„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Újra akcióban egy legendás F1-es autó
https://formula.hu/parc-ferme/15061
Kiss Norbi egy második hellyel kezdett a Nürburgringen
https://formula.hu/parc-ferme/15063
A magyar versenyző a dobogó második fokára állhatott fel a Kamion-Eb nürbugringi fordulójának első versenyén. Az eső miatt két felvezetőkörrel és sárga zászlóval indult a futam, majd nagyot csatázott Kiss Norbi, Adam Laczkó és a pole-ból induló Jochen Hahn. Norbi egy ideig vezette is a versenyt, de a tizedik körben a célegyenesben elment mellette Laczko, így be kellett érnie az ezüstéremmel.
Így köszöntötte fel Ricciardót a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/15060
Egy elszabadult kerék okozott dugót a DTM-ben
https://formula.hu/parc-ferme/15059
Nézd élőben az autósport fesztiválját
https://formula.hu/parc-ferme/15058
Folytatódnak a goodwoodi Festival of Speed eseményei - nézd élőben!
Ricciardo egészen művelt F1-es kérdésekben – kivéve, ha Verstappenről van szó
https://formula.hu/parc-ferme/15057
Ez derült ki a pilótakvíz következő állomásából, amelynek a Red Bull pilótapárosa volt alanya. Ez a verseny harmadik helyére repítette őket a Toro Rosso és Sauber mögé, ráadásul nem hiányzik a poén sem a videó végéről.
A hónap első hétvégéje = ralihíradó
https://formula.hu/parc-ferme/15056
Vasárnap 11 órakor kapcsolj a FIX TV-re, hogy ne maradj le az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának adásáról.
A műsor összefoglalja a Fehérvár Rali első és másodosztályának, valamint az ERC eddigi szezonjának történéséit, meglátogatunk egy motorsportműhelyt, a stúdióvendég Maricsek Miklóssal pedig új, leendő ralisoknak szóló rovatáról beszélgetünk, melynek a tapasztalt versenyző házigazdája lesz, az ORB elsőségéért küzdő Hadik András pedig az elektromos gokartozásba kóstol bele.

Film készül a Williams-családról
https://formula.hu/parc-ferme/15054
Augusztus 4-én kerül Nagy-Britanniában a mozikba a dokumentumfilm, amelynek középpontjában a Formula-1-es csapatvezető, Frank Williams áll. A Morgan Matthews által rendezett filmben, amely Lady Virginia Williams 1991-es könyve alapján készült, számtalan versenyfelvétel és a sport nagyságaival készült interjú lesz látható, Jackie Stewart, Nigel Mansell, Nelson Piquet vagy Patrick Head egyaránt megszólalnak, és eddig nem ismert, színfalak mögötti részletekbe avatják be a nézőket.
„Ez a film apám élete két legnagyobb szerelmének a története. Mindenki ismeri Frank színtiszta szenvedélyét a motorsport iránt, de kevesebben tudnak a szüleim házasságának figyelemreméltó történetéről, arról, hogyan létezett a kettő egymás mellett a csapat útjának hullámzásai során” – mondta Claire Williams, a legendás F1-es főnök lánya.

Ma a McLaren és Williams dübörgött, holnap jön Rosberg a FoS-on
https://formula.hu/parc-ferme/15055
A Festival of Speed fontos és elengedhetetlen szereplői a Formula-1-es autók. Pénteken, az esemény második napján két ikonikus konstrukció is feltűnt Goodwoodban: a Williams FW14B, Nigel Mansell 1992-es címszerző autója, valamint a McLaren MP4/6, mellyel Ayrton Senna a Mansellt megelőző szezonban nyerte utolsó világbajnokságát. Ezt a híres narancssárga McLarenek egyike, az 1970-es Can-Am idényben szereplő M8D kísérte a pályán.
MP4/6 + M8D = dream #McLarenFOS line-up. pic.twitter.com/X9JFPShBAX
— McLaren (@McLarenF1) 2017. június 30.
Nick Heidfeld a Mahindra Formula-E-versenygépével szerepelt, amellyel sikeresen megdöntötte az elektromos autók csúcsát a hegyi pályán – 41,6-tal az abszolút rekordot is ő tartja 1999-ből.
Az idei esemény egyik sztárvendége, Nico Rosberg szombaton és vasárnap vezeti a 2014-es Mercedes W05-öt.
Kinek mennyibe került egy pont idén az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/15052
Egy nagyon érdekes infografikára bukkantunk - aligha meglepő, hogy ki van a sor legvégén:

Megszülettek Villám McQueen és Jackson Storm versenyautó-változatai!
https://formula.hu/parc-ferme/15051
A képeken a Craft-Bamboo LMP3-as egységei:


Massa 5. lett Assenben a Brawn GP-vel!
https://formula.hu/parc-ferme/15050
Hogy mi? Ezt hogy lehetett ennyire elrontani?

Ingyenes szörnylátogatás a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/15049
A Facebookon üzent minden rajongónak Zentai Sándor, aki a hétvégi International GT Openen a biztonsági autót vezeti majd a Hungaroringen:
Szerintem most hétvégén mindannyian kint lesztek a Hungaroringen, hiszen hazánkba látogat az International GT Open az összes betétfutamával együtt. A teljes hétvége ingyenes, természetesen a paddockban is. Parkolni csak a lenti parkolókban lehet, és a mindig VIP-hez szokott embereket sem engedik be autóval semmi szín alatt, úgyhogy ezen nem kell megsértődni! Akiket csak a csúcs érdekel: M6 GT3, F488 GT3, McLaren 650S GT3, AMG GT3, Lexus RC GT3, Lambo Huracan GT3, Bentley Continental GT3... és vigyázó szemetek a safety carra vessétek, mert én megyek elöl és ezek a nagyágyúk csak a faromat nézhetik.
Ja és ha valakinek lenne 500.000 eurója szponzorációra, jövőre indíthatnánk egy magyar csapatot, és akkor nem csak a safetyben lenne hazánk fia. Jó éjt, és gyertek, mert ez nem akármi. Több mint egy órás futamokat tolnak ezek a 600 lóra visszafojtott szörnyetegek, akik egyébként avatott kézben kezesbárányok...

Hogy mennyire hatalmas valójában Indianapolis?
https://formula.hu/parc-ferme/15048
Kiderül az alábbi animációból:
Különleges autó tört össze Goodwoodban!
https://formula.hu/parc-ferme/15044
Az áldozat egy Ford RS200 Evo 2-es:
A rali vicces pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/15043
Nincs már kómában, de fia ugrik be a sérül brit versenyző helyére
https://formula.hu/parc-ferme/15037
Júniusban két versenyző súlyos balesetet szenvedett a BTCC crofti hétvégéjének időmérőjén. A mesterséges kómából már felébresztették őket, de időbe telik még, mire felgyógyulnak sérüléseikből. Jeff Smith a mellkasán és a vállán sérült meg komolyabban, így a szezon hátralévő részében már nem ülhet autóba, viszont a lehető legjobb helyettest találta a csapat számára: a saját fiát, a 25 éves Brett Smith-et.

Nézzünk meg egy gyönyörű lassított felvételt!
https://formula.hu/parc-ferme/15041
Egyenesen Watkins Glenből:
Beauty in (slow) motion. #LBST pic.twitter.com/2vNOfv1V4t
— Watkins Glen Int'l (@WGI) June 29, 2017
Fedélzeti kamera. 1964-ből. Motoron.
https://formula.hu/parc-ferme/15036
Elképesztő felvétel több mint 50 évvel ezelőttről. Mike Hailwood, aki karrierje során összesen kilenc motoros világbajnoki címet szerzett, kamerával szerelt MV Agustájával éppen az 1964-es Belga Nagydíj edzésén gyakorol Spában. Később a futamot is megnyerte, már kamera nélkül.
