DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Így választana versenyzőt a Cadillac

Hosszú huzavonát követően 2026-ban végül csatlakozik az F1-es mezőnyhöz az Andretti-féle Cadillac istálló, ami azon versenyzők számára is rendkívül jó hír, akik ülés nélkül maradtak az idei évben.

A Cadillac részéről Mario Andretti elmondta, legalább egy tapasztalt versenyzőt mindenképp szeretnének igazolni: „Ideális esetben olyasvalakit szeretnénk, akinek van már tapasztalata. Van még időnk, folyamatosan figyeljük a piacot” – mondta Andretti az Auto Motor und Sportnak.

1978 F1-es világbajnoka emellett azt is elárulta, hogy nem szeretne magas beosztású pozíciót betölteni a Cadillacnél: „Valamilyen szinten ez a projekt az én gyermekem, de nem vágyom arra, hogy olyan állandó pozícióm legyen, ami leköti a mindennapjaimat. Soha nem akartam csapattulajdonos lenni, én versenyző vagyok. Számos ajánlatot kaptam a versenyzői karrierem vége után, hogy legyek F1-es csapattulajdonos, de mindig nemet mondtam. Egyszerűen csak egy olyan helyet akarok magamnak a paddockban, ahova mindig betérhetek" – mondta Andretti, aki az igazgatótanács tagja lesz a csapatnál.

 

Antonelli már négy bajnoki címet nyert Senna 12-es számával

Minden idők harmadik legfiatalabb F1-es pilótája, Andrea Kimi Antonelli a 12-es rajtszámmal fog bemutatkozni a királykategóriában, miután sikerült azt elhappolnia Jack Doohan orra elől. A számmal korábban két versenyző nyert világbajnoki címet Niki Lauda és Ayrton Senna személyében, s a fiatal olasz a Mercedes hivatalos honlapján megjelent interjúban el is árulta, hogy utóbbi miatt tartja különlegesnek ezt a számot.

antonelli-2024-face-1

Persze saját kapcsolata is megvan ezzel a számmal, hiszen ezt viselte 2022-ben és 2023-ban, karrierje első két teljes formulaautós szezonjában, melyek során négy bajnoki címet szerzett: „Az F4-ben rögtön a 12-est kezdtem használni, és elég jól működött, remélhetőleg így lesz majd az F1-ben is. Ráadásul 12 éves voltam, amikor csatlakoztam a Mercedes juniorprogramjához, így ez is közrejátszik” – mondta, majd kitért arra, mit jelent számára Ayrton Senna:

„Mindig lelkesen néztem az Ayrtonról készült videókat. Gyerekként végignéztem az összes szezont DVD-n az 1980-as évektől a 2000-es évekig, és nagyon megragadt bennem, ahogy az egyikben Ayrtont figyeltem. Nem volt szerencsém élőben látni versenyezni, így akkor kezdtem igazán megérteni, milyen hihetetlen futamokat teljesített, amikor ezeket a videókat néztem” – mondta, majd hozzátette:

antonelli-2024-face-2

„Megnéztem a róla szóló dokumentumfilmet és a legutóbbi sorozatot is. Ő az idolom, nemcsak azért, amit a pályán mutatott, hanem azért is, amilyen ember volt azon kívül. Hihetetlen versenyző, de nagyszerű személyiség is. Ez inspirált engem, és ha akár csak egy kis részét elérhetném annak, amit ő, az elképesztő lenne.”

Eltűnnek Melbourne jellegzetes sárga vonalai

Több változással is készül az Albert Park 2019 óta első szezonnyitó futamára. Arról a múlt héten számolhattunk be, hogy átalakítják a pálya 6-7-es kanyarkombinációját annak érdekében, hogy egy esetleg becsapódás minél kisebb veszéllyel járjon – de ez csak a biztonsági felszereltséget érinti, a vonalvezetés változatlan marad. Egy tradíciótól viszont el kell búcsúznunk: a pálya jellegzetes sárga felfestéseitől, a pályahatárokra vonatkozó szabályok értelmében ugyanis ezt fehér vonalak váltják fel.

A rendezők vezetője, Tom Mottram a Speedcafének elmondta, hogy neki is utána kellett nézne, miért is voltak eddig más helyszínekkel ellentétben sárgák a felfestések: „Ebben egy kicsit egyediek vagyunk. Bele kellett ásnom magam az archívumokba, hogy megértsem, miért voltak sárgák. Ez azzal függ össze, hogy egy közparkban vagyunk, ezek tulajdonképpen egyfajta megállni tilos jelzések.”

„Évekkel ezelőtt született egy megállapodás, hogy megtarthatjuk a sárga felfestéseket, így nem kellett őket állandóan újrafestenünk. Most viszont a pályahatárokkal kapcsolatos változások miatt új előírások léptek életbe, melyek szerint a vonalaknak fehérnek kell lenniük kék szegéllyel.”

melbourne-turn1-2024

Megvannak Mick Schumacher új csapattársai

Kiválasztotta Mick Schumacher új csapattársait az Alpine: az endurance-világbajnokságban második szezonját kezdő német versenyző egyedüliként maradt meg a #36-os egységből, miután Nicolas Lapierre sportigazgató lett, Matthieu Vaxiviere pedig tartalékszerepbe került.

Helyükre a 2022-ben Le Mans-i kategóriagyőzelmet szerző, 2017-ben pedig világbajnoki ezüstérmesként záró Frederic Makowiecki érkezik a Porschétől, a másik ülés pedig azé a Jules Gounoné lesz, aki GT-kkel ért el szép sikereket, tavaly pedig négy futamon már beült a #35-ös autóba. A #35-ös egységet a tavaly év egy részében együtt szereplő Ferdinand Habsburg, Charles Milesi, Paul-Loup Chatin hármas vezeti majd.

A Porsche kapcsán is beszámolhatunk pilótakérdésekről, hiszen a Le Mans-ban indítandó harmadik gyári Penske Porschének egyelőre csak versenyzője van Felipe Nasr és Nick Tandy személyében. A Porsche Motorsport egyik vezetője, Thomas Laudenbach nemrég úgy nyilatkozott, hogy valamelyik Formula–E- vagy GT-versenyzőjük kaphatja az ülést. A Sportscar365 értesülései szerint Pascal Wehrlein lehet az első számú jelölt, aki épp Daytonában mutatkozott be az endurance-versenyzés csúcskategóriájában, de rajta kívül Nico Müllerrel és Antonio Felix da Costával is számolni kell.

wec-alpine-trio-2025

A rivális első embere szerint „történelmi” Hamilton érkezése

Az elmúlt hetekben az F1 számos szereplője véleményt formált Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződését illetően. A téma nem hagyta hidegen Andrea Stella McLaren-csapatfőnököt sem, aki elmondása szerint az F1 szerelmeseként és a Ferrari egykori alkalmazottjaként is izgalomba jött, amikor meglátta a hétszeres bajnokot vörösben: „Távolról figyelve azt mondhatom, hogy a beszámolók alapján Lewis ferraris bemutatkozása nagyszerű volt!” – idézi Stellát a Sky Sports News.

„Hogy őszinte legyek, a Formula–1 rajongójaként, miután 15 évet eltöltöttem a Ferrarinál, magam is izgatott lettem, hogy valami történelmi dolgot láthatok az F1 számára, hiszen egy hétszeres világbajnok igazol a Ferrarihoz, az egyik legikonikusabb csapathoz megy” – mondta az olasz szakember, hozzátéve, hogy a pályán meg akarják nehezíteni a Ferrari és Hamilton dolgát:

„Biztos vagyok benne, hogy ők is nagyon jól tudják, hogy véső soron az számít, ami a pályán történik. Szóval a kezdeti izgalmak után bizonyosan arra fognak koncentrálni teljes erővel, hogy a felkészülés jól sikerüljön, mi pedig a magunk részéről megpróbáljuk majd egy kicsit megnehezíteni az életüket” – mondta a konstruktőri világbajnoki címvédő csapatfőnöke.

hamilton-ferrari-teszt

Régi-új márka tér vissza az F1-es pezsgőzéseknél

A 2025-ös idénytől kezdve a Moët & Chandon lesz a Formula-1 hivatalos pezsgőmárkája – jelentette be a sorozat. A megállapodás része a világ vezető luxusmárka-csoportjával, az LVMH-val néhány hónapja megkötött tízéves szerződésnek, amelynek keretében a Rolex helyett a TAG Heuer lesz az F1 időmérőpartnere, valamint együttműködésre léptek a Louis Vuittonnal is.

