Két év alatt kicserélődött az F1-es csapatfőnökök négyötöde
https://formula.hu/parc-ferme/37272
Miközben a versenyzőket illetően a 2024-es szezon lesz az első olyan a Formula-1 történetében, amikor nem lesz változás a mezőnyben az előző idényhez képest, a csapatvezetők tekintetében már korántsem tapasztalható ez az állandóság, sőt! Az elmúlt két évad során a tízből nyolc istállónál változott a csapatfőnök személye, sőt 2023 eleje óta ez az arány hét a tízből. Azaz: egyedül a Red Bullt 2005 óta irányító Christian Horner, valamint a Mercedest 2013 óta vezető Toto Wolff mondhatja el magáról, hogy több mint két esztendeje tölti be ezt a feladatkört.
Ez azt is jelenti, hogy a két éve szinte ismeretlenül kinevezett Aston Martin-főnök, Mike Krack immár a harmadik legrégebb óta regnáló csapatvezetőnek számít. Az előző év elején egyszerre négy helyen is cserélődött az első ember személye az F1-es csapat élén: a Ferrarinál Frederic Vasseur, a McLarennél Andrea Stella, a Williamsnél James Vowles, az akkor még Alfa Romeo névre hallgató hinwili alakulatnál pedig Alessandro Alunni Bravi vette át a kormányt. Az Alpine-nál a szezon közben került pozícióba Bruno Famin az elküldött Otmar Szafnauer helyett, míg az AlphaTaurinál a 2024-es idény elejétől váltja Franz Tostot Laurent Mekies – és ezt a sort teszi most teljessé, hogy Günther Steiner helyett immár Ayao Komatsu vezeti a Haast.
Az F1-es csapatfőnökök és kinevezési idejük:
Christian Horner, Red Bull – 2005
Toto Wolff, Mercedes – 2013
Mike Krack, Aston Martin – 2022
Frederic Vasseur, Ferrari – 2023
Andrea Stella, McLaren – 2023
James Vowles, Williams – 2023
Alessandro Alunni Bravi, Alfa Romeo/Stake – 2023
Bruno Famin, Alpine – 2023 szezon közben
Laurent Mekies, AlphaTauri – 2024
Ayao Komatsu, Haas – 2024

fotó: DPPI
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|