DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

NASCAR: Kyle Larson jött ki győztesen a darlingtoni drámából

Megkezdődött a NASCAR Cup Series 2023-as rájátszása, melynek első állomását a Darlington Racewayen rendezték. A rajtot a Joe Gibbs Racing két versenyzője, Christopher Bell és Denny Hamlin várhatták az első sorból, a futam jelentős részében pedig úgy tűnt, utóbbi kaparintja majd meg a biztos továbbjutást érő győzelmet. Az első két szakaszban egyszerűen megállíthatatlannak tűnt, mindkettőt nagyon simán húzta be, mégis a 11-es autó pilótája lett a nap egyik vesztese. Hamlin az utolsó etapban egy kiállását követően biztonsági okokból visszatért csapatához, mivel úgy érezte, rosszul rögzítették az egyik kerekét, ám kiderült, minden a helyén volt. Már ekkor is jelentős hátrányba került, később pedig egy balesetben is érintett volt, így csak a 25. helyen ért célba.

Bár a verseny első fele viszonylagos nyugalomban telt el, a versenyirányítás kénytelen volt piros zászlóval megszakítani a körözést a második szakaszban, mivel a 3-as és a 4-es kanyarok belső oldalán egyszerűen elment a világítás. A döntés a biztonságot szem előtt tartva született meg, némi szünetet követően viszont sikerült orvosolni a problémát. A folytatás végül Kyle Larson parádés versenyzéséről szólt, aki csak a 18. helyről rajtolt, de a verseny jelenetős részét az élmezőnyben töltötte, a hajrában pedig már az élen volt. Az utolsó körök izgalmasan alakultak, hiszen Larson a nagy sietségben többször is eltalálta a falat, akárcsak az őt üldöző Tyler Reddick, akinek azonban a legvégén már hátrafelé is figyelnie kellett. Időközben ugyanis Chris Buescher és William Byron is közel került az élen autózó kettőshöz, a kockás zászlóig azonban nem történt pozíciócsere.

Larson ezzel karrierje során először nyerte meg a Cook Out Southern 500 nevű futamot, egyúttal biztosan továbbjutott a legjobb 12 közé, azzal pedig, hogy elsőként haladt át a célvonalon, a Hendrick Motorsports már 299. alkalommal ünnepelhetett győzelmet a szériában. A folytatás a Kansas Speedwayen következik szeptember 10-én.

Fokvárosban fánkozott a Red Bull és Coulthard

Ismerős vendégek a MotoGP mugellói hétvégéjén

A Monacói és Kanadai Nagydíjak közötti kéthetes szünetben Charles Leclerc, a Ferrari F1-es pilótája, valamint a csapat első embere, Mattia Binotto látogatott ki a kétkerekűek versenyeire.

Marco Andrettié a hétvége köre

Az amerikai versenyző az IndyCar detroiti hétvégéjének első futamán bátor húzásra szánta el magát: a szinte teljesen vizes aszfalton száraz abroncsokkal tapogatózott végig, de sikeresen pályán tartotta autóját. Igaz, nem sokat ért vele, hiszen végül 16. helyen zárta a versenyt.

IndyCar: Newgarden elorozta a pole-t Rossi elől

Tovább tart a Newgarden-Rossi dominancia a Belle Isle-on: a második detroiti futam előtt a 2017-es bajnok szerezte meg a pole-t, több mint három tizeddel jobb gyorsabb kört autózva honfitársánál. Mögöttük kissé felkavarodott a mezőny, hiszen a szombaton kicsúszó Zach Veach várhatja a rajtot a harmadik helyről, őt Colton Herta, James Hinchcliffe és Scott Dixon követik az élbolyban.

Az IndyCar detroiti hétvégéjének második versenye közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődik.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 1m14.8607s
2 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 0.3218s
3 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 0.4018s
4 Colton Herta Harding Racing Dallara/Honda 0.7871s
5 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 0.5786s
6 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 0.9395s
7 Felix Rosenqvist Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 0.6351s
8 Patricio O'Ward Carlin Dallara/Chevrolet 1.0656s
9 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 0.7302s
10 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 1.1131s
11 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 0.8338s
12 Marcus Ericsson Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 1.2672s
13 Ed Jones Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 0.8511s
14 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 1.3583s
15 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 0.8601s
16 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 1.3706s
17 Santino Ferrucci Dale Coyne Racing Dallara/Honda 1.2240s
18 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 1.7241s
19 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 1.2497s
20 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 2.4004s
21 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 2.0945s
22 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 2.5091s

Petrucci nem bírt érzelmeivel első MotoGP-győzelme után

Az olasz motoros hazai pályán, Mugellóban, titáni csata után múlta felül Marc Marquezt és Andrea Doviziosót első MotoGP-győzelméért - Danilo Petrucci könnyei már a levezető körön utat találtak maguknak, a dobogó legfelső fokán pedig ismét eltört az a bizonyos mécses. Hét évet várt erre, na!

Sehol nem lehet olyan közel kerülni F1-es autókhoz, mint Monacóban

Remekül példázza ezt az F1 hivatalos YouTube-csatornájának összeállítása a hercegségben egy héttel ezelőtt futott versenyről.

A videó a Megtekintés a YouTube-on opcióra kattintva nézhető meg.

Itt az idő, hogy az F1 leváltsa Hermann Tilkét?

Húsz éve, 1999-ben mutatkozott be az első Tilke-pálya az F1-es naptárban Sepang révén, az idei, huszonegy helyszínt tartalmazó versenynaptárból pedig 10 pálya viseli a német szakember keze nyomát. Amint azt alábbi videó remekül és részletekbe menően bemutatja, kis túlzással minden Tilke által megálmodott helyszín egy kaptafára készül, egyúttal feldobja a labdát a száguldó cirkusz vezetésének, hogy talán érdemes lenne elgondolkodni egy másik tervezőirodával kötött szerződésen.

Mindig is tudni szeretted volna, hogyan áll össze a mezőny egy ilyen fotóra?

Miközben zajlik a gyakorlás a június 15-16-i Le Mans-i 24 órásra, a szervezők egy két és fél perces timelapse-videóban megmutatták, hogyan töltik meg a pálya célegyenesét 62 autóval: (Fotó: Alexis Goure/ACO)

Sonomában parádézott a Mercedes

A fejlesztőpilótai pozícióban dolgozó Esteban Gutierrez a csapat 2016-ban világbajnoki címeket szerzett W07-esét vitte körbe a kaliforniai pályán, a Sonoma Speed Festival keretein belül.

A mexikói egyébként 1:17-es körrel nem hivatalos pályacsúcsot futott Sonomában - egy hónappal ezelőtt a Ferrari F2004-ese négy másodperccel lassabban teljesítette a 4,06 kilométeres aszfaltcsíkot.

Észbontó fűnyírás centikre az ároktól

Tud valamit a srác!

Motoron is jól mutat a BL-döntőt megzavaró szőkeség

A Liverpool 2-0-s győzelmével végződő, szombat esti Bajnokok Ligája-döntőt még a legelvakultabb futballrajongók sem fogják örökre az emlékezetükbe vésni - na jó, talán a Pool drukkerei igen -, Kinsey Wolanskit azonban annál inkább. Ő volt az a hölgy, aki fürdőruhában a pályára szaladt a madridi Metropolitano stadionban, némi pezsgést hozva a laposan csordogáló meccsbe. Ahogyan az egy influenszer-modell-youtuberhez illik, Wolanski élete minden pillanatát megosztja követőivel: itt például egy motor nyergében ül Balin.

Megható videóval emlékezik a McLaren a csapat alapítójára

Bruce McLaren 49 évvel ezelőtt, Goodwoodban veszítette életét egy McLaren-sportautó tesztelése közben.

Melyik volt az elmúlt tíz év legjobb Ferrari-párosa?

A Ferrari utoljára 2007-ben hódította el az egyéni, 2008-ban pedig a konstruktőri bajnoki címet, és nagyot kellene dobbantaniuk, ha idén végre meg szeretnék szakítani a negatív sorozatot. Sokan úgy vélik, hogy Charles Leclerc érkezése nagyot dobott a Ferrarin - többek között Sebastian Vettel is -, de vajon a jelenlegi páros lesz az, amely újra dicsőséget szerez a Scuderiának? Szavazz, és döntsd el te, melyik volt az elmúlt tíz év legjobb Ferrari-duója!

Nehéz az egyszeri ralifotós élete

A Portugál Ralin például némelyikük ipari mennyiségű port nyel. De hát a legjobb helyért áldozatokat kell hozni...

 

Videós összefoglaló az IndyCar szombati, detroiti futamáról

Ne maradj le! AFM Ralihíradó 13 órakor a FIX TV-n!

Az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának következő adása vasárnap 13 órától látható a FIX TV műsorán.

Olvasónk is ott volt a tűz közelében a Portugál Ralin

Olvasónk is ott volt a Portugál Ralin, és ha már ott volt, küldött is szerkesztőségünknek néhány képet.

rali1rali2rali4rali5rali7rali8

Ezzel a körrel szerezte meg Rossi az első pole-t a detroiti IndyCar-hétvégén

Az Indy 500 után is dübörög az IndyCar szezonja, a hétvégén egy duplafordulót rendeznek Detroitban. Az első időmérőt Alex Rossi nyerte, méghozzá az alábbi körrel. Az időmérő teljes végeredménye ITT olvasható.

 

Centikre a faltól csak úgy driftelgetnek az IndyCarban

Felix Rosenqvist az időmérőn, kicsit korábban Alex Rossi, Graham Rahal és Scott Dixon a szabadedzésen húzta majdnem túl a bajnokság detroiti hétvégéjén.

 

 

A piros szín dominál az F1 kanadai kedvcsinálójában

Betliző Charles Leclerc, piros halót magára öltő Mercedes, rengeteg Niki Lauda-megemlékezés, na meg persze Monaco hősei - ez az F1 beharangozója Kanadára.