DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

F1-es dokusorozat indul a Netflixen

A Formula-1 és a Netflix a mai napon közösen bejelentette, hogy egy új dokumentumsorozatot indítanak március 8-ával, Formula 1: Drive to Survive címmel. A sorozat tíz részből áll majd.

2019. március 8-án kerül fel a Netflixre az F1-ről szóló dokumentumfilm-sorozat, amely a Formula 1: Drive to Survive, azaz Formula 1: Vezess a túlélésért címet viseli majd. Ez egy tíz részes, rendkívül egyedülálló sorozat lesz, mely a 2018-as év történéseit dolgozza majd fel többnyire.

Ez lesz az első olyan sorozat, mely kizárólagosan és bensőségesen mutatja be a világ legnagyszerűbb versenyzéssel kapcsolatos bajnokságát. A Senna és az Amy készítői igyekeztek felfedni a valóságot a sport mögött, ami nem kizárólag a világbajnoki harcra koncentrál majd, de lehetőséget biztosít a rajongóknak, hogy betekintést nyerjenek hőseik életébe a pályán és azon kívül egyaránt.



Amint a Formula-1 egy új generációja készül kilépni az árnyékból, az F1 megnyitotta az ajtókat, hogy példátlan rálátásunk legyen a legjobb versenyzőkre, istállókra, csapatfőnökökre és tulajdonosokra, hogy előkészítsék számunkra a terepet az új kihívásokra és versengésekre. A sorozat nem kizárólag a pályán történt eseményeket dolgozza majd fel, de arra is időt szakít, hogy megismerjük azt a közeget, azokat az embereket és a csapatokat, akik miatt azzá vált az F1, ami.

A világszerte elérhető új sorozat a 2018-as szezon minden egyes állomásán végigkalauzol majd bennünket, Melbourne-től, ahol minden elkezdődött, egészen Abu Dhabiig, ahol befejeződött a bajnokság. Az F1 médiajogi igazgatója, Ian Holmes beszélt a sorozatról: „Ahogyan a Formula-1 új korszakába lépünk, izgatottan jelentjük be legújabb dokumentumsorozatunkat. A Formula 1: Drive to Survive egy teljesen egyedi alkotás, mely megtestesíti a nézők számára a sportot.”

 

„Segít nekünk abban, hogy megmutassuk és lerántsuk a leplet mindazokról az el nem mondott történetekről, melyek a pályán, vagy éppen azon kívül történnek. A Netflix-szel való együttműködés segít nekünk abban, hogy az élen járjunk a média és a szórakoztatás terén, és hogy még több rajongót szerezzen ez a nagyszerű sport.”

Paul Martin, a Box to Box Films munkatársa is ódákat zengett az új sorozatról: „A Netflix a tökéletes platform arra, hogy elmeséljük ennek a hihetetlen sportnak a belső történetét. Az F1 már hosszú idők óta a színes karakterek, az egoisták, az izgalmak, a drámák, a győzelmek és a tragédiák színtere. Viszont egészen mostanáig ez a világ eltakarva maradt a szurkolók előtt, de ez a sorozat elviszi a rajongókat ennek a világnak a szívébe, és megmutatja nekik, milyen dolgozni, élni, versenyezni a világ leggyorsabb sportjában.”

A sorozatot az Oscar-díjas James Gay Rees (Senna) ás Paul Martin rendezték a Box to Box Filmsnek, a sorozat showrunnerje pedig Sophie Todd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: