DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 15. csütörtök

NASCAR: Kyle Busch történelmi győzelmet aratott

Több szempontból is egyedi lett a Cup Series legutóbbi hétvégéje. A szombati havazás miatt törölni kellett a királykategória edzéseit és kvalifikációját, ráadásul a fontanai pálya biztosan utoljára szerepelt a versenynaptárban. Mivel a kétmérföldes Auto Club Speedway radikális átalakítások elé néz, emiatt egy időre kikerül a képből.

Az eléggé megkavarodott rajtrácson már az első körökben jelentős változások történtek, az első sorból induló Christopher Bell és a Daytona 500 győztese, Ricky Stenhouse Jr. elég hamar elkezdtek visszaesni, Kyle Larson számára pedig már a 12. körben tönkrement a futam egy motorhiba miatt. Az első szakaszban Alex Bowman, Joey Logano és Ross Chastain tűnt a leggyorsabbnak, végül utóbbi volt az, aki magabiztos teljesítménnyel az első és a második szakaszt is behúzta, így jó esélyekkel várhatta az utolsó etapot. A legnagyobb dráma azonban még ezt megelőzően a 86. kör végén történt. Az egyik sárga zászlós periódus után már éppen újraindulhatott volna a körözés, amikor méterekkel a zöld jelzés előtt tíz autó akadt össze, miután Logano kifejezetten lassan reagált. Ez végül Aric Almirola, Tyler Reddick, Christopher Bell és Ryan Preece számára is a verseny végét jelentette.

Az utolsó szakaszban Chastain mellett a Trackhouse Racing másik versenyzője, Daniel Suarez, valamint Kyle Busch, Kevin Harvick, a mindössze 33. helyről rajtoló Chase Elliott és Logano is esélyesnek tűnt a győzelemre. Az utolsó bő 20 körre aztán Busch állt az élre, akit egy darabig úgy tűnt, Elliott talán elkaphat, végül erre már nem volt lehetősége, ezáltal történelmi siker született. Busch első győzelmét aratta új csapatával, a Richard Childress Racinggel, de ennél is nagyobb szó, hogy zsinórban ez a 19. idénye a pilótának, ahol legalább egy futamgyőzelmet elkönyvelhet, ami új rekord a széria történetében, akárcsak Busch 61. sikere. Testvérével Kurttel már összesen 95 győzelemnél tartanak, amivel a legsikeresebb testvérpár lettek Cup Seriesben. A dolgokat tovább tetézheti, hogy ez volt az utolsó kupagyőzelem az Auto Club Speedway jelenlegi aszfaltján, és korábban soha nem nyert még Lucas Oil által szponzorált autó a bajnokságban.

A következő futamot a Las Vegas Motor Speedwayen rendezik március 5-én.

Változtathatnak a Q2-es gumiszabályon

Az F1 időmérőjéhez, akárcsak a versenyhétvége többi részéhez, az újítás jegyében az elmúlt években már többször megpróbáltak hozzányúlni, több-kevesebb sikerrel. Van egy szabály, ami már 2014 óta húzza, de talán már nem sokáig, legalábbis ha hihetünk a száguldó cirkusz sportigazgatója, Ross Brawn szavainak.

Jelenleg a kvalifikációs gumiszabály a következőképpen szól: az első tíz helyezettnek azon a keveréken kell rajtolnia, amivel az időmérő utolsó szakaszába került. Ez taktikázást tesz lehetővé, és bár kétségkívül színesítheti a történéseket, igazságtalan is. „Az egyik legszerencsétlenebb dolog a Q2-es versenygumis szabállyal, hogy a leggyorsabbaknak még több előnyt ad, mivel eldönthetik, melyik keveréket szeretnék használni. Azok, akik viszont kétségbeesetten próbálnak továbbjutni az utolsó szakaszba, kénytelenek a lágyakat feltenni. Ennek elég ellentétes a hatása. Nem hiszem, hogy nagy probléma lenne az eltörlése. Ez egyértelműen valami, amit megfontolunk a jövőben” – nyilatkozta a tervekről Brawn.

Videó: Így dobnak kosárra az F1-es pilóták

Mi is megírtuk, hogy az NBA-vel való együttműködés apropóján büntetődobó párbajt rendeztek a Formula-1-esek számára az USA Nagydíj helyszínén, Austinban. Most minderről mozgóképes összefoglalót is láthatunk – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

kosar-f1-video

Két magyar versenyző is indul a Ralikrossz-vb szezonzáróján

A világbajnokság évadja november 27-28-án ér véget a Nürburgringen, dupla fordulóval, ahova 14-en adták le a nevezésüket – az egyik legnagyobb létszám a szezonban, melyet hiányos rajtrácsok jellemeztek.

A teljes szezonban részt vevő hét versenyző ott lesz a Nürburgringen – beleértve az összetett ötödik helyén álló Szabó Krisztiánt, valamint Kevin Abbringot is, aki Portugáliából hiányzott, –, hozzájuk hét alkalmi induló csatlakozik a két fordulóra. Köztük szerepel Kárai Tamás a Kárai Motorsport Audi S1-esével, aki a szezonnyitón, Barcelonában is indult a vb-n. A spanyol versenyen 11. helyen értékelték elődöntős szerepléssel, azóta pedig hetedik helyen zárta az Európa-bajnokság négyversenyes idényét, hétvégén pedig negyedik magyar bajnoki címéért küzd Nyirádon.

A Nürburgringen dől el a 2021-es világbajnoki cím: a duplán összesen 60 pont szerezhető, miközben az összetettben a 2019-es bajnok Timmy Hansen előnye 17 egység a címvédő és háromszoros világbajnok Johan Kristofferssonhoz, valamint 19 pont Kevin Hansenhez képest. Egyúttal ez lesz a világbajnokság utolsó robbanómotoros versenyhétvégéje az elektromos éra kezdete előtt.

Koronavírus-ellátó központtá alakították a szingapúri bokszépületet

A koronavírus-járvány miatt sem tavaly, sem idén nem tudták megrendezni a Formula-1-es Szingapúri Nagydíjat. Jövőre a tervek szerint visszatér a naptárba a távol-keleti futam – amennyiben a pandémia is lehetővé teszi ezt –, a bokszépület azonban addig sem marad kihasználatlanul. A régió növekvő esetszámai miatt ugyanis úgy döntöttek, az F1-es nagydíjak során a csapatoknak és a médiának is otthont adó épületet átalakítják átmeneti koronavírus-ellátó központtá. Nem ez az első példa rá, hogy F1-es létesítményt állítanak a járvány elleni küzdelem szolgálatába, sőt Szingapúrban pedig tavaly tesztközpontként használták az épületet.

szingapur-pit-dppi

fotó: DPPI

Most akkor az Aramco lesz a VR46 főszponzora vagy sem?

Még tavasszal jelentette be a VR46, hogy 2022-től teljes értékű csapatként csatlakozik a MotoGP mezőnyéhez (az Avintiával való együttműködés révén félig már most is jelen vannak a királykategóriában Luca Marinivel), a névadó támogatójuk pedig az Aramco lesz. A szaúdi olajvállalat azonban kétszer is cáfolta, hogy bármilyen megállapodást kötöttek volna Valentino Rossi alakulatával – érdekesség, hogy az együttműködést nem is az Aramco, hanem a Tanal Entertainment jelentette be.

A legutóbbi misanói versenyhétvégén Pablo Nieto, a VR46 csapatfőnöke mondta el a Motorsport.com szaklapnak, hogy is áll a helyzet: „Mint tudjátok, korábban megkötöttük ezt a megállapodást az Aramcóval. Nagyon-nagyon lassan haladnak a dolgok, de haladunk. Ez a legfontosabb, s annyit tudok mondani, hogy dolgozunk az ügyön. Van némi késés, de dolgozunk és haladunk.”

A VR46 kapcsán így egyelőre annyi a hivatalos, hogy két Ducatit fognak indítani, s bár azt nem jelentették be, biztosra vehető, hogy Marini marad az egyik versenyzőjük, míg mellé a Moto2-ből érkező Marco Bezzecchit szerződtetik. Apropó Moto2: ott 2022-ben már két csapattal fogják képviseltetni magukat, a másodikat a Yamahával való együttműködésben, ugyanis a jelenleg a spanyol CEV Moto2-es Eb-n szereplő VR46 Yamaha Master Camp istálló fog csatlakozni a világbajnoki mezőnyhöz.

marini-vr46-2021-dppi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Egy versenyem van hátra” – visszavonul a korábbi F1-es pilóta

Anthony Davidson több éven keresztül volt a BAR és a Honda tesztversenyzője a Formula-1-ben, majd bő egy szezont pilótaként is teljesíthetett a száguldó cirkuszban a 2008-ban idény közben megszűnő Super Agurinál. Azóta a brit főként a hosszútávú-világbajnokságon tűnt fel (valamint a Sky Sports F1-es közvetítéseiben), 2014-ben vb-t is nyert a Toyotával, Le Mans-ban pedig kétszer is dobogón végzett. Jelenleg a Jota LMP2-es egységének tagja, viszont a szombati bahreini futam után bejelentette, hogy a most következő nyolcórás verseny lesz karrierje utolsó versenye:

„Harmadik helyet szereztünk a bahreini hatóráson a csapattársaimmal, Roberto Gonzalezzel és Antonio Felix da Costával. Egy verseny van még hátra… amiről úgy döntöttem, hogy az utolsó lesz számomra profi autóversenyzőként. Hihetetlen és felejthetetlen utazás volt, köszönet mindenkinek, aki érintett volt benne!” – írta közösségi oldalán Davidson.

Ez történt legutóbb Mexikóban

Emlékeztek még, mi történt legutóbb a Mexikói Nagydíjon? Ha nem, akkor segítünk, elhoztuk nektek ugyanis a 2019-es verseny összefoglalóját, amely már önmagában is emlékezetes volt, de nemcsak azért, mert a Ferrari kibérelte az első sort, mégsem tudott nyerni. Aztán a pódiumceremónia a mai napig az egyik leglazább, amit láttunk. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

 

Mariachi-Bottasszal tudatja velünk a Mercedes, hogy a héten verseny lesz

Újra versenyhét van, ezt pedig csak egyféleképpen tudathatta velünk a Mercedes! A lehető legmexikóibb módon:

Véget ért az olasz F4, magyar résztvevőkkel

Monzában ért véget az olasz Formula-4 bajnokság 2021-es szezonja. Az idei évben két magyar versenyző, Válint Bence és Révész Levente mérte össze erejét a nemzetközi, sokszor közel 40 fős mezőnnyel. A monzai hétvégén 35 pilóta állt rajthoz, ahol három versenyt teljesítettek. Az első futamon Válint kiesett, Révész a 29. helyen ért célba, a másodikon mindkét magyar eljutott a célig, Válint a 17. lett, Révészt 22. helyen intették le. A harmadik és egyben a szezon utolsó versenyén Válint a 26., Révész a 28. lett. Utóbbi végül a bajnokságban a 20. helyen végzett, előbbi pedig a 31. lett, a rookie (első évados) értékelésben a 14. helyen zárta a szezont - tudatta az MNASZ.

Az Envision Racing lesz a Formula-E legzöldebb csapata

Bemutatta a Formula-E nyolcadik szezonjára készült festését az Envision Racing, amely alighanem a legzöldebb csapat lesz az elektromos széria mezőnyében. Annál is inkább, merthogy a csapat a COP26 klímaváltozással foglalkozó konferencián mutatta be a 2021-22-es fényezést, amely a pályán majd január 28-29-én mutatkozik be, a diriyahi szezonnyitón.

 

Idei festés az 1950-es évekbeli autókon

A Formula Addict Instagram oldalára került ki az alább végiglapozható grafika, melyen az 1950-es években látott autókra került fel a 2021-es Formula-1-es gépek festése. Az eredmény lélegzetelállító, így mi sem hagyhattuk ki, hogy megosszuk ezt veletek. Ha nem szeretnétek lemaradni a hasonló tartalmakról, akkor kövessétek a Formula.hu-t már az Instagramon is!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

A McLaren sikereinek kulcsa: a nagy hátralépés

Az exkluzív Andreas Seidl-interjúnk kapcsán többek között arról is szót ejtettünk a Formula Podcast legújabb adásában, hogy mennyire fontos szerepet játszott a McLaren felemelkedésében az a mozzanat, hogy Zak Brown felismerte, hogy nem érdemes csapatfőnökként irányítania a wokingiakat, mert van erre nála alkalmasabb személy… Az adás e szakasza 30:14-től hallható.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

MiniDrivers: Verstappen kölcsönkéri Hamilton kalapácsát

Így dolgozta fel a körömlerágós USA Nagydíjat a MiniDrivers csapata:

Yamamoto bekerült a japán parlamentbe!

A korábbi Formula-1-es pilóta még 2006-ban, a Super Aguri színeiben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, majd versenyzett a Spykernél is. Később 2010-ben tért vissza a Hispania Racing Team versenyzőjeként, de mély nyomot nem hagyott maga után. Annál inkább esélye van erre viszont a politikai életben, hiszen a 39 éves Sakon Yamamoto a Liberális Demokrata Párt egyik jelöltje volt, s beválasztották őt a japánok a 465 képviselő egyikeként a parlamentbe.

Valaki már teljesen biztos Verstappen vb-címében

Öt futam van még hátra a 2021-es szezonból, és sem a Mercedes, sem a Red Bull nem győzi hangsúlyozni, hogy még bármi megtörténhet. Max Verstappen ugyan vezet, de még csapata sem adná neki a vb-címet. A holland egyik rajongója azonban annyira magabiztos, amit bárki megirigyelhetne, már most magára varratta ugyanis a Red Bull-pilóta győzelmét ünneplő tetoválást. Vajon mennyire „öregszik majd jól” ez a minta?

A Red Bull már nagyon készül Mexikóra

A Mexikói Nagydíj 2015-ben tért vissza az F1 versenynaptárába, azóta pedig biztos helye volt benne. A hangulat minden alkalommal fantasztikus az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán, idén pedig még komolyabb őrületre lehet számítani, hiszen a hazaiak nagy kedvence Sergio Perez idén végre győzelemre esélyes autóban ül, miután jelenleg a Red Bull pilótája. Az energiaitalosok hoztak néhány fotót abból, mire lehet számítani a következő hétvégén.

Bemutatkozik Toto Vérfarkas

Halloween éjszakája előtt rengeteg olyan fotó került fel a különböző social media oldalakra, melyeknek az rémisztő dolgok mellett a Formula-1 volt a témája. Mindezt a Mercedes vette az egyik legkomolyabban, előbb a csapattagokat ábrázolták szokatlan módon, kora estére pedig az alábbi képet posztolták a Twitteren, melyen Toto Wolffot ábrázolták farkasemberként.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

A NASCAR még halloweeni statisztikával is rendelkezik

Október 31-e és ezzel a halloween idén vasárnapra esik, így ugyanarra a napra került, amikor a NASCAR Cup Series idei szezonjának utolsó előtti futamát rendezik melyet a Martinsville Speedwayen. A sorozat történetében nem először fordul elő, hogy ilyenkor tartanak versenyt, egészen pontosan öt alkalommal volt már ilyen. Mindezt onnan tudhatjuk, hogy a FOX kigyűjtötte nekünk ezeket az éveket és azt is, a helyszínt is, valamint hogy ki nyerte a futamokat.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR on FOX (@nascaronfox) által megosztott bejegyzés

Látványos videóval zárta első szezonját a PURE ETCR

Az idei évben vette kezdetét a Pure ETCR sorozat, amely tisztán elektromos hajtású túraautókat vonultatott fel. A széria elég különlegesre sikerült, már a lebonyolítását tekintve is, az első idényt pedig az a Mattias Ekström nyerte meg, aki korábban a WRX és a DTM bajnoka is lett, most pedig a Zengő Motorsporttal ért el újabb sikereket. A videó gyakorlatilag magáért beszél.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PURE ETCR (@pure_etcr) által megosztott bejegyzés

Különös módon tisztelgett Perez előtt egy rajongó

A halloween alkalmából igazán érdekes posztok jelennek meg a közösségi médiában, még akkor is, ha éppen a témát a Formula-1 adja. A Mexikóban élő Rodrígo Alcaraz kitett magáért, hiszen egy nagyon érdekes alkotást hozott össze, amikor elkészítette a Sergio Perez versenygépére hasonlító Piñatát. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a Red Bull RB16B ezen verziója könnyen törik, a művésszel pedig nemrégiben az ESPN is interjút készített.

„Amikor Checo a Saubernek versenyzett és onnan követtem őt, vártam, hogy egy jobb csapathoz szerződjön. A McLarennél volt, de rosszul mentek a dolgok, most a Red Bullnál valósult meg az álom és így jött ez a nagyszerű ötlet. Ezért készítettem el, mert a Red Bull autója a legjobb konstrukció, ami jelenleg a Formula-1-ben van” - mondta Alcaraz.