DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Ki nyerte és ki vesztette a legtöbb pozíciót idén?

Az alábbi videóban a rajtpozíció és a futam végén elfoglalt pozíció különbségét mutatják be az egyes pilótáknál - ki javított és ki rontott a legtöbbet vasárnaponként?

Ezt már vártuk: a Török Nagydíj legjobb onboard felvételei egy videóban

Közel negyedórás összefoglaló készült a legutóbbi F1-es futam fedélzeti kamerás felvételeiből. Dőlj hátra és élvezd!

Semmi váratlan: egy futam törölve, a Kanári-szigeteken lesz az ERC szezonzárója

A Rali Európa-bajnokság bejelentette, hogy az utólag a naptárba illesztett belgiumi Spa Ralit törölték, a Kanári-szigetek lesz a szezonzáró – ebben persze nincs meglepetés, Belgiumban mindent töröltek, köztük az Ypres Ralit is, ami WRC-futam lett volna. A jövő héten megrendezésre kerülő spanyol verseny így az Eb-címről dönt majd – Alekszej Lukjanuk közel harminc ponttal vezet Oliver Solberg előtt, így gyakorlatilag már az is elég neki az aranyéremhez, ha célba ér.

lukjanuk-erc-840x560

fotó: FIA ERC

Kubicát újabb két alkalommal veti be az Alfa Romeo

A hátralévő három futamból kétszer is lehetőséget kap az első szabadedzésen Robert Kubica. A lengyel pilóta az Alfa Romeo tájékoztatása szerint Abu Dhabiban, illetve az egyik bahreini gyakorláson is beleülhet az autóba - maga Kubica annyit mondott róla, hogy továbbra is csak annyi lesz a szerepe, hogy segítsen a csapatnak a hétvége előtt a visszajelzéseivel, valamint a fejlesztési irányról is véleményt mondjon, hiszen utoljára hónapokkal ezelőtt vezethette az autót.

kubesz_1

fotó: dppi

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni Perezékről

Fennállása legjobb eredménye, egy kettős győzelem felé menetelt a Racing Point istállója a Török Nagydíjon, mielőtt beütött volna a krach. Bár Lance Stroll az élről egészen a kilencedik helyig csúszott, a második helyen befutott Sergio Perez megmentette a csapat becsületét. A rózsaszínek múlt hétvégi futamáról beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban.

 

Lesz idén Autósport évkönyv? Megrendezik a TOP50 gálát? Megmondja a főszerkesztő

A Formula Podcastból jól ismert Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője a Motorsporthíradó vendégeként beszélt az Autósport évkönyvről és Száguldás és Cirkuszról, a TOP50 ranglistáról, annak összeállításáról és a 2020-ban sajnos elmaradó díjátadó gáláról. Érdemes meghallgatni, mit mondott!

A törökök szerint kétmilliárd ember nézte a nagydíjat – tavaly az egész szezont nem látták ennyien

Érkezett hozzánk egy sajtóközlemény a török turisztikai hivataltól, amely a kilenc év után visszatérő Török Nagydíj sikereit ecsetelte. Megakadt a szemünk egy számadaton: a közlemény arról ír, kétmilliárd ember nézte a versenyt a tévében – hogy honnan jött össze a nézettség, azt már nem részletezi.

A mennyiség nem véletlenül bántja a szemet: megkerestük a 2019-es nézettségi adatokról szóló cikkünket, amelyben azt láthattuk, hogy 1922 millió fő volt a Formula-1 teljes közönsége az év során, ez ráadásul úgy jött össze, hogy a 21 nagydíj nézettségét összeadták. A legnézettebb versenyt, az Olasz Nagydíjat 112 millióan követték, az egyedi nézőszám a teljes szezon során 471 millió volt, ennyi különböző ember kapcsolt tavaly legalább egyszer a Formula-1-re.

Valószínűleg nem arról lehet szó, hogy a török szervezők ennyire nagyot akartak mondani, inkább arról, hogy az egyébként sem könnyen átlátható közönségmérési mutatókon rosszul igazodott ki valaki. A Török Nagydíjat már a verseny előtt azzal reklámozták, hogy a Formula-1 kétmilliárd emberhez jut el (ami téves adat, hiszen körülbelül félmilliárdhoz), ezzel egybecseng, hogy most azt állítják, a Földön élő minden negyedik ember leült a tévé elé, hogy lássa Lewis Hamilton történelmi hetedik világbajnoki címének megszerzését.

Fotó: Pirelli

2021-ben külön érkezik a Hungaroringre a WTCR és a Kamion-Eb

Ez derül ki abból, ha összehasonlítjuk az utóbbi által ma közzétett versenynaptár-tervezetet a Túraautó-világkupa múlt héten ismertetett menetrendjével. A kamionosok ugyanis június közepén, a WTCR-esek viszont egy hónappal korábban terveznek ellátogatni a mogyoródi pályára, ahol idén együtt vendégeskedtek egy hónapja.

A Kamion-Európa-bajnokság egyébként összesen hét fordulóból fog állni (ha a koronavírus-járvány is lehetővé teszi), a Hungaroringen kívül a megszokott helyszínek, azaz Misano, a Nürburgring, Most, Zolder, Le Mans és Jarama szerepel a kalendáriumban. Idén a pandémia miatt összesen két fordulót tudtak lebonyolítani (Csehországban és nálunk), emiatt pedig végül nem is osztották ki az Eb-címet, az összetett pontversenyt vezető Kiss Norbert legnagyobb bánatára.

A Kamion-Eb 2021-es versenynaptára:

Május 22-23.: Misano, Olaszország

Június 12-13.: Hungaroring, Magyarország

Július 17-18.: Nürburgring, Németország

Augusztus 28-29.: Most, Csehország

Szeptember 11-12.: Zolder, Belgium

Szeptember 25-26.: Le Mans, Franciaország

Október 2-3.: Jarama, Spanyolország

kiss-norbi-kamion-hung

Hamilton már 24 évvel ezelőtt is megmutatta, hogy nagy dolgokra lesz hivatott

A rekordbeállítást jelentő hetedik vb-címének megszerzése után a Formula-1 YouTube-csatornája előásott egy 1996-os gokartversenyt a Formula Junior Intercontinental sorozatból, amelyen az akkor 11 éves Lewis Hamilton a mezőny végéről indulva tudott győzni – íme, a teljes futam (átkattintás után nézhető!):

Az Alfa Romeo is lerántotta a leplet elektromos túraautójáról

A Cupra és a Hyundai után itt a harmadik márka, amely bemutatta a 2021-ben elinduló Pure ETCR-re szánt versenyautóját. Az Alfa Romeo Giulia ETCR-t a Romeo Ferraris fejlesztette, s a Túraautó-vk-n idén összetett bronzérmet szerző Jean-Karl Vernay fog vele szerepelni. Íme, néhány fotó róla:

alfa-romeo-etcr

alfa-romeo-etcr-2

alfa-romeo-etcr-3

Szabadedzésen és teszten is újból lehetőséget kap a magyar kötődésű izraeli pilóta

A Williams bejelentette felállását a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjére: a grove-i csapat autóját a tartalékversenyző Jack Aitken és a tesztpilóta Roy Nissany fogja vezetni. Egyikük sem először ül majd Formula-1-es autóban: előbbi a Stájer GP-n, míg utóbbi a Spanyol és az Olasz Nagydíjak első edzésein kapott már lehetőséget. Nissany ráadásul ilyen tekintetben is újrázhat, hiszen a magyar kötődésű (az MNASZ-elnök Oláh Gyárfás által menedzselt) versenyző a Bahreini GP első tréningjén is újfent vezetheti az FW43-ast.

nissany-williams

Talmácsi egykori csapattársa ugrik be a koronavírusos MotoGP-s helyére

Kalandos heteken van túl Iker Lecuona: az Európai Nagydíjat azért kellett kihagynia, mert testvére pozitív koronavírustesztje miatt karanténba kellett vonulnia. Amikor az lejárt, elutazott Valenciába, ahol azonban már ő maga is pozitív eredményt kapott a PCR-tesztnél, így a második futamon sem állhatott rajthoz.

Ekkor még nem helyettesítette őt a Tech3 KTM, most azonban bejelentették, hogy a hétvégi portimaói szezonzárón Mika Kallio ülhet fel Lecuona motorjára. A finn versenyző a KTM egyik tesztmotorosa Dani Pedrosa mellett, a magyar szurkolók számára pedig onnan lehet elsősorban ismerős, hogy 2005-ben ő volt Talmácsi Gábor csapattársa a 125-ösök között, szintén az osztrák gyártó színeiben. Kallio abban az évben vb-ezüstérmes lett, ahogy 2006-ban is, ezt az eredményét később a Moto2-ben is megismételte, de előtte még a MotoGP-ben is lehúzott néhány szezont. Az utóbbi néhány évben a KTM szabadkártyásaként vagy beugrójaként tűnt fel a rajtrácson, legutóbb a 2019-es valenciai évadzárón.

kallio-motogp

Grosjeannál nehéz eldönteni, hogy a megforgás volt-e előbb vagy a káromkodás – így szólt a rádió Isztambulban

Megérkezett a szokásos összeállítás a csapatrádiós üzenetekből, benne többek között a jégralizó Kvjattal, a pole miatt kurjongató Stroll-lal, a vb-címet ünneplő Hamiltonnal, a magát ostorozó Leclerc-rel és a menetrendszerű panaszkodást bemutató Grosjeannal (a videó átkattintás után nézhető!):

Magyar csapattal nyerte a WRC-sztár Mikkelsen a Rally Hungaryt, mi pedig kifaggattuk a csapatfőnököt

Már önmagában szenzációs, hogy az Európa-bajnokság versenye Nyíregyházán olyan nevet vonzott, mint a WRC-ben három győzelmet és három év végi harmadik helyet gyűjtő (vb-n összesen 25-ször dobogóra álló) Andreas Mikkelsen: a norvég klasszis győzelme még különlegesebb annak fényében, hogy egy magyar istálló, a Topp-Cars R5-ös Skoda Fabiájával versenyzett. A csapat vezetőjét, Topp Zoltánt a győzelem másnapján sikerült becsábítani stúdiónkba, ahol frissen beszélt a formáció eddigi legnagyobb mérföldkövéről:

Az AFM Motorsporthíradó beszámolója a futamról:

Alesi fia cáfolta, hogy kikerült volna a Ferrari akadémiájáról

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy mennyire nehéz helyzetben van az egyszeres Formula-1-es futamgyőztes Jean Alesi fia, Giuliano: idén két csapatnál is szerepelt a Formula-2-ben, ám míg a GP3-ban versenyt is nyert, az F1 közvetlen előszobájának számító szériában egyelőre várat magára az áttörés. A fiatal pilótának pénzügyi gondjai is voltak, Jeannak a Ferraritól kapott F40-esét is el kellett adnia.

A hírek szerint ráadásul a Ferrari is kirakta a versenyzői akadémiájáról Giulianót – erről apja nyilatkozott állítólag a svájci Blicknek –, ez utóbbi értesülést Instagram-sztoriban cáfolta az ifjú versenyző: „Először is, köszönöm mindenkinek, aki kedves és biztató üzenetekkel támogatott. Keringett néhány pletyka mostanában, ezért szeretnék mindenkit biztosítani róla, hogy továbbra is a Ferrari Akadémiájának tagja vagyok” – írta a francia, aki néhány a TOP50 Gálánkra is ellátogatott.

giuliano-alesi-dppi

A yamahás bemutatkozástól a hondás győzelmekig: Crutchlow legjobb pillanatai

Néhány napja hivatalosan is megerősítették, hogy Cal Crutchlow 2021-től kezdődően a Yamaha tesztversenyzője lesz, ami azt jelenti, hogy a szezon végén – Andrea Doviziosóhoz hasonlóan – távozik a MotoGP mezőnyből. Ezzel tízéves karrier ér véget a brit számára, aki Supersport-világbajnokként érkezett meg 2011-ben a királykategóriába, ahol először a Tech3 Yamahát erősítette dobogós helyezésekkel. Egy évet a Ducatinál is lehúzott, legkomolyabb sikereit viszont az LCR Hondával érte el: a 2016-os Cseh GP-n több évtized után ünnepelhetett futamgyőztest a szigetország neki köszönhetően. Összesen három nagydíjsikert felvonultató pályafutásából a MotoGP YouTube-csatornája is készített egy összeállítást (a videó átkattintás után indul!):

Miután lehiggadt verseny végi hibáját követően, Leclerc beállt segíteni pakolni

Charles Leclerc a Török Nagydíj legvégén veszítette el a dobogós helyezését csapattásával, Sebastian Vettellel szemben, ami után igencsak dühösen reagált még az autóban ülve. Estére azonban szemlátomást lehiggadt, ugyanis még a csapatának is besegített a pakolásban:

A Pirelli F1-es főnöke is elkapta a koronavírust

Hétfő délután a Formula-1, az FIA és a Pirelli közös közleményben jelentette be, hogy a gumigyártó cég F1-es főnöke, Mario Isola pozitív koronavírustesztet produkált a Török Nagydíj vasárnapján. Isola az előírásoknak megfelelően természetesen karanténba vonul. A közlemény hozzáteszi, hogy a szakember összes kontaktját leellenőrizték, de mindenkinek negatív lett a teszteredménye.

isola-dppi-f1

Kiderült, hogy miért lassult le ennyire Stroll

A Racing Point elárulta, hogy miért esett vissza drasztikusan a Török Nagydíj során a pole-pozícióból rajtoló Lance Stroll tempója: a csapat szerint az első szárny tört el olyan módon, hogy egyrészt jelentős leszorítóerőt vesztett a kanadai pilóta, másrészt a gumik is rendkívül gyorsan kezdtek el szemcsésedni. A csapat azonban nem látta a hibát a futam közben és a bokszkiállásnál sem - adatokat láttak ugyan, de nem értették, hogy mi történik...

stroll_1

fotó: dppi