DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

Botrány a NASCAR-ban: Ross Chastain verekedett, a győztest kifütyülték

Míg az F1 Miamiban száguldott, addig a NASCAR a Kansas Speedwayen versenyzett, unalmasnak pedig cseppet sem volt mondható a Cup Series 267 körös versenye, ami hatalmas balhéval ért véget. Fordulatokból nem volt hiány, amit jól mutat, hogy a Hendrick Motorsports pilótái mennyit lifteztek a mezőnyben. Az első sorból induló Kyle Larson és Williams Byron ugyanis még a verseny első felében bajba kerültek, előbbit Tyler Reddick forgatta ki a pályáról, pole-pozíciós csapattársa pedig a fallal is találkozott két ízben, majd egy büntetést is kapott, mivel gyorsan hajtott a pitben.

A felsorolt tényezők ellenére az utolsó szakaszban meccsben voltak győzelemért ahogyan az a Chase Elliott is, aki csak a 21. helyről rajtolt, mégis az élre tört egy rövid ideig. Ennek oka a Hendrick jó stratégiája mellett az összesen 11 sárga zászlós periódus volt, ami eléggé megkavarta a lapokat. A megszakításokkal együtt is jó tempót ment még a második szakaszt megnyerő Joey Logano, illetőleg a nyitó etapot az élen záró Denny Hamlin, aki később az egyik főszereplővé lépett elő. A legvégére ugyanis Larson került az élre, akit a Joe Gibbs Racing versenyzője folyamatosan támadott, ebből azonban véletlenül egy lökés kerekedett ki az utolsó körben. Ennek köszönhetően az 5-ös autó eltalálta a falat, Hamlin pedig nyert és megszerezte csapata 400. győzelmét, ám a közönség hangos hangos füttykoncerttel jelezte, hogy nem díjazták a látottakat. 

Önmagában már ez sem volt szerencsés, ám a botrány akkor robbant ki igazán, amikor a 29. helyen leintett Noah Gragson az autóból kiszállva rátámadott Ross Chastinre, aki az 5. helyen ért célba. A dinnyés ember korábban Kyle Busch haragját vívta ki agresszív manővereivel, majd később Gragson lett rá mérges, amikor az 1-es autó pilótája majdnem a falnak nyomta. Az alábbi videón jól látható, hogy riválisa megragadja Chastaint, aki erre válaszul ököllel ütötte meg versenytársát, a feleket pedig a NASCAR tisztviselőinek kellett szétválasztania.

Ami a további eredményeket illeti, Byron jött be végül a harmadik helyen, a negyedik pedig Bubba Wallace lett, aki szintén nagy versenyt futott a 17. helyről indulva. Mögötte Chastain, Logano, Elliott, Truex Jr., Reddick és Dillon zárták a legjobb tízet.

 

Módosítanak a spái pályán a halálos baleset miatt

Több mint valószínű, hogy sóderágyat kap Spa-Franchorchamps ikonikus kanyarja, a Kemmel-egyenesre vezető Raidillon. A döntésre azt követően jutottak a pálya döntéshozói, hogy a múlt hétvégi Formula-2-es futamon az említett szakaszon szenvedett halálos balesetet Anthoine Hubert.

raidillon-2017

Spa vezérigazgatója, Nathalie Maillet leszögezte, az aszfaltcsíkhoz nem nyúlnak, de minél biztonságosabbá akarják tenni azt. "A vonalvezetést nem érinti, de sódarágyat fogunk lerakni. A kérdés csak az, hogy pontosan hol helyezkedjen el és milyen mélységű legyen" - jelentette ki, majd hozzátette, a szívfájdító eset ellenére a pálya jövője továbbra is stabil az F1-ben.

Amikor egy magyar raliversenyző szerepelhet az Eb-n

Az AFM Ralihíradó stúdiójában Csomós Miklós járt, aki itthon a Peugeot Kupa megnyeréséért küzd, de augusztusban Csehországban is versenyzett, a Barum Ralin bemutatkozott az Európa-bajnokság mezőnyében. Eddigi legmagasabb szintű versenyén szerzett friss élményeit osztotta meg a műsor nézőivel.

A szóban forgó Barum Ralin ez történt:

Így néztek ki az F1-esek gyerekkorukban

Hat jelenleg is aktív Formula-1-es pilóta gyermekkori képe került erre a montázsra. Daniel Ricciardo mintha semmit sem változott volna az utóbbi 25 évben, míg a kamasz Nico Hülkenberg mellett mi könnyedén elsétálnánk az utcán. Max Verstappenről pedig körülbelül 5 éve készülhetett az alábbi fotó...

pilotak-gyerekkor

Videó: ez volt Vettel vigaszdíja hétvégén

A Belga Nagydíj hajrájában megkapta a friss szett lágy gumit Sebastian Vettel, a német ferraris a leggyorsabb körért járó bónuszponttal gazdagodhatott annak ellenére, hogy a versenytempója most elmaradt a riválisokétól. Max Verstappen három, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és most már Sebastian Vettel pedig két-két alkalommal futott leggyorsabb kört idén.

Vettel köre:

 

Az F3-as pilóta lemásolta Mika Hakkinen legendás előzését

Juri Vips éppen úgy előzött az Eau Rouge után, ahogy anno Mika Hakkinen: a lekörözött mellett elzúgott a jobb oldalon és beszúrt az előtte haladó rivális mellé. Az F1-ben is láttunk hasonlót, de ott az előzés végül nem jött össze.

 

Az egykori Lando Norris nem hinné el, hogy a mai Lando Norris már egy éve McLaren-versenyző

A McLaren pilótája egy évvel ezelőtti posztját osztotta meg újra: tavaly szeptember elején jelentette be a csapat, hogy az ifjú brit lesz egyik 2019-es versenyzője. Akkor Norris egy gyerekkori gokartos videót tett közzé a következő leírással: „Ha visszamennék és elmondanám ennek a srácnak, hogy 2019-ben a McLaren F1-es versenyzője lesz, nem hinne nekem. Csodálatos lehetőség. Valóra vált álom.”

A posztot ma egy hasonló szöveggel osztotta újra – érződik szavaiban, még mindig érzi, óriási lehetőséget kapott: „Ha visszamennék és elmondanám ennek a srácnak, hogy már egy év eltelt, mióta bejelentették, hogy a McLaren F1-es versenyzője lesz, nem hinne nekem. Ez még mindig valóra vált álom. Köszönök minden tweetet, mémet és támogatást.” 

Így jött fel 17.-ről az 5. helyre első Red Bull-os versenyén Albon

Emlékezetesre sikerült a szezon közben csapatot váltó újonc bemutatkozása a Red Bullnál. Spában a 17. rajthelyről indult, az 1. kör végén 13., a 32. körben 10., a 37. körben 7. volt, és a legutolsó körre is tartogatott egy előzést, a leglátványosabbat Perez ellen.

A Formula-1 egy rövidebb és egy hosszabb videót is készített a felzárkózásról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

P17 to P5 = a Red Bull debut to remember for Alex Albon . #F1 #Formula1 #BelgianGP #Spa #AlexAlbon #RedBullRacing @alex_albon @redbullracing @circuit_spa_francorchamps

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezeket a gumikeverékeket használja a mezőny a szezon végéig

A Pirelli a szabályok értelmében európai versenyek esetében 8 héttel, nem európai versenyeknél 14 héttel előre nyilvánosságra hozza, az öt különböző gumikeverékből (a legkeményebb C1-től a legpuhább C5-ig) melyik hármat használhatják az adott hétvégén. A határidő miatt már azt is ismert, hogy a három hónap múlva esedékes szezonzárón, Abu Dhabiban mely keverékek állnak majd a mezőny rendelkezésére – a táblázatban a szezon mind a 21 versenyének elérhető gumijai láthatók:

Ezek voltak a Belga Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Belga Nagydíj legjobb rádióbeszélgetései ezen a linken, vagy a Youtube-ra kattintva meghallgathatók!

Videó: egy életet megmentett a halo a hétvégi halálos F2-es balesetben

Anthoine Hubert tragikus balesetében többen is érintettek voltak a hétvégén Spában és ma előkerült egy videó, amelyen az látszik, hogy Sean Gelael a halo miatt nem sérült meg. A fiatal pilótát kis híján fejen találta egy repülő alkatrész, amelynek alighanem nagyon súlyos következményei lettek volna, a fejvédő eszköz azonban megvédte ettől.

 

Az egyértelműsítés kedvéért: itt látszik, hogy a fejvédőről pattant le az alkatrész.

Őrült professzorként teremti meg Tarquini a Hyundai elektromos versenyautóját

Gabriele Tarquini játssza a főszerepet a Hyundai Motorsport legújabb beharangozó videójában.

„Mindig azt mondta, a Hyundai i30 N TCR olyan, mintha a gyermeke lenne. Most pedig egy szörnyet teremtett!” – olvasható a leírásban. A kisfilm humoros oldalról közelíti meg a Hyundai első elektromos versenygépének megteremtését, kulcsszerepet adva a 2018-as WTCR-bajnoknak. Az autó szeptember 10-én, a frankfurti motorshow-n mutatkozik be.

Komoly autós esemény lesz a kápolnai nyárbúcsúztatón

Veterán autós fesztivállal búcsúztatja a nyarat Kápolna települése. A Heves megyei község szeptember hetedikén többek között Kiss Norbival, Fehérvári Csaba futamgyőztes Toyotájával és közel száz veteránautóval zárja le a mögöttünk álló szezont. 

kapolna-autos

Az első kanyarban versenyt nyerni nem lehet, de veszíteni igen

Bemutatja a ralikrossz-világbajnokság hétvégi, Lohéacban rendezett fordulójának döntőjében az első két helyről induló Andreas Bakkerud és Niclas Grönholm, akik kakaskodásuk miatt egészen kisodródtak, és mind a négy mögöttük startoló ellenfél elment mellettük. Ennek köszönhetően Timmy Hansen harmadik rajthelyről lett első, Anton Marklund ötödikről második, Kevin Hansen hatodikról harmadik – ő a rajton kívül a jokertaktikával is nyert egy pozíciót.

A két Hansen remeklése ellenére – az idősebb harmadik győzelmét szerezte 2019-ben, miközben senki más nem duplázott még – Bakkerud átvette a vezetést a pontversenyben, a peugeot-s testvérpár két tagja viszont mindössze két ponttal van lemaradva: eközben a szezonból már csak két forduló maradt.

Erős magyar eredmények születtek a francia hétvégén, 75 ezres közönség előtt az Európa-bajnokság mezőnyében: a Supercar kategóriában Kárai Tamás harmadik helyen végzett – korábban csak egyszer, még 2015-ben volt dobogós –, a Super 1600-ban Marton Gergely ötödik lett, miután defektes autóval is sokáig tartotta a második helyet. A vb mezőnyében Szabó Krisztián 11. pozíciót ért el Franciaországban, az elődöntőig jutott a hétvége során.

A WRX lohéaci döntője:

A Renault legszomorúbb fotós összefoglalója

A csapat Twitter-csatornáján, ahogy minden versenyhétvégét követően, a Belga Nagydíj után is egy perces, fotókból álló összefoglalót tett közzé. A hétvége elején még mosolyogtak a pilóták, az események azonban tragikusra fordultak, és az utolsó képek a csapat fiatal pilótája, Anthoine Hubert megemlékezésen készültek…

A Williams egy területen továbbra is kiemelkedő

Ha bokszkiállásokról van szó, a Williams F1-es csapatát az élmezőnyben kell keresni. Így volt ez a legutóbbi, belgiumi hétvégén is, amelyen az istálló ismét elnyerte a leggyorsabb szervizért járó dicsőséget.

Albon Spában megmutatta, milyen fából faragták

Alig, hogy beültették az RB15-ösbe, Alex Albon már szárnyalt is. A Belga Nagydíj első felében még óvatos volt az élmezőnybe felhozott pilóta, de hamar ráérzett az autó finomságaira, és a futam második felében két emlékezeteset is előzött. Íme:

Hosszú rehabilitáció vár a spái baleset túlélőjére

Még egy napig tartják intenzív osztályon Juan Manuel Correát, a Formula-2-ben múlt hétvégén megsérült autóversenyzőt. Correa a sorozat belgiumi hétvégéjének szombati napján, a második körben került szörnyű balesetbe. Önhibáján kívül, szinte lassulás nélkül csapódott az előtte keresztbe álló Anthoine Hubert autójába, aki sajnos nem élte túl az óriási ütközést.

correa-portre-alfa-2019

Correa állapotát stabilizálták, majd helikopterrel egy közeli kórházba szállították, ahol mindkét lábában törést, valamint enyhe gerincsérülést állapítottak meg nála. A pilótát azóta megműtötték, csapata ezt követően a közösségi médiában adott tájékoztatást az amerikai állapotáról. Eszerint a versenyző "egy hosszú műtét után megkezdte a gyógyulási folyamatot". Holnapig tartják intenzíven, aztán amint készen áll az utazásra, hazaszállítják az Egyesült Államokba, ahol várhatóan hosszú rehabilitációs folyamat elé néz.

Négy óra három percbe sűrítve: ez történt a WEC silverstone-i nyitányán

A hivatalos összefoglaló az esővel tarkított, a Toyota által megnyert silverstone-i 4 órás versenyről:

 

Honda-motoros autók voltak a leggyorsabbak

A három legmagasabb végsebességet elérő autót egyaránt a Honda erőforrása hajtotta ezen a hétvégén Spában, ami meglepő, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a végsebesség nem minden. Ennek ellenére nem számítottunk rá, hogy a legjobb Ferrari-motoros autó csak a hatodik legnagyobb végsebességet éri majd el, Sebastian Vettel révén.