DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Las Vegas miatt alighanem el kell búcsúznunk egy jelenlegi helyszíntől

Néhány napja jelentette be a Formula-1, hogy 2023-tól a Las Vegas-i Nagydíj is csatlakozik a versenynaptárához. Ez egy új helyszínt jelent az idei menetrendben az Orosz GP törlését követően szereplő 22 futam mellé, de nem Vegas az egyetlen, amely plusz adalék lesz jövőre az F1-ben, hiszen a tervek szerint visszatér a Kínai Nagydíj, valamint szerződése van Katarnak is a sportág vezetőivel (értesüléseink szerint egyébként idén ősszel is Losail fog beugrani Szocsi helyére). Ez azt jelentené, hogy 25-re emelkedne a nagydíjak száma a szezonban, csakhogy a csapatokkal kötött megállapodás, a Concorde Egyezmény értelmében 24 versenyt rendezhetnek maximum egy évben jelenleg.

Magyarán egy jelenlegi pálya minden bizonnyal ki fog kerülni a körforgásból – vagy véglegesen, vagy ideiglenesen. A legnagyobb veszélyben azok a helyszínek vannak, amelyeknek 2022 végén lejár a szerződése: ezek Le Castellet, Spa-Francorchamps és Mexikó, de a hírek szerint Monaco helye sem betonbiztos, az F1 vezetői szerint ugyanis a történelmi státusz önmagában már nem elegendő a hercegség számára a naptárban maradáshoz. A szaksajtó találgatásai szerint Mexikó helye stabilabb, köszönhetően Sergio Perez népszerűségének, miközben arról már röppentek fel pletykák, hogy a Francia Nagydíjat csak minden második évben rendeznék meg. Ez egyébként eleve felmerült egy irányként, hogy bizonyos helyszínekre csak kétévenként látogatna el a mezőny, így biztosítva lehetőséget minél több rendezőnek. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója nemrég úgy fogalmazott, hogy az érdeklődők számát tekintve akár évi 30 futam is lehetne, és rövidesen ismertetik a naptárstratégiájukat a jövőre nézve.

f1-francia-start-dppi

Domenicali: Nem avatkozhatunk be a Red Bull dominanciája miatt

Az első öt futam alapján idén kiemelkedik a Formula-1-es mezőnyből a Red Bull: az összes versenyt az energiaitalosok nyerték, ebből négyet ráadásul kettős győzelemmel. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója ugyanakkor kizárta annak lehetőségét, hogy bármiféle szabályváltozással vennék elejét a további egyeduralomnak – erről a Financial Times által szervezett eseményen beszélt:

„Ebben az évben ki kell mondanunk az igazságot: a Red Bull jobb munkát végzett, mint a többiek. Ez tény. De meggondolatlan lennék, ha azt mondanám, hogy ezzel vége is a bajnokságnak. Nem avatkozhatunk be a csapatok teljesítményébe. Biztos vagyok benne, hogy amit a pénzügyi szabályok kapcsán bevezettünk, minimalizálni fogja a különbségeket technikai fronton.”

f1-verstappen-perez

Verstappen szívesen versenyezne a Road Americán

A kétszeres világbajnok, s az idei szezon fő esélyesének számító Max Verstappent az F1 amerikai terjeszkedése kapcsán arról kérdezték, mit gondol az ország három királykategóriás futamáról, illetve hogy milyen pályákat látna szívesen a versenynaptárban. A holland válaszában azt is elárulta, hogy nem rajong az utcai helyszínekért: „Jobban szeretem a hagyományos pályákat, ellenben nagyon szeretek Amerikába jönni. Szerintem egy hagyományos helyszín, mint például Austin sokkal nagyobb kihívást jelent, maga a város, Miami viszont nagyon szórakoztató.”

„Virginiát is szeretem, talán F1-es autóval nem az igazi, de GT-kkel nagyon jó” – folytatta Verstappen a többek között F3-as és F4-es versenygépeket is fogadó Virginia International Racewayre utalva. „A Road America is gyönyörű. Mindkettő gyors pálya, de végül is bármilyen helyszínhez alkalmazkodnod kell valamennyire.”

És hogy melyik korábbi helyszínt látná újra szívesen a naptárban? „Szívesen versenyeznék újra Mugellóban, hiszen eddig nem volt rá sok alkalmam, csak két kanyar!” – utalt Verstappen a 2020-as Toszkán Nagydíjra, melynek az első körében tömegbalesetbe keveredett.

roadamerica

Legalább nyárig kell várni a McLaren előrelépésére

Azon csapatok számára, melyek nem a várakozásoknak megfelelően kezdték a szezont, az európai szezonkezdet és az oda hozott fejlesztések rendszerint új reményt jelentenek – de a McLaren szurkolóinak sajnos kicsit vissza kell fogniuk a bizakodást, ugyanis Andrea Stella az AMuS-nak elárulta, hogy az igazi nagy csomagra egészen a nyárig kell várni. Ez a bizonyos csomag két részre osztva érkezik majd az MCL60-ra, az első fele Kanadában, a második fele pedig a Brit Nagydíjon – a kettő közötti osztrák hétvégét sprintes mivolta miatt „kihagyják” e tekintetben.

Imolában viszont legföljebb nagyon apró lépésekre számít a csapat: „Amit Imolába viszünk, már egy-két hónapja készen van, csak néhány apróságról van szó, melyek nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy újra rendszeres pontszerzők legyünk” – fogalmazta meg a keserű valóságot az Andreas Seidl távozása után kinevezett csapatfőnök.

piastri-mclaren

Gasly: Egy filmre sem mondhatjuk 15 perc után, hogy sz**

Újra megsűrűsödött az „unalmas” jelző használata a Formula-1 vonatkozásában, egyrészt a bajnoki összetett állása miatt, másrészt az eseménytelen Azerbajdzsáni Nagydíj következményeként. Pierre Gasly szerint azonban nem szabad messzemenő következtetést levonni – a francia mozis hasonlatot használt:

„Ha moziba mész és 15 perc után sz** a film, a következő másfél óra azonban lenyűgöző, akkor nem korrekt az eleje alapján minősíteni. Ezért kellene ennek a szezonnak is több időt adni” – idézi az F1i.com Gaslyt. A francia szerint a középmezőny, ahova az Alpine-nal ő is tartozik, kiváló akciót kínál a nézőknek. „Én személy szerint nem nagyon figyelem a bajnoki harcot, mert mi nem azért versenyzünk, de a középmezőnyben, mondjuk a negyedik, ötödik, hatodik helyezett körül extrémen szoros a verseny, minden hétvégén nagyon kis különbségeket látunk, ezért az összes hétvégén résen kell lennünk.”

Fotó: ATP

Az Eau Rouge-t is felülmúlta a tervezett New York-i F1-es pálya egyik szakasza

Ezt állítja az ex-F1-es David Coulthard, aki még több mint tíz éve, 2012-ben bemutatózott a Red Bull autójával a tervezett New York-i verseny vonalvezetésén. A Port Imperial kikötőben – a Hudson folyó Manhattennel szemközti partján – tervezett Hermann Tilke-pálya szerepelt a 2013-as előzetes versenynaptárban is, mielőtt szerződéses vita miatt kihúzták onnan.

„Sok évvