DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 16. péntek

A Red Bull 520 körrel töltött többet az élen bárkinél

Talán sehol sem annyira nyomasztó a Red Bull idei fölénye, mint az élen töltött körök statisztikáit tekintve: az eddigi 558 versenykörből 532-t az energiaitalosok valamely versenyzője zárt az élen (419-113 megoszlásban Verstappen „javára”), őket a Ferrari követi 12-vel, majd jön 11-gyel a Mercedes és 3-mal az Aston Martin. Ez azt jelenti, hogy a körök több mint 95 százalékát egy Red Bull fejezte be az első helyen, de még ennél is elképesztőbb, hogy nyolc pilóta, azaz mezőny 40 százaléka kevesebb versenykört teljesített, mint ahányat elsőként fejezett be a címvédő istálló – köztük Russell (500) és Leclerc (482) is.

További érdekes statisztikákat találhatnak kedves olvasóink F1Stat sorozatunk legújabb részében, többek között a Ferrari nagy mérföldkövével, Verstappen sorozataival és Ocon rekordjával.

verstappen-perez-rbr

Szaúd-arábiai Nagydíj: A pálya el fog készülni időben!

A héten mutattak be egy pályabejáró videót a Formula-1-es versenynaptár legújabb aszfaltcsíkjáról, a 6,174 kilométeres dzsiddai utcai helyszínről – amely az építkezés állása alapján nem úgy tűnik, mintha egy hónapon belül, december 3-5-én F1-es versenyt tudna rendezni. A Szaúd-Arábiai Nagydíj illetékesei azonban állítják, minden a terv szerint folyik, a pálya kész lesz december elejére.

„Tekintetbe véve, hogy dzsiddai tengerparti pálya rekordidő alatt épül fel, a határidők mindig is szorosan voltak megszabva” – mondta Martin Whitaker, a nagydíj ügyvezető igazgatója a Sun lapnak. „Az építkezés tartja az ütemtervet és be fog fejeződni időben, az F1 következő havi érkezése előtt.”

Melyik versenyző és csapat javított vagy épp rontott a legtöbbet 2020-hoz képest?

Tizenhét futam ment le a 2021-es Formula-1-es szezonból, a száguldó cirkusz Instagram-oldala pedig összevette a pilóták és az alakulatok tavalyi és idei ponttermését – igaz, míg egy éve épp ennyi versenyből állt a teljes idény, ezúttal még hátravan öt forduló. Mindenesetre az élbolyban egyértelműen Max Verstappen és a Red Bull lépett előre a legnagyobbat 2020-hoz képest, de a csapatok közül említést érdemel még a Ferrari is.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Háromszoros a túljelentkezés a Miami Nagydíj lelátóira

Úgy tűnik, valóban berobbant a Formula-1 iránti érdeklődés az Egyesült Államokban. Az első teltházas austini USA Nagydíj után a jövőre debütáló második amerikai verseny is hatalmas tömegeket mozgat meg. A RaceFans.net alapján a Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei egy befektetői konferencián elmondta: 275 000 ember regisztrált előzetesen belépőjegyre – miközben a pálya tervezett kapacitása 80 000 fő, azaz a túljelentkezés több mint háromszoros. 1800-an 5000 dollár előleget tettek le, hogy luxuskörülmények között nézhessék a versenyt, a Paddock Club férőhelyei az első nap elfogytak.

Maffei azt is elmondta, az Austinba kilátogató 400 000 néző (ez a három nap nézőszámát összesítve takarja) közel 70 %-a első nagydíján vett részt, miközben ez az arány általában 30 % közelében van – a Formula-1 új rajongói bázist talált tulajdonosai hazájában.

Fotó: Alfa Romeo

Quartararo elárulta, használni fogja-e az 1-es rajtszámot jövőre

A MotoGP-ben is a regnáló világbajnokoknak járó kiváltság, hogy az #1-es rajtszámot ragaszthatják fel a motorjukra. Az utóbbi időben azonban senki sem döntött a használata mellett: legutóbb 2012-ben, Casey Stoner Repsol Hondáján láthattuk az #1-est. Azóta sem Marc Marquez, sem Jorge Lorenzo, sem idén Joan Mir nem cserélte le a saját jól bejáratott számát (pedig Lorenzo az első királykategóriás címe után még így tett), de előttük Valentino Rossi sem hagyta el soha az ikonikus #46-osát az #1-es kedvéért.

Adódott a kérdés, hogy vajon a vb-címét szűk két hete bebiztosító Fabio Quartararo miként fog dönteni. Nos, a Yamaha franciája sem töri meg az egy évtizede tartó mintázatot: „Nem fogjuk látni ezt a számot, mert a #20-assal kezdtem, és nem is érzem magam első számúnak. A pályafutásom végéig a #20-ast fogom használni, mert ez a szám volt az, amely miatt négyévesen elkezdtem a motorversenyzést. Nagyon különleges szám ez számomra” – felelte az erre vonatkozó kérdésre az Algarve-i Nagydíj csütörtöki sajtónapján Quartararo, akit a Crash.net szaklap idézett.

quartararo-vb-yamaha

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Este lesznek az F1-es programok, itt a pénteki menetrend

Délelőtt MotoGP, délután WEC, este pedig F1, így áll össze a pénteki program - íme:

Péntek

10:55-11:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

15:10-15:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

15:20-15:50 WEC, időmérő

18:30-19:30 Formula-1, első szabadedzés

22:00-23:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

00119023_842

fotó: dppi

Felhős, de száraz idő várható Mexikóban

2019 után végre ismételten visszatér a Formula-1 az Autodromo Hermanos Rodriguez pályára, az eső miatt pedig egyelőre úgy tűnik, nem kell aggódnia a résztvevőknek. Az előrejelzések szerint egész hétvégére 20 fok körüli időt jósolnak, a pénteki lehet a legmelegebb, a vasárnapi pedig a leghűvösebb nap. A szabadedzések napján akár 24 fokig is melegedhet a hőmérséklet, ami a további napokon fokozatosan csökken majd. A nagydíj idejére ugyan erősen felhős időt jósolnak, ám csapadékra állítólag nem kell számítani, így az USA Nagydíj után valószínűleg ismételten egy száraz futamra készülhetünk.

Kiállítási tárgy lesz Verstappen silverstone-i sisakja

Hogy mik történtek az idei Brit Nagydíjon, azt minden bizonnyal egyetlen F1-rajongónak sem kell elmesélni. Nem valami olyasmi, amire akár Lewis Hamilton, akár Max Verstappen büszke lehet. Valószínűleg nem is ez vezérelte a hollandot, pontosabban a menedzsmentjét, amikor eldöntötték, mi legyen az azon a hétvégén, és természetesen az ütközéskor is viselt sisak sorsa.

Verstappen Shop néven Hollandiában két áruház is üzemel, ahol a Red Bull-pilóta rajongói termékeit lehet megvásárolni, és mind a Swalmenben, mind a Batavia Stadban található üzlet egyfajta kiállítótérként is működik. Verstappen karrierjének fontosabb tárgyait őrzik ezekben, például azt az RB12-est, amivel első futamgyőzelmét aratta 2016-ban. E mellé kerül majd a bukósisak, ami védte őt abban a bizonyos silverstone-i balesetben. A fejvédőt a bolt nyitvatartási idejében bárki megnézheti.

„Ne nyúlkálj, ez az én autóm!”

Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo két pilótája egy autóval érkezett meg a mexikóvárosi paddockba, az olasz pedig szerette volna lentebb tekerni a ventillátort, Raikkönen azonban megmondta neki, hogy ez bizony az ő autója, így legyen szíves és ne nyúlkáljon a középkonzolhoz. A gyerekes civakodásnak aztán az lett a vége, hogy a szezon után visszavonuló Jégember megkérdezte Giovinazzit, hogy ki akar-e szállni az autóból. Mindezt persze a legkevésbé komoly hangnemben.

 

Videó: Belső kamerás felvételen Perez mexikóvárosi bemutatója

Galériát már mutattunk Sergio Perez szerdai utcai parádéjáról, most pedig a Red Bull egy videót is közzétett arról, hogyan bemutatózott a 2011-es RB7-essel a mexikói pilóta a hazai nagydíját megelőzően a több mint százezres tömeg előtt:

Személyre szabott maszkokat kaptak a pilóták

A hétvégén a Mexikói Nagydíj következik, ahol általában mindig fantasztikus hangulat uralkodik és érezhető, hogy ezen a helyszínen tényleg nagyon szeretik az F1-et. Van azonban ebben az országban egy másik sportág is, mely hatalmas népszerűségnek örvend, ez pedig a pankráció. Utóbbinak sokféle stílusa van, így például a mexikói lucha libre, ami alapvetően elég színpadias és a látvány részét képezik a színes maszkok is.  

Az F1 gondolt egyet és tisztelegve a helyi kultúra előtt az Instagram oldalán posztolt egy nagyon érdekes képet, melyen mind pilóták által használt sisakfestések alapján készítettek el különleges maszkokat, amik a versenyzőkre emlékeztetnek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Újdonság a kínálatunkban: 2022-es lapozható MotoGP-falinaptár!

Idén már nemcsak F1-es, hanem MotoGP-s falinaptárral is készült szerkesztőségünk, benne látványos fotókkal – többek között Fabio Quartararóról, Marc Marquezről, Joan Mirről és Valentino Rossiról –, valamint a 2022-es nagydíjak (jelenleg tervezett) időpontjaival. A MotoGP-s falinaptár IDE vagy a képre rendelhető, de ITT akciósan megrendelheted együtt az F1-es falinaptárral együtt is!

falinaptar-motogp

Mégsem megy az IndyCarba Hülkenberg

A Formula-1-ből kiszorult német pilóta életében úgy tűnt, az IndyCar lesz a következő állomás, október végén sikeres tesztet is teljesített az Arrow McLaren SP színeiben. Most azonban Twitter-oldalán közölte, hálás a lehetőségért, de személyes okok miatt mégsem vág bele a tengerentúli projektbe. Azt is ígérte, hamarosan frissebb információkkal szolgál majd a jövőjével kapcsolatban.

Népszerű talk show vendége volt Ricciardo

Az Egyesült Államok egyik legismertebb és legnépszerűbb női humoristájának műsorában járt Daniel Ricciardo. A McLaren ausztrál pilótája Ellen Lee DeGeneres műsorában, az Ellen Showban szerepelt vendégként. A széria már elég régóta fut az NBC gondozásában, 2003 óta folyamatosan, ezúttal pedig az F1 nyolcszoros futamgyőztese is felbukkant benne. A fotók alapján most sem lehetett panasz a hangulatra, alább pedig egy rövid részletet is megnézhetünk a beszélgetésből:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

Mexikói színekbe borult Perez sisakja

Hazai nagydíjára készül Sergio Perez, ráadásul először ül olyan autóban, amellyel akár a futamgyőzelem is elérhető lehet számára. A Red Bull pilótája meg is adja a módját a hétvégének egy különleges, a mexikói zászló színeit felvonultató sisakfestéssel:

 

Pereznek egyébként az overallja is a szokásostól eltérő lesz a Mexikóvárosi Nagydíjon, amelyet megelőzően szerdán a főváros utcáin bemutatózott a 2011-es RB7-es volánjánál – erről IDE KATTINTVA egy galériát is hoztunk.

Videó: Szélsebes tempó és döntött kanyar a villanyfényben – bejárás az épülő dzsiddai pályán

Egy hónap választ el minket az első Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjtól, a száguldó cirkusz YouTube-csatornájára kikerült friss videó alapján azonban még mindig javában zajlanak a munkálatok a helyszínen. Viszont így is kaphattunk némi ízelítőt abból, milyen lesz a dzsiddai pálya: a világ leggyorsabb és legtöbb – szám szerint 27 – kanyarral rendelkező utcai körének szánják (amely kapcsán elmondták, hogy „nem fog utcai pályának tűnni, pedig valójában az”), amelyen három DRS-zóna és egy döntött kanyar is helyet kapott, s amelyen villanyfényben fognak versenyezni a pilóták. A pályabejáró videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

dzsidda-video

Reálisan látja 2022-es esélyeit a McLaren

A Formula Podcastnek adott exkluzív interjújában a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl többek között arra is kitért, milyen célkitűzésekkel vágnak neki a nagy változásokat hozó 2022-es évadnak. Az adás e szakaszát 47:14-től hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Hölgyversenyző a McLarennél, először

A McLaren már messze túlnőtt egy F1-es csapaton, az IndyCarba és most már az Extreme-E-be is beszálltak. Ennek megfelelően a versenyzői fronton is folyamatosan erősítenek, legújabb tagjuk történelmük során most először egy hölgyversenyző. Emma Gilmour a wokingiak Extreme-E-csapatát fogja képviselni. Az új-zélandi pilótanő, aki első és eddig egyetlen nőként az Új-Zélandi Ralibajnokságot már megnyerte, hálás a lehetőségért.

„Hihetetlen megtiszteltetés, hogy a McLaren első női versenyzője lehetek. Új-Zélandon, ahol felnőttem, Bruce McLaren és a McLaren a motorsport csúcsa. Különleges lehetőség, hogy jövőre velük versenyezhetek az Extreme-E-ben. Ez a sorozat fantasztikus platform, ami az egyenlőséget fejezi ki, és a bolygónk és társadalmunk legfontosabb ügyeire fókuszál. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát” – nyilatkozta Gilmour. A vezérigazgató, Zak Brown szintén örült annak, hogy alapítójuk hazájából csatlakozott hozzájuk egy versenyző.

Nemcsak ezzel az újdonsággal szolgált a csapat, az Extreme-E jármű festése is bemutatkozott. 

Saját nevével ellátott DVTK-mezt kapott a magyar ralibajnok

Hadik András nem egészen két hete védte meg magyar ralibajnoki címét, négy alatt harmadszor ülhetett fel a sportág hazai trónjára. A miskolci pilóta a DVTK csapatának tagja, a diósgyőriek nevezik a bajnoki futamokra, a címvédés után pedig a klub jégkorong-csapata kedveskedett neki egy ajándékkal - a nevével ellátott hokimezzel.

 

Hamar belendült a formulaautózásba a Mercedes Kimije

Megbocsátható, ha valaki nem hallotta még Andrea Kimi Antonelli nevét: a mindössze 15 esztendős olasz a Mercedes pilótaprogramjának tagja, az OK kategória kétszeres gokart Európa-bajnoka, aki csak ősszel tette meg első lépéseit a formulaautózásban. Az olasz Formula-4-es sorozatban a neves Prema csapattagjaként a Red Bull Ringen és Mugellóban legjobb helyezése kilencedik volt, a hétvégi szezonzárón, Monzában azonban új szintre kapcsolt: egy második és két harmadik helyezéssel minden futamon dobogós pozíciót szerzett. Ezzel az eredménnyel tizedik lett a pontversenyben, habár a szezon futamainak felét sem teljesítette. Gyanítjuk, hogy a fiatal Kimi nevét halljuk még a jövőben.

Tíz év után félreáll a Toyota WEC-csapatának japánja

A hétvégi bahreini nyolcórás lesz Kazuki Nakajima utolsó versenye a Toyota WEC-alakulatában. Az egykori F1-es a kezdetek, 2012 óta tagja volt a japán gyártó kötelékének, amellyel három Le Mans-i 24 órást is megnyert: a 2018-ast és 2019-est Sebastien Buemi és Fernando Alonso csapattársaként, a 2020-ast a jelenlegi felállásban, Buemi és Brendon Hartley oldalán. A WEC-ben 58 rajtból 16 győzelmet szerzett, a 2018/19-es szuperszezonban pedig világbajnok lett Buemivel és Alonsóval.

A Toyota közleménye a „szolgálatból kilép” kifejezést használta Nakajima távozására. Nem megerősített, de szinte biztos, hogy egy másik japán, Ryo Hirakawa, a Super GT 2017-es bajnoka veszi át a helyét a #8-as autóban.