DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 22. kedd

NASCAR: Drámai fordulatokkal ért véget a rájátszás második köre

A Charlotte Motor Speedway roválján zárultak le a legjobb 12 küzdelmei a Cup Seriesben, ahol sokáig úgy tűnt, egy elég unalmas futamot fog teljesíteni a mezőny. A 109 körös viadalt Joey Logano kezdhette meg az élről, aki az első szakaszt is megnyerte, a másodikat pedig Ross Chastain vitte el. A folytatásban aztán Chase Elliott került a középpontba, aki egy nagyszerű taktikával hamar az élen találta magát majd egy jelentős előnyt épített ki a riválisokkal szemben. Meglepő módon a 105. körig egyszer sem került elő a sárga jelzés, ekkor azonban egy leszakadó reklámtábla miatt volt rá szükség. Az újraindítás után viszont szabályosan elszabadult a pokol, AJ Allmendinger és Kevin Harvick szinte azonnal elmentek Elliott mellett, akit a hátulról érkező Tyler Reddick lökött ki a pályáról, de rajta kívül többen is a bukótérben kötöttek ki.

Az egyik eset során megsérült egy kerékvető, a javítási munkálatok miatt pedig a pirosat zászló is elő került, ezáltal a hosszabbításban dőlt el a futamgyőzelem és egyúttal a továbbjutás kérdése. Alex Bowman kiesése ekkor már biztos volt, hiszen fejsérülése miatt nem indulhatott, rajta kívül viszont a címvédő Kyle Larson, a sokáig technikai gondokkal küzdő Daniel Suarez és Christopher Bell voltak még a veszélyzónában. Amikor megkapták a zöld zászlót további folytatódott az őrület, az 1-es kanyarban ismét többen összeütköztek, Bell pedig eközben átvette a vezetést, amit a végéig már nem is engedett ki a kezéből, így simán bejutott a legjobb nyolc közé. Nem volt azonban ilyen szerencséje Austin Cindricnek, akit alig 1 körrel a leintés előtt forgattak ki, ezzel elvéve esélyeit, de még dühösebb lehetett Larson, akinek az első két szakasz után a pontok alapján még biztosnak tűnt továbbjutása. A Hendrick Motorsports pilótája 10 körrel a vége előtt falazott, így egészen a 35. helyig csúszott vissza, ami kevésnek bizonyult. 

A folytatás október 15-én a Las Vegas Motor Speedwayen következik, ahol kezdetét veszi a bajnoki hajrá harmadik köre.

Sosem múló dominancia: eddigi legerősebb félszezonját futotta a Mercedes

2014 óta uralja az F1 világát az egyéniben és konstruktőrként is verhetetlen Mercedes és bár sokan szeretnék, hogy lezáruljon ez a korszak, a csapat továbbra sem lassít: konkrétan a szezonok azonos szakaszait vizsgálva 2014 óta ez volt a legerősebb féléve az istállónak. Legalábbis ami a megszerzett pontokat illeti, azok ugyanis úgy alakultak, hogy:

2014: 393
2015: 383
2016: 378
2017: 357
2018: 345
2019: 438

mercedes2019

fotó: dppi

Az F1 pszichológusa: exkluzív interjú Toto Wolff-fal

Amikor 2013 elején az autósportban mozgolódó befektetőből a Mercedes csapatfőnökévé lépett elő, kevesen mertek volna fogadni arra, hogy Toto Wolff világraszóló sikerek kovács lesz az F1-ben. Pedig az lett, ráadásul mindezt teljesen egyedi menedzsmentfilozófiával érte el: az AFM a Magyar Nagydíjon exkluzív interjú keretein belül faggatta az osztrákot, akinél nagyobb figyelmet egyetlen más szakvezető sem fordít a dolgok emberi oldalára...

Az interjú az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában olvasható!

afm2

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándék

Magnussen a nyári szünetre időzítette esküvőjét

Megnősült Kevin Magnussen: az F1-es szünetet kihasználva elvette menyasszonyát, Louise Gjorupot. A 26 éves dán azok közé a versenyzők közé tartozik, akik óvják magánéletüket, de egy fotót ő is megosztott a nagy napról, amelyre múlt hétvégén került sor.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Egy Lexus áráért kelt el a 2004-es Toyota

Elárverezték a Toyota egyik egykori Formula-1-es autóját, a TF104-et, a gyártó 2004-es modelljét – számolt be a Smarter Média. A forrás szerint ez az egyetlen F1-es Toyota, amelyet árverésre bocsátottak. Az aukciót a Bonhams ház bonyolította le, a vevő pedig 69 ezer fontot, azaz 24 millió forintot fizetett érte, ami egy új hétszemélyes Lexus RX L ára.

A sportágban mozgó összegek ismeretében nem tűnik nagy tételnek, de vegyük hozzá, hogy V10-es hajtáslánc nem járt a versenygéphez, a szóban forgó 08B karosszéria pedig – a 11 TF104 egyike, melyet a gyár megépített a 2004-es szezonra – sosem versenyzett, tesztelésre és bemutatókra használták, ami csökkenti eszmei értéket.

Norris szerint Sainz kétszer mozdult meg féktávon, a spanyol szerint övé volt a kanyar...

"Verseny az utolsó szabad napozóágyért" - írta az alábbi GIF-hez a McLaren. Az istálló két pilótája, Lando Norris és Carlos Sainz látható rajta - Norris "előzi" a spanyolt. A jó barátságot ápoló versenyzők poénkodtak is ezzel a Twitteren: Norris szerint Sainz "kétszer mozdult meg féktávon", Sainz szerint "én voltam belül, enyém volt a kanyar", végül pedig azzal a közkedvelt F1-es mondattal zárták le az ügyet, hogy "let them race", vagyis "hagyjuk őket versenyezni"....

 

Raikkönen fia már próbálgatja a gokartot

Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható, több képet és egy videót is tartalmazó posztot osztott meg Instagramon - kisfia, Robin Raikkönen tesztel egy gokartot...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ACEMAN BEGINS.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Privát tesztlehetőséget kap egy amerikai az F1-ben

A Formula-2 egyik versenyzője, Juan Manuel Correa életében először kóstolhat bele az F1 ízébe. A 20 éves versenyző az Alfa Romeótól kapja ezt a lehetőséget, attól a csapattól, amelynél év eleje óta fejlesztőpilótaként dolgozik. Az ecuadori születésű amerikai állampolgár a Paul Ricardon a Sauber utolsó V8-as motorral szerelt típusával, a C32-essel közel egy egész versenytávot fog teljesíteni. Eközben megtapasztalja az autó kezelésén túl azt is, hogy milyen menet közben együtt dolgozni a csapattal.

correa-alfa-20191

Correa annak a nevelőprogramnak a tagja, amely sorai között jegyzi az egykori F1-es Marcus Ericssont és az F2 női pilótáját, Tatiana Calderónt is.

Felolvadás: Egy asztalnál Kimi Raikkönennel

A Magyar Nagydíj hétvégéjén összeültünk egy könnyed beszélgetésre a 2007-es világbajnokkal, amely során kifejezetten közlékeny kedvében találtuk a finnt, akivel így nem szokványos témákat is boncolgattunk. Hogy mik voltak ezek és hogy hogyan reagált a Jégember, az az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából kiderül!

afm1

A NASCAR-ban tudják, milyen az igazi stadionhangulat

Hétvégén egy igazi kuriózum vár az amerikai széria kedvelőire, a mezőny most a Bristol Motor Speedwayre látogat el, ahol a kolosszeumra hajazó pályán éjszakai futamot fognak rendezni. Hangulatfokozónak nézzük, mi történt a tavalyi versenyen.

Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis

Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

68618859_10159215975283973_2208961045370765312_o

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója

Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.

A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

tommyxlewis

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát

Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lil Chili ft. Chiquiliquatre in da house!

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.