DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen újabb győzelemmel közelebb a vb-címhez

Max Verstappen valóban a nevető harmadik lett, miután a Mexikóvárosi Nagydíjon a rajt után ráfagyasztotta a mosolyt a két Mercedes arcára, és tovább nyújtotta a különbséget a világbajnoki tabellán.

A verseny előtt a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner igencsak tartott attól, mi várható a rajt után a pilóták között. Nos, nem ismétlődött meg 2019, Max Verstappen elképesztő rajtot véve legyorsulta a két Mercedest, és az első kanyarban már ő vezette a versenyt – nem véletlenül jelentette ki, hogy örül a rajtpozíciójának, valóban ott volt a tapadás és a szélárnyék is!

Valtteri Bottas győzelmi reményekkel vágott neki a futamnak a pole-pozícióból, de végül ő húzta a rövidebbet az első hármasból: a nagy helyezkedésben a 7. helyről előretörő Daniel Ricciardo megpöckölte hátulról, ami miatt a finn 180 fokos fordulatot véve a mezőnnyel szemben találta magát. A többiek a füstfelhőben nem győzték kikerülni, de nem sikerült mindenkinek. Esteban Ocont Yuki Tsunoda és Mick Schumacher szendvicsbe fogta, és hármuk közül egyedül a francia tudott továbbhaladni, a tegnap a Red Bull terveit átíró japán és a Haas-pilóta azonnal kiesett.

A takarítás miatt a pályára kellett küldeni a munkagépet, így Bernd Mayländer is megjelent a mezőny élén. Három környi biztonsági autós szakasz után útjukra indulhattak a versenyzők, Verstappen vezetésével, aki valóban meg is tartotta az első helyet, és néhány kör alatt bő három másodpercre hizlalta a közte és Lewis Hamilton közötti különbséget. A start eseményei alaposan megkavarták a sorrendet, az élen autózó duót Sergio Perez után Pierre Gasly, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Antonio Giovinazzi, Sebastian Vettel, George Russell, és a hétvége alatt harmadik szabálytalankodását elkövető (ezúttal csekket kapó) Kimi Raikkönen követte.



Miközben Verstappen egyre inkább eltűnt a messzeségbe, Hamilton és a Mercedes a stratégián törte a fejét, amit némileg átírt Bottas korai kiszállása a csatából, a mezőny hátsó fertályában pedig kergették és előzgették egymást a versenytársak. A címvédő aztán hamarosan elkezdhette a tükreit figyelni, a helyi hős Perez ugyanis vele ellentétben a gumik megfelelő működését jelentette és elkezdett közelebb lopakodni. Csapattársa a vezető helyen szintén jól érezte magát, egymás után szórva a leggyorsabb köröket.

A 71 körös versenytáv nagyjából harmadánál megmerevedtek a frontvonalak, a magaslati, közép-amerikai körülmények között mindenki a megfelelő gumikezelésre törekedett, a többség az egykiállásos taktikát célozva meg. A legszorosabb párharcnak a Ricciardo-Bottas párosé bizonyult a 11-12. helyen, a rajt után a két versenyző ismét egymásra talált, és csak akkor ért véget, mikor az ausztrál végre kiállt a bokszba a Mercedes-pilóta elől (hogy aztán körökkel később újrakezdődjön...).

Hamilton a 30. körig húzta a közepes keverékkel, és Perez fenyegetése elől a bokszba menekült egy szett kemény abroncsért. Három körrel később Verstappen is követte a példáját, a mexikói közönség pedig elképesztő ovációval fogadta, hogy kedvencük ideiglenesen megörökölte a vezető helyet. Kevesebb, mint tíz körig diktálhatta csupán ő a tempót, amíg a bokszba nem hajtott a saját kemény keverékeiért. A Red Bull ismét remekül dolgozott mindkét autóján a kiállások alatt, nem így a Mercedes, ami Bottas egyébként is katasztrofálisan alakuló versenyét megfejelte még egy elrontott kerékcserével is.

Verstappen visszaállt az élre, Perez pedig ugyan csak Hamilton mögé tért vissza harmadikként, de nyolc körrel frissebb gumikon hamarosan újabb felzárkózásba kezdett, és az addig leggyorsabb köröket produkáló hétszeres világbajnoktól átvette ezt a hálás feladatot. A mexikói haladását csapattársa is figyelemmel követte, időről időre érdeklődve róla a csapatrádión. Az Ezüst Nyilaknál nem égtek ennyire a vonalak, Hamilton idegesen kérdezte csapatát, megvannak-e még. Később aztán ami miatt csak lehetett, aggódni kezdett, miközben Perez váratlanul hamar DRS-távolságon belülre került. A hajrá legnagyobb kérdése az ő csatájuk kimenetele volt, a címvédő végül valahogy csak megúszta az előzést.

Verstappen eközben senkitől sem zavartatva, tizenöt másodperces differenciával behúzott egy újabb győzelmet és újabb lépést tett afelé, hogy a végén őt koronázzák a Formula-1 új királyává. Pierre Gasly szépen tartotta a rajtnál megszerzett negyedik helyet, Sainz és Leclerc semmit sem tudott kezdeni vele. A három nagyöreg, Vettel, Raikkönen és Alonso is jó napot zárt mögöttük, míg a motorbüntetéssel induló Norris elcsípte az utolsó pontot. Bottas vigaszdíja pedig egy leggyorsabb kör lett, pályarekorddal.

A Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök Idő/különbség
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 71 1:38:39.086
2 Lewis Hamilton MERCEDES 71 +16.555s
3 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 71 +17.752s
4 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 71 +63.845s
5 Charles Leclerc FERRARI 71 +81.037s
6 Carlos Sainz FERRARI 70 +1 lap
7 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 70 +1 lap
8 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 70 +1 lap
9 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 70 +1 lap
10 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 70 +1 lap
11 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 70 +1 lap
12 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 70 +1 lap
13 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 70 +1 lap
14 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 69 +2 laps
15 Valtteri Bottas MERCEDES 69 +2 laps
16 George Russell WILLIAMS MERCEDES 69 +2 laps
17 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 69 +2 laps
18 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 68 +3 laps
  Mick Schumacher HAAS FERRARI 0 DNF
  Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 0 DNF
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: