DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Megszületett az új Concorde-egyezmény! De mi ez pontosan és miért is jó nekünk?

Legutóbbi podcastadásunkban többek között a múlt héten megszületett megállapodás részleteit is alaposan körbejártuk. Az adás erről szóló része 30:09-től hallható. Ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

Kezdődik a Belga Nagydíj hétvégéje, mutatjuk a pénteki programot

A Formula-1 mellett mást is nézhetünk - íme a pénteki program és a tv-közvetítések listája:

9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés

10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

12:55-13:40 Formula-2, szabadedzés

14:05-14:35 Formula-3, időmérő edzés (M4 Sport)

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés

17:00-17:30 Formula-2, időmérő edzés (M4 Sport)

23:00-00:00 IndyCar, első szabadedzés

 

A teljes hétvégi program itt elérhető!

 

spa

fotó: dppi

Új hiperautót szerzett be magának Nico Rosberg

A visszavonulása óta vloggernek (is) állt 2016-os világbajnok egy videóban mutatta be, hogy mire esett a választása, egész pontosan egy Rimac C_Two autóra:

 

Belgiumtól újra motorhome-okban laknak a csapatok

A Belga Nagydíjtól visszahozták az egyfajta védjegynek számító motorhome-okat az F1-es paddockba. A magyarázat egyszerű: a csapatoknak és a Pirellinek is olcsóbb a már jól bejáratott épületeket magukkal vinni, mint konkténereket bérelni hétvégéről hétvégére.

belgagppaddock

EgaeqkIXcAAzvlU

Fotók: DPPI, Pirelli.

20 éves az F1 történetének egyik legnagyobb előzése

2000-ben ezen a napon rendezték azt a bizonyos Belga Nagydíjat, amely során Mika Hakkinen úgy ment el Michael Schumacher mellett az egyenesben, hogy kettejük között még a lekörözött Ricardo Zonta is ott volt a pályán:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rate this move out of 10⁣ ⁣ Michael Schumacher went left, so Mika Hakkinen went right and came out ahead! ⁣ ⁣ #F1 #Formula1 #BelgianGP #Motorsport #Hakkinen #Schumacher #Spa #Racing #sports

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Gasly virágcsokrot helyezett el Hubert balesetének helyszínén

Egy év után tér vissza a Formula-1 mezőnye Spába, ahol tavaly a Formula-2-esek szombati versenyén életét veszítette Anthoine Hubert. Honfitársa, Pierre Gasly csütörtökön el is látogatott a tragikus baleset helyszínére, ahol egy virágcsokrot helyezett el. Az Hubert-tel szintén szoros kapcsolatot ápoló Charles Leclerc pedig az Instagramon posztolt egy tíz évvel ezelőtti fotót, amelyen ők ketten és Gasly állnak a dobogón.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pour Anthoine #AH19 @pierregasly

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

10 years ago. Memories last forever. #AH19

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Megemlékezést tartanak Anthoine Hubert-ről

Kedves gesztussal állít emléket az F1, F2, F3 triója a tavaly versenybalesetben elhunyt Anthoine Hubert-nek. A fiatal francia pilótát a Formula-2 szombati futamán érte utol a végzet, amikor a Raidillon kanyarban elveszítette uralmát az autója felett, a gumifalnak ütközött, majd onnan visszapattanva Juan Manuel Correa elé sodródott, aki nem tudta elkerülni a roncsot. 

Erre a hétvégére egy különleges logó kerül a helyszínen versenyző összes formulaautóra, valamint az F2 sprintfutama és az F1 vasárnapi rajtja előtt egyperces néma csenddel emlékeznek a versenyzőre. Emellett a Formula-2 bejelentette, hogy véglegesen visszavonta a pilóta rajtszámát, így a sorozatban senki más nem használhatja a 19-est.

EgaSfxlXcAANxbu

Aki szerint Hamilton nem boldogulna az F1 középmezőnyében, az nézze meg ezt a videót

A Lewis Hamiltonról alkotott kritikák között rendszeresen felbukkan az a vélemény, miszerint ő csak az élmezőnyben tud versenyezni, és elveszne, ha a középmezőny darálójában kellene boldogulnia. Nos, íme egy bizonyíték az ellenkezőjére. A GP2 2006-os törökországi fordulóján a brit olyan felzárkózást mutatott be, amit inkább megnézni kell, mintsem magyarázni. A második körös hibájából fakadóan a 19. helyig esett vissza, ám onnan brilliáns módon egészen a második pozícióig kapaszkodott fel. A következő szezonra nem véletlenül igazolta le a McLaren.

