Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 10. péntek
F1

A Ferrari már megkezdte a tavaszi szünetet

Az előrehozott nyári szünet lépett érvénybe a Scuderiánál, de több más csapat is bejelentette már, hogy mikortól áll le és tölti le a kötelező, ezúttal tavaszra időzített pihenőjét.

Ahogy arról beszámoltunk, gyors lépést hozott koronavírus ügyben a sportág vezetése: az FIA jóváhagyta a szabálymódosítást, amelynek értelmében áthelyezték a nyári szünetként emlegetett kötelező leállást. A pihenő kettő helyett három hétig tart - az FIA közleménye szerint kötelező 21 egybefüggő napra bezárni.

ferrari_12



Erre rögtön reagált a Ferrari, hogy akkor ők már mostantól, március 19-étől megkezdik ezt az időszakot, ami amúgy is tart náluk az olaszországi helyzet miatt, így viszont "hivatalosan" is leállhatnak, vagy mondjuk úgy, hogy igazoltan lesznek távol. Ők is felhívták mindenki figyelmét arra, hogy tartsák be az intézkedéseket, ne érintkezzenek egymással, hogy legyőzhető legyen a vírus. A "tavaszi szünet" március 19-ei megkezdésével április 8-áig lesz csend Maranellóban.

Ugyanígy járt el a Haas csapata is, amely ugyanúgy március 19-étől megy háromhetes szünetre, így április nyolcadikán nyithat ki újra. Az Alfa Romeo egy kicsit később, 23-án (hétfőn) megy pihenőre, míg a Red Bull 27-én, jövő pénteken zárja be a kapuit és veszi ki a tavaszra átütemezett nyári szabadságát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?