DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Három rajtbüntetést már most kiosztottak a Brazil Nagydíjra

Pénteken kihirdette az FIA, első körben kik kapnak rajtbüntetést az interlagosi versenyre: három autó, kivétel nélkül az utóbbi időszakban legmegbízhatatlanabbá váló Renault-erőforrással. Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Brendon Hartley autójába egyaránt az idei nyolcadik MGU-H került, ami 10 helyes rajtbüntetést jelent a versenyre.

Ricciardo autójába a negyedik energiatárolót és vezérlőelektronikát is beszerelték, de mindkettő egységből a negyedik, ami nem jelent rajtbüntetést.

Esélyes, hogy mindhárom autóba új erőforrásegységek kerülnek holnap, ami további rajtbüntetést jelent: különösen igaz ez Hartley-ra, akinek az első szabadedzésen motorhibája volt.

 

Totális dominancia egy jó adag balszerencsével: amikor Schumacher ízekre szedte a mezőnyt Brazíliában

A 2006-os Brazil Nagydíj, amikor már szinte biztos (a verseny végén pedig teljesen biztos) volt, hogy Fernando Alonso a világbajnok, amikor úgy tűnt, hogy Michael Schumacher pályafutása utolsó F1-es hétvégéjét teljesíti. Az a teljesítmény sokáig emlékezetes marad tőle...

Tíz éve ezzel nyerte az interlagosi időmérőt Massa

A 2007-es pole-t érő kör a braziltól:

Unalmas, hogy a Red Bull-pilóták megint kipróbáltak egy helyi sportot? Akkor egy felhőkarcoló tetején csinálják!

A Red Bull tesz róla, hogy a versenyek előtt megjelenő videóiban mindig legyen újdonság. Brazíliában a capoeira volt terítéken – egy felhőkarcoló tetején levő helikopterleszállón.

A Force Indiának kölcsönadott Mercedes-juniornak nagyon tetszik a rózsaszín

George Russell, a GP3-as bajnok, aki Brazíliában és Abu Dhabiban az első szabadedzésen vezeti a VJM10-et, nagy lelkesedéssel osztotta magáról meg Twitterjén a rózsaszín overallos képeket.

 

Elárulta Hamilton, miért megfázva érkezett Brazíliába

Csupán 10 szabadnapja volt Lewis Hamiltonnak a Mexikói Nagydíj és a brazil verseny csütörtöki sajtónapja között, ezalatt azonban családjával és barátaival megejtett egy nyaralást Miamiban, aztán Peruba ment, hogy felmásszon az inkák két ősi városába, Machu Picchuba és Winay Waynába.

„Nyomorult látványban volt részünk, mikor földet értünk. A legsötétebb felhőn át szálltunk le, melyet életemben láttam, arra gondoltam: mit csinálok én itt? Rengeteget esett az első este, imádkoztam, hogy másnap tiszta idő legyen” – beszélt arról Hamilton, hogy Peru nem olyan első benyomást nyújtott, mint amire számított. „Másnap tiszta idő volt, felmásztunk Machu Picchuhoz, másnap pedig a szomszéd hegyre, aminek Winay Wayna a neve. Csakhogy ezen a napon már újra esett és hideg volt. Ennek ellenére jól érzem magam, csak a hangomon nem érződik. Énekelni nem fogok!”

A fotón a Hamiltont lebetegítő Winay Wayna romjai: a négyszeres világbajnok közösségi oldalaira nem került fel fénykép a perui kirándulásról.

Az egyik legrövidebb nevű versenyző is ott lesz Makaóban a WTCC-ben

Örömteli hír, hogy Makaóban, ahova november 18-19-én két év után visszatér a WTCC, a korábbi szokásnak megfelelően egyszeri indulók is szerepelni fognak, némileg növelve a szegényes, 16 fős létszámot.

Közöttük van a versenyzővilág egyik legrövidebb nevű szereplője, a hongkongi születésű Mak Ka Lok, aki az RC Motorsport harmadik Ladáját vezeti. Az 52 éves Mak 2011 óta minden makaói WTCC-futamon szerepelt.

A kétszeres WTCC-győztes, Ma Qing Hua szereplése már korábban is ismert volt: a kínai a Sebastien Loeb Racing negyedik Citroenjét vezeti. Még két hongkongi lesz a mezőnyben, Pa Wah Wong és Kin-Pong Chan, mind a ketten a Campos csapatnál: az alakulat eredeti versenyzője, Esteban Guerrieri továbbra is Tiago Monteirót helyettesíti a Hondánál.

Itt található a teljes makaói (előzetes) nevezési lista. 

Emlékszünk még, hogy kezdett Vettel 2012-ben Brazíliában?

Így kezdődött a 2012-es Brazil Nagydíj Sebastian Vettel számára. Végül világbajnok lett...

Vettel a hétvégén megelőzheti Alonsót egy örökranglistán

A dobogós helyezések száma jelen állás szerint:

 

Előny Micheliszéknél: Makaóban könnyebb lesz a Volvónál a Honda

Közzétették a makaói WTCC-futamra kiszámított büntetősúlyokat, ezek alapján pedig Michelisz Norberték végre könnyebb autót kapnak, mint a nagy rivális Thed Björkék: a Volvo tíz kilóval lesz nehezebb a Hondánál. Japánban még fordított volt a helyzet, de most Björkék kapnak 80, a Honda 70, a Chevrolet pedig 10 kg plusz súlyt, míg a Citroen és a Lada semmit - ez főleg a Citroennél érdekes, hiszen Japánban még 40 kg súlyt hordoztak. 

wtcc

A pálya, ami Massának kedves, de Ricciardónak nagyon nem fekszik

Érdekességek a Brazil Nagydíjjal kapcsolatban:

- A pálya 15 kanyarból áll, 44%-át padlógázon teljesítik, 44 alkalommal váltanak sebességi fokozatot és az átlagsebesség 219 km/h - a közepes, a lágy és a szuperlágy gumikat hozza a Pirelli, a fékterhelés pedig átlagon aluli

- A bajnokság első hat helyezettje közül Hamilton, Vettel és Raikkönen nyert itt, Verstappen legjobbja egy harmadik, Bottasé egy ötödik, Ricciardóé pedig mindössze egy nyolcadik hely

- A McLaren 12-szer nyert ezen a pályán, ez továbbra is a legtöbb

- A bajnokság első hat helyzettje közül Hamilton és Vettel indult már itt pole-ból, Raikkönen legjobbja egy második, Verstappené és Bottasé egy negyedik, Ricciardóé pedig egy hatodik rajthely

- A jelenlegi mezőnyből Alonso állt itt a legtöbbször dobogón, nyolc alkalommal

- A legtöbb kört Felipe Massa töltötte itt az élen, 183 alkalommal

pfbrazil2

fotó: dppi

 

Így melegített be a Brazil Nagydíjra Ericsson

A Sauber svéd pilótája így készült a hétvégi futamra:

 

A rali ünnepe az Autósport és Formula Magazinban

Idén Colin McRae emlékének szentelték a San Marino környékén megrendezett RallyLegendet - az Autósport és Formula Magazin Ralihíradója is beszámolt az eseményről.

Az Európa-bajnokkal beszélgettünk

Felért a csúcsra ifj. Érdi Tibor és Papp György: a magyar páros az utolsó futamon taktikus autózást bemutatva legyőzte olasz riválisát, így 2017-ben Európa-bajnoki címet szerzett az ERC2-es kategóriában. Ő volt a vendég az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójában. 

Ez lesz a világ leggyorsabb autója

1600 lóerő, 1338 kg, 483 km/h-s végsebesség, 0-400-0 km/h-s gyorsítás-lassulás kevesebb, mint fél perc alatt, 0-300 km/-s gyorsulás kevesebb, mint tíz másodperc alatt - ezt ígéri a Hennessey a Venom F5-tel kapcsolatban.

Héder Barna távozott az M4 Sport éléről

November elsejétől már nem Héder Barna az M4 Sport csatornaigazgatója, közölte az MTVA sajtóosztálya. Héder a jövőben a jövőben a vezérigazgató,  Vaszily Miklós nemzetközi sportjogi tanácsadójaként folytatja munkáját.

"A vállalt feladatot elvégeztem, szeretem az új kihívásokat, ezért kértem az M4 Sport csatornaigazgatói felmentésemet és egy kötetlenebb munkakör biztosítását" – indokolta a döntést Héder Barna, aki 2016. február elsején lett az M4 Sport csatornaigazgatója. "Most egy olyan időszak következik, amelyben a csatornának nem az én habitusomra, vezetési elképzeléseimre van szüksége, és ez a csatorna sikeres működésének rovására mehet" – tette hozzá Héder, akit november elsejétől Székely Dávid váltott a poszton.

héder

Western lovaglásban jeleskedik Michael Schumacher lánya

A hétszeres F1-es világbajnok húsz éves lánya, Gina Maria Schumacher western lovaglásban jeleskedk (van két junior Európa-bajnoki címe), legutóbb Franciaországban, Lyonban indult versenyen, ahol két lóval egy 2. és egy 22. helyet ért el. Ginát elkísérte az eseményre édesanyja, Corinna Schumacher, valamint barátja, Iain Bethke is.

Mennyire vagy járatos a versenyzés világában? Töltsd ki a nagy autósport-kvízt!

Tíz helyett 50 kérdést válaszolnál meg, s nemcsak egy témában szeretnéd összemérni tudásod a többiekkel, hanem az autósport minden területén? Akkor itt a helyed: töltsd ki a nagy autósport-kvízt, és lássuk, hova kerülsz a ranglistán?

A játék a képre kattintva indul!

Brazil pillanatok: Alonso kettőt előz egyszerre

 A Formula-1 hivatalos oldala az alábbi videót bányaszta elő Interlagosból: Alonso a 2012-es Brazil Nagydíj első körének végén két autót előzött meg a célegyenesben.

Tízből hat olvasónk Robert Kubicát ültetné a Williamsbe

Szavazás formájában kérdeztük meg olvasóink véleményét, melyik pilótának adnák a visszavonuló Felipe Massa autóját. A végeredmény magáért beszél: 2250 válaszolóból 1350-en (60,3 %) választották az öt esélyes közül Robert Kubicát, aki 2010 után térhetne vissza a Formula-1-be, az évtized egyik legnagyobb sztorijaként.

Egyértelmű lett a második hely sorsa: a válaszolók több mint negyede Pascal Wehrleinre szavazott, akinek a jelek szerint egyetlen lehetősége a kategóriában maradásra a grove-i istálló. Danyiil Kvjatot már csak 7,7 % szeretné a sorozatban látni, Paul di Restára (4,6 %) és Jolyon Palmerre (1,7 %) pedig szinte senki sem kíváncsi a Williamsnél.