DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

F3: Újonc győzelem és egy pont híján bajnokavatás

A bajnoki tabella harmadik helyezettje, Josep María Martí kezdhette az élről a Formula-3-asok spái főfutamát vasárnap. Már a rajt előtt megfogyatkozott a mezőny: Gabriele Mini a rajtrácsra kivezető körön falba tette autóját, ennek következtében pedig nem is tudott elindulni a versenyen. A mezőny kétféle stratégiának szavazott bizalmat, voltak, akik az esőgumikat, míg mások a slickeket választották.

A trükkös körülmények miatt gördülő rajttal indult a futam, Martí pedig egy darabig tartotta is vezetését, az esőgumikat választó Paul Aron viszont pár kanyar alatt a 11. helyről indulva az élre állt. A slick abroncsok nagyon nem akartak működni, a kék oldalfalú gumikon autózók úgy mentek át az előttük haladókon, mint kés a vajon. A tapadáskülönbség teljesen felkavarta a sorrendet, a második körben Aron mögött már Taylor Barnard és Mari Boya haladtak, a pole-pozíciós Martí ekkor már a pontszerző helyekről is kicsúszott. A bajnokság éllovasai közül csak Aron találta el a megfelelő stratégiát, Gabriel Bortoleto, Martí és Zak O’Sullivan mind a pontszerző helyeken kívül autóztak.

Ekkor pályára hajtott a biztonsági autó Oliver Goethe balesete után, a német pilóta az Eau Rouge-ban vesztette el az irányítást autója felett és csapódott a falba. Aron és Boya az élről kihasználták a lehetőséget és kihajtottak a bokszba slickekért, ez viszont később rossz döntésnek bizonyult. Az újraindítás után Barnard vezette a sort Christian Mansell előtt, a száraz abroncsokon lévők pedig tovább szenvedtek. Két részre szakadt a mezőny: az első hat a kék oldalfalú gumikon elhúzott a többiektől, a sor hátsó fele pedig a slickeken egy teljesen másik versenyt futott. Aron a nyolcadik volt, Martí visszaküzdötte magát a kilencedik helyre, Bortoleto és O’Sullivan is szépen lépegettek előre.

A futam végére életre keltek a slick abroncsok, viszont már nem volt elég ideje a mezőny hátsó felének, hogy beérjék az esőgumikon autózókat, így Barnard tegnapi dobogós helyezése után ma karrierje első F3-as győzelmét aratta, Mansell és Nyikita Bedrin egészítették ki az első hármat. Sophia Flörsch a hetedik helyen ért célba, így a széria történetének első női pontszerzőjévé vált. Bortoleto végül a 11. lett, és csupán egy előzésre lett volna szüksége ahhoz, hogy az utolsó, monzai forduló előtt már most eldöntse a bajnoki cím sorsát, Colapinto azonban kivédekezte támadásait az utolsó körben. Így 38 pontos előnnyel vág neki az utolsó két versenynek a nyári szünet után.

Jól elcsellózták ennek a V10-es motornak a nótáját

Már-már feléled a gyanú, hogy ezt a Renault-t valójában egy vonóshangszer hajtotta.

Kína egy városában betiltották a kutyaevést, Hamiltonnak rég volt ilyen jó napja

Ha tippelni kellett volna, sohasem találjuk ki, mi okozott különösen nagy örömet Lewis Hamilton számára ezekben a bezárkózós időkben. A Kína déli részén található Sencsen városa lett az első az országban, amely (a koronavírus-járvány szülte óvatosság jegyében) törvényben tiltotta meg a kutya- és macskahús árusítását és fogyasztását, amit a nagy állatvédő hírében álló hatszoros világbajnok elégedetten vett tudomásul.

"Nagyszerű hírre ébredtem. Ilyen jó hírt már nagyon régóta nem olvastam. Köszönöm Sencsen, remélem Kína többi része is követi a példát" - írta a brit. 

hamilton-shenzen

Amikor az ifjú Charles Leclerc találkozott Michael Schumacherrel

A monacói pilóta nemrég elmondta, hogy a hétszeres világbajnok volt a ferraris hőse a gyerekkorában, most pedig egy fotót is előbányászott, amelyen ketten együtt láthatók. „Annyira örülök, hogy megtaláltam ezt a képet” – írta az Instagramon Leclerc. „Jó pár évvel ezelőtt a Paul Ricard pályán én a gokartpályán teszteltem, ő pedig az F1-esen. Találkoztunk vele, aláírta az overallunkat, beszélt velünk egy kicsit, mielőtt visszatért a garázsába. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanannál a csapatnál fogok versenyezni, mint anno ő.”

 

Ricciardo F1-es szakírónak állt, első publikációja az alábecsült versenyzőkről szól

Egy távoli ausztráliai farmon Daniel Ricciardót megeszi az unalom, ezért úgy döntött, belefog valami újdonságba, és írásba foglalja gondolatait a versenyzésről és azon kívüli tevékenységekről. Havi egy értekezést tervez: ő naplónak nevezi, de az első iromány könnyen felveszi a versenyt azokkal a cikkekkel, melyeket volt F1-es versenyzők írnak neves autósporttal foglalkozó szakoldalakra. A téma: az öt leginkább alulértékelt pilóta, akik ellen Ricciardo versenyzett. Van köztük néhány meglepő név is:

Marcus Ericsson: „Mindig komolyan gyors volt az alacsonyabb szinteken, melyeket együtt jártunk meg. Utánpótlás-versenyzőként igen sokra tartották, ez a hírnév azonban nem tartott ki a Formula-1-ben, pedig a sebessége kétségtelenül megvolt.”

Jules Bianchi: „Nincs arról szó, hogy alábecsülték volna, de sosem láttuk top autóban, ezért sokakban nem tudatosult, milyen jó lett volna. Mára biztosan futamgyőztes lenne.”

Vitantonio Liuzzi: „Az első csapattársam! Azt mondták, az egyik legjobb gokartos, aki valaha a Földön élt. Akkoriban ő volt a gokart Schumachere.”

Roberto Merhi: „Kicsit olyan volt, mint Max Verstappen a fantasztikus érzékével az autó irányításához. Gyors volt és nem ismert félelmet, így simán vállalta a kockázatokat.”

Jenson Button: „Hogy lehet egy világbajnok alulértékelt? Megmondom… 2011-ben, mikor Lewis csapattársa volt a McLarennél, erőből, tisztán legyőzte őt, pedig mind tudjuk, hogy ez nem egyszerű.”

Leclerc vezetésével ismét hat F1-es áll rajthoz a Virtuális Kínai Nagydíjon

A hétvégén következik a Formula-1 által szervezett hivatalos szimulátoros sorozat újabb állomása, a Virtuális Kínai Nagydíj. A mai bejelentés értelmében összesen hat jelenlegi F1-es pilóta fog rajthoz állni Sanghajban: visszatér a „melbourne-i Vietnámi GP-t” megnyerő Charles Leclerc a Ferrarival, de újrázni fog Lando Norris (McLaren), Alexander Albon (Red Bull), Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), George Russell és Nicholas Latifi (Williams) is. Lesz egy érdekes újonc is az indulók között: a Red Bullnál a Real Madrid belga kapusa, Thibaut Courtois kap lehetőséget, aki amúgy más szimulátorversenyeken már részt vett.

leclerc

Amikor ráunnak a versenyzésre, Norris és Latifi benyomják a Call of Dutyt

Ne higgyük, hogy az autóversenyzők csak az autóversenyzős játékokhoz értenek. Kedd este Nicholas Latifi és Lando Norris azonos csapatban játszva beszálltak egy Call of Duty-partiba, bizonyítva, hogy az egyik legismertebb belső nézetű lövöldözős játékban sem ügyetlenek. Közben persze jókat szövegeltek, és persze együttesen utálták a campereket.

A közel kétórás játékba Latifi Twitch-csatornáján, ide kattintva bárki belenézhet.

EasyCapture1

Leclerc győzött Norris előtt - megrendeztük a fiktív Ausztrál Nagydíjat

Az egy dolog, hogy futamok nincsenek, de ez még nem akadályozza meg, hogy nálunk ne legyenek futambeszámolók. Az Autósport és Formula Magazinban egyedi kihívásra vállalkoztunk, amelynek keretében az elmaradt/elhalasztott Formula-1-es futamokat is "lefutjuk" az újság lapjain, méghozzá múltidézéssel egybekötve. Az alábbi kérdést tettük fel minden összefoglaló megírása előtt: hogyan alakult volna a nagydíj, ha a pálya F1-es történetének legőrültebb, legemlékezetesebb pillanatai mind egyazon napon zajlottak volna le? Áprilisi lapszámunkban ennek mentén leközöljük a fiktív Ausztrál Nagydíj és a fiktív Bahreini Nagydíj 2020-as eseményeit a legjobb múltbeli pillanatok összefűzésével.

Olvassátok el őket az Autósport és Formula Magazin legújabb számában, amely a rendkívüli helyzet apropóján most teljesen ingyen letölthető digitális formában az alábbi linkeken. 

 

Az Autósport és Formula Magazin 2020. április száma online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/formula_2020-04_rgb

Az Autósport és Formula Magazin 2020. áprilisi száma letölthető itt:

AFM 2020-04

AFM címlap 2020-04

Ricciardo elég komolyan átértelmezte a cipőzés fogalmát

Az biztos, hogy F1-es pilótát nem láttunk még olyan hosszú ideig fetrengetni, mint a Renault pilótáját az alábbi videóban. Ricciardo cipőből ivós rituáléja alapesetben sem egészséges, világjárvány idején pedig aztán végképp nem, úgyhogy ausztráliai elzártsága során a cipőzés fogalma is új értelmet nyert számára, amikor csatlakozott az új internetes kihíváshoz, amelyben úgy kell megtennie egy teljes fordulatot a földön fekve, hogy közben a lábbelit nem ejti le a talpáról.

Két héttel meghosszabbítja a leállást az Alpha Tauri

Már az idén előrehozott "nyári szünet" is hosszabb volt a maga háromhetes időtartamával, mint az egyébként megszokott 14 napos leállás, ám az Alpha Tauri, amely e hét végén nyitott volna ki újra, most újabb két héttel meghosszabbította a kényszerszünetet: "A COVID-19 világjárvány által okozott és továbbra is fennálló nehézségek miatt az FIA-val, az F1-gyel és a csapatokkal való konzultáció után úgy döntöttünk, hogy további két héttel meghosszabbítjuk a gyárbezárást, amely így május 1-jéig tart" - jelentette be a csapat.

A mostani helyzetben viszont ez aligha helyezi lényegi hátrányba az olasz csapatot a többiekkel szemben, hiszen mások szituációja sem feltétlenül jobb: a Ferrari számára szintén nehéz lesz megkezdeni a munkát, hiszen rájuk is ugyanazok az olaszországi korlátozások érvényesek, míg a Nagy-Britanniában székelő istállók közül többen is szabadságra küldték dolgozóikat egészen május végéig, fizetésüket pedig az állam fedezi.  

EVqcg_BXQAAAyRU

Az utóbbi három évtized legjobban kereső sportolói - hol vannak az autóversenyzők?

Az utóbbi három évtizedet mutatja be ez a látványos grafika - hol vannak az autóversenyzők a sportolók fizetési listáján?

Akár valós, akár virtuális a pálya: ha Spielberg, akkor utolsó körös Ducati-győzelem

A Red Bull Ring a MotoGP-naptárba való 2016-os visszatérése óta a Ducati felségterületének számít: az első évben Andrea Iannone, 2018-ban Jorge Lorenzo, 2017-ben és 2019-ben pedig Andrea Dovizioso győzött az Osztrák Nagydíjon. A minta a hétvégi második Virtuális Nagydíjon sem szakadt meg, hiszen Francesco Bagnaia nyert a Pramac Ducati színeiben, ráadásul egy utolsó körös csata után – íme, ennek összevetése Dovizioso tavalyi sikerével:

 

Üzentek a nézőknek a hazai autóversenyzők

Népszerű hazai autóversenyzők és az autósportban dolgozók most együtt üzennek Neked! Maradj otthon és vigyázz magadra! Fogjunk össze, hogy minél előbb a versenyeken találkozhassunk!

Veszedelmes túraautó-pilóta lenne Verstappenből

A Red Bull holland versenyzője szabadkártyásként állt rajthoz az Ausztrál Supercars All-Stars ESeries második állomásán, ami erős váltás számára, hiszen a versenyeket itt nem formula-, hanem túraautókkal teljesítik. Ez lehetőséget teremtett számára, hogy sokkal kiélezettebb, kerék-kerék elleni harcokat vívjon, amit az alábbi két kép tanúsága alapján százszázalékosan ki is használt.

Júniusig nem rendezhetnek versenyt Magyarországon

Az MNASZ elnöksége a mai napon ülésezett és döntést hozott a versenynaptárral kapcsolatban. A szövetség vezetése folyamatosan figyelemmel kíséri és példamutatónak tekinti a kormányzati intézkedéseket - közölte a szövetség honlapja. Elkötelezett célunk a minimumra csökkenteni a rendezvények elmaradása okán fellépő anyagi veszteségeket és tagjainkat is segíteni ebben a nehéz időszakban.

Az MNASZ elnöksége felülvizsgálta az MNASZ 2020. március 20-án meghozott döntését, mely szerint a versenynaptárban szereplő eseményeket 2020. április 30-ig törli a naptárból, és ezt a határidőt a mai napon 2020. május 31-ig meghosszabbította. Azon események, amelyeket a rendezők elhalasztottak, illetve a kormányzati intézkedések miatt csak egy későbbi időpontban tarthatók meg, továbbra is naptári eseményként, "elhalasztva" megjegyzéssel szerepelnek a versenynaptárban.

Az elnökség 2020. május 15-én értékeli az aktuális helyzetet, és ha szükséges, újabb döntést hoz a versenynaptár módosításáról.

mnasz_1

A Mercedes visszaemlékezett első modernkori F1-es győzelmére

A 2012-es Kínai Nagydíjat ma már úgy emlegetjük, mint egy új korszak kezdetét. Bár a Mercedes dominanciája csak körülbelül két évvel később, 2014-ben kezdődött, ez volt az első verseny, amit az F1-ben 1955 óta megnyertek. Nico Rosberg nevéhez fűződik a siker.

Amikor a legenda elkezdődött: Schumacher első ferraris győzelmét ismétli az F1

Újabb klasszikus Formula-1-es versenyt nézhetünk meg szerda este a száguldó cirkusz hivatalos közösségi oldalain: a legtöbb voks az 1996-os Spanyol Nagydíjra érkezett, amelyen Michael Schumacher valósággal szárnyalt az esőben, és megszerezte első ferraris győzelmét. A hétszeres világbajnok egyik legnagyobb sikerének tartja a barcelonai diadalt – ma este 20 órától IDE KATTINTVA meg is nézheted, hogy miért!

schumacher-1996-barcelona-dppi

Hallgasd meg az F1 főcímdalát Leclerc, Norris és Russell előadásában!

A három pilóta egy szimulátorverseny során fakadt dalra – hát, jobb, ha maradnak a kormánynál… 

 

Akkorát bukott a versenyző, hogy még a szimulátora is felborult

A vártnál élethűbben alakult Jordan Taylor legutóbbi virtuális balesete. Az amerikai autóversenyző sokakhoz hasonlóan szimulátorozással tartja magát karban, ám arra valószínűleg nem számított, hogy az iRacing manapság ennyire valóságosan közvetíti a vezetés adta élményeket. Épp a monzai oválpályán körözött egy NASCAR-autóval, amikor összeért egy riválisával, és akkorát csattant, hogy az ülését mozgató szerkezet kibillent az egyensúlyából, és az oldalára dőlt. Taylor ezzel a mutatvánnyal valószínűleg az első a világon, aki felborított egy szimulátort.

Leclerc virtuálisan is lemásolta tavalyi bakui hibáját

A 2019-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén törte össze az autóját a Ferrari fiatalja, aki most ugyanezt megtette ugyanabban a kanyarban a játékban is. „Még virtuálisan is” – kommentelte sírós fejek kíséretében a monacói pilóta.

 

Ricciardo karanténprogramja: Újrahasznosítás felsőfokon

Egy újabb eszement videóval jelentkezett a világjárvány elől az ausztrál természetbe menekült Daniel Ricciardo, aki újabban az alábbi tevékenységgel üti el a szabadidejét:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If this is a sport sign me up. I’m here all day.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,