DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

F3: Biztonsági autó a főszerepben, nem osztottak pontokat a sprinten

A pénteki időmérőt követően az újonc Hugh Barter kezdhette az élről a Formula-3-asok sprintfutamát Spában, mellette a premás Paul Aron sorakozott fel az első sorban, a hétvégén először száraz körülmények között. Barter jól kapta el a rajtot, a vezetést azonban nem tudta megtartani, Caio Collet és Taylor Barnard ugyanis a második sorból nagyszerű első kört produkáltak és átugrották Aront és a Campos pole-pozíciósát. A kissé nedves pálya és a száraz gumik kombinációja nem meglepő módon már az első kör végén biztonsági autós fázist eredményezett: Sebastian Montoya és Rafael Villagomez értek össze és estek ki a futamból. Collet jól sikerült újraindításával megtartotta a vezetést, a bajnoki címért küzdő Zak O’Sullivan pedig már az ötödik helyig dolgozta fel magát.

Az összetett második helyezettje, Josep María Martí is igyekezett előrébb lépegetni a sorban, Gabriele Minivel való csatája azonban rosszul sült el, összeértek, az olasz kiesett, míg a spanyol kipörgött. A nagyobb probléma viszont akkor következett, amikor a Campos pilótája vissza szeretett volna csatlakozni a mezőnybe, viszont nem nézett körbe elég alaposan és pont Ido Cohen elé tért vissza a pályára, aki aztán telibe találta a spanyol autójának elejét. Szerencsére mindkét pilóta megúszta az esetet sérülés nélkül, a verseny azonban véget ért számukra. Collet megint szépen tartotta első helyét az újraindítás után, O’Sullivan pedig tovább javította pozícióját, már a negyedik volt csapattársa, Aron mögött. Riválisa, a pontállás éllovasa, Gabriel Bortoleto csupán a kilencedik helyen autózott.

Az utolsó körben aztán jött a dráma, ami újra nyitottá tette a bajnok kilétének kérdését: Bortoleto Dino Beganoviccsal ért össze, ennek következtében összeszedett egy defektet és kiesett a futamból. Immár harmadjára hajtott pályára a biztonsági autó, eközben pedig az eső is eleredt, az utolsó körökben pedig már nem indították újra a versenyt. Caio Collet ezzel első diadalát aratta a szezonben, Barnard és Aron állhattak fel még a dobogóra. Bortoleto kiesésével úgy tűnt, Zak O’Sullivan faragott hátrányából a bajnoki pontállásban, de mivel a sok baleset és biztonsági autós fázis miatt mindössze egy kört teljesített a mezőny megszakítás nélkül, nem osztottak pontokat a futam végén. Bortoleto így megtartotta 43 pontos vezetését az összetettben. 

Oké, Raikkönen első köre óriási volt, de Sainzé sem maradt el tőle sokkal

És ebben a videóban az már benne sincs, ahogy átvette a vezetést - vajon mitől tapadt ilyen jól a McLaren és mennyit hozott neki az, hogy kétszer is kiszélesítette a pályát?

Farinától Hamiltonig: az F1 győzelmi rekordjának története

A Formula-1 készített egy videót arról, hogy hogyan is alakult az a bizonyos győzelmi rekord, amit most Lewis Hamilton 92 sikerrel megdöntött - az első győztes Nino Farinától kezdve többen is birtokolták az aktuális rekordot.

Ha lemaradtál az IndyCar szenzációs szezonzárójáról, itt pótolhatod a legfontosabb pillanatokat!

Will Power vesszőfutása, Alexander Rossi hibája az élről, James Hinchcliffe ostoba megmozdulása, Josef Newgarden dupla előzése és Scott Dixon hatodik bajnoki címe – mindez megtörtént a vasárnapi finálén St. Petersburgben:

Folytatódnak a 2021-es versenytörlések: az egyik legpatinásabb tereprali-viadal is elesett

Nagyon úgy tűnik, hogy még a 2021-es autó-motorsportos szezonra is rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány: korábban már törölték a legendás Bathursti 12 órást, s a Formula-E is kénytelen volt már módosítani a naptárja elején. Néhány napja pedig a magyar versenyzők körében is népszerű Africa Eco Race szervezői jelentették be, hogy törlik a patinás terepraliverseny 2021-es kiírását.

„Noha a járvány az egész világot megrázta, szervezőcsapatunk elkezdte a munkát, és eldöntötte: 13. alkalommal is magas színvonalon megrendezi a viadalt. A terv az volt, hogy a Covid-előírások betartásával Dakar–Dakar versenyt rendezünk: új logisztikai háttérrel, új időponttal és járványügyi protokollal, nem megfeledkezve azokról az országokra vonatkozó külön szabályokról, amelyek versenyzőinket érintik. Az előkészítés megtörtént, a mai napig 63 motoros, 42 autós és 13 kamionos nevezés érkezett azoktól a versenyzőktől, akik – körülbelül hatszázan – belénk fektették a bizalmukat. Csapatom minden erőfeszítése ellenére ma reggel fájdalmas döntést kellett meghoznom, méghozzá azt, hogy töröljük a 13. Africa Race-t, amelyet január 5. és 17. között tartottunk volna meg” – idézi az Africa Race legendás szervezőjének, Jean-Louis Schlessernek a levelét a versenyen többször is elinduló Opel Dakar Team. Schlesser hozzátette: a befizetett nevezési díjakat visszatérítik, s már alig várják, hogy 2022-ben találkozzanak a rajtnál.

opel-dakar-team-africa-race

Ha igazán stílusosan szeretnél védekezni a koronavírus ellen, itt a Formula szájmaszk!

Ha a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés során is szeretnéd kimutatni, hogy az Autósport és Formula Magazin hűséges olvasója vagy, akkor ez az ajánlat neked szól, hiszen már rendelhető az AFM logójával ellátott szublimált, mosható kétrétegű szájmaszk. Részletek és rendelés IDE vagy a képre kattintva:

afm-maszk-1

Ütközések, eső és Porsche-győzelem a spái 24 óráson

A hétvégén rendezték az egyik legpatinásabb egynapos GT-versenyt, a spái 24 órást (amely kis híján 25 órás lett az óraátállítás miatt, végül azonban elvetették ezt az ötletet), amely a pályához méltón számos izgalmat tartogatott. Végül a nagyot hajrázó Rowe Racing Porsche diadalmaskodott a Nick Tandy, Earl Bamber, Laurens Vanthoor trióval – íme, szűk negyed órába sűrítve minden lényeges momentum:

Kijárási korlátozások Spanyolországban – de veszélyben van-e a MotoGP-szezonhajrája?

Miután nemrég átlépte a koronavírus-fertőzöttek száma az egymillió főt Spanyolországban, az ibériai állam egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett, amelynek értelmében egyes régiókban kijárási korlátozások lépnek életbe. Valencia is ezek közé tartozik, ahol éjfél és reggel 6 között vezetnének be tilalmat – márpedig a gyorsaságimotoros-világbajnokság épp oda látogatna a november 8-i Európai és a november 15-i Valenciai Nagydíjra, mielőtt Portimaóba utazna a mezőny az évadzáróra.

Éppen ezért a Terueli GP hétvégéjén felröppentek pletykák, miszerint változás lehet a hátralévő menetrendben, Carmelo Ezpeleta, a MotoGP-t promotáló Dorna első embere mindenkit megnyugtatott: a korlátozások nem érintik a terveiket. „Pillanatnyilag semmi nem változott, a spanyolországi veszélyhelyzet nem érint minket. Ha este 10 és reggel 6 között van kijárási korlátozás, az nem befolyásol minket. Egyelőre folytatni, de persze kapcsolatban vagyunk a helyi hatósággal, viszont egyelőre nem kaptunk semmiféle értesítést erről” – idézi Ezpeletát a Motorsport.com szaklap.

Fontos persze hangsúlyozni, hogy jelenlegi helyzetről van szó, de reménykedhetünk benne, hogy – már csak a MotoGP-paddock által alkalmazott Covid-protokoll okán sem – nem lesznek olyan gyors változások a helyzetben, mint voltak tavasszal.

motogp-teruel-start

Hogyan fér bele Hamilton összes győzelme 7 másodpercbe? Így!

A Portugál Nagydíj leintésekor a hivatalos közvetítésben is lejátszott videó rövidsége ellenére izgalmas és hosszadalmas vágói munka eredménye: a rekorddöntő Lewis Hamilton előző 91 futamgyőzelmének egy-egy pillanatképét illesztették össze úgy, mintha megszakítás nélkül haladna előbb a McLarennel, majd a Mercedesszel. Akinek jó a szeme, leellenőrizheti, hogy tényleg az összes győzelem benne van-e!

Az őrült első körtől Hamilton rekordjáig – éld újra a Portugál Nagydíj legizgalmasabb pillanatait!

Megérkezett a szokásos mozgóképes összefoglaló (amely átkattintás után nézhető meg):

Jó favásárló-e Kiss Norbi?

A kétszeres kamionos Európa-bajnok továbbra is tartja a fogadalmát, miszerint a győzelmei után elültet egy fát a Kápolnai Macskaárvaháznál. Erről készült az alábbi riport is:

Rendesen szórták a büntetőpontokat a felügyelők, Perezt másodszor is megrótták Gasly miatt

Három versenyző is kapott büntetőpontot Portimaóban. Közülük Lance Stroll járt a legrosszabbul, aki háromban is részesült: kettőt a Lando Norrisszal történt ütközése miatt róttak ki neki – amelyért egyébként öt másodperces időbüntetéssel is sújtották –, míg egyet a pályahatárok folyamatosan megsértése miatt véstek be a licencébe. Utóbbi kihágást követte el Romain Grosjean és Danyiil Kvjat is, akik ugyancsak egy-egy büntetőpontot gyűjtöttek be ezért. Kvjat áll amúgy a legrosszabbul, ő már öt pontnál jár összesen, míg a másik két vétkes idei első pontjait zsebelte be.

Ha pedig mindez nem lenne elég, Sergio Perezt újfent megrovásban részesítették, akárcsak a tegnapi időmérőn, ráadásul ismét egy Pierre Gaslyvel kapcsolatos incidens kapcsán. Szombaton feltartotta a franciát, a vasárnapi versenyen pedig a felügyelők megítélése szerint túl későn váltott irányt védekezés közben a futam hajrájában. A mexikóinak óvatosnak kell lennie, hiszen egy harmadik figyelmeztetés automatikus rajthelybüntetéssel jár.

stroll-norris-1

Mintha könnyített játékmódban menne, úgy tört előre az első körben Raikkönen – videó

Az elmúlt évek talán legjobb startját és első körét produkálta Kimi Raikkönen az F1-es Portugál Nagydíjon, aki a 16. helyről startolva egészen a hatodikig tört előre – íme, hogyan hajtotta végre ezt a bravúrt a szemerkélgető esőben:

Perez vagy Hülkenberg a Red Bullnál? Nagyon is valószínű!

Legutóbbi podcastadásunkban a 2021-es rajtráccsal kapcsolatos pletykákat veséztük ki, így nem mehettünk el szó nélkül Alexander Albon sorsa és a lehetséges utódjai mellett sem. A vonatkozó részt 1:01:42-től hallgathatjátok:

 

Olaszországban már tévésorozat is indult Binotto kifigurázására

A Ferrari már régóta nem ad okot túl sok örömre a szurkolói számára, a 2020-as évben azonban olyan történelmi mélypontra jutott az F1-es csapat, hogy már Olaszországban is inkább nevetség tárgyaként beszélnek a Scuderiáról, mint bálványról. Alighanem a csapat idei formája és a csapatfőnököt ért kritikák szülték az ötletet, hogy Mattia Binotto megszemélyesítésével külön sorozatot is indítson a Nove tévécsatorna a Fratelli di Crozza nevű műsorán belül. Ezek a videók még olasz nyelvtudás nélkül is szállítják az élményfaktort.

Hol kapott ki Bottas Hamiltontól az időmérőn?

Egytizedes előnnyel a hatszoros világbajnok szerezte meg a pole-t Portimaóban, az alábbi videóban összehasonlíthatjuk a két mercedeses Q3 végi gyorskörét (a videó átkattintás után nézhető!):

Lemaradtál a portugáliai időmérő edzés legfontosabb pillanatairól? Most bepótolhatod

Daniel Ricciardo megpördülése, Sebastian Vettel Q2-es kiesése, valamint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas parázs csatája is bekerült az F1 kvalifikációs összefoglalójába, ami átkattintás után indul el.

Power a pole-ban, a bajnokesélyesek a darálóban

Ezen a hétvégén rendezik az IndyCar szezonzáróját St. Petersburgben, ahol az időmérőn Will Power bizonyult a legjobbnak, karrierje 62. pole-pozíciót szerezve ezzel. A figyelem persze főként a két bajnokaspiránsra, Scott Dixonra és az őt 32 pontos távolságból üldöző Josef Newgardenre irányult. Viszont egyikük sem remekelt: a címvédő csak a nyolcadik helyről indulhat, viszont így is megelőzi a 11. helyre kvalifikáló Dixont.

Newgarden az időmérő után elmondta: agresszíven fog vezetni, hiszen csak így lehet esélye ledolgozni a hátrányát ellenfelével szemben, míg Dixon inkább arra koncentrál, hogy kimaradjon a balhékból. Érdekes lehet még az is, hogy Power úgy nyilatkozott, hogy kész akár a győzelmet is beáldozni azért, hogy segítse csapattársa, Newgarden bajnoki reményeit. Az IndyCar utolsó 2020-as futama ma este 19:30-kor startol, s az Aréna4 honlapján lehet követni majd.

power-pole-indycar

A WTCR biztonsági autójának vezetője veszi át a gyászoló Petrov helyét

Miután szombaton délután fegyveres merénylet következtében Oroszországban elhunyt apja, Vitalij Petrov visszalépett a Portugál Nagydíj versenybírói tisztségétől. Az FIA közleményben erősítette meg az orosz versenyző családi tragédiájának hírét, egyúttal kinevezve egy helyettest is, aki negyedik személyként kiegészíti majd a versenybírók munkáját az F1-es futam napján. A sebtében felkért helyettes pedig a portugál Bruno Correia, 42 éves korábbi autóversenyző, aki mostanság a Formula-E-ben és a WTCR-ben a biztonsági autót vezeti.    

00115004_609

Pereznek rácsaptak a kezére, de nem azért, mert veszített volna pirospacsiban

Hanem azért, mert feltartotta Pierre Gaslyt a portimaói időmérőn. Az eset a Q2-ben történt, amikor eleinte Perez maga is gyorskörön volt ugyan, ám megszakította azt és lelassított. Ekkor érkezett meg mögé a szintén mért körön lévő Pierre Gasly, akinek viszont a kör utolsó szakaszán pár kanyarig útjába állt a mexikói. Az FIA mindkét versenyzőt beidézte a kvalifikáció után, ám végül úgy döntöttek, hogy nem szükséges rajtbüntetést adniuk Pereznek, enyhítő körülménynek találták ugyanis, hogy a szintkülönbségek miatt nem minden esetben lehet azonnal meglátni a tükörben, ha valaki érkezik a versenyző mögött. Továbbá az is a büntetés ellen szólt, hogy a feltartás nem volt hatással az eredményre, Gasly is bejutott a Q3-ba, ahol a 9. helyet szerezte meg. Perez 5. lett, aki egy figyelmeztetéssel - kézre csapással - megúszta az esetet.

00120025_468

 

Fegyveres merénylet áldozata lett Vitalij Petrov apja

Rémes hír érkezett Oroszországból, amit a 47news jelentése alapján a Championat.com közöl: a viborgi lakhelyéhez közeli Velikoje faluban gyilkosság áldozata lett a korábbi F1-es pilóta Vitalij Petrov apja, Alexander Petrov.

Az idősebb Petrov közismert üzletember volt a régióban, több vállalkozást is vezetett és Viborg közigazgatási területének irányításában is részt vett, emellett pedig nagyban segítette fia autóversenyzői karrierjét, ami három évnyi Formula-1-es szereplésben és egy dobogóban csúcsosodott ki. A lap egyelőre annyit tud a történtekről, hogy Alexander Petrov ellen merényletet követtek el egy lőfegyver használatával – a támadás egyéb körülményei egyelőre nem ismertek.

Vitalij Petrov ezen a hétvégén éppen első alkalommal teljesít szolgálatot F1-es hétvégén a versenybírók segédjeként, és eddig egy a kinevezéséhez kapcsolódó botrány miatt került be a hírekbe

9e0fbc0aebeb0cb6551cea09a48c58705f46c5bb