Most már a csapat is megerősítette: Zarco az LCR Hondánál folytatja
https://formula.hu/parc-ferme/36326
A MotoGP Osztrák Nagydíjának egyik fő beszédtémáját jelentette Johann Zarco levegőből lógó átigazolása. A Canal+ már szombaton arról számolt be, hogy eldöntött tény, hogy a francia átszerződik a Pramac Ducatitól az LCR Hondához, ám ezt a sprint után maga a versenyző még cáfolta. A vasárnapi futamot követően viszont már maga Zarco nyilatkozott arról, hogy két évre aláírt a Honda szatellit alakulatával, s ezt most végre a csapat is megerősítette kedden. A kétszeres Moto2-es világbajnok Alex Rins helyét veszi át Lucio Cecchinello istállójánál (ahogy 2019-ben néhány futamot már teljesített), miután a spanyol a 2024 végéig érvényes kontraktusa ellenére távozik a szezon végén a Yamahához. Zarco Spielbergben arról beszélt, hogy úgy érzi, hogy a Honda jobban akarta őt, mint a Ducati, amely szintén meg akarta őt tartani, ám csak 2024-re garantáltak volna neki MotoGP-s ülést, utána inkább a Superbike-vb-n számoltak volna vele, a francia azonban mindenképp a királykategóriában akart még maradni.
Ezzel a kirakós újabb eleme került helyére, és jó eséllyel a következő hetekben további dominók dőlhetnek majd a Ducati berkein belül. Marco Bezzecchi vasárnap a Red Bull Ringen arról beszélt, hogy már döntött a jövőjéről: jó eséllyel maradni fog a VR46 kötelékeiben, hiszen maga Valentino Rossi is erről győzködte. Ez azt is jelenti, hogy a Pramacnál még kiadó a Zarco által üresen hagyott gyári specifikációjú Desmosedici: arra a legfőbb eséllyel a hírek szerint a Yamahától elküldött Franco Morbidelli pályázik.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Megindult a zúzda Indianapolisban
https://formula.hu/parc-ferme/22103
Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.
Szemmel szinte észrevehetetlen különbség döntött az IndyCar nevelőszériájában
https://formula.hu/parc-ferme/22102
Ahogy az IndyCar a szezon fő attrakciójára, az Indy 500-ra készül, addig a kicsiknél, az Indy Lightsban a verseny kistestvérét, a Freedom 100-at rendezték. A leintéskor hatvanhét tízezred, vagyis 0.0067 másodperc döntött Oliver Askew javára Ryan Normannel szemben.
WHAT A FINISH to the #Freedom100! #MustBeMay
— NBC Sports (@NBCSports) 2019. május 24.
.007 seconds is the margin of victory. Oliver Askew passed Ryan Norman on the final stretch at @IMS! Join us for more #CarbDay coverage on @NBCSN: https://t.co/5pnN5buVvR pic.twitter.com/Fsm4iKqIaQ
Bemutatták a jövő IndyCar-autóinak látványterveit
https://formula.hu/parc-ferme/22101
Az autókon a legszembetűnőbb elem a Red Bull által tervezett fejvédő, ami olyan, mintha egy Halóba oltott szélvédő lenne.
A többi kép megtekinthető az IndyCar Twitter-oldalán!
Három éve majdnem túl közeli ismeretséget kötött egymással és a fallal Hamilton és Ricciardo
https://formula.hu/parc-ferme/22100
Nem sokon múlt...
Street circuit squeeze #F1 #MonacoGP pic.twitter.com/KxYT3bU9Ke
— Formula 1 (@F1) 2019. május 24.
Vajon idén folytatja a Red Bull a vízbeugrálós hagyományát?
https://formula.hu/parc-ferme/22099
Az előző években volt több alkalmuk medencében, vagy éppen a monacói öbölben csobbanni egy-egy győzelem után, ezt gyűjtötték nekünk össze.
Driving and diving with @redbullracing in Monte Carlo
— Formula 1 (@F1) 2019. május 24.
Who scores highest for you? #F1 #MonacoGP pic.twitter.com/FB7q5TN8gy
Megrohanták a szponzorok a McLarent kiütő kiscsapatot
https://formula.hu/parc-ferme/22098
A Juncos Racinget és pilótáját, Kyle Kaisert az idei Indy 500 hőseként emlegetik. Az óriásölő istállót számos nehézség hátráltatta az elmúlt hetekben: kiszállt két fő szponzor, aztán Kaiser – aki támogatók nélküli, fehér autóval vett részt a szabadedzéseken – csúnya balesetet szenvedett.

A csapat nagy erőfeszítéseket tett, hogy Kaiser egyáltalán kvalifikálni tudjon a versenyre. Az amerikai az utolsó lehetőség, a Bump Day előtt a 35. helyen állt. Ebben a szakaszban a leglassabb hat versenyző küzdött az utolsó három rajthelyért. Az Indy Lights 2017-es bajnoka, Kaiser – ezúttal már nem fehér, de még mindig szponzormatricák híján levő autóval – végrehajtotta a bravúrt: az utolsó, 33. helyen kvalifikált, minimális, 0,019 mérföld/óra sebességkülönbséggel Fernando Alonsót és az Indianapolisba hatalmas hírveréssel és ambíciókkal érkező McLarent ütötte el a továbbjutástól.

A csapat nem csupán ott lehet a rajtrácson, de a nagy verseny előtt bemutatta autója végleges dizájnját is, számos új szponzorfelirattal. A történetet megismerve négy támogató érkezett az anyagiakban szűkölködő csapathoz, köztük az argentin River Plate futballcsapat: az oka, hogy épp ők nyújtottak segítő kezet, az, hogy az istálló tulajdonosa, Ricardo Juncos szintén argentin.

Jó ötletnek tűnt a játékautóverseny, ez lett a vége
https://formula.hu/parc-ferme/22096
A Virginia International Raceway-n tartottak egy előzetesen viccesnek tűnő versenyt: játékautóval lehetett rajthoz állni. Az egyik lejtős kanyarban azonban a kelleténél jobban felgyorsultak a „versenygépek”, tapadás híján pedig sorban szálltak el az indulók.
Ki számolta, hogy hányan csúsztak ki/borultak/álltak fejre a kanyarban?
Mick Schumacher balesetet okozott a Rascasse-ban, teljesen bedugult a pálya Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22097
A Formula-2 pénteki főfutamán először a bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi ütközött a kiállása előtt negyedik helyen haladó Mick Schumachernek. A 17. körben a leglassabb hajtűben, a Grand Hotel kanyarban kísérelt meg előzést: belülről próbálkozott, nekikoccant Schumachernek, akit keresztbe fordított. A német nem forgott meg, sikerült újra irányba állnia, a próbálkozásból a DAMS-es Latifi jött ki rosszul, akinek autója megsérült, így újra bokszba kellett állnia.
Schumacher ezt követően Tatiana Calderont érte utol, aki még nem járt a bokszban. Sietősen próbálta átlépni a lassabb ellenfelet, Rascasse-ban pedig megismétlődött a pár körrel korábbi incidens, amelyben most a premás volt a ludas: megforgatta Calderon autóját, a keresztben álló gépek pedig teljesen eldugították a pályát. A teljes mezőny feltorlódott a kanyar előtt, piros zászlóval kellett leinteni a versenyt. Ráadásul, mivel az autókat leállították, a pályabírók egyesével tolták vissza őket a bokszba.




Színarany Rolexet ajándékozott Lauda megmentőjének
https://formula.hu/parc-ferme/22095
Egy fotó és ami mögötte van: a kép 1976-ban készült, Niki Lauda súlyos nürburgringi balesetét követően. Lauda mellett a most 76 éves Arturo Merzario áll, azon versenyzők egyike, akik megálltak az égő Ferrari mellett, hogy segítsenek bajba jutott társukon. A Ferrari egyedi biztonsági öve máshogyan nyílott, mint a többi autóé: a jelenlevők közül egyedül Merzario tudta, hogyan kell kikapcsolni, mivel 1973-ban a Scuderia pilótája volt. A csodás túlélést és felépülést követően Lauda arany Rolex karóráját ajándékozta megmentőjének.

A két csütörtöki szabadedzés összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/22094
A péntek tradicionálisan szabadnap a Monacói Nagydíjon, a két szabadedzést csütörtökön tartották. Beszámoló itt található az első és második tréningről, aki pedig nem olvasni, hanem látni szeretné, mi történt, nézze meg a két rövid összefoglalót (a YouTube-ra átkattintva):
Raikkönen még mindig nem jegyezte meg a Racing Point nevét
https://formula.hu/parc-ferme/22092
Rádiós gyöngyszem Kimi Raikkönentől a monacói szabadedzésről: „Igen, egy Force India, vagy mi a *** a neve!” Az esetről ráadásul az Alfa Romeo Racing posztolt hivatalos Twitter-csatornáján.
Hey @RacingPointF1, what was that name again? #MonacoGP pic.twitter.com/hzWdWKVuWj
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) 2019. május 23.
Már zenél az új 67-es út!
https://formula.hu/parc-ferme/22090
"Nagy esők jönnek, és elindulok...". Bár még kész nincs, de jól hallhatóan már "zenél az új, 2x2 sávos 67-es út.
Schumacher eddigi legjobb F2-es rajteredményét szerezte Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22091
Csütörtökön a Formula-1 már edzett Monacóban, a Formula-2 pedig az időmérőt is lefutotta, két tízfős csoportra osztva, melynek helyezettje felváltva alkotják a rajtrácsot. 1:20,676-os körével (lejjebb látható) Nyck de Vries szerezte az első rajtkockát. Callum Illott, aki először versenyez Monte-Carlóban, kiváló második rajthelyezést ért el, a bajnokság második helyén álló Luca Ghiotto, valamint a pályán szintén újonc Mick Schumacher előtt. Az ifjú német idei legjobb kvalifikációs eredménye a negyedik hely.
A bajnokság éllovasa, az eddigi hatból három futamot megnyerő Nicholas Latifi csak a nyolcadik rajtkockából indul háromhelyes büntetésével együtt, melyet azért kapott, mert a szabadedzésen piros lámpa alatt átlépte a bokszutca fehér vonalát. Az időmérő a pénteken 11:30-kor rajtoló főfutam indulási sorrendjéről döntött.

Ilyen volt egy monacói pályabemutató a 60-as években - Graham Hill-lel!
https://formula.hu/parc-ferme/22087
A mai pörgős világban, amikor már minden érdekes videónak bele kell férnie másfél percbe, egészen üdítő az alábbi Graham Hill-interjú, aki a korabeli monacói vonalvezetés kihívásait magyarázza korabeli stílusban és korabeli zenei aláfestéssel.
Ahead of the annual social media tosh about #MonacoGP there was this. #GrahamHill #Motorsport #F1 pic.twitter.com/FWtIeNw011
— Freeman (@FreemanLowell01) May 20, 2019
Egy F1-es csapattag monacói útja a szállástól a reggeli kávéig
https://formula.hu/parc-ferme/22088
Gyorsított felvétel arról, hogyan érkeznek meg a Racing Point munkatársai a paddockba egy F1-es nap reggelén. Az egészben a legszebb, hogy gyalog megtehető az út.
Megbüntették a Ferrari mindkét versenyzőjét
https://formula.hu/parc-ferme/22089
Charles Leclerc és Sebastian Vettel is gyorshajtást követett el a monacói bukszutcában, ahol a megengedett 60 km/órás sebesség helyett a német versenyző 62,6, csapattársa pedig 62,8 km/h-val hajtott az első szabadedzés idején. A gyorshajtást nagyon szigorúan büntetik Monte-Carlóban, ugyanis fejenként 300 eurós bírságot szabott ki rájuk az FIA.

Beterítették a csinos riporternőt
https://formula.hu/parc-ferme/22086
A Born to MX Facebook-oldala tette közzé az alábbi videót, melyen egy gyors interjút követően ez a riporter hölgy megtanulta, hogy jobb hátrálni egy krosszmotor közelében...
Dieter Zetsche utolsó napja a Daimlernél - a BMW szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22085
A svéd Ola Kaellenius váltja a nyugdíjba vonuló Dieter Zetschét a Daimler cégcsoport vezérigazgatói székében, a BMW pedig újragondolta, miként is telhetett a jellegzetes bajuszt viselő úriember utolsó napja a cégnél. Majd gyorsan át is ült egy BMW-be... A videó végén persze megköszönte a BMW Zetschének a sokéves inspiráló versengést.
F1 Future Stars pályázati felhívás
https://formula.hu/parc-ferme/22082

Centikre a gumifaltól tudott megállni Vettel a szabadedzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22093
Sebastian Vettel a csütörtöki második szabadedzés utolsó félórájában törte meg majdnem a Ferrarit. A harmadik helyen álló német elfékezte a Sainte Devote kanyart, nem bírt elfordulni, de a bukótérbe sem tudta már kormányozni autóját, helyette fekete gumicsíkot húzva a fékre taposott, és karnyújtásnyira a gumifaltól állt meg.
Vettel se libra por los pelos #FP2 #MonacoGP pic.twitter.com/Z7uifD1WN3
—