DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Bottas Finnországban ragadt, a repülőtérről kapcsolódik be a sajtótájékoztatóba

Ez a hétvége sem indul egyszerűen Valtteri Bottas számára: ugyan Monaco óta a Mercedes már leszedte a beragadt kerekét az autóról, de a Bakuba eljutása nehézségekbe ütközött. A pilóta repülőgépe hatórás késésben van és bár már csütörtök dél körül járunk, még mindig nem tudott felszállni, így Bottas egyelőre Finnországban ragadt - ma sajtótájékoztatón kell részt vennie kötelező jelleggel (amelyek a Formula.hu is ott van), ezt onnan, a reptérről bonyolítja le. Amúgy túl egyszerű lenne...

bottas_3

Ezek voltak az Extreme-E hétvégi futamának legjobb pillanatai - videó

A DirtFish összeállítása:

A Sauber és az Alfa Romeo a közös folytatásról tárgyal - a csapat szeretné, ha együtt maradnának

Az olasz Motorsportnak nyilatkozott az Alfa Romeóval való együttműködésről, illetve annak folytatásáról Fred Vasseur, az eredetileg Sauber, de az utóbbi években Alfa Romeo névre hallgató istálló vezetője. A felek 2018 óta "alkotnak egy párt", az idei évre szóló megállapodásukat tavaly októberben jelentették be és Vasseur saját bevallása szerint reméli, hogy folytatódhat az együttműködés. Az ügyletet segítheti a Stellantis cég támogatása, amely a Fiat Chrysler (tehát az Alfa-tulajdonos) és a PSA összeolvadásából jött létre - Vasseur szerint a Stellantisnak még kicsist rendeznie kell a sorokat az átszerveződés után, de a tárgyalásaik pozitív irányba mentek, így szerinte folytathatják együtt.

Az utóbbi hónapokban több helyről is azt lehetett hallani/olvasni, hogy a Sauber a Renault felé kacsintgat és véget érhet az Alfa-együttműködés, ezek alapján viszont a csapat továbbra is azon dolgozik, hogy az olasz márka égisze alatt versenyezhessen.

7_3

fotó: dppi

Könnyek a Nürburgringen: Badoer elfeledett hőstette

A legdrámaiabb F1-es jeleneteket sorra vevő adásunkban természetesen megemlékeztünk az elsősorban szégyenteljes ferraris beugrásáról ismert Luca Badoer 1999-es nürburgringi produkciójáról, amikor 13 kör választotta el őt a Minardi történetének legnagyobb sikerétől.

 

Ez a különbség egy jó és nagyon jó kör között Bakuban

Az apró vezetéstechnikai finomságok szerelmeseinek itt az F1 hivatalos YouTube-csatornájának soron következő elemzése az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt: Max Verstappen Q2-es és 0,378 másodperccel gyorsabb Q3-as körének összehasonlítása, melyek közül utóbbi a negyedik rajtkockára volt elegendő.

Kettős F2-F3-as szereplésre vállalkozott, egy verseny után visszalépett, most mégis visszatér a másodosztályba

Kalandosan alakul eddig Matteo Nannini – az egykori Formula-1-es nagydíjgyőztes, Alessandro Nannini unokaöccse – 2021-es szezonja. A csupán 17 éves olasz, kihasználva, hogy ettől a szezontól kezdve a Formula-2 és Formula-3 versenynaptára nem fedi egymást, egyedüliként mindkét bajnokságba benevezett.

A sűrű év nem is indult rosszul: a HWA színeiben egy pontot szerzett az F2-es nyitányon Bahreinben, majd dobogóra állt az F3 első hétvégéjén Barcelonában. Röviddel ezt követően azonban visszalépett a Formula-2-es indulástól, arra hivatkozva, hogy kizárólag a harmadosztályban való jó teljesítésre akar fókuszálni – később kiderült, többet nyomott a latban, hogy egyik szponzora kiszállt mögüle. a HWA Jack Aitkent szerződtette a monacói és bakui F2-es hétvégére.

Azerbajdzsánban azonban Nannini ismét ott lesz egy fordulat következtében: a Campos Racing költségvetési okok miatt két forduló után szakított a pont nélkül tabella utolsó helyén álló Gianluca Petecoffal, helyére pedig az olaszt választották, akinek a jelek szerint gyorsan rendeződött anyagi helyzete. A Motorsport.com úgy tudja, Nannini a szezon hátralevő részét is teljesíti a Camposszal – arról nincs hír, ez befolyásolja-e F3-as szezonját a HWA-val.

Máris motoros ruhába bújtatta újszülött kislányát Vinales

Alig egy hete született meg Maverick Vinales kislánya, Nina, akinek a neve fel is került a spanyol Yamahájára a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjon. A többszörös nagydíjgyőztes a mugellói és barcelonai versenyek között hazaugrott a kisbabához, akit máris belebújtatott a motoros ruhájába:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maverick Viñales (@maverick12official) által megosztott bejegyzés

Sajtó: Sennáról készít sorozatot a Netflix

Sajtóértesülések szerint a háromszoros világbajnok Aytron Sennáról készít minisorozatot a Drive to Survive-ról is ismert Netflix. Az amerikai tartalomszolgáltató a brazil pilóta életét dolgozza fel dráma műfajban, némi fikcióval színesítve. A Netflixjunkie.com azt írja, az egyelőre név nélkül futó projekt 2022-ben válik elérhetővé.

ayrton-senna-1985 (1)

Fotó: DPPI

Jófiú vagy „kíméletlen gyilkos”? – így tör utat magának a vb-cím felé George Russell

A sportág egyik legígéretesebb fiataljának tartják a Mercedeshez kötődő Williams-pilótát, de vajon mi rejlik a kedvesnek tűnő álarc mögött? Az Autósport és Formula Magazin minap megjelent legfrissebb számában többek között is ezzel foglalkoztunk.

afm-russell

PCR-teszt az edzés előtt, golfozás a legendás apával – Sainz egy napja Madridban

Carlos Sainz már-már youtuberi magasságokba emelkedett legújabb videójában, amelyben egy napját kísérhetjük végig: a Ferrari spanyolja számára nem maradhatott ki az edzés, de aztán meglátogatta egy barátja cukrászdáját, végül pedig apjával, idősebb Carlos Sainzcal golfozott egyet.

Legendák egymás közt: Mika Hakkinen és „The Michael”

Az elmúlt negyedszázad legmeghatóbb F1-es jeleneteinek sorában megemlítettük a kétszeres világbajnok monzai zokogását, melynek kapcsán felidéztük nagy párharcukat is Schumacherrel, akit a finn klasszis egyszerűen csak „The Michael” néven emleget.

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Tsunodának még a sajtónap is megterhelő volt, de lassan kezd hozzászokni az F1-hez

A parádés bahreini debütálás óta esik-kel Yuki Tsunoda, a japán újoncot rendszeresen ostorozza is dr. Helmut Marko a Red Bull részéről, de nem úgy tűnik, hogy Tsunodát ez különösebben zavarná. Az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt beszélt egy-két dologról, ami a problémáit okozta az utóbbi időben.

"Technikailag még mindig nehéz a dolog, a beállításokkal szenvedek, de ez talán még normális és sokat tanulok az autóról. A hozzáállásom rendben van, szerintem jó formában is vagyok. Egyre jobban hozzászokok a hétvégékhez is, már kevesebb meglepetés ér, jobban irányítom a dolgaimat, mert eleinte még sokszor meglepődtem, például a csütörtöki médiaaktivitáson. Az elég sok erőmet felemésztette, de most már hozzászoktam..." - áll az AlphaTauri közleményében.

tsu_1

fotó: dppi

Generációk csatája az Indy 500-on

Bár legújabb podcastünk témája egy F1-es toplista volt, természetesen nem mehettünk el szó nélkül a világ egyik legfontosabb autóversenyének 2021-es kiadása mellett, ahol az újhullám felett végül a negyvenesek diadalmaskodtak. Legutóbbi podcast-adásunk ide vonatkozó része (1:23:51-nél) alább meghallgatható.

 

Kínai gokartos tehetséget igazolt a Mercedes F1-es pilótaakadémiája

13 éves versenyzővel bővült a Mercedes Fiatal Pilóták Programja. Yuanpu Cui 2008-ban született Kínában, először 6 évesen vezetett gokartot, amivel előbb helyi, később nemzetközi versenyeket is sikerrel teljesített. Rajthoz állt számos gokartbajnokságban, többek között Floridában, Európában és a Közel-Keleten is. A Mercedes tavaly figyelt fel rá. Az alábbi bemutatkozóvideójában Yuanpu háláját fejezte ki a Mercedesnek, és elmondta, hogy a lehető legjobb eredményekre törekszik. Egy napon természetesen szeretne F1-es pilótává válni, de tudja, ez nem könnyű feladat.

Raikkönen kesztyűje és kormánya, Ricciardo előzése: öt emlékezetes pillanat Bakuból - videó

A Formula-1 bakui ráhangolódó videója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Hangolódjunk a bakui hétvégére Bottas 2019-es pályacsúcsával!

2016 óta látogat el a mezőny az azeri utcai pályára, az eddigi legjobb köridő pedig Valtteri Bottas nevéhez fűződik, aki az utolsó, 2019-es ottani nagydíj kvalifikációján futott 1:40,495-öt, amellyel természetesen a pole-t is megszerezte – íme, a szóban forgó kör fedélzeti kamerából (a videó átkattintás után indul!):

Hamilton kiállt a mentális problémák és a sajtótájékoztatók kihagyása miatt visszalépő teniszezőnő mellett

Vasárnap rajtolt el a teniszezők egyik Grand Slam-versenye, a Roland Garros, ahol eddig az egyik legfontosabb történés a női világranglistán második helyen álló Naomi Osaka visszalépése. A négy GS-címmel büszkélkedő japán sportoló már a verseny kezdete előtt bejelentette, hogy kihagyja a mérkőzések utáni sajtótájékoztatókat, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a mentális nehézségekkel küzdőkre (amelyben elmondása szerint szerepet játszanak az újságírók által a vesztes meccsek után feltett kérdések is). Sokan egyetértettek vele, de több teniszezőtársa is úgy vélte, hogy az is a munkájuk része, hogy a média rendelkezésére álljanak a tornák során.

osaka-garros-dppi-1

Osaka aztán az első körös győzelme után valóban nem jelent meg a sajtótájékoztatón, amelyért pénzbüntetést kapott, majd a négy Grand Slam-torna közös közleményben jelezte, hogy ha a továbbiakban is folytatja ezt a gyakorlatot, kizárhatják a versenyről és akár jövőbeni tornákról is. A japán ezek után jelentette be hétfőn, hogy visszalép a Garrostól: mint írta, nem akarta, hogy idáig jussanak a dolgok, de ő maga is többször szenvedett depressziótól a US Open 2018-as megnyerése óta.

Minderre reagált aztán a hétszeres Formula-1-es világbajnok Lewis Hamilton (aki tavaly egy pólóra írt üzenettel is hasonló véleményre helyezkedett, mint a teniszsztár), aki Instagram-sztoriban közzétett posztban állt ki Osaka mellett: „Mind emberek vagyunk. A mentális egészség nem vicc, nagyon is valós és komoly probléma. Nagy bátorságot igényel ezt megtenni. Biztosítsuk mindannyian arról Naomit, hogy nincs egyedül. A mai nap egy jó alkalom arra, hogy megkérdezzétek a barátaitokat és szeretteiteket, hogy hogyan vannak, és tudassátok velük, hogy nincsenek egyedül. Egy egyszerű üzenet is sokat jelenthet.”

hamilton-osaka-instagram-1

Nyitókép: DPPI

Nyolc év szünet után megjött a McLaren-nagyfőnök kedve a GT-versenyzéshez

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown nem csupán sikeres üzletember, hanem tipikusan az úrvezető kategóriába eső autóversenyzői pályafutás is áll mögötte: utoljára 2013-ban szerepelt a brit GT-bajnokságban Alvaro Parente társaként egy McLarennel, azóta csak historic futamokon indult, elősorban vállalkozásaira koncentrált.

Nyolc év elteltével azonban újra GT-autóval fog versenyezni: a GT4 European Series zandvoorti versenyén áll rajthoz saját csapata, a United Autosports színeiben, társtulajdonosával, Richard Deannel. A 49 éves Brown néhányszor már tesztelte a csapat autóját – természetesen egy McLarent, egy 570S GT4-et –, ekkor jött meg a kedve a versenyzéshez is. A hétvége időpontja június 18-20., azaz a Francia Nagydíjat is kihagyja a visszatérés kedvéért.

A páros a csapat extra, harmadik autójával indul a holland versenyen, a szokásos két egység, Bailey Voisin és Charlie Fagg, valamint Gus Bowers és Dean Mcdonald mellett. A népes, 37 állandó indulót számláló GT4-es bajnokságban két fordulót teljesítettek Monzában és Paul Ricardon két-két futammal, melyek alapján a Voisin–Fagg duó második a pontversenyben, a United Autosports pedig vezeti a csapatértékelést a Silver kategóriában.

A Holland Nagydíjat már teltház előtt tartanák meg

A szeptember 5-én esedékes zandvoorti Formula-1-es nagydíjat napi 105 ezer néző előtt rendeznék meg, azaz a pálya teljes kapacitását kihasználva. Hollandiában is lecsengett a vírus harmadik hulláma, a halálesetek száma pár napja 10 alatt van, az átoltottság 15 %-os. Hétvégén feloldják a lezárásokat, a közösségi távolságtartást és a maszkhasználatot pedig várhatóan szeptembertől szüntetik meg.

Erre alapoznak a zandvoorti szervezők is: a nagydíj sportigazgatója, a korábbi F1-es versenyző, Jan Lammers elmondta, a törölt 2020-as versenyre vásárolt jegyek – amelyeket mind elkapkodtak a nagydíj lefújása előtt – érvényesek maradnak, a teltház megvalósításához viszont arra van szükség, hogy a várható szeptemberi enyhítések megtörténjenek. Hozzátette, a jelenlegi Formula-1-es helyzet álomszerű az 1985 óta első Holland Nagydíj számára: egy holland versenyző futamokat nyer és vezeti a világbajnokságot.

Bagnaia és Marquez bukásától Quartararo győzelméig: a mugellói MotoGP-futam legfontosabb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP legutóbbi versenyéről: szerepel benne Enea Bastianini rajt előtti szokatlan hibája, Marc Marquez és Francesco Bagnaia futam eleji bukása, a Suzukik felemás versenye, a KTM-ek új váznak tulajdonítható támadása, valamint a győzelmét a 19 évesen halálos balesetet szenvedő Jason Dupasquier-nek ajánló Fabio Quartararo újabb sikere (a videó átkattintás után indul!).

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!