DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

Hakkinen: Alonso már idén futamokat nyerhet

Köztudott, hogy Fernando Alonso az idei radikális szabályváltozás miatt tért vissza a Formula-1-be, azzal a reménnyel, hogy az új korszak győzelmi esélyekhez juttatja az Alpine-t. A hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Mika Hakkinen is hisz abban, hogy eljön még Alonso ideje.

„Tudjuk, milyen motivált, mennyire fitt, mennyire szereti a motorsportot. Győztesként látom őt. Nem azért van a Formula-1-ben, hogy itt legyen, nyerni akar, én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb győzni fog a Formula-1-ben. Tekintve a jelenlegi csapatát, forrásaikat és eszközeiket, ha ki is akarják aknázni őket, akkor képesek nyerni. Nem lepődnék meg, ha 2022 lenne az év, mikor Alonsót újra futamgyőztesként látjuk” – mondta a Motosport.com-nak Hakkinen.

A finn szerint az új generációs autókhoz kiválóan passzol Alonso vezetési stílusa: „Az autók sokkal többet csúszkálnak a lassú kanyarokban, ahol nincs annyi leszorítóerő, így nagyon jó autóirányítási képességekre van szükség, és agresszívnak kell lenni, hogy megfelelő hőmérséklet kerüljön az abroncsokba. Nem lepne meg, ha a vezetési stílusa jól passzolna az új szabályrendszerhez.”

Fekete felszerelésekkel és egy álcafestéssel kezdett az Alfa Romeo

A csapatok közül az Alfa Romeo az egyetlen, mely nem tartotta meg hivatalos bemutatóját, éppen ezért az idei dizájnt és a versenygép sajátos megoldásait továbbra is rejtegetik a kíváncsi tekintetek elől. Az istálló hozott pár képet az első tesztnapjukról, melyen Valtteri Bottas fekete színű felszerelésben, az autó pedig egy álcafestéssel jelent meg. Mindez nem hozott szerencsét a számukra, a technikai gondok miatt a nap első felében alig tudtak a pályára hajtani.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alfa Romeo F1 Team ORLEN (@alfaromeoorlen) által megosztott bejegyzés

Videón az összes autó mozgás közben

Szerdán rendezték meg Barcelonában az idei első tesztnapot a mezőny számára, ahol mind a tíz csapat jelen volt. Erről a Formula-1 hivatalos YouTube csatornáján már egy videó is megtekinthető, ahol mindegyik csapatnak szántak néhány percet, így egy kiváló felvételen, már menet közben is láthatjuk a 2022-es versenygépeket.  

A videó az alábbi képre kattintva tekinthető meg.

Látványos színeket vonultatott fel a Williams

Ahogyan az várható volt, a csapatok szinte azonnal belevetették magukat a munkába az idei első tesztnapon Barcelonában. Bár a köridők is fontosak az első alkalom még abszolút a tapogatózásról szólt, így mindenki igyekezett a lehető legjobban kiismerni az új versenygépét. A szerdai napon, a teszteken és a szabadedzésen sűrűn látható áramlásjelző festékek is többször előkerültek, az alakulatok közül pedig a Williams használta a legfeltűnőbb módon. A grove-i istálló egy jelentős mennyiséget ráfestett az autóra, ami egy elég különös színösszeállítást eredményezett.   

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sports F1 (@skysportsf1) által megosztott bejegyzés

NFT formájában szerezhetőek be az Aston Martin alkatrészei

Különleges kampányba kezdett szponzorával közösen az Aston Martin csapata. Mivel a Crypto.com az istálló egyik kiemelt partnere, ezért egy olyan közös vállalkozásba kezdtek, mellyel a rajongók az idei versenygépük, vagyis az AMR02 négy alkatrészét is beszerezhetik NFT (Nem Helyettesíthető Token) formájában. Mindez annyit tesz, hogy az érdeklődők egy digitális műtárgyként birtokolhatják az autó kormányát, első és hátsó szárnyát, valamint a glóriát. Az érdekesség kedvéért egy bónuszt is belengettek, akik ugyanis mind a négyet megszerzik, a teljes autóra jogosulttá válnak, az Instagramról pedig rövid videók formájában közelről is megmutatták a szóban forgó elemeket.  

Nem ez az első alkalom, hogy a felek ilyesmibe vágtak bele, már tavaly is készült egy NFT-kből álló kollekció a szurkolók számára. „Mivel a technológia és a mérnöki munka az idei, átütő szabálymódosítások bevezetését követően reflektorfénybe került, szerettünk volna az aerodinamikai és mérnöki megoldásokra összpontosítani, amelyek ezt a lenyűgöző sportot megalapozzák” – mondta Joe Conyers, a Crypto.com globális vezetője.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

Veszélyben lehet az F1-es Orosz Nagydíj az ukrán helyzet miatt?

Az elmúlt napokban az ukrán válság uralta a világsajtót, főleg azok után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este aláírta a szakadár államok függetlenségéről szóló rendeletet. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat lebegtetett be Oroszországgal szemben – s ennek egyik pontja lehet az, hogy nem rendezhetnek jelentős nemzetközi sporteseményeket: Boris Johnson brit miniszterelnök például azt nyilatkozta a minap, hogy el kell venni Szentpétervártól az idei labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt.

Ennek kapcsán pedig az is felröppent, hogy a Formula-1-es Orosz Nagydíj helyzete sem lehet biztos. Bár egyelőre semmi konkrétum nem történt, ráadásul a Szocsiban rendezendő futam csak szeptemberben esedékes, így is elképzelhető, hogy ha tovább eszkalálódik az orosz–ukrán válság, akkor törölhetik a versenyt. Az F1 részéről egyelőre nem érkezett semmiféle reakció a történésekkel kapcsolatban.

szocsi-f1-dppi

A sok eltérő autó miatt sok lehet a szabálypontosítás

A Sky Sports szakértője, Ted Kravitz pendített meg, hogy idén valószínűleg még a korábbiaknál is több lehet a csapatok részéről az FIA-val szembeni "felkérdezés" - vagyis hogy a riválisok egyes megoldásai valóban szabályosak-e. Mivel az új regulákat mindenki eléggé eltérően értelmezte és különböző filozofiák menték készültek az autók, a leggyorsabbaknak minden bizonnyal fel kell készülniük arra, hogy meg kell védeniük a megoldásaikat - vajon mi mennyire rugalmas, mennyire "kiskapus" és úgy dönt-e esetleg az FIA, hogy már idén bezár néhányat ezekből a kiskapukból? A következő hetek-hónapok alighanem erről szólnak majd...

FMRUHP1WQAM4ENz

fotó: Formula-1

Ki lesz a MotoGP idei világbajnoka, és milyen „merész tippekkel” várjuk a szezont?

A Formula Motocast idei második adásában a sepangi és mandalikai tesztek értékelése mellett előkaptuk a jósgömbünket és 7+1 kérdés mentén igyekeztünk megtippelni, mi is vár ránk 2022-ben a MotoGP-ben: olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy melyik gyártó szerzi a legtöbb győzelmet idén, melyik újonc fogja a legjobb eredményt elérni és természetesen a világbajnoki cím várományosát is megneveztük – de nem maradhattak el az úgynevezett „bold predictionök” sem! A vonatkozó részt 1:05:51-től hallgathatjátok:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: megmutatta filmes napja végeredményét a Red Bull

Az energiaitalosok Silverstone-ban, "titokban" járatták be az RB18-at, most a filmes napról készült videót tették közzé.

Hazai márkával tér vissza a WTCR-be a kínai futamgyőztes

Ma Qing Hua 2014-ben történelmet írt azzal, hogy a WTCC oroszországi fordulóján versenyt nyert, ezzel ő lett az első kínai pilóta, aki FIA világbajnoki sorozatban futamgyőzelmet könyvelhetett el. A kínai több évig szerepelt a Citroennél, majd a bajnokság WTCR-ré alakulása után a Team Mulsanne Alfa Romeójával is diadalmaskodni tudott. Az utóbbi két idényt ugyanakkor hazája és régiója sorozataiban töltötte – nem is akármilyen eredményekkel, hiszen 2020-ban a kínai széria bajnoka lett, tavaly pedig ezüstérmesként zárt a TCR Asiában.

2022-ben azonban újra visszatér a Túraautó-világkupába, méghozzá a Cyan Racing által indított egyik Lynk & Co volánjánál. „Örömmel tölt el, hogy a Cyan Racinghez csatlakozhatom, a WTCR legsikeresebb csapatához, és kínaiként képviselhetem a Lynk & Cót a nemzetközi porondon” – mondta el a versenyző, aki tehát hazai márkával tűnik fel újra a rajtrácson. A Lynk & Co és a Cyan Racing egyelőre csak Mát nevezte meg versenyzőjeként: tavaly a kétszeres bajnoki címvédő Yann Ehrlacher, az egyaránt világbajnok Yvan Muller és Thed Björk, valamint Santiago Urrutia szerepelt náluk, így egyiküknek alighanem távoznia kell majd.

ma-qing-hua-lynk-co-wtcr

A Ducati és a Honda korábbi főnöke lett a Suzuki MotoGP-s csapatmenedzsere

Bő egy évvel ezelőtt jelentette be Davide Brivio, hogy miután 2020-ban csúcsra vezette őket, távozik a Suzuki MotoGP-csapatától, s helyette a Formula-1-es Alpine-nál vállal feladatot. A Suzukinak azóta nem volt csapatmenedzsere, s bár a tavalyi átmeneti szezont átvészelték így, egyértelmű volt, hogy hosszú távon találnia kell valakit Shinichi Sahara projektvezetőnek az istálló élére. Nos, szerdán bejelentették, hogy az eleinte is pletykált Livio Suppo lett a Team Suzuki Ecstar új csapatmenedzsere.

Suppo nem akármilyen életrajzot tud felmutatni, hiszen volt többek között a Ducati és a Repsol Honda vezetője is, mindkét alakulatnál világbajnoki győzelmeket ünnepelhetett Casey Stoner és Marc Marquez révén. Néhány éve távozott a Honda éléről (ott Alberto Puig vette át a helyét), azóta az elektromos motoros vállalkozását egyengette, most viszont a Suzukinál tér vissza a paddockba, ahol a célja nyilvánvalóan az, hogy Joan Mirrel és Alex Rinsszel ismét feljussanak a királykategória csúcsra.

suppo-suzuki

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Így festenek idei szerelésükben a pilóták

A csapatok bemutatóival a pilótákról készült első hivatalos fotók is megjelentek nemrégiben. Ezeken a versenyzők már az idei évre szánt felszerelésükben szerepelnek, az F1 hivatalos Instagram oldala pedig egy nagyszerű összeállítást készített ezekből. A legelső képen a címvédő Max Verstappen szerepel, de George Russell, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, valamint a Haas, az Aston Martin és a McLaren párosa is megtalálható a lapozható posztban.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Így matricázták fel az új Ferrarit – videó

A csapat egy fontos feladatról tett ki videót: így készült el az új Ferrari F1-75 dizájnja!

Mozgásban az AT03: így fest a pályán az AlphaTauri

Egy nappal a barcelonai teszt előtt az AlphaTauri is nyilvánosságra hozott felvételeket és fotókat a misanói pályán történt bejáratásról, azaz hivatalosan forgatási napról, így végre teljes valójában csodálhatjuk meg Pierre Gasly és Yuki Tsunoda 2022-es versenygépét:

at03-misano-2

at03-misano

Mégis marad a W Seriesben a kétszeres bajnok

Jamie Chadwick egyértelműen korunk egyik legjobb és legsikeresebb női autóversenyzője: a hölgyek számára kiírt formulaautós széria első idényét toronymagasan megnyerte, tavaly pedig az Alice Powell elleni kiélezett csata után védett címet. A második bajnoki diadal után a Williams fejlesztőpilótai szerepkörét is betöltő brit úgy fogalmazott, hogy „nem látja értelmét”, hogy 2022-ben is visszatérjen a W Seriesbe.

Ehhez képest kedden váratlanul bejelentette, hogy mégis ott lesz idén is a rajtrácson – igaz, nem a Veloce Racing, hanem a korábbi olimpiai bajnok atléta, Caitlyn Jenner új csapatának színeiben. „Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek megvédeni a címemet. Amikor a Jenner Racing megkeresett a lehetőséggel, nem kellett kétszer átgondolnom a dolgot” – fogalmazott Chadwick. A W Series idén is a Formula-1 kísérőszériája lesz, a szezonnyitót a Miami Nagydíj betéteseményeként rendezik meg, de a Hungaroringre is ellátogat a mezőny.

chadwick-wseries_1

Az esőgumikat is bevetik a barcelonai teszten

Ismertette a Formula-1 hivatalos gumibeszállítója az idei első háromnapos tesztre vonatkozó terveit. A Pirelli által közzétett információk szerint minden csapat 30 szett abroncsot használhat fel, a választék pedig a száraz pályára valókat tekintve a C1 jelzésű legkeményebb keveréktől a leglágyabb C5-ig terjed majd, de az intermediate és az esőgumik is szerephez jutnak a munka során. Az előzetes elképzelések szerint a pénteki ebédszünetben mesterségesen teszik vizezik fel a pályát, így a délutáni órákban a nedves pályára készült keverékeket is kipróbálhatják a pilóták.

 

David Schumacher szakágat vált: a DTM-ben folytatja

Négy év formulaautózás után – 2021-et az F3-ban töltötte, ahol 11. pozícióban végzett egy futamgyőzelemmel – Ralf Schumacher fiának pályafutása nagy fordulatot vesz: a 20 esztendős német a DTM-ben folytatja a Mercedes kötelékében. Schumacher a három autóra bővülő Winward Racinghez csatlakozik, amely a nyolcautós Mercedes-brigád legerősebb csapatának ígérkezik: ezzel az istállóval folytatja a HRT-től átnyergelő címvédő Maximilian Götz, valamint a hétszeres DTM-futamgyőztes Lucas Auer.

A fiatal Schumacher tavaly novemberben ismerkedett meg a DTM-mel, a Mercedes Paul Ricard-i újonctesztjén. A fiatal német nem akarja rögtön megváltani a világot: a szezont tanulóévnek tekinti, amely során a két rutinos csapattárstól igyekszik fortélyokat elrejteni.

A legendás versenyzőcsaládban tradíciója van a német bajnokságnak: Michael Schumacher Formula-1-es pályafutása előtt indult néhány futamon a kategóriában, Ralf Schumacher pedig saját királykategóriás visszavonulását követően, öt éven keresztül szerepelt a bajnokságban – mindketten a Mercedes színeiben.

Alonso szerint Masit nem Abu Dhabi miatt rúgták ki

Az Alpine hétfő esti autóbemutatóján természetesen szóba került az FIA-t érintő változás is, hiszen Michael Masi versenyigazgatónak távoznia kellett a posztjáról. Ezt sokan az Abu Dhabiban történtekre vezetik vissza, legalábbis az általános vélekedés az, hogy az addigi problémák ott tetőztek igazán - Fernando Alonso azonban más véleményen van.

"Én nem gondolom azt, hogy azért alakították át a versenyirányítási szerkezetet, ami Abu Dhabiban történt, legalábbis remélem, hogy nem azért. Az egész Abu Dhabi-témával kapcsolatban nekem talán kicsit más a véleményem, nem gondolom, hogy ott bármi rossz is történt volna. Viszont az új FIA-elnök egyértelműen azt akarta, hogy minden a helyére kerüljön és ahogy mondtam is már korábban, én kedvelem Mohammedet, valamint a hozzáállását. Szóval ha ő úgy gondolta, hogy új ötletekre van szükség, akkor azt mindenki érdekeiben tette, így örülök neki" - fejtette ki véleményét a kétszeres világbajnok.

Esteban Ocon egyetlen rövid mondattal ütötte el a dolgot: "Ha minden esetben, folyamatosan követhetők lesznek a szabályok és kiegyensúlyozottabban lesznek mostantól, akkor én abszolút elégedett leszek" - fogalmazott a francia pilóta.

pf3_12

Verstappen szenvedése jól látható, ahogy készül a szezonra - videó

Nem dől hátra a világbajnok...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Hamilton inspirálta a téli olimpián négy aranyérmet szerző gyorskorcsolyázó sisakját

Charles Hamelin kanadai gyorskorcsolyázó négy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert a 2022-es pekingi téli olimpián. A 37 éves sportoló bukósisakja feltűnően hasonlít Lewis Hamilton tavalyi sisakjára - mint kiderült, a hétszeres F1-es világbajnok fejvédője inspirálta, amit Hamilton is megjegyzett a közösségi oldalán.