DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 21. kedd

Először a 2021-es Mercedesbe ülhet be Antonelli, hogy „megérezze, milyen egy jó F1-es autó”

Mint arról nemrég beszámoltunk, a következő hetekben előbb Spielbergben, majd Imolában is Formula-1-es autót vezethet majd a Mercedes neveltje, Andrea Kimi Antonelli. Az idén a Formula-2-ben pallérozódó 17 éves pilótát a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton egyik lehetséges utódjaként tartják számon – ráadásul Toto Wolff szavai, miszerint hajlandók várni, miközben más jó pilótákat leigazolhatnak idő közben, szintén arról árulkodik, hogy az egyik fő jelölt lehet a fiatal olasz –, viszont a Mercedes-főnök szerint ezek a tesztek Hamilton átigazolása nélkül is tervben voltak, csak kiegészítették néhány plusz nappal.

A szabályok már azt is lehetővé tennék, hogy Antonelli egyből egy jelenlegi szabályrendszerben épített, friss generációs autót vezessen, hiszen két évvel korábbi technikát már használhatnak ilyen célra az F1-es istállók, és ebbe idén már beleesnek a 2022-es konstrukciók. Wolff azonban Suzukában félmosollyal az arcán elárulta, hogy Antonelli elsőként az utolsó vb-címüket szállító 2021-es autót fogja vezetni, s csak utána ültetik be a sokkal rosszabbul sikerült 2022-esbe: „Arra használjuk ezt a néhány napot, hogy komfortosan érezze magát egy F1-es autóban. Először a 2021-es autót fogja vezetni Ausztriában. Azt akarjuk, hogy megérezze, milyen egy jó autó, mielőtt beleültetjük a 2022-esbe” – mondta el Wolff.

f2-antonelli

Fotó: Prema

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu