DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

NASCAR: McDowell jött ki győztesen a nyeretlenek csatájából

Kevés van már hátra a NASCAR Cup Series alapszakaszából, amelynek legutóbbi futamát az Indianapolis Motor Speedway épített pályás vonalvezetésén rendezték. A versenyen több nemzetközi sztár is megmérettette magát, jelen volt ugyanis Jenson Button, a Chicagóban fantasztikusan bemutatkozó Shane Van Gisbergen, a Noah Gragson helyét átvevő Mike Rockenfeller, illetőleg Indianapolisban ejtette meg debütálását Kamui Kobayashi és a Supercars jelenlegi éllovasa, Brodie Kostecki. Természetesen rájuk kifejezetten nagy figyelem irányult, a hétvége jelentősebb része mégsem róluk szólt.

A kvalifikáción három olyan pilóta is bekerült a legjobb négy közé, akik idén még nem rendelkeztek futamgyőzelemmel, de a pontok alapján sem biztosították be helyüket a rájátszásban. A pole-pozíciót az ebben az évben még nyeretlen Daniel Suarez szerezte meg, mellőle az a Tyler Reddick indulhatott, akinek már volt győzelme a szezonban, ám a második sorban helyet foglaló Chase Elliott és Michael McDowell már korántsem lehettek ilyen nyugodtak. A sors furcsa játéka, hogy éppen McDowell, Suarez és Elliott tudtak elhúzni a mezőnytől, így bár a második szakaszt egy eltolt stratégia miatt Denny Hamlin nyerte, valójában ez a trió határozta meg a futamot. Az első szakaszt egyébként McDowell zárta az élen, aki ezek után csak rövid időre engedte ki kezéből a vezetést, izgulnia azonban így is volt miért a végén. Bár Suarez egy elrontott kiállás miatt leszakadt róla, Elliott a legvégéig üldözte, előzésre viszont már nem maradt ideje.

Michael McDowell ezzel karrierje második futamgyőzelmét szerezte a királykategóriában, illetőleg bebiztosította helyét a rájátszásban, amire Suarez és Elliott is nagyon vágyott, különösen utóbbi. A 2020-as bajnok ugyanis tavasszal sérülés miatt elég sokat kihagyott, így jelenleg 80 ponttal van lemaradva a továbbjutást jelentő 16. helytől. Ami pedig a beugrókat illeti, a legjobban ismét Shane Van Gisbergen szerepelt, aki a 10. lett, Kostecki a 22. helyen zárt, Rockenfeller a 24. helyen ért be, Buttont 28. pozícióban intették le, míg Kobayashi lett a 33. pilóta Indianapolisban, aki meglátta a kockás zászlót. A folytatás Watkins Glenben következik augusztus 20-án.

A Williams esete a sörhassal

Egy érdekes összehasonlításba futottunk bele: hogyan viszonyul egymáshoz a Mercedes W11 és a Williams FW43 hátsó fele? A Mercedesen jól látszik, mennyivel szűkebb keresztmetszetet sikerült kialakítani a motortérnél, miközben a Williamsé leginkább egy sörhas íveire emlékeztet. Hiába kerül ugyanaz a motor mindkét autóba, az Ezüst Nyilakban jóval kompaktabb egységet alkotnak az erőforrás különböző elemei és azok hűtői. Persze minden csapat fejlődését elsősorban saját magához érdemes mérni, a Williams pedig a tavalyi fiaskót követően idén napokkal a téli teszt előtt pályára tudott gördülni új autójával, ami ígéretes évkezdés számukra.

merc-will2020

Imola helyettesítené a Kínai Nagydíjat

A Formula-1 múlt héten jelentették be, hogy a koronavírus terjedése miatt áprilisban egészen biztosan nem rendezik meg az idei Kínai Nagydíjat, inkább megpróbálják átszervezni az év második felére. Az adódó lehetőséget kihasználva Imola igazgatója hivatalos formában jelezte az F1 és az FIA felé, hogy a pálya vállalná a helyettesítő szerepét. Roberto Marazzi elárulta, tisztában van, mekkora fába vágná a fejszéjét, ugyanis szűk két hónap alatt kellene mindent leszervezniük, ráadásul a csapatok jóváhagyására is szükség van a verseny megrendezéséhez. Választ még egyelőre nem kapott az illetékesektől.

Az F1 utoljára 2006-ban, a San Marinói Nagydíj keretében járt Imolában.

imola-20061

Megjött az F1-es dokusorozat második évadának előzetese

Február 28-án jön a Netflixen a Drive to Survive második évada, a 2019-es F1-es szezon feldolgozása - íme a hivatalos trailer, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Videó: a Haas és a Renault már pályára gördült Barcelonában

Több csapat is most tartja meg a shakedownját - a Williams bemutatója mellett a Haas és a Renault is igyekszik felhívni magára a figyelmet, mindkettő Barcelonában járatja be az új autót.

 

Videó: hasonlítsuk össze az Alpha Tauri, a McLaren-Renault és az Alfa Romeo első mozdulatait

Némely csapat már a pályán is mozgósította az autóját, íme egy rövid videó:

Videó: A Svéd Rali legjobb pillanatai

A WRC-szezon második állomásának hivatalos összefoglalói:

 

 

 

 

Ilyen egy kör Misanóban a pilóta szemszögéből az Alpha Taurival

A minap már be is járatták az ex-Toro Rosso első autóját az olasz pályán, az első métereket pedig az egyre több autós versenysorozatban elterjedő Driver’s Eye kamerából is megtekinthetjük:

 

Tíz baleset, amelyet az F1 szerint elfelejtettünk

Legalábbis a videó címe alapján azt gyanítják a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornáján, hogy nem emlékszünk Ralph Firman hungaroringi bukására, amelynek köszönhetően Baumgartner Zsolt bemutatkozhatott, vagy épp Nick Heidfeld és a safety car bizarr incidensére… Ezek és ehhez hasonló baleseteket szedtek össze a videosorozat második felvonásában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Pattanj be Hamilton mellé a 2020-as Mercedesszel teljesített első körére!

Pénteken filmforgatási nap keretében vitte pályára a W11-est a címvédő, most pedig onboard felvételen is láthatjuk a brit pilóta első megtett métereit az idei versenygéppel:

 

Lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról? Mutatjuk a lényeget!

Parádés csatákat, ütközéseket és drámát hozott a szombati verseny a sima győzelmet arató Mitch Evans mögött, itt is az összefoglaló róla:

 

Visszatér régi sisakszíneihez Esteban Ocon

Néhány hozzáadott dologgal, ahogy ő fogalmaz. A megvalósítás az ő és a barátai közös ötlete volt.

 

Soha nem élt még át hasonlót az IndyCar újonca

Alex Palou saját megfogalmazása szerint gyorsabban ment átlagban (!) az IndyCar téli ováltesztjén, mint addig szárazföldön valaha.

 

Már a McLaren is mozgásban – videó!

Nemcsak a csapatbemutatók zajlanak az F1-ben, hanem egyre több istálló pályára is viszi az autóját: a Red Bull, a Mercedes, az Alfa Romeo és az Alpha Tauri után ezúttal a McLaren volt a soron, az MCL35-össel Lando Norris hajtott ki a bokszból Barcelonában, ahol ma még filmforgatós napot tart a wokingi gárda, de néhány nap múlva megkezdődik az első hivatalos teszt is. Íme, az új McLaren első megtett méterei:

 

 

Ne feledd: 13 órakor kapcsolj a FIX TV-re!

Merthogy akkor kerül adásba szerkesztőségünk Motorsporthíradójának legújabb adása, benne többek között Michelisz Norberttel, az Africa Race-szel és Bernd Maylanderrel. Szóval vasárnap 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

 

 

Kiszivároghattak az első fotók az új Racing Pointról: eltűnt a névadó szponzor

Bár a csapat csak hétfőn tartja a hivatalos bemutatóját, a Redditen és egyéb internetes felületeken már szombat este terjedni kezdett néhány kép az istálló 2020-as autójának festéséről. Ha a fotók valódiak, akkor a színvilágot továbbra is a rózsaszín és némileg a kék határozza meg, viszont eltűnt róla a tavalyi névadó szponzor, a SportPesa. Hétfőn kiderül, hogy valóban ilyen lesz-e Sergio Perez és Lance Stroll idei versenygépe:

 

 

Az F1-től még olasz nyelvleckéket is kaphatunk

A mai kifejezésünk a Grazie ragazzi.

 

Lökdösődés, kakaskodás és 0,010 másodperc különbség a NASCAR Truck-futamának befutójánál

A sorozat történetének legszorosabb finise.

 

A Rosberg-család Valentin-napi fotója szinte már a retro kategóriája

A feleség, Vivian Instagram-bejegyzésében szereplő kép 18 éves korukban, azaz, ha utánaszámolunk, immár 16 éve készült, a szerelem pedig azóta is töretlen.

 

Raikkönenék Valentin-napi fotóin a gyerekek a főszereplők

„Legyen minden nap Valentin-nap!” - hirdeti Minttu Raikkönen Instagram-posztjában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Make every day Valentine's Day

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit

Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.

Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.