Verstappen megúszta két megrovással
https://formula.hu/parc-ferme/36514
Három ügyben is vizsgálták Max Verstappent a szingapúri időmérőt követően: a Mercedesek bokszutcai feltartásáért a Q1-ben, Logan Sargeant feltartásáért szintén a Q1-ben, valamint Yuki Tsunoda feltartásáért a Q2-ben. Előbbiért egy megrovást kapott, mivel nem szerzett előnyt azzal, hogy 14 másodpercet várt a bokszkijáratban, de ez hátrányosan érinthette volna a mögötte haladókat.

Tsunoda akadályozásáért az eset súlyosságát az idei szezon számos más hasonló incidensével összehasonlítva végül szintén egy megrovás kiosztását találták megfelelőnek, enyhítő körülményként figyelembe véve, hogy későn ugyan, de lehúzódott az AlphaTauri útjából, valamint hogy a csapat későn jelezte, hogy érkezik a japán versenyző. Verstappennek eddig nem volt megrovása, ha valaki ötöt összegyűjt, akkor egy tízhelyes rajtbüntetés sújtja.
Sargeant feltartásában viszont nem találták vétkesnek, ugyanis Verstappen elmondása szerint egy kitérő manőverrel veszélyhelyzetet teremtett volna, s az ifjú amerikai sem hibáztatta Verstappent a történtekért. Sargeantot egyébként szintén vizsgálták Stroll feltartásáért, s ő is megúszta egy megrovással, mivel csapata egyáltalán nem figyelmeztette, hogy érkezik az Aston Martin. A Red Bull és a Williams egyaránt 5000 euró pénzbírságot kapott az esetekért.

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|