A Red Bull egyetlen győzelmet is óriási dolognak tartott
https://formula.hu/parc-ferme/35895
A Red Bull 100. futamgyőzelme arra indította Christian Hornert, hogy felidézze, milyen volt a csapat első győzelme, melyet Sebastian Vettel a 2009-es Kínai Nagydíjon aratott – akkor még úgy érezték, egyetlen elsőség is óriási dolog. „Amikor megérkeztünk a sportágba, az volt a cél, hogy versenyképesek legyünk, Dietrich álma nem csupán a részvétel volt” – emlékezett meg a cég nemrég elhunyt tulajdonosáról Horner. „Amikor 2009-ben, négy évvel az érkezésünk után megnyertük az első versenyünket, máig emlékszem, hogy a trófea átvétele után aznap este hazafelé repülve az járt a fejemben, hogy legalább egyet megnyertünk, és ha semmi több nem történik, akkor is megnyertünk egy versenyt!”

„De annyira jó érzés volt, hogy úgy voltam vele: újra át akarom élni ezt” – folytatta a brit csapatvezető. „És ki gondolta akkor, hogy újabb kilencvenkilenccel századosok leszünk? Igazi mérföldkő ez a csapat számára” – tette hozzá Horner, majd kitért arra is, milyen különleges módon állt hozzá az F1-hez Dietrich Mateschitz:
„Máshogy akarta csinálni a dolgokat, más akart lenni. Nem akart olyan nagyvállalati csapatot, ahol 25 pass kell ahhoz, hogy bejuss a motorhome-ba. Ezért létrehozta az Energy Stationt, bevezette a Red Bulletint és azt akarta, hogy jól érezzük magunkat. De közben versenyképes akart lenni, küzdeni akart, és nyerni akart.”
Tavaly igazi káoszfutam volt Bakuban, mutatjuk, hogy mi történt
https://formula.hu/parc-ferme/21833
Hasonló izgalmakkal és drámai fordulatokkal most is kiegyeznénk. A videó ide, vagy alul átkattintva indul:
A Toro Rosso szupertehetsége beszél nekünk a bakui pályáról
https://formula.hu/parc-ferme/21830
2018-ban pole-pozíciót és futamgyőzelmet jegyzett Bakuban az F2-es mezőnyben Alexander Albon, most már F1-es pilótaként tér ide vissza - ő mutatja be nekünk a pályát. A videó átkattintás után megtekinthető:
Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal hétvégén, próbáld ki ezt a... valamit
https://formula.hu/parc-ferme/21831
Driftelésre tökéletes!
Svájci pilótát igazolt a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/21832
Az amerikai istálló új szerzeménye a 22 éves Louis Deletraz, aki szimulátorpilótaként segíti a hivatalos tartalékot, Pietro Fittipaldit.
Deletraz a Formula Renault 2.0 NEC korábbi bajnoka, aki jelenleg a Formula-2-ben versenyez a Carlinnal: legjobb eredménye a szériából két második hely. A versenyző korábban is kötődött a Haashoz, 2018-ban Abu Dhabiban a csapat autóját tesztelte. Néhány éve arról szóltak a hírek, hogy Romain Grosjean kezdte mentorálni a versenyzőt.

Leclerc visszatér oda, ahol karrierje talán legérzelemdúsabb hétvégéjét töltötte
https://formula.hu/parc-ferme/21829
Két évvel ezelőtt úgy érkezett meg Bakuba Charles Leclerc, hogy néhány nappal korábban hunyt el az édesapja - a tragédia azonban nem viselte meg annyira a 19 éves szupertehetséget, hogy ne szerezzen pole-pozíciót és ne nyerje meg a balesetekkel tarkított F2-es futamot. Itt figyelt fel rá igazán a világ, Maurizio Arrivabene, a Ferrari akkori csapatfőnöke is gratulált neki, Leclerc pedig édesapjának ajánlotta sikerét. Minderről az F1 hivatalos Youtube-csatornáján tekinthető meg egy videó:
Ez a videó mindennél jobban összefoglalja, miért gyenge a Renault
https://formula.hu/parc-ferme/21828
A múltkor papírgalacsint hajigáltak, most meg lövöldözőset játszanak az irodában - úgy tűnik, Daniel Ricciardo érkezése nemcsak előnyökkel, de a bolondozásra való hajlama miatt hátrányokkal is jár a Renault-nak!
László Attila elmeséli lába elvesztésének megrázó történetét
https://formula.hu/parc-ferme/21827
Az RTL Klub Fókusz című műsora készített riportot a DTM tavalyi hungaroringi hétvégéjén súlyos balesetet szenvedett sportbíróról, László Attiláról, aki mesélt arról, hogyan tért vissza a munkába a gyorsasági-ob idei szezonnyitóján, de arra a nemes gesztusra is kitért, amit Lucas Auer tett felé, amikor a balesete után pár nappal meglátogatta őt a kórházban. Attila történetét a Formula.hu olvasói is jól ismerhetik, hiszen megsegítésére a télen árverést szerveztünk, emellett a TOP50 magyar autóversenyző gálán különdíjjal is jutalmaztuk - ezek szintén említést kapnak az alábbi videóban.
Amikor utcanévtáblákat kap az egész mezőny
https://formula.hu/parc-ferme/21826
Az Indy 500 körüli fennforgás egyik velejárója, hogy a versenyzők nemcsak a pályára és az emberek tévékészülékeibe költöznek be egy hónapra, hanem Indianapolis utcáira is. Az első kollektív teszre érkezett meg a mezőny az Indianapolis Motor Speedway-re, ezzel egyidőben pedig a városban elkezdték kihelyezni a speciális utcanévtáblákat is - aki akarta, fel is szerelhette a sajátját.





Sainz a nyaka mellett a hangszálait is erősíti az edzésen
https://formula.hu/parc-ferme/21825
Hogyan lehet élvezetessé tenni a végtelenül monoton és hosszadalmas versenyzői tréningeket? Carlos Sainz erre tett egy kísérletet, amikor edzőjével dalra fakadtak, és angol gyerekdalokat húztak elő...
Hay que calentar bien antes de subirse al coche…¡hasta la voz! Buen rollo con mi fisio @p1_coach. No os perdáis mi columna en @f1! // One has to warm-up well before jumping into the car...Even the voice Good vibes with my physio @p1_coach. Don't miss my column for @f1! pic.twitter.com/06DYqtaVCI
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) April 23, 2019
Ez a lengyel reklámfilm kellett ahhoz, hogy Kubicát végre mosolyogni lássuk
https://formula.hu/parc-ferme/21824
Ami elég baj, mert személyes szponzora, a PKN Orlen csak megjátszott mosolyt tudott kicsalni belőle - persze ez még mindig több annál, mint amire a Williams képes.
11 milionów nagród, w tym samochody i wyjazdy na Grand Prix @F1. Razem z Robertem Kubicą startujemy z wielką loterią na stacjach #ORLEN! Szczegóły na https://t.co/WNulIYPH2c pic.twitter.com/eQeECtoTQJ
— ORLEN (@PKN_ORLEN) April 23, 2019
És a Le Mans-i 24 órás görkorcsolyaversenyről már hallottatok-e?
https://formula.hu/parc-ferme/21822
Nem csak autók és motorok, sőt, nem is kizárólag technikai sportok számára rendeznek egynapos versenyt Le Mans-ban. A pálya tulajdonosai a hírnevet kihasználva már görkorcsolyázók számára is meghirdetik a legkimerítőbb kihívást - megtartva néhány klasszikus elemet, mint például amikor a rajtnál a pálya egyik feléről kell a másikra átfutniuk a versenyzőknek a korcsolyájukért. Nincsenek szigorú nevezési feltételek, a profik mellett rengeteg amatőr is elindul a versenyen, így a pályán (a rövidebb, Bugatti-vonalvezetést használják) szó szerint hemzsegnek a korisok. A csapatlétszám is nagyobb lehet, mint az autóversenyen megszokott három fő, a nyerő taktika viszont itt a rövid etapokban rejlik - egy-két kör után váltogatják egymást a csapattagok, így védekezhetnek legjobban a kimerülés ellen.
Visszatér a Zengő Motorsport a WTCR-be, három magyar pilóta indul a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/21823
Csupán múlt héten jelentette be a túraautó-világbajnokságon, majd világkupán 2010 és 2018 között szereplő Zengő Motorsport, hogy idén egy szinttel lejjebb, a TCR Europe-ban indul egy Cuprával, pilótaként Tenke Tamással, de máris jött egy fordulat. Április 27-28-án, a Hungaroringen, ahol mindkét széria versenyez, az Európa-kupa helyett a WTCR mezőnyében indulnak szabadkártyásként.
A mogyoródi versenyhétvégén mindig népes és lelkes magyar közönség így három hazai pilótának szurkolhat: Michelisz Norbertnek (BRC Hyundai), Tassi Attilának (KCMG Honda) és Tenke Tamásnak (Zengő Cupra).
A szabadkártyás versenyzőkre külön szabály vonatkozik: a kiírt kompenzáción túl 20 kilogramm többletsúllyal büntetik őket, pontokat viszont nem szerezhetnek. Tenke lesz a mezőny első szabadkártyása, mivel Marokkóban nem indult vendégversenyző.

Ferrargazmus - ha van ilyen szó, akkor ebben a videóban át lehet élni
https://formula.hu/parc-ferme/21821
Egy emlék a Ferrari Corse Clienti programjából, amelyben a csapat F1-es autóinak új, gazdag tulajdonosai próbálhatták ki ezeket a legendás gépeket Spában. Ráadásul mindannyian egyszerre, ami ritkán látható, idilli felvételeket szült ebben az évtizedeken, motorformulákon és szabályrendszereken átívelő időutazásban.
Massa a világ legkönnyebb gólját rúgta a pilótaválogatott meccsén
https://formula.hu/parc-ferme/21820
Elkészült a gólösszefoglaló arról a jótékonysági futballmeccsről, amelyet a Róma ePrix előtt a Formula-E-különkiadásban pályára lépő Nazionale Piloti és az AS Roma legendái játszottak egymás ellen. A találkozó barátságos, 5:5-ös eredménnyel ért véget, miután a pilóták 3:0-ról és 5:3-ról is fel tudtak zárkózni. A kockásmezeseknél Gary Paffett, Felipe Massa és Giancarlo Fisichella egyszer-egyszer, míg az FE kommunikációs igazgatójaként dolgozó Renato Bisignani kétszer volt eredményes. Massa egy opportunista megmozdulásból lőtte csapata második gólját: miután Fisichella kicselezte a védelmet, a kapust és saját magát is, a brazil közbelépett, hogy három méterről üres kapura fejezze be az akciót.
Mona JEV és Lucas teremtése - autósportos festmények a virtuális múzeumban
https://formula.hu/parc-ferme/21819
A hétvégi Párizs ePrix előtt a Louvre múzeum képzeletbeli másába kalauzol el bennünket a Formula-E, amelyben a világ legismertebb festményein Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne, Felipe Massa, Antonio Felix da Costa és társaik arcát vették fel az emberalakok.
Does anybody notice something different about these paintings?
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) April 23, 2019
#ABBFormulaE pic.twitter.com/WyVm4zhBXU
A Kínai Nagydíj a Honda hivatalos fotósának szemszögéből
https://formula.hu/parc-ferme/21818
Kétperces videóban rohanhatunk végig Andy Hone, a Honda hivatalos F1-es fotósának Kínai Nagydíján.
Öt emlékezetes pillanat a bakui F1-es futamokról
https://formula.hu/parc-ferme/21817
Nem régóta rendeznek itt versenyt, de akció már így is akadt bőven. A legjobbak megtekinthetők a Youtube-on:
Mennyiben más az F1-es tabella most, mint egy évvel ezelőtt?
https://formula.hu/parc-ferme/21816
Vettel "sehol", Verstappen sokkal feljebb - így festett az F1-es pontverseny a 2018-as Kínai Nagydíj után és így fest most:

Ez volt a legjobb pole-kör tavaly Bakuban
https://formula.hu/parc-ferme/21815
Hangolódjunk a hétvégi F1-es futamra: 2018-ban Sebastian Vettel nyerte az időmérőt az alábbi körrel. A videó megtekinthető a Youtube-on:
Videó: Így parádézott Vietnam utcáin a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/21814
Mint arról már beszámoltunk, az energiaitalosok máris bevették Hanoit, most pedig újabb videót tettek közzé David Coulthard és Jake Dennis show-járól: