DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

Második könyvén dolgozik Günther Steiner

Óriási siker lett a Haas immár csak volt csapatvezetőjének, Günther Steinernek az első könyve, amely a Surviving to Drive címet viseli, rímelve az őt népszerűvé tevő Netflix-sorozat címére, s amely elsősorban az istálló 2022-es idényének kulisszái mögé vezet be. Steiner a Motorsport.com szakoldalnak elárulta, hogy már dolgoznak a szellemírójával (aki ténylegesen felel a szövegírásért), James Hogg-gal: „Jelenleg is dolgozunk a második könyvön. Ezt már korábban elterveztük. Most nyilván változhat kicsit a történet!” – tette hozzá a Haastól való távozására utalva.

Steinert cáfolta azt a feltételezést, hogy a könyvírás túl sok idejét kötötte volna le és ezáltal elterelte volna a figyelmét a csapat irányításáról: „Szerintem az emberek túlértékelik, mekkora figyelemelterelést jelent ez. Valójában ugyanis nem annyira vonja el a figyelmet a napi munkáról. Természetesen a versenyhétvégéken többet kell dolgozni. De nincs például 20 szponzori eseményem hétvégenként, legfeljebb három. Nem annyira zavaró mindeközben egy könyv írása. Nyilván a szellemíró megcsinálja neked. Most ugyan több időm van, de így is heti maximum két félórás etapot tartunk: egyet kedden, egyet pénteken. Én ennyit csinálok, a többi részéért ő felel. Beszélek vele, de nem egész napokat.”

f1-steiner-haas

Érzelmes összeállítást készített a Sky Sports Vettelről és a Ferrariról

Regrets, I've had a few - csendül fel Frank Sinatra hangja, miközben Sebastian Vettel örömteli, és kevésbé örömteli ferraris pillanatai pörögnek le az alábbi montázsban. Ez a két és fél perc tökéletesen átadja azt a hangulatot, amit a csapat és a pilóta megosztó kapcsolata szurkolók millióiban ébresztett az utóbbi öt évben.

A Virtuális Monacói Nagydíj leginkább dodzsemezésre hasonlított

Ahogy az várható volt, káoszba fulladt a Formula-1-es Monacói Nagydíj helyett vasárnap este rendezett szimulátoros verseny. A rekordszámú F1-es pilótát felvonultató viadalon az üldözőboly olyan ütközéseket produkált, mint amikor Pistike vérszemet kap a búcsúban felállított dodzsem-pályán. Ez volt a rajt:

Lando Norris bevetődése is toplistás, ő Charles Leclerc öccsét kente fel a falra a harmadik helyért:

Szegény Arthur Leclerc sokat kapott a futamon, nem sokkal később Esteban Gutierez is belé rúgott egyet, ha már arra járt:

Button vagy Rosberg? Egymás mellett a két egyszeres világbajnok teljesítménye

A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal 2009 és 2016 világbajnokának ponttermését vetette össze látványos infografika formájában, végig a 2019-es pontrendszert használva, és csak az első 206 futamokat összevetve (Rosberg ezt követően vonult vissza):

 

Mennyit tudsz a Monacói Nagydíjak történetéről?

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték volna a 2020-as Monacói Nagydíjat, ha nem szól közbe a koronavírus-járvány. Az idei verseny elmaradt, a legendás viadal azonban így is 90 éves történelemre tekinthet vissza – de vajon mennyire vagy képben vele? Tedd próbára tudásod vonatkozó kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva:

f1-monaco-start-dppi

Újra megnyitott a „Doktor” rendelője: Rossi is megkezdhette a pályaedzéseket

Mi is beszámoltunk róla, hogy néhány olasz motoros már a múlt héten birtokba vette a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának otthont adó misanói pályát, Valentino Rossi azonban amiatt, hogy bár közel fekszik a létesítményhez a szülővárosa, Tavullia, mégis másik régióhoz tartozik, kénytelen volt kihagyni ezt az alkalmat. Azóta viszont tovább enyhültek az intézkedések, így a 25. vb-idényére készülő kilencszeres világbajnok is a Yamaha R1-esének nyergébe pattanhatott az olasz pályán:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Back on tarmac Training at the @misanoworldcircuit with the R1 @vr46ridersacademyofficial @camilss

valeyellow46 (@valeyellow46) által megosztott bejegyzés,

 

Amikor a leintés után a futamgyőztes rossz helyre parkolt

Monacóban F1-es futamot nyerni nemcsak annak presztízsértéke vagy csillogó város miatt különleges, hanem azért is, mert a legjobbak szinte együtt ünnepelhetnek a közvetlen közelben leparkolt autójukkal. Ehhez azonban az adrenalinnal túlfűtött pilótáknak észben kell tartaniuk, hogy a levezető kör végén nehogy véletlenül a bokszba hajtsanak, ahogy azt az összes másik pályán megtennék. 2009. május 24-én ezt nézte be a futamgyőztes Jenson Button, akire 78 környi versenyzés után így egy rövid kocogás várt a díjátadó előtt.

Leclerc verseny nélkül is Ferrarival száguldozott Monaco utcáin

Sor került arra a filmforgatásra, amelyről néhány napja mi is beszámoltunk: a nagy port kavaró 1976-os C'etait un Rendezvous címet viselő rövidfilm remake-jét készíti el az eredeti felvétel rendezője, Claude Lelouch. Az új alkotásban pedig Charles Leclerc is szerepet kapott, egy Ferrari SF90 Stradale-t hajtott meg Monte-Carlo utcáin, hogy odaérjen a címben említett randevúra. Íme, egy kis werkvideó a vasárnap reggeli forgatásról, IDE KATTINTVA pedig egy galériát is végiglapozhattok az eseményről:

 

Négy korszak utolsó körei Monacóból

Ez a nap a Monacói GP-k jegyében telik az F1 közösségi csatornáin: az alábbi videóban (amely átkattintás után tekinthető meg!) az 1985-ös, 1992-es, 2001-es és 2019-es versenyek utolsó köreit vethetjük össze.

 

Monaco királyai: 8 pilóta, aki a többiek felett állt a hercegségben

Ma rendezték volna a 2020-as Monacói Nagydíjat, ennek apropóján pedig a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája összeállítást készített azokról a versenyzőkről, akik az átlagnál sokkal jobban szerepeltek a városállam legendás versenyein. Stirling Moss, Lewis Hamilton és persze Ayrton Senna is feltűnik a válogatásban (a videó átkattintás után indul!):

 

Extravagáns sisakkal indul az idei első versenyen Pierre Gasly

Az Alpha Tauri franciája a rajongókkal terveztette meg az idénynyitóra szánt bukóját, s végül ez lett a befutó:

gasly-sisak-1

Így hullottak ki sorban a versenyzők az 1996-os Monacói Nagydíjról

A minap volt az évfordulója a legendás futamnak, amelyen csupán hárman látták meg a kockás zászlót. Az alábbi videó összegyűjtötte az összes kiesést (átkattintás után indul!), de ma délután 15 órától az M4 Sporton teljes egészében vissza lehet nézni a 24 évvel ezelőtti Monte-Carló-i őrületet.

 

Kiss Norbi polgárőrnek állt

Egész pontosan csak tiszteletbeli polgárőrnek, hogy ezzel is segítse a Kompolti Polgárőr Egyesület szándékát a homokfutók beszerzésére – a videóban kétszeres kamionos Európa-bajnokunk Blahó László Heves megyei polgárőrparancsnok beszél ezek jelentőségéről:

 

Ricciardo két éve ivott utoljára a cipőjéből

Immár két éve, hogy az ausztrál pilóta saját győzelmi rituáléjával ünnepelhetett, amikor a 2018-as Monacói Nagydíjon meghibásodott erőforrással elsőként ért célba.

Statisztika: Így nézne ki a 2012-es szezon egyetlen futamként

A Racing Statistics Youtube-oldalnak köszönhetően egy grafikonon kísérhetjük végig a 2012-es világbajnoki év alakulását konstruktőri szempontból.

Felismered, melyik számokat gitározta el Kvjat?

A Toro Rosso pilótája két olyan 1980-as években megjelent szám bevezető riffjébe kezdett bele, amire minden metalkedvelő lába ütemet kezd ütni.

Videó: Ezek voltak a legjobb F1-es debütálások

Legújabb top 10-es listáját a debütáló pilótákról készítette a Formula-1. Mark Webber ötödik helyezése a Minardival, Jean Alesi negyedik helyezése a Tyrell-lel, és Jacques Villeneuve pole-pozíciója a Williamsszel is bekerült a legjobbak közé. A videó átkattintás után indul el.

Fények, kamera, felvétel! Ilyen volt a Ferrari év eleji médianapja

Februárban a csapatok a jövőről mit sem sejtve készültek a 2020-as F1-es szezonra. A Ferrari Sebastian Vettellel és Charles Leclerc-rel gyanútlanul készítette az ilyenkor kötelező fotókat és videókat, miközben a a háttérben már ott munkálkodott a folyamat, ami azóta mindannyiunk életére hatást gyakorol. Milyen távolinak tűnnek ezek a felvételek, pedig alig három hónapja készültek.

Videó: Milyen volt átmenni az Eau-Rouge-on az évek során?

Egy szuper összeállítás készült fedélzeti kamerás felvételekből, amelyek egészen 1987-ig repítenek minket vissza. A belga pálya hangulata szemernyit sem változott.

Ma Ricciardo monacói megváltását ismétli az F1

Ma délután 4 órára a 2018-as Monacói Nagydíjat tűzte műsorára az F1, ami elsősorban Daniel Ricciardo küzdelmeiről vált emlékezetessé. A pilóta azután került újra a futamgyőzelem közelébe a hercegségben, hogy 2016-ban a csapata hibájából fakadóan veszítette el azt. A közvetítés a szokásos felületeken, az F1 hivatalos Facebook- és Youtube-oldalán lesz megtekinthető.

y964jiqjhb051

Verseny még nem, autósmozi viszont már ma lesz a Hungaroringen

Egész pontosan a mogyoródi pálya mellett lévő Ring Autósmoziban, ahol május 23-án, szombat este 21 órától a két Oscar-díjat is nyerő Az aszfalt királyai filmet vetítik. Részletek a rendezvény Facebook-eseményében IDE vagy a képre kattintva:

rins-autosmozi-pf