyundaijal indulhat Svédországban – emellett viszont van ideje mást csinálni, a 2020-as szezonra pedig végül az Európa-bajnokságot választotta. A vb-n két dobogós helyezést is szerző 30 éves Breen az idei ERC-idényt egy gyári támogatású R5-ös Hyundaijal versenyzi majd végig, mind a nyolc futamon rajthoz fog állni, ez pedig azt jelenti, hogy a Nyíregyháza Ralira, a Rally Hungaryre is ellátogat majd novemberben.

fotó: FIA ERC
Daniel Ricciardo megtervezte saját autóját
https://formula.hu/parc-ferme/24449
És ti mit szólnátok ezekhez a megoldásokhoz? Ricciardónak ezek tetszenének...
Have you ever wondered what goes on inside the mind of an @F1 driver? @RenaultF1Team's @danielricciardo channels his inner designer to pitch some innovative ideas for Project Black S.#INFINITIF1 #RSspirit pic.twitter.com/Fa883gtGna
— INFINITI MSport (@InfinitiMSport) February 5, 2020