A videó megtekinthető az F1 hivatalos oldalán.

ham-2006-art

Biztonságosabb lett Spa egyik leggyorsabb kanyarja

A Belga Nagydíjat megelőző napokban módosítottak a Raidillon kanyar bukóterén, ahol az egy évvel ezelőtti Formula-2-es futamon Juan Manuel Correa súlyos, Anthoine Hubert pedig végzetes balesetet szenvedett el. Hubert a futam második körében nekicsapódott a bukótér határán húzódó gumifalnak, ahonnan visszapattanva a nagy sebességgel érkező Correa útjába került. A fiatal pilóta életét már nem tudták megmenteni.

A balesetet kielemezve az FIA változtatást kért a szóban forgó helyszínre, így az eddig részben kétsoros gumifalat a szakasz teljes hosszán négysorossá bővítették, megduplázva ezzel az energiaelnyelő elemek vastagságát. A tragédia óta most először látogat Spába a száguldó cirkusz.

spa-ambiance1

Fotó: DPPI

Hülkenberget Raikkönen helyére? És hova mennek a Ferrari-juniorok?

Legutóbbi podcastadásunkban több témát is érintettünk és alaposan kiveséztük a Williams leépülését, de szóba került az is, hogy mi lesz Nico Hülkenberg, vagy Kimi Raikkönen, esetlge a Ferrari fiataljainak sorsa. Az adás erről szóló része 01:01:02-től hallható.

 

 Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Isztambul 2013 óta a visszatérésen dolgozott

Hétévnyi munka gyümölcse ért be a napokban, amikor az F1 bejelentette a Török Nagydíj visszatérését a sorozat versenynaptárába - derült ki az Isztambul Parkot tulajdonló cég vezérigazgatójától. Vural Ak a hivatalos megerősítést követően árult el részleteket az egyezségről és a mögötte húzódó munkáról.

"2013 óta, az Isztambul Park átvétele óta azon dolgoztunk, hogy visszahozzuk az F1-be a világ egyik legkülönlegesebb versenypályáját. Azóta különös gondját viseltük a pályának, és hihetetlenül izgatottak vagyunk amiatt, hogy egy F1-es helyszínt készíthetünk fel" - idézte a motorsportweek.com.

A törökországi létesítmény 2005 és 2011 között rendezett Formula-1-es futamokat, azóta többnyire pályanapokból és egyéb programokból tartotta fenn magát.

torokorszag-20111

Fotó: DPPI

Névadó szponzort és 1-es besorolást kapott Zandvoort

A Holland Nagydíj felújított, ám az F1 által egyelőre fel nem avatott létesítményén szerdán egy sajtóeseményen fontos bejelentést tettek a szervezők: a pálya megkapta az FIA-tól az F1-es futam rendezéséhez szükséges 1-es besorolást, valamint egy új támogatónak köszönhetően nevet változtatott. Zandvoort hivatalosan mától Cm.com Circuit Zandvoort, ám ezt a különböző hivatalos dokumentumokon kívül valószínűleg kevés helyen fogjuk viszont látni. 

A létesítményen az idei eltörölt nagydíj ellenére fontos munkák zajlottak. Az FIA útmutatásai alapján elkészült a versenyirányítás és az orvosi központ új épülete, emellett kerítéseket és energiaelnyelő falakat húztak fel a pálya egyes szakaszain. Zandvoort utoljára 1985-ben látta vendégül az F1-et, és idén tavasszal tért volna vissza a sorozat vérkeringésébe.

verstappen-zandvoort

Klasszikus előzés a közelmúltból: Webber Alonso ellen Spában

Máig emlékezetes, mikor a 2011-es Belga Nagydíjon Mark Webber az Eau Rouge bejáratánál lepte meg Fernando Alonsót, és előzte meg a ferraris spanyolt. Az emlékezetes előzésről minden létező felvételt előbányászott az F1 közösségi médiás csapata. (A videó átkattintás után indul.)

Konteózzunk kicsit: szándékosan züllesztették le a Williamst?

Legutóbbi podcastadásunkban több témát is érintettünk és alaposan kiveséztük a Williams leépülését, illetve eladását - vajon kik züllesztették idáig az istállót?. Az adás erről szóló része 22:09-től hallható.

 

 Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Minél több pontot szerez, annál többet adományoz a tűzoltóknak Lance Stroll

Jótékonykodásra adta a fejét Lance Stroll, akit a Kaliforniában dúló súlyos erdőtűz késztetett cselekvésre. A kanadai versenyző annyiszor 1800 dollárt adományoz a tűzoltók alapítványának – rajtszáma, a 18-as nyomán –, ahány pontot szerez a Belga Nagydíjon. Mivel az évad hat nagydíján már 40 egységet gyűjtött a Racing Pointtal, tekintélyes összeg kerekedhet a felajánlásból.

„Az elmúlt hét az elmélkedés ideje volt számomra. Megsemmisítő azt látni, mi történik Kaliforniában. Állatok milliói vannak veszélyben és már több mint százezer embert kitelepítettek otthonából. A Los Angeles-i Tűzoltóság alapítványán keresztül adományozok pénzt, mivel a tűz súlyosbodott a hét során és nagyobb szükség van a segítségünkre, mint bármikor. Ahány pontot szerzek a hétvégi Belga Nagydíjon, annyiszor 1800 dollárt ajánlok fel” – beszélt jótékony akciójáról Stroll, akinek célja mások figyelmét is felhívni az ügyre.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This past week has been a time of reflection for me. It’s devastating to see what’s happening in California. Millions of animals are at risk and over a hundred thousand people have evacuated their homes. I will be raising money through the Los Angeles Fire Department Foundation, to help now as the fires begin to worsen through the week and they will need our help now more than ever. I myself, will be donating to the LAFD Foundation, as well as for every point I score this weekend In the Belgian Grand Prix, I will be donating $1800.00. I sincerely hope that we can all come together and contribute towards this cause, everything counts as we can make a difference. Please share this with your peers and others as this is a time to come together. Link in Bio

Lance Stroll (@lance_stroll) által megosztott bejegyzés,

Még a Mercedes is rámenne Leo Messire

Az FC Barcelona argentin futballsztárja arról értesítette klubját, hogy szeretne távozni - a labdarúgás világát alaposan megmozgató hírre pedig a Mercedes Formula-1-es csapata is reagált: "Leo, gondoltál arra valaha, hogy Brackley-be költözz?"

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@leomessi

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

Öthónapos terhesfotót posztolt Jenson Button kedvese

Jenson Button és Brittny Ward már a második gyermeküket várják - Hendrix után ezúttal kislányt, aki kevesebb, mint négy hónap múlva érkezik!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Over 5 months with you baby girl

Brittny Ward (@brittnyward) által megosztott bejegyzés,

Szabályt módosított az F1, többen lehetnek a paddockban

Spában ismét lehetnek már motorhome-ok a Formula-1-es paddockban, mert a sportág vezetése rájött, hogy mégis ez az egyszerűbb és olcsóbb megoldás az eddigi konténerekhez képest - viszont természetesen a legnagyobb kacsalábon forgó paloták még nem térnek vissza, a nagycsapatoknak is vissza kell fogniuk magukat. Innentől viszont ezek felállításához több emberre van szükség, ezért az F1 engedélyezte, hogy az eddigi csapatonkénti 80 fő helyett minden istálló 90 emberrel érkezzen meg a helyszínekre.

guys_1

fotó: dppi

Íme Romain Grosjean tíz legnagyobb F1-es balesete - videó

Romain Grosjean jó pár alkalommal bukott már F1-es pályafutása során - íme egy top10-es válogatás:

Ilyen volt kilenc évvel ezelőtt egy kör az Isztambul Parkban

2011 után, kilenc év elteltével tér vissza az F1 Törökörszágba, így érdemes felemlegetnünk, mégis milyen pálya vár a mezőnyre november közepén. Erre tökéletesen alkalmas Sebastian Vettel pole-pozíciós köre.