Suzuka kiszorítása helyett két japán F1-es futamot célozna meg Osaka
https://formula.hu/parc-ferme/37344
Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy felröppent, hogy Osaka is bejelentkezne egy Formula-1-es nagydíj rendezéséért. Bár a projekt még abszolút a kezdeti fázisában van, a harmadik legnépesebb japán város turisztikai bizottságának elnöke, Hiroshi Mizohata a Motorsport.com portálnak megerősítette, hogy zajlanak a háttérben az előkészületek – és azt is elmondta, miért vonzza őket az F1:
„Az F1 tökéletes katalizátora lenne annak, hogy Osaka nemzetközi turistaközponttá váljon. Hogy ezt elérje Osaka, fontos, hogy tehetős embereket vonzzon Európából, Amerikából és Ausztráliából. Azt is hisszük, hogy az F1 fellendítheti a luxusszállodás vonzását és az éjszakai gazdaságot. Ellátogattam a Szingapúri Nagydíjra, és teljesen más fogadott, mint amilyen kép élt bennem az F1-ről: élő események zajlottak, a közeli hotelekben pedig luxusmárkák tartottak üzleti megbeszéléseket.”

Mizohata azt nem tudta megmondani, hány éven belül lehet reális a projekt megvalósulása, de hosszú távú tervekről beszélt. Egyelőre még az is vizsgálat tárgyát képezi, hogy pontosan milyen pályát építenének: egy utcait a városban – ahogy az egyre inkább trend az F1-ben, látva a minapi madridi bejelentést is –, egy hagyományos épített pályát annak közelében vagy esetleg a kettőnek a keverékét a 2025-ös Osaka Expóra létrehozott Yumeshima szigeten. Mindenesetre azt leszögezte Mizohata, hogy nem áll szándékukban kitúrni a csupán 2024 végéig szerződéssel rendelkező ikonikus japán pályát, Suzukát az F1-es naptárból: „Szeretném az egymás mellett létezést és a kölcsönös boldogulást megcélozni Suzukával. Úgy vélem, nagyszerű lenne két futamot rendezni Japánban, amely egy autóipari nagyhatalom.”
A témáról a Pitwall című műsorunk hétfői adásában is beszéltünk, a vonatkozó rész 35:27-től kezdődik:
Hamilton: Legközelebb csak saját cipőből!
https://formula.hu/parc-ferme/27109
Nagyot fordult a világ, még Daniel Ricciardót is meglepte, amikor Lewis Hamilton kért egy cipős kortyot tőle az imolai dobogón – Martin Brundle felidézte, néhány éve a brit még fintorgott, amikor ő megkóstolta a győzelmi pezsgőt Ricciardo módra szervírozva. Egy fontos tanulságot azért levont a hatszoros világbajnok:
„Most már mindenki másnál jobban tudom, mennyire izzadsz bele. Ha bármikor újra megcsinálom, a saját cipőmet fogom használni!” – írta a közösségi médiába.
Now I know more than anyone how much sweat you put in. If we ever do that again, i’m using my boot pic.twitter.com/L975kK27VJ
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) November 3, 2020
Véget is ér az F1-es Alfa-sztori? Meghoztuk a legfrissebb értesüléseket, ebből még Sauber-Renault is lehet!
https://formula.hu/parc-ferme/27110
Az Alfa Romeo és a Sauber egy évvel hosszabbította meg az együttműködést. Mi lesz utána? Kitárgyaltuk a podcastben!
Videó: Így robbant szét Verstappen jobb hátsója
https://formula.hu/parc-ferme/27101
A televíziós közvetítés alatt nem mutattak nekünk igazán jó kameraállást Max Verstappen defektjéről, amely miatt kiesett a versenyből a második helyen haladó holland, de a közösségi oldalakon és a videomegosztókon máris terjedni kezdett a Red Bull hátrafelé néző onboard kameraképe. Jól látható, hogy esélye sem volt megfogni az autót Verstappennek.
