DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 21. hétfő

NASCAR: Kyle Busch történelmi győzelmet aratott

Több szempontból is egyedi lett a Cup Series legutóbbi hétvégéje. A szombati havazás miatt törölni kellett a királykategória edzéseit és kvalifikációját, ráadásul a fontanai pálya biztosan utoljára szerepelt a versenynaptárban. Mivel a kétmérföldes Auto Club Speedway radikális átalakítások elé néz, emiatt egy időre kikerül a képből.

Az eléggé megkavarodott rajtrácson már az első körökben jelentős változások történtek, az első sorból induló Christopher Bell és a Daytona 500 győztese, Ricky Stenhouse Jr. elég hamar elkezdtek visszaesni, Kyle Larson számára pedig már a 12. körben tönkrement a futam egy motorhiba miatt. Az első szakaszban Alex Bowman, Joey Logano és Ross Chastain tűnt a leggyorsabbnak, végül utóbbi volt az, aki magabiztos teljesítménnyel az első és a második szakaszt is behúzta, így jó esélyekkel várhatta az utolsó etapot. A legnagyobb dráma azonban még ezt megelőzően a 86. kör végén történt. Az egyik sárga zászlós periódus után már éppen újraindulhatott volna a körözés, amikor méterekkel a zöld jelzés előtt tíz autó akadt össze, miután Logano kifejezetten lassan reagált. Ez végül Aric Almirola, Tyler Reddick, Christopher Bell és Ryan Preece számára is a verseny végét jelentette.

Az utolsó szakaszban Chastain mellett a Trackhouse Racing másik versenyzője, Daniel Suarez, valamint Kyle Busch, Kevin Harvick, a mindössze 33. helyről rajtoló Chase Elliott és Logano is esélyesnek tűnt a győzelemre. Az utolsó bő 20 körre aztán Busch állt az élre, akit egy darabig úgy tűnt, Elliott talán elkaphat, végül erre már nem volt lehetősége, ezáltal történelmi siker született. Busch első győzelmét aratta új csapatával, a Richard Childress Racinggel, de ennél is nagyobb szó, hogy zsinórban ez a 19. idénye a pilótának, ahol legalább egy futamgyőzelmet elkönyvelhet, ami új rekord a széria történetében, akárcsak Busch 61. sikere. Testvérével Kurttel már összesen 95 győzelemnél tartanak, amivel a legsikeresebb testvérpár lettek Cup Seriesben. A dolgokat tovább tetézheti, hogy ez volt az utolsó kupagyőzelem az Auto Club Speedway jelenlegi aszfaltján, és korábban soha nem nyert még Lucas Oil által szponzorált autó a bajnokságban.

A következő futamot a Las Vegas Motor Speedwayen rendezik március 5-én.

Ki akarta kerülni a megforgó riválist, emiatt történt hatalmas baleset az ELMS-ben

Nagy baleset történt az Európai Le Mans Széria (ELMS) portimaói szezonzáróján. A négyórás futamból még csak fél óra telt el, mikor Memo Rojas LMP2-es autója megpördült a célegyenesben. A mexikói versenyző elkerülte az ütközést a fallal és a mögötte érkező első riválissal, az azután következő LMP3-as pilótája, Andreas Laskaratos azonban jobbra rántotta a kormányt, és belerohant a bokszutca bejáratát védő gumifalba. Az óriási erejű becsapódás megsemmisítette az autó jobb oldalát, a görög pilóta azonban sértetlenül szállt ki.

Az ELMS évadzáró versenyét a United Autosports 22-es számú egysége nyerte a 41-es WRT, azaz Robert Kubicáék előtt. A lengyel és társai, Louis Deletraz és Ye Yifei már egy fordulóval a vége előtt, Spában bebiztosították a 2021-es bajnoki címet.

 

Amikor összemosódnak a himnuszok – górcső alatt Leclerc és Sainz zenei tudása

Megérkezett a Ferrari következő kihívása. Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak ezúttal dalokat kellett felismerniük. Egy dal egy pont, de a rossz válaszért pontlevonás jár, és persze a gyorsaság is számít, amiben stílusosan csavarkulcsok voltak a segítségükre. Noha slágereket kaptak, erős kezdés után átváltott bizonytalan bohóckodásba az egész, különösen Leclerc-nél, aki előbb kijelentette: „Utálom ezt a játékot!”, majd túlbuzgó csapattársát jutalmazta egy „Annyira idegesítő vagy!” dicsérettel. A monacói olyannyira összekavarodott, hogy még az olasz himnuszra is a helytelen választ vágta rá…

Hibás válasz, plusz egy másodperc – ötvözte a kvízt és az autóversenyt a Red Bull

Újabb szórakoztató videót forgatott a Red Bull, ezúttal Austinban. Azt a kihívást találták ki Max Verstappennek és Sergio Pereznek, hogy egy sportautó vezetése közben kell különböző kérdésekre válaszolniuk a Hondával, az Acurával és az austini pályával kapcsolatban. Mindez természetesen időre megy, egy-egy rossz válaszért pedig egy másodpercnyi időbüntetés jár. Verstappen és Perez is láthatóan élvezte a játékot, a kvízmester, Alex Albon azonban már kevésbé, az arcára volt írva, utasként már mennyire nem szereti a gyors autókat…

Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Austinban Verstappen

Magabiztos, több, mint kéttizedes előnnyel húzta be az USA Nagydíj időmérő edzését a vb-éllovas Max Verstappen, aki mellől Lewis Hamilton rajtolhat majd, de a brit így sem lehet nyugodt, hiszen Sergio Perez is hatalmas tempót diktált szombaton, így ő is fenyegetést jelenthet számára. Lássuk Verstappen pole-pozíciót érő körét! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Brown beelőzte a tetoválással Abiteboult

Daniel Ricciardónak korábbi csapatfőnökével volt egy fogadása, miszerint ha dobogóra áll a Renault-val, akkor Cyril Abiteboul varrat magára egy tetkót, melyet az ausztrál választhat ki. Nos, ennek azóta se híre, se hamva - ahogyan a volt csapatfőnöknek sem -, viszont a McLaren Twitterére kikerült fotó tanúsága szerint Zak Brown bevállalt egy tetoválást. Az nem tiszta egyelőre, hogy ehhez is köze lehet-e Daniel Ricciardónak, az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével, azonban eléggé erős a gyanú, miután az éles szemű internetezők kiszúrták, hogy a monzai vonalvezetést varrták fel a McLaren vezérigazgatójának bal felkarjára. Egyébként a két fél között épp ezen a hétvégén teljesült Ricciardo nagy kívánsága, miszerint Dale Earnhardt legendás autójával körözhetett a COTA-n, miután futamgyőzelmével fogadást nyert Brownnal szemben.

 

Jelentjük: Charles Leclerc az új Tiger Woods!

Közkedvelt sport az F1-es pilóták között a golf, de ilyet biztosan nem láttak még… Charles Leclerc konkrétan varázsolt a pályán, amikor egy kis focival megfűszerezve ütötte el a labdát. Játékostársai, köztük Carlos Sainz is őrjöngve fogadták a nem mindennapi esetet.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Ha nem bírtál fennmaradni: itt az USA Nagydíj időmérőjének összefoglalója

Azoknak, akik nem bírták megvárni az este 11 órát, vagy azoknak, akik közben aludtak el, de azoknak a hősöknek is, akik velünk együtt izgulták végig az austini időmérőt. Merthogy volt miért izgulni! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Napközben misanói MotoGP, este austini F1 – itt a vasárnapi menü

Jön a Formula-1-es USA Nagydíj a W Series idényzárójával kiegészítve, valamint a motorosok Emilia-Romagna-i GP-je, de emellett lesz még desszertnek Extreme-E is a programban:

Vasárnap (október 24.)  
10:00 - 10:20 MotoGP, Warm up (arena4plus.network.hu)
11:00 Moto3, Futam (tv: Aréna4, élő)
12:20 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)
14:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)
16:00 - 18:00 Extreme-E, Döntő (tv: Spíler1 TV, 21:55, felv.)
18:05 W Series, 2. futam (tv: Sport2, hétfő 01:00, felv.)
21:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

f1-austin-2021-dppi

Ricciardo meghajtotta Dale Earnhardt legendás autóját

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó - tartja a mondás. Nos, Daniel Ricciardo és Zak Brown fogadását követően - miszerint ha Ricciardo versenyt nyer a McLarennel, akkor az ausztrál vezetheti a vezérigazgató nagyszerű autógyűjteményének egyik darabját - ma betartotta ígéretét utóbbi, és a Méhészborznak lehetősége nyílt meghajtani Dale Earnhardt hétszeres NASCAR-bajnok legendás Wrangler versenygépét Austinban. A galériát Instagram-oldalunkon tekinthetitek meg, alább pedig egy nézőtéren készült felvételt láthattok az eseményről.

Az első lépések fiatal versenyzők számára: gokartkategóriák a legkisebbeknek

Willisits Vilmos a legfiatalabb versenyzők pályáját egyengeti: két kategória, az elektromos e-Bambini és az Easy60 vezetője, amelyek kifejezetten kisgyerekeknek (előbbi öt, utóbbi hét éves kortól) teszik lehetővé a versenyzést.

Ricciardo egy egész interjút végigtolt amerikai akcentussal

Úgy tűnik, Daniel Ricciardo készült a Formula-1 amerikai visszatérésére: ausztrálként nem lehetett könnyű az alábbi videóban látható interjút abszolválnia…

Videón a Mercedes „trükkje”

Christian Horner a Sky Sports adásában világított rá, hogy az egyenesekben lejjebb ereszkedik a Mercedesek hátulja, így a felfüggesztésnél sejtenek egy rejtélyes „eszközt”. Paul di Resta elemzi az alábbi vidóen részletesen az Ezüst Nyilak megoldását, amely ellen eddig nem érkezett hivatalos panasz vagy óvás, de a Red Bull számára most talán fontosabb is a szezon közeledtével, hogy válaszolni tudjanak a Mercedes tempófölényére.

 

Amerikai tehetséget igazolt akadémiájába a Williams

Aligha véletlen, hogy az USA Nagydíj hétvégéjén jelentette be a Williams, hogy hosszú távú megállapodást kötöttek Logan Sargeanttel, aki így a grove-iak juniorprogramhához csatlakozik. A 20 éves amerikai pilóta a közlemény szerint a szimulátoros és fejlesztőmunkából fogja alapvetően kivenni a részét az alakulatnál.

Sargeant a brit F4-ben elért összetett dobogó után érkezett meg a Formula-3-ba, ahol tavaly a bajnokság harmadik helyén zárt, tőkehiány okán viszont nem tudott feljebblépni a ranglétrán, így az idei szezont is ebben a kategóriában teljesítette, s ezúttal egy győzelmet aratva a hetedik lett. Az amerikai versenyző, akinek Makaóról is van pódiuma 2019-ből, igen népes táborhoz csatlakozik a Williams fiataljait illetően, hiszen a csapatnál van különböző szerepkörben Jack Aitken, Roy Nissany és Jamie Chadwick is.

sargeant-williams-1

Milyen is a bukkanós amerikai pálya? Nézzük meg Ocon szemszögéből!

Az USA Nagydíjra az F1 visszahozta azt a különleges sisakkamerát, amit először még Belgiumban teszteltek Fernando Alonsóval. Most a spanyol csapattársa, Esteban Ocon próbálhatja ki, általa pedig a nézők is átélhetik, mit lát egy pilóta a pályából. A COTA már csak abból a szempontból is megfigyelésre méltó, hogy bukkanók nehezítik a versenyzők dolgát, és ez talán át is jön a felvételekből.

A videó a képre kattintva indul.

Rajongói előtt tiszteleg utolsó hazai sisakfestésével Rossi

Valentino Rossi a szezon végén visszavonul a MotoGP-től, így már csak három nagydíj van hátra a karrierjéből. Viszont a mostani Emilia-Romagna-i GP az utolsó hazai futama Misanóban, így ennek megfelelően a kilencszeres világbajnok szokás szerint speciális bukósisakkal készült: a „Doktor” ezúttal a sokmillió rajongója előtt tiszteleg, akik bő két évtizede rendre megtöltötték a lelátókat sárga zászlókkal.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hamilton és Verstappen már pénteken sem bírt magával – ez történt a szabadedzéseken

Magyar idő szerint elég késő esti program lett az USA Nagydíj első két szabadedzése a hét órás időeltolódásnak köszönhetően. Ha lemaradtatok volna róla, ezekkel az összefoglaló videókkal pótolhatjátok! Volt itt minden: piros zászló, megforgás, tetemes időkülönbség, Max Verstappen és Lewis Hamilton pedig még ízelítőt is adott abból, mi várható vasárnap.

A videók kattintás után indulnak.

A második edzés összefoglalója, benne a Hamilton-Verstappennel:

 

Ez pedig az első szabadedzés:

Este lesz az F1-es időmérő, mutatjuk a szombati programot

Magyar idő szerint meglehetősen későn derül ki, hogy kié lett az USA Nagydíj pole-ja - íme a szombati menetrend.

Szombat (október 23.) 

09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)

18:10 - 18:40 W Series, Időmérő 

20:00 - 21:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

23:00 - 24:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

00121035_002

fotó: dppi

A Red Bull pilótái speciális versennyel hangoltak a hétvégére

Verstappen "hibája" után Perez magabiztos előnnyel nyert!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Már csak papíron vannak üres helyek a MotoGP 2022-es rajtrácsán

Csütörtökön bejelentették, hogy Darryn Binder lesz jövőre Andrea Dovizioso csapattársa a Petronas SRT-ből átalakuló RNF Racingnél, amely kapcsán az is hivatalossá vált, hogy a Yamaha szatellit alakulata lesz, valamint a WithU lesz a névadó szponzora. Ezzel majdhogynem teljessé vált az Aprilia és a Gresini szétválásával (utóbbi Ducatikkal fog versenyezni) 22-ről 24 fősre duzzadó – és várhatóan öt újoncot is felvonultató – mezőny összetétele.

Hivatalosan egyedül az effektíve az Esponsorama Avintia helyét átvevő új istálló, a VR46 Ducati nem prezentálta még a 2022-es felállását, de Valentino Rossiék korábbi nyilatkozatai alapján biztosra vehető, hogy Luca Marini maradni fog, a társa pedig minden bizonnyal a Moto2-ben szereplő Marco Bezzecchi lesz. A VR46 kapcsán egyébként sokkal inkább az a kérdés, hogy az Aramco lesz-e a főtámogatójuk, mivel folyamatosan ellentmondásos információkat hallani a szaúdi vállalat és az istálló között megkötött vagy meg nem kötött megállapodásról…

A MotoGP 2022-es mezőnye jelen állás szerint:

Monster Energy Yamaha: Fabio Quartararo, Franco Morbidelli

Ducati Levono Team: Jack Miller, Francesco Bagnaia

Team Suzuki Ecstar: Joan Mir, Alex Rins

Red Bull KTM Factory Racing: Brad Binder, Miguel Oliveira

Repsol Honda: Marc Marquez, Pol Espargaro

Aprilia Racing: Aleix Espargaro, Maverick Vinales

Pramac Ducati: Johann Zarco, Jorge Martin

LCR Honda: Alex Marquez, Takaaki Nakagami

Tech3 KTM: Remy Gardner, Raul Fernandez

Gresini Ducati: Enea Bastianini, Fabio di Giannantonio

WithU RNF Racing Yamaha: Andrea Dovizioso, Darryn Binder

VR46 Ducati: Luca Marini, Marco Bezzecchi (?)

246687335_10160405120650769_3431501112877954670_n

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Ha USA Nagydíj, akkor különleges sisakfestések!

Több pilóta is külön az USA Nagydíjra készült speciális festésű sisakkal versenyez a hétvégén Austinban. Megszokhattuk már, hogy a nagyobb felhajtással járó helyszíneken egyedi sisakokban versenyeznek a pilóták, így megy ez Monacóban, a pilóták egy-egy hazai futamán, vagy éppen az Egyesült Államokban is. Többen csak a helyi hagyományokra, szokásokra figyelve választottak dizájnt, de például Fernando Alonso a La Palma-i vulkánkitörés miatt nehéz helyzetbe jutottakon szeretne segíteni azáltal, hogy felhívja az emberek figyelmét. Lapozzátok át galériánkat a képre kattintva, hogy könnyebben eligazodjatok a sisakokon ezen a hétvégén!