A dobogós ceremóniáknál 2021 óta a Ferrari Trento termékeit locsolták a versenyzők, de a Moët & Chandon sem ismeretlen az F1 számára, hiszen előtte 2020-ban egyetlen évig ők voltak a szponzorai a pezsgőzésnek, ahogy korábban 1966-tól 1999-ig úgyszintén. A pezsgőzések mellett a márka még az F1-es Belga Nagydíj főtámogatója is lesz.

f1-pezsgozes-dobogo

Megvan, hogy mikor jön az új F1-es Aston Martin

Az Aston Martin bejelentette, hogy az új F1-es autója a 2025-ös szezon kezdete előtt mikor fog először pályára lépni.

Az AMR25 február 23-án mutatkozik be, mindössze néhány nappal azután, hogy az F1 londoni szezonnyitó rendezvényén, február 18-án először látható lesz a fényezése.

Ezt követően 24-én, Bahreinben viszik először pályára, két nappal a hivatalos kollektív teszt előtt.

A csapat megerősítette, hogy a február 23-i bemutatóra a digitális csatornáin keresztül kerül sor.

f1-alonso-astonmartin

Kéz- és lábtörést szenvedett, műteni kell Martint – három sérült egyetlen nap alatt a MotoGP-ben!

Mint arról beszámoltunk, rémálomszerűen indult Jorge Martin számára a MotoGP kollektív tesztje Sepangban, hiszen az első néhány órában két óriási bukást is elszenvedett. A második után kórházba szállították további vizsgálatok céljából, ahol végül az első tesztnap vége után megállapították, hogy eltört a jobb keze és töréseket találtak a bal lábában is. Az egyetlen pozitív hír, hogy a CT- és MRI-vizsgálatok nem mutattak ki más sérülést.

A MotoGP jelentése szerint az Apriliára váltó regnáló világbajnokot éjszakára bent tartják a kórházban, holnap pedig hazarepül Európába, hogy megműthessék a kezét és a lábát. Ezzel eldőlt, hogy Martin nem tudja folytatni a malajziai gyakorlást, és egyúttal kérdéses a jövő heti burirami teszten való részvétele is.

Nem ő az egyetlen egyébként, aki rögtön az első tesztnapon kidőlt, hiszen a Trackhouse Apriliát erősítő Raul Fernandez ugyancsak bukott és eltörte az egyik kézközépcsontját, így ő is kénytelen kihagyni a hátralévő két napot Sepangban. Ráadásul mint később kiderült, Fabio di Giannantonio pedig bal kulcscsonttörést szenvedett a maga bukása során – mindezt úgy, hogy épp ma tért vissza a tavaly szezon végi vállműtétjéből a VR46 olasz motorosa, aki szintén hazarepül Olaszországba műtétre. A szerdai eseményekről és eredményekről egyébként ITT írtunk bővebben.

motogp-martin-2

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Martin kórházban, Fernandez is megsérült a MotoGP-teszt első óráiban

A néhány nappal korábbi shakedown után szerdán kezdetét vette a hivatalos kollektív teszt a MotoGP mezőnye számára Malajziában. Az Aprilia és Jorge Martin számára pedig rémálomszerűen indul az év, a márkát vátó regnáló világbajnok az első néhány órában két highside bukást is bemutatott, előbb az 1-es, majd a 2-es kanyarban. A második incidens után előbb a pálya orvosi központjába, majd a közeli kórházba szállították további vizsgálatok céljából, mert fájdalmat érzett a bal lábában és a jobb kezében. Egyelőre nem tudni, mennyire komoly a spanyol sérülése.

Ha mindez nem lenne elég az Apriliának, a Trackhouse duója is bukott, Raul Fernandezt pedig szintén az orvosi központba kellett szállítani. Az amerikai csapat jelentése szerint a versenyző kézközépcsonttörést és kisebb lábsérülést szenvedett a baleset során, vizsgálják a további kezelési opciókat.

A tesztnap felénél amúgy a shakedown leggyorsabbja, Fabio Quartararo áll az élen, sőt a bejáratóteszten is szereplő Yamaha mind a négy motorosa ott van a top 10-ben. Alex Marquez a második a Gresini Ducatival, megelőzve újonc csapattársát, Fermin Aldeguert. A gyári Ducatik közül Francesco Bagnaia a nyolcadik, Marc Marquez a 12. helyen áll. A fentebb említetteken kívül bukott még Pedro Acosta és a szezon végi vállműtétje után visszatérő Fabio di Giannantonio is.

Az első tesztnap állása félidőben:

gp-teszt-day1-4h

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Gumikba bújtatva csempészték a paddockba Antonellit első F1-es versenyére

Andrea Kimi Antonelli mindössze 18 évesen debütál a Formula-1-ben, de első élményeit a királykategóriában már több mint tíz éve szerezte. Mégpedig nem is akárhogyan: az akkor hétéves Kimit édesapja, a szintén autóversenyző és Porsche Supercupban induló Marco szó szerint becsempészte a paddockba.

„Hockenheimben, 2014-ben történt. Nem léphettem be a paddockba, mert túl kicsi voltam” – sztorizott Antonelli a Mercedes hivatalos oldalán adott interjúban. „Apám úgy döntött, hogy elbújtat egy rakás gumi belsejében és egy kézikocsival tol be. Egy ernyőt is tettünk a tetejére, hogy ne lássanak meg! Átjutottam és bekerültem a bokszutcába, ahol apám barátja átadott egy belépőt. Egy óráig tudtam ott nézelődni, nagyon szuper élmény volt, a kézikocsis sztorin azonban mindig nevetünk” – mesélt a nem mindennapi első alkalomról a Mercedes újonca.

Újabb fotók: már a Ferrari F1-es csapatruházatában feszít Hamilton és Leclerc

Folyamatosan adagolja az újabb és újabb képeket Lewis Hamiltonról és Charles Leclerc-ről a Ferrari: a fioranói első teszt idejében előbb versenyoverallban láthattuk a két versenyzőjüket, most pedig csapatöltözetben is megláthattuk a hétszeres világbajnokot és monacói kollégáját.

Akik egyébként keddtől újra akcióba lendülnek a pályán is, hiszen a McLarennel együtt részt vesznek a Pirelli újabb gumitesztjén Barcelonában, így Hamilton egy átalakított 2024-es, azaz tavaly Ferrarit is vezethet majd a 2023-as versenygéppel megtett körök után.

Hamilton minden karácsonykor Barbie-babákat ajándékoz Rosberg lányainak

Úgy fest, Lewis Hamilton és Nico Rosberg mostanra elásták a csatabárdot, hiszen a német elárulta: lányai minden karácsonykor ajándékokat kapnak volt csapattársától. Hamilton és Rosberg gyerekkori barátokból váltak ádáz riválisokká, amikor 2014 és 2016 között egymással harcoltak a vb-címért a Formula-1-ben a mezőnyből kiemelkedő Mercedesszel. Előbbi két szezonban a brit diadalmaskodott, 2016-ban viszont Rosberg megnyerte a világbajnokságot kollégája előtt – hogy aztán néhány nappal később bejelentse azonnali visszavonulását.

A két pilóta kapcsolata elmérgesedett a vb-harcok sorsán, de a jelek szerint mostanra rendeződött közöttük a viszony. Legalábbis erre utalnak Rosberg és felesége, Viviane az NDR Talkshow-ban elhangzott szavai, miután a riporter felvetette, hogy jól tudja-e, hogy két lányuk Hamilton-rajongó: „Ez igaz. Több is ez, mint egy gyenge pont: ez egy nagy probléma!” – reflektált Rosberg, akinek a felesége azt is megerősítette, hogy a hétszeres világbajnok minden karácsonykor meglepi két kislányukat: „Igen, mindig Barbie-kat ad nekik karácsonyra.”

Rosberg hozzátette: „Ez nagyszerű, kedves tőle. Volt köztünk némi ellenségeskedés, de most mindkét gyerekünknek minden karácsonykor van a küszöbén egy hatalmas ajándékdoboz tőle. Ez egy szép hozzáállás” – fogalmazott a 2016-os vb-győztes, akitől aztán a riporter viccesen megkérdezte, hogy ezek szerint Hamilton azért nem léphet be a házukra, mire a német expilóta így reagált: „Az ajtón kívül kell maradnia. De szívesen vesszük, ha otthagyja az ajándékokat.”

f1-rosberg-hamilton-mercedes

Horner biztos benne, hogy versenyképes lesz a Honda-motor 2026-ban

Időt veszíthettek a projektjük leállításával, de így is ütőképes lesz a hajtásláncuk: így reagált Christian Horner Red Bull-főnök arra, hogy a Honda saját maga is bevallotta, hogy „küszködnek” a 2026-os F1-es erőforrásuk fejlesztésével.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a HRC-elnök elismerte, hogy mivel minden elemében megújul a motor, komoly kihívást jelent számukra a 2026-os hajtáslánc fejlesztése. A japán gyártó 2021 végén hivatalosan kiszállt a Formula-1-ből, ám technikai partnerként azóta is segíti a Red Bull munkáját, jövőre viszont újra teljes gyári státuszban térnek vissza, csakhogy immár az Aston Martin partnereként. Horner a RacingNews365.com kérdésére reflektált a Honda „vallomására”:

„Nagy kihívás ez. Úgy értem, befejezték a projektjüket, majd most újraindították. Lehet, hogy ezáltal némi időt veszítettek, de nagyon is tehetséges vállalatról van szó, és nagyon erősek. Biztos vagyok benne, hogy versenyképes erőforrással fognak rendelkezni 2026-ban.”

A Red Bull Powertrains saját, a Forddal közös motorprojektjéről pedig így nyilatkozott a csapatfőnök: „Mindig több időt szeretnél, de nagy kihívás ez számunkra, hogy a semmiből gyártsunk saját erőforrást, de jól haladunk. Természetesen sosem tudhatjuk, mit csinálnak riválisok, ez egy nagy kihívás, de számunkra ez a megfelelő lépés.”

f1-horner-redbull

Gasly szerint reális cél, hogy megelőzzék idén az Aston Martint

A tavalyi konstruktőri hatodik helyhez képest legalább egy pozíciót javítana idén az Alpine – Pierre Gasly szerint minden esélyük megvan arra, hogy az Aston Martin elé kerüljenek.

„Top 5-ös helyezést mondanék konstruktőriben, hiszen úgy gondolom, hogy erre minden esélyünk megvan” – felelte Gasly arra a kérdésre, hogy milyen célt tűzött ki maga elé a 2025-ös szezonban.

„Természetesen mélyen belül sokkal többet szeretnék elérni, de objektív akarok maradni, illetve tudom, hogy szoros lesz a mezőny. Nem várok nagy változást a tavalyi szezonhoz képest” – tette hozzá a 28 éves francia.

„Gyors Ferrariban Hamilton legyőzhetetlen lesz idén” – Montoya

Lewis Hamilton első tesztjeit a Ferrariban kipipálhattuk, a megismerkedést követően, a március 16-i szezonkezdet közeledtével egyre intenzívebben foglalkoztatja a közönséget, mire lesz képes a hétszeres világbajnok a szenzációs csapatváltást követően. Az egykori versenyző, Juan Pablo Montoya nem csupán a nyolcadik vb-címet tartja elképzelhetőnek 2025-ben, de a Mercedesnél töltött évekhez hasonló dominanciát is.

„Lewis Hamiltonnal ugyanaz a helyzet, ami Fernando Alonsóval. Továbbra is rendelkeznek a sebességük száz százalékával. Be tudják verekedni magukat valahogy a top 10-be az időmérőn (egy gyenge autóval), viszont ha az autó képes a győzelemre, akkor sokkal előrébb lesznek” – mondta a Crash.net-nek a vb-bronzérmes Montoya.

„Ha Hamilton gyors autót kap ebben a szezonban, akkor a néhány évvel ezelőtti, régi Hamiltont látjuk viszont, azt a Hamiltont, akit senki nem tud legyőzni, még Max Verstappen sem. A kérdés a Ferrari számára az, hogyan tudja őt tovább motiválni.”

Quartararo-elsőséggel zárult a MotoGP shakedowntesztje Sepangban

Vasárnap a harmadik, egyben utolsó napjára került sor a MotoGP úgynevezett shakedowntesztjének Malajziában, amelyen a gyártók tesztmotorosai, az újoncok, illetve a kedvezményrendszer legalsó kategóriájába tartozó márkák – azaz jelen esetben a Honda és a Yamaha – szerződtetett versenyzői vehettek részt. A Honda nem élt ezzel a lehetőséggel, részükről csak a tesztpilóta Aleix Espargaro és az LCR-es újonc, Somkiat Chantra gurult pályára, a Yamaha viszont szombaton és ma is pályára küldte a kvartettjét, akik közül a gyári istállót erősítő Fabio Quartararo és a pramacos Jack Miller el is hozták az első két pozíciót. Őket a ma már említett HRC-tesztelő Espargaro, valamint a Moto2-ből világbajnokként fellépő Ai Ogura követte a sorban legjobb debütánsként, megelőzve a KTM-tesztversenyző Pol Espargarót és a Gresini Ducati újoncát, Fermin Aldeguert.

motogp-quartararo-sepang-day3

A helyszíni jelentések szerint több gyártónál is debütált néhány technikai újítás: a Ducati és a KTM is például új aerodinamikai csomagot próbálgatott, sőt utóbbi a kipufogóval és az ülésrésszel is kísérletezett. Szerdától aztán már a teljes mezőny pályára gurul Sepangban a háromnapos hivatalos kollektív teszt keretein belül.

A shakedownteszt vasárnapi eredményei:

1. Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha Yamaha M1 1:57.794
2. Jack Miller Prima Pramac Racing Yamaha M1 1:58.103
3. Aleix Espargaro HRC Test Rider Honda RC213V 1:58.103
4. Ai Ogura Trackhouse Racing Aprilia RS-GP 1:58.208
5. Pol Espargaro KTM Test Rider KTM RC16 1:58.291
6. Fermin Aldeguer Gresini Racing MotoGP Ducati GP24 1:58.421
7. Alex Rins Monster Energy Yamaha Yamaha M1 1:58.489
8. Miguel Oliveira Prima Pramac Racing Yamaha M1 1:58.526
9. Dani Pedrosa KTM Test Rider KTM RC16 1:59.080
10. Michele Pirro Ducati Test Rider Ducati GP25 1:59.508
11. Lorenzo Savadori Aprilia Test Rider Aprilia RS-GP 1:59.843
12. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:00.115
13. Somkiat Chantra LCR Honda IDEMITSU Honda RC213V 2:00.550

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kettős BMW-győzelem a bathursti 12 óráson – Rossiék a második helyen

A BMW vitte a rangos ausztrál endurance-futamot, a Bathurstben tartott 12 órást: a német márka 2010 óta először nyert. Az utolsó fél órának még egy Ferrari, a #26-os Arise Racing GT kezdett neki az élen, két hazai menő, Chaz Monstert és Will Brown, valamint Daniel Serra egysége. Sorsuk azonban nem saját kezükben volt: a trió alacsony üzemanyagszinttel arra játszott, hogy jelentős ideig pályán lesz a biztonsági autó. A hajrá azonban tiszta volt, így 22 perccel a vége előtt Monstert kénytelen volt kiállni.

A kockás zászlót így a Team WRT #32-es autója, Augusto Farfus és a Van der Linde testvérek, Kelvin és Sheldon van der Linde BMW M4 GT3-asa szelte át az első helyen, a #46-os testvérautó, azaz Valentino Rossi, Raffaele Marciello és Charles Weerts egysége előtt. A MotoGP-legendának volt egy malőrje, sárga zászló alatt előzött egy lassabb autót, amiért áthajtásos büntetés járt az egységnek.

A dobogót a 75 Express egészítette ki, a #75-ös Mercedesben a háromszoros nyertes Jules Gounon, Kenny Habul és Luca Stolz hármasával, a #26-os Ferrari végül negyedik lett. A 2024-es győztes trió két tagja, Matt Campbell és Ayhancan Güven hatodik helyezést szerzett a #911-es Porschéban, ők végeztek még körön belül.

Russell: A kezdet véget ért

A Mercedes hivatalos honlapján megjelent interjúban George Russell arról beszélt, hogy úgy érzi, F1-es karrierje hatodik szezonja után véget ért pályafutása kezdeti szakasza, és belép abba a periódusba, amikor a versenyzők kiteljesednek: „Új fejezethez érkeztem a pályafutásomban. a kezdet véget ért, és belépek a középső szakaszba. Lewis 29 éves volt, amikor a Mercedeshez csatlakozva elkezdett bajnokságokat nyerni, Michael pedig a harmincas évei elején nyert először a Ferrarival.”

„Manapság mindenki egyre fiatalabban kezd, én például 20 évesen debütáltam” – fejtette ki a háromszoros futamgyőztes versenyző. „Úgy érzem, most már készen állok különböző szerepek betöltésére a csapatnál, de az a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabban vezessek, és úgy érzem, jó helyzetben is vagyok ehhez. Továbbra is tanulni akarok, nyitott leszek, és semmit sem veszek magától értetődőnek. Vagy megvan a sebességed, vagy nincs, de kétségtelen, hogy az érkező újonc srácok versenyképesek lesznek.”

Az újoncok között van Andrea Kimi Antonelli, Russell 2025-ös csapattársa is, akinek a brit szerint nem kell majd sok idő ahhoz, hogy belerázódjon a dolgokba: „Kimi egy fantasztikus versenyző. Még nincs tapasztalata, de biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan fel fogja venni a tempót. Már most nagyon jól beilleszkedett. Mindketten fiatal korunk óta versenyzünk, és tudjuk, hogy milyen visszajelzéseket kell adnunk a csapatnak, így bár még fiatal, de az ő véleménye is ugyanolyan érvényes lesz.”

russell-2024-mercedes

Colapinto lesben áll: Doohan már most kölcsönkapott időn él?

Az egykori F1-es pilóta, Johnny Herbert – aki a napokban azzal került a címlapokra, hogy összeférhetetlenség miatt a jövőben nem dolgozik stewardként F1-es hétvégéken – idestova harminc éve megtapasztalhatta, milyen az, amikor Flavio Briatore kirúg valakit, hiszen karrierje egyetlen élcsapatnál töltött szezonja végén, 1995-ben pontosan az történt vele, ami most Jack Doohanre vár szerinte. Herbert szerint Doohan úgy kénytelen első szezonnyitójára készülni, hogy tudja, bármikor véget érhet a kaland, hiszen Franco Colapinto már lesben áll:

doohan-2025

„Szerintem Jack Doohan úgy fogja érezni, hogy már most is kölcsönkapott időn él, és másokkal is beszéltem, akik így érzik. Doohannak teljesítenie kell, és ha nem teljesít Pierre Gasly ellen, akkor ki fog hullani. Nagyon is jól ismerem Flavio Briatorét, egy szempillantás alatt ki fogja rúgni. Szóval már most nyomás alatt kell teljesítenie” – mondta, majd kifejtette, a fiatal ausztrálnak mennyire igazságtalan helyzetből kell megkezdeni a karrierjét:

„Sajnos ez is a sport része, különösen az F1-ben, ez nem csak játék és mese. Be kell ülnöd az autóba, és teljesítened kell. Ráadásul Gasly jelenleg nagyon jól érzi magát a csapatban, és mivel francia, persze rengetegen támogatják is az istállón belül. De innentől Doohanen múlik. És érezni fogja a nyomást, mert Colapinto ott lesz a garázs hátuljában, ott lesz vele a tévében, Briatore válla felett és mindenhol. És ezen a ponton minden apró kis kétség belép a játékba… Márpedig a kétségeket feltétlenül el akarod kerülni.”

colapinto-2024-2

Élre állt a Yamaha a sepangi shakedown második napján

Szombaton is folytatódott a MotoGP shakedowntesztje, ahol a gyártók tesztversenyzői, az újoncok, valamint a kedvezményrendszer legalsó kategóriájába tartozó márkák – jelen esetben a Honda és a Yamaha – szerződtetett motorosai vehetnek részt. A második felvonás érdekessége épp az volt, hogy a tegnapi bemutatójuk ezúttal már pályára gurult a Yamaha négy versenyzője, a gyári istállót erősítő Fabio Quartararo és Alex Rins, valamint a Ducatitól idén a hangvillások gépére váltó Pramacnál szereplő Miguel Oliveira és Jack Miller.

A Yamahák pedig az eredménylistán is átvették az irányítást: a nap legjobb idejét Rins motorozta, míg Quartararo harmadik lett a pénteki leggyorsabb KTM-tesztpilóta Pol Espargaro mögött. A Crash.net beszámolója szerint amúgy a japán gyártó a 2024-es csomagot vetette össze néhány új 2025-ös alkatrésszel, egyúttal hangsúlyozták, hogy a korábbi találgatásokkal ellentétben nem viszik pályára a tervezési fázisban lévő V4-es versenygépüket. A tesztmotoron szereplő versenyzőik neve egyébként továbbra sem szerepel az időmérőrendszerben, de az idézett portál szerint ma is főként Andrea Dovizioso dolgozott, s csak a nap végén tett meg néhány kört a másik tesztmotoros, Augusto Fernandez.

motogp-quartararo-sepang-shakedown-day2

Az említett éllovas triót amúgy két debütáns, Ai Ogura és Fermin Aldeguer követte, megelőzve Millert és a KTM-es Dani Pedrosát. A Hondánál ezúttal Takaaki Nakagami mellett a másik frissen igazolt tesztversenyző, Aleix Espargaro is nyeregbe pattant, ahogy az LCR újonca, Somkiat Chantra is.

A bejárató teszt vasárnap ér véget, szerdától péntekig pedig már a teljes MotoGP-mezőny együtt tesztel Malajziában.

A sepangi shakedownteszt második napjának eredményei:

1. Alex Rins Monster Yamaha (YZR-M1) 1:58.745
2. Pol Espargaro KTM Test Rider (RC16) 1:58.748
3. Fabio Quartararo Monster Yamaha (YZR-M1) 1:58.812
4. Ai Ogura Trackhouse Aprilia (RS-GP25) 1:58.914
5. Fermin Aldeguer Gresini Ducati (GP24) 1:58.930
6. Jack Miller Pramac Yamaha (YZR-M1) 1:59.152
7. Dani Pedrosa KTM Test Rider (RC16) 1:59.425
8. Aleix Espargaro Honda HRC Test Team (RC213V) 1:59.714
9. Miguel Oliveira Pramac Yamaha (YZR-M1) 1:59.780
10. Takaaki Nakagami Honda Test Rider (RC213V) 1:59.879
11. Michele Pirro Ducati Test Rider (GP25) 2:00.168
12. Test Rider Yamaha Factory Racing (YZR-M1) 2:00.351
13. Lorenzo Savadori Aprilia Test Rider (RS-GP25) 2:00.921
14. Somkiat Chantra LCR Honda (RC213V) 2:01.028

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!