Előbb a fiataloké volt a pálya a kétéves Renault-val, aztán jöhet Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/27108
Több mint egy hétre letáborozott a bahreini versenypályán – amely két nagydíjnak is helyszíne lesz a szezon hátralevő részében – a Renault istálló. Csütörtöktől hétfőig négy napon át tesztelt az istálló 2018-as versenygépével, amelyet a Renault akadémia három tagja, a Formula-2-es Christian Lundgaard és Guanyu Zhou, valamint F3-bajnok Oscar Piastri vezethetett.
Csütörtökön Lundgaard kezdett 101 kört megtéve az R.S.18-cal, majd pénteken Piastri váltotta élete első F1-es tesztjén, az ausztrál 82 kört teljesített. Vasárnap és hétfőn egyaránt Zhoué, a Renault hivatalos tesztpilótájáé volt a pálya, ő több mint 100 körig jutott mindkét nap. A Renault Sport Academy vezetője, Mia Sharizman elégedett volt azzal, ahogy Piastri felvette a tempót, a másik két pilótánál pedig fejlődést látott tavalyi tesztjükhöz képest a 2017-es versenygéppel.
A Renault tesztcsapata most pihenőt tart, de még nem csomagol: szerdán és csütörtökön újra pályán az R.S.18 Szahírban, mégpedig a csapat jövő évi pilótájával, Fernando Alonsóval.

A halo és az aeroscreen után mi is kifejlesztettük a saját fejvédőnket
https://formula.hu/parc-ferme/27107
Azt ugyan nem merjük kijelenteni, hogy versenyautók vadon kószáló alkatrészeivel szemben megvédene, de a koronavírustól igen, ennél pedig 2020-ban nincs komolyabb fegyvertény. Kicsit megszaladt a futószalag a gyártás során, így nemcsak nekünk, hanem olvasóinknak is jut belőle! A mosható, kétrétegű, a Formula.hu logójával ellátott arcmaszk - stílszerűen - a Formula.hu webshopjában rendelhető meg.

Tavaly ilyenkor még nem gondoltuk volna, hogy ilyen kellékkel fog bővülni a céges ruházat, de ha már így alakult, az elmúlt hétvége során Mészáros Sándor kollégánk Imolában is megjáratta a formulás maszkot.

Számokban összevetve a Ferrari és a Mercedes sikerkorszaka
https://formula.hu/parc-ferme/27104
Az Emilia-Romagna-i Nagydíjon aratott kettős győzelmével a Mercedes zsinórban hetedszer nyerte meg a konstruktőri világbajnokságot, megdöntve ezzel a Ferrari 1999-től 2004-ig tartó szériáját. A két sikerkorszakot vetette most össze az F1 hivatalos Instagram-csatornája: a számok minden téren a Mercedesnél jobbak, különösen a pole-pozíciók arányánál jelentős az Ezüst Nyilak fölénye:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szenzációs: feljavított felvétel 1964-ből - Jim Clark és a Lotus
https://formula.hu/parc-ferme/27102
Az 1964-es Brit Nagydíjig repülhetünk vissza ezzel a feljavított, színes felvétellel:
Incredible reworked colour 60fps 1964 footage of the F1 British GP onboard Jim Clark's Lotus 25. pic.twitter.com/CQcaGVLsfA
— Classic Car Curation (@CCCuration) November 3, 2020
Szereted a múltidéző cikkeket? Akkor a Formula Retro csoportban a helyed!
https://formula.hu/parc-ferme/27106
Nyáron indult el a Formula Retro Facebook-csoport, ahol weboldalunk évfordulós múltidéző cikkjeit osztjuk meg napi rendszerességgel, így ha érdekelnek az ilyen témájú olvasmányok, akkor csatlakozz minél hamarabb a képre kattintva:
Marquez még az első valenciai futamon sem tér vissza
https://formula.hu/parc-ferme/27103
A Repsol Honda keddi előzetes sajtóközleményéből kiderült, hogy a hétvégi Európai Nagydíjon is Stefan Bradl lesz Alex Marquez csapattársa, így a még a szezonnyitón karját törő Marc Marquez Valenciában sem tér vissza a MotoGP mezőnyébe. Persze ez nem túl meglepő, hiszen Bradl másfél hete már elszólta magát azzal kapcsolatban, hogy a címvédő idén már nem fog versenyezni, hanem ő megy végig helyette – igaz, később úgy módosította a nyilatkozatát, hogy ez csak az ő véleménye volt a helyzettel kapcsolatban.
A Honda közleménye nem tér ki arra, hogy esetleg az utolsó két futamon, a második valenciai versenyen és a portimaói évadzárón (amelyek egyaránt zárt kapusak lesznek), láthatjuk-e Marquezt, de valószínűsíthető, hogy az újabb sérülés kockázata miatt már ott sem fog rajthoz állni a nyolcszoros világbajnok.

Vannak F1-es pilóták, akik céges autót kapnak, Lando Norris viszont...
https://formula.hu/parc-ferme/27100
Egy biciklit kapott a McLarentől. Jó, ez valószínűleg az autón felül jár - mindenesetre Norris örült a kétkerekűnek is:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonNot a bad little surprise to get home to! Big thanks to @BahrainMcLaren for sorting this out
A Shoey-sztori: Ricciardo összes cipőzése egy percben
https://formula.hu/parc-ferme/27099
Hétvégén ismét a cipőjéből ihatta a pezsgőt Daniel Ricciardo, ennek apropóján a Formula-1 összeszedte az eddigi ilyen eseteket - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Legendás istállót ért utol és már csak három előzi meg a Mercedest a konstruktőri vb-címek ranglistáján
https://formula.hu/parc-ferme/27098
Az Imolában aratott kettős győzelme révén a Mercedes zsinórban és összességében is hetedik konstruktőri világbajnoki címét szerezte a Formula-1-ben (1954-55-ös dominanciájuk alkalmával még nem osztottak ki ilyet). A sorozatban megnyert vb-címek terén ez új rekord, az összesített listán pedig felzárkóztak a negyedik helyre az ugyancsak hét év végi elsőséggel rendelkező Lotus mellé. Így pedig már csak az F1 talán három legikonikusabb gárdája előzi meg őket: a McLaren nyolc konstruktőri vb-győzelemmel áll a harmadik, a Williams kilenccel a második helyen, de míg őket hamar utolérheti a Mercedes, a 16 sikert számláló Ferrari abszolút rekordja még eléggé messze van tőlük.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Gasly és Russell drámája, Grosjean panaszkodása, Hamilton aggódása – így szólt a rádió Imolában
https://formula.hu/parc-ferme/27097
Megérkezett a szokásos összefoglaló az Emilia-Romagna-i Nagydíj legjobb rádióüzeneteiről – például azt is hallhatjuk, hogyan reagáltak Raikkönen Russell balesetére (a videó átkattintás után indul!):
A Petronas-szerelésbe öltöztetett Roscoe is ott volt a Mercedes buliján
https://formula.hu/parc-ferme/27096
A sorozatban hetedik konstruktőri világbajnoki címet megszerző Mercedesnél Lewis Hamilton kutyáját, Roscoe-t is bevonták az ünneplésbe - Petronas-szerelésben adott pacsit a gazdinak.
Ilyen lenne, ha motorokat öltöztetnének az F1-es autók festésébe
https://formula.hu/parc-ferme/27095
Egy Reddit-felhasználó, u/BassTrombone7 készítette az alábbi összeállítást:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ezeket az álomcsapatokat körözte le rekordjával a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/27094
Az Ezüst Nyilak 2014 óta zsinórban hét konstruktőri vb-címet szereztek, ezzel új csúcsot állítottak fel e tekintetben a Formula-1-ben. Pedig volt már néhány „dream team” az F1 történetében, de a Williams például „csak” három, a McLaren és a Red Bull pedig négy egymást követő vb-elsőségig jutott, míg a Ferrarinak volt egy hármas és egy hatos szériája is – íme, az ezzel kapcsolatos gyűjtés:
Norris leállította Sainz autóját - videó
https://formula.hu/parc-ferme/27093
Lando Norris jó csapattársként odament és leállította Carlos Sainz autóját, nehogy baj legyen...
Yeah, don’t worry @Carlossainz55. I’ll turn the car off for you.
— Lando Norris (@LandoNorris) November 1, 2020
Save you getting a telling off from the team ;) https://t.co/3CtlA1ue5J
Videók nézegetésével készült fel parádés első körére Giovinazzi
https://formula.hu/parc-ferme/27092
A vasárnapi futam talán legbravúrosabb kezdését Antonio Giovinazzi produkálta, aki hat helyet javított az első körben, a 20. rajtpozícióból a 14.-re zárkózott fel többek között csapattársát, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettelt is megelőzve. Az olaszt segítette, hogy lágy abroncsokon startolt, míg az előtte levő kilenc autó mind közepesen. De nem csak ez volt a titka: szombat éjjel imolai futamok felvételeinek tanulmányozásában merült el.
„Csodás első kör volt, megint hat pozíciót javítottam. Éjszaka ismét sok időt töltöttem azzal, hogy mindenféle rajtot néztem: a Formula Renault-ból, a Formula-4-ből és hasonlókból, ami csak megvolt a laptopomon. És aztán sikerült mindent összeraknom az első körben, persze egy kis szerencsével. A lágyon eléggé megnyomtuk a futam elejét” – idézi az Autosport Giovinazzit, aki végül 10. helyezéssel egy pontra váltotta teljesítményét Imolában. Raikkönen eggyel előrébb végzett, így az Alfa Romeo szezonja első kettős pontszerzésének örülhetett hazai pályán.
Videó: Így ünnepelte hetedik világbajnoki címét a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/27091
A múlt hétvégi Emilia-Romagna-i Nagydíjon olyan eredményt ért el a Mercedes istállója, amire az F1 történetében eddig sosem volt példa: hét világbajnoki címet szerzett sorozatban, így rálicitált a Ferrari hat sikert számláló rekordjára. A csapat reakcióját az F1 hivatalos Youtube-oldala gyűjtötte össze egy videóba.
Még dolgoztak a pályabírók, amikor elengedték az autókat
https://formula.hu/parc-ferme/27090
Ijesztő pillanatokat élt meg néhány sportbíró George Russell balesetét követően a múlt vasárnapi Emilia-Romagna-i Nagydíjon. A lekörözött autókat úgy engedték el a biztonsági autó mögül, hogy emberek tartózkodtak az aszfaltcsíkon.
Az esetre a Reddit egyik felhasználója hívta fel a figyelmet, aki az F1 hivatalos appjából készített felvételekkel bizonyította a Sebastian Vettel által "nagyon, nagyon veszélyesnek" minősített jelenetet. A szabályok szerint biztonsági autós fázis alatt a körhátrányban lévő autók megelőzhetik a bolyt, és saját tempójukban felzárkózhatnak a mezőny végére, így rendezve a sorrendet. Ebben az esetben hat pilóta, sorrendben Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi, Nicholas Latifi, Romain Grosjean, Sebastian Vettel és Lance Stroll vehette vissza a körét. Az első négy pilótát a versenymérnökeik figyelmeztették a veszélyre, utóbbi kettőt viszont nem, így ők jelentős sebességgel érkeztek meg az ominózus helyszínre. A legfélelmetesebb képek Stroll autójából készültek, aki a mérnöke utasítására gyakorlatilag versenytempóban érkezett a pályabírók felé.
Óriási szerencse, hogy a korábban elhaladók miatt egyikük sem tartózkodott az ideális íven.
.jpg)