DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 28. kedd

F2: Először győzött a mezőny veteránja, rögtön dobogós az F3-as bajnok

Drámainak és körömlerágósnak nem nevezhető, de eseménydús futammal indult a Formula-2 szezonja: a 23 körös sprinten egyetlen baleset sem történt, de számos párharc vetített előre egy izgalmas évadot. Mindebből kimaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióból induló Ralph Boschung: a mezőny veteránja pályafutása első győzelmével kezdte hatodik szezonját, egy egészen sima sikerrel.

Az időmérőn szárnyaló, de ennélfogva kilencedik-tizedik pozícióból kezdő ART-k gondoskodtak a legtöbb akcióról a futam első felében: az F3-as bajnok Victor Martins ment meggyőzőbben, több roham után a második helyet is elvette Ayumu Iwasától – csak az utolsó előtti körben előzte meg őt a bajnokcsapat MP Motorsport új igazolása, Dennis Hauger.

Iwasa végül negyedik lett – Martins csapattársának, Pourchaire-nek egy ponton kinézett a dobogó is, a bajnokság fő esélyesének tartott francia azonban elfogyott a futam második felére, ötödik lett, de legalább megakadályozta Jehan Daruvalát, hogy az MP Motorsport indiaija az utolsó körben lemásolja Hauger késői előzését.

Tíz újonc szerepel az F2-es mezőnyben, akik közül a harmadik Martins mellett végül csak a hetedik Kush Maini szerzett pontot. Pedig a futam elején ennél jobbnak tűntek a kilátások, de a második pozícióból kezdő Roman Stanek csak 13. lett, a harmadiknak induló Arthur Leclerc pedig esélytelen volt a pontszerzésre elrontott rajtprocedúra miatt kapott stop-and-go büntetésével. Váratlanul gyengén indult a szintén bajnokesélyesként kezelt Jack Doohan szezonja, aki csak 11. helyen végzett, miután rosszul választott gumit, a kemény keveréket.

Az F2-es sprintfutam eredménye: 

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Ralph Boschung Campos Racing  
2 Dennis Hauger MP Motorsport 10.8
3 Victor Martins ART Grand Prix 16.1
4 Ayumu Iwasa DAMS 24.4
5 Theo Pourchaire ART Grand Prix 29.7
6 Jehan Daruvala MP Motorsport 30.9
7 Kush Maini Campos Racing 41.5
8 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 43
9 Zane Maloney Rodin Carlin 44.1
10  Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 48.5
11 Jack Doohan  Virtuosi Racing 49.2
12 Arthur Leclerc DAMS 50.1
13  Roman Staněk Trident 50.6
14  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 52.2
15  Oliver Bearman Prema Powerteam 53.7
16 Clement Novalak Trident 54.6
17 Frederik Vesti Prema Powerteam 54.6
18 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:04.4
19  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:08.7
20 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:13.3
21 Amaury Cordeel  Virtuosi Racing 1:13.8
22 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 55.5

A Red Bull-Mercedes párosítás lehetséges lenne?

A jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve nehéz elképzelni azt, hogy az energiaitalosoknak motort szállítson a Mercedes, de még azt is, hogy Max Verstappen náluk versenyezzen. Ennek ellenére a német márka egyik autóját az osztrák istálló színeire festették és a holland pilóta rajtszáma is felkerült rá, ami elég jó okot adott arra, hogy a blackley-i gárda viccelődjön ezzel egy kicsit a közösségi médiában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Dale Earnhardt Jr. üdvözölte Ricciardo produkcióját

Különleges ajándékot kapott a McLaren csapatától Daniel Ricciardo. A hétszeres NASCAR bajnok Dale Earnhardt 1984-es versenygépét vezethette Austinban cserébe az Olasz Nagydíjon aratott győzelméért. A legendás versenyző fia szintén a népszerű pilóták közé tartozott a Cup Seriesben, ezúttal pedig üzenetet hagyott az ausztrál számára.  „Örülök Danielnek. Azért is hálás vagyok, ahogyan az édesapámat ünnepli. Ez sok apuka családtagját és rajongóját mosolyra fakasztja” ─ írta a Twitteren.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR (@nascar) által megosztott bejegyzés

Folytatódott Carlos Sainz kiváló sorozata

Stabil teljesítményt nyújt a Ferrari spanyol pilótája már Stájer Nagydíjtól kezdve. Az Red Bull Ringen rendezett dupla fordulón a 27 esztendős pilóta mindkétszer pontot szerzett, ezt a jó szokását pedig azóta is megtartotta. Az USA Nagydíj ugyan nem pont úgy alakult ahogyan eltervezte, ám az Austinban elért hetedik pozíciója már zsinórban a 10. pontszerző helye volt.

Austinban már nem Vettel szedte a szemetet, hanem rajongói

Emlékezetes pillanat a Formula-1-es szezonból, amikor a környezettudatosság egyik harcosa, Sebastian Vettel a Brit Nagydíj után elkezdett szemetet szedni a lelátókon – volt munkája bőven… Kedvencük akcióján felbátorodva a telt házas USA Nagydíj után az Aston Martin-rajongókon volt a sor, ők gyűjtötték össze az eldobált hulladékot Austinban.

Megadta a módját az ünneplésnek a friss MotoGP-világbajnok

Fabio Quartararo már a vasárnapi misanói futamon bebiztosította vb-címét a MotoGP-ben, miután egyedüli kihívója, Francesco Bagnaia az élről bukott. A leintést követően nagy banzáj vette kezdetét, az ünneplés igazán fiatalosra és lazára sikeredett a Yamaha 22 éves franciájától – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

quartararo-vb-video

Természetesen a MotoGP is készült Quartararo bajnokavatására, szinte azonnal megérkezett a szokásos világbajnoki klip, amely IDE kattintva tekinthető meg.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Porig égett egy autó a Rally Hungaryn, az erdőt is meggyújtotta – videó

A magyar Eb-futamon egy Renault Clio esett be a fák közé és gyulladt ki - szerencsére senki sem sérült meg, a versenyzőknek nem esett bajuk, az autó viszont elégett, sőt, az erdőt is meggyújtotta maga körül, a tűzoltók kezelték a helyzetet. (Márk WRC videója)

Shaq valószínűleg az egyetlen ember, akit Lewis Hamilton soha az életben nem fog tudni lehagyni

Lewis Hamilton valószínűleg nem azzal volt elfoglalva a pódiumon állva, hogy a 2,16 méteres Shaquille O’Neal még úgy is magasabb nála, hogy ő a dobogón, a kosárlabdázó pedig a földön, mellette áll. Az internet népe azonban természetesen kiszúrta a jelenséget, és valljuk be: viccesen fest egymás mellett a két zseniális sportoló.

Egy biztos: Lewis Hamilton ezt a rekordot soha nem fogja tudni beállítani a maga 174 centijével.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ESPN F1 (@espnf1) által megosztott bejegyzés

Nagy felzárkózások, Marquez-győzelem és drámai bajnokavatás – Misano 2 legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP legutóbbi versenyéről, benne többek között Enea Bastianini újabb parádés előretörésével, Marc Marquez talán legfontosabb sikerével és persze Francesco Bagnaia élről való bukásával, amellyel Fabio Quartararo lett a 2021-es világbajnok – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

motogp-misano-video-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hatalmas borulás és újabb Rosberg-győzelem az Extreme-E-ben – videó

A hétvégén Olaszországban, Szardínián folytatódott az elektromos tereprali-bajnokság első szezonja az Island XPrix-vel. A szombati kvalifikációk után – ahogy az előző három hétvégén is – Lewis Hamilton csapata, az X44 volt a leggyorsabb, a vasárnapi döntőben azonban egykori nagy riválisa, Nico Rosberg alakulata nyert: Johan Kristoffersson és Molly Taylor már a harmadik sikerüket könyvelhették el, s ezzel a bajnokságban 16 pontra növelték az előnyüket a fináléban megálló Sebastien Loeb, Cristina Gutierrez duóval szemben a decemberi idényzáró előtt. A dobogóra az egy ideig vezető Chip Ganassi balesete után az Abt és a JBXE, azaz Jenson Button csapata fért még fel.

A döntőbe jutásért folyó futamok során volt egyébként egy hatalmas baleset is: Stephane Sarrazin borult nagyot – íme, videón az incidens, alatta pedig a verseny összefoglalója:

Nem állt meg Herczig baleseténél, elvették a győzelmét a Rally Hungaryn

Utólag változott a győztes személye a Rali-Európa-bajnokság magyarországi idényzáróján. Eredetileg Nyikolaj Grazin bizonyult a leggyorsabbnak, ám mint kiderült, vasárnap délelőtt nem állt meg Herczig Norberték baleseténél, emiatt pedig igen súlyos, 15 perces időbüntetéssel sújtották. Ezzel a győzelmet Mads Ostberg örökölte meg végül, míg a magyar bajnoki címét megvédő Hadik András feljött az ERC-értékelésben is a dobogót érő harmadik pozícióba. Azon mindez nem változtatott, hogy Andreas Mikkelsen lett az Európa-bajnok.

400 ezer néző volt kint a hétvégén Austinban

Először volt teltházas az USA Nagydíj a Circuit of the Americas pályán: a szervezők rekordszámú nézőt ígértek, és a hivatalos számláló végül 400 ezer főnél állt meg, a három nap látogatottságát összeadva. Ez az FIA elnöke, Jean Todt Twitter-posztjából derül ki, aki az atmoszférát dicsérte, valamint az első háromnak név szerint gratulált a közösségi médiában.

A körömlerágós USA Nagydíj összefoglalója

Sokáig emlékezetes és fordulatos csatát vívott egymással Lewis Hamilton és Max Verstappen a futamgyőzelemért Austinban, na meg persze azért, hogy az első helyen legyen a versenyt követően a világbajnoki pontversenyben. Kettejük párbaja melett Alonso frusztrált versenyzése dobta még fel az USA Nagydíjat, na meg persze a díjátadó, amit nem is tudunk hová tenni, még így másodjára sem. Az összefoglaló a képre kattintva tekinthető meg!

A régi lett a W Series új bajnoka

Lezárult Austinban a női formulaautós bajnokság: Jamie Chadwick személyében az a hölgy lett a második szezon bajnoka, aki az első, 2019-es idényt is megnyerte a 2020-as bajnokság kimaradása előtt. Chadwick a szombati után a vasárnapi versenyt is megnyerte, öt másodperccel Abbi Pulling előtt, aki második helyezéssel első dobogóját szerezte. Emma Kimilainen harmadikként futott be az USA-ban, Chadwick fő riválisa, Alice Powell hatodik lett a kilencedik rajtkockából.

A második bajnoki cím félmillió dolláros pénzdíjat és 15 F1-es szuperlicenszpontot ér Chadwick számára: a brit a nyolc futam felét megnyerte, egy kivétellel mindig dobogóra állt és 159 pontot gyűjtött. Powell 132 ponttal lett második, Kimilainen 108-cal harmadik az összetettben – ők hárman emelkedtek ki a mezőnyből, nyertek minden futamot és szerezték a dobogók többségét.

Ki akarta kerülni a megforgó riválist, emiatt történt hatalmas baleset az ELMS-ben

Nagy baleset történt az Európai Le Mans Széria (ELMS) portimaói szezonzáróján. A négyórás futamból még csak fél óra telt el, mikor Memo Rojas LMP2-es autója megpördült a célegyenesben. A mexikói versenyző elkerülte az ütközést a fallal és a mögötte érkező első riválissal, az azután következő LMP3-as pilótája, Andreas Laskaratos azonban jobbra rántotta a kormányt, és belerohant a bokszutca bejáratát védő gumifalba. Az óriási erejű becsapódás megsemmisítette az autó jobb oldalát, a görög pilóta azonban sértetlenül szállt ki.

Az ELMS évadzáró versenyét a United Autosports 22-es számú egysége nyerte a 41-es WRT, azaz Robert Kubicáék előtt. A lengyel és társai, Louis Deletraz és Ye Yifei már egy fordulóval a vége előtt, Spában bebiztosították a 2021-es bajnoki címet.

 

Amikor összemosódnak a himnuszok – górcső alatt Leclerc és Sainz zenei tudása

Megérkezett a Ferrari következő kihívása. Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak ezúttal dalokat kellett felismerniük. Egy dal egy pont, de a rossz válaszért pontlevonás jár, és persze a gyorsaság is számít, amiben stílusosan csavarkulcsok voltak a segítségükre. Noha slágereket kaptak, erős kezdés után átváltott bizonytalan bohóckodásba az egész, különösen Leclerc-nél, aki előbb kijelentette: „Utálom ezt a játékot!”, majd túlbuzgó csapattársát jutalmazta egy „Annyira idegesítő vagy!” dicsérettel. A monacói olyannyira összekavarodott, hogy még az olasz himnuszra is a helytelen választ vágta rá…

Hibás válasz, plusz egy másodperc – ötvözte a kvízt és az autóversenyt a Red Bull

Újabb szórakoztató videót forgatott a Red Bull, ezúttal Austinban. Azt a kihívást találták ki Max Verstappennek és Sergio Pereznek, hogy egy sportautó vezetése közben kell különböző kérdésekre válaszolniuk a Hondával, az Acurával és az austini pályával kapcsolatban. Mindez természetesen időre megy, egy-egy rossz válaszért pedig egy másodpercnyi időbüntetés jár. Verstappen és Perez is láthatóan élvezte a játékot, a kvízmester, Alex Albon azonban már kevésbé, az arcára volt írva, utasként már mennyire nem szereti a gyors autókat…

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Austinban Verstappen

Magabiztos, több, mint kéttizedes előnnyel húzta be az USA Nagydíj időmérő edzését a vb-éllovas Max Verstappen, aki mellől Lewis Hamilton rajtolhat majd, de a brit így sem lehet nyugodt, hiszen Sergio Perez is hatalmas tempót diktált szombaton, így ő is fenyegetést jelenthet számára. Lássuk Verstappen pole-pozíciót érő körét! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Brown beelőzte a tetoválással Abiteboult

Daniel Ricciardónak korábbi csapatfőnökével volt egy fogadása, miszerint ha dobogóra áll a Renault-val, akkor Cyril Abiteboul varrat magára egy tetkót, melyet az ausztrál választhat ki. Nos, ennek azóta se híre, se hamva - ahogyan a volt csapatfőnöknek sem -, viszont a McLaren Twitterére kikerült fotó tanúsága szerint Zak Brown bevállalt egy tetoválást. Az nem tiszta egyelőre, hogy ehhez is köze lehet-e Daniel Ricciardónak, az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével, azonban eléggé erős a gyanú, miután az éles szemű internetezők kiszúrták, hogy a monzai vonalvezetést varrták fel a McLaren vezérigazgatójának bal felkarjára. Egyébként a két fél között épp ezen a hétvégén teljesült Ricciardo nagy kívánsága, miszerint Dale Earnhardt legendás autójával körözhetett a COTA-n, miután futamgyőzelmével fogadást nyert Brownnal szemben.

 

Jelentjük: Charles Leclerc az új Tiger Woods!

Közkedvelt sport az F1-es pilóták között a golf, de ilyet biztosan nem láttak még… Charles Leclerc konkrétan varázsolt a pályán, amikor egy kis focival megfűszerezve ütötte el a labdát. Játékostársai, köztük Carlos Sainz is őrjöngve fogadták a nem mindennapi esetet.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Ha nem bírtál fennmaradni: itt az USA Nagydíj időmérőjének összefoglalója

Azoknak, akik nem bírták megvárni az este 11 órát, vagy azoknak, akik közben aludtak el, de azoknak a hősöknek is, akik velünk együtt izgulták végig az austini időmérőt. Merthogy volt miért izgulni! A videó a képre kattintva tekinthető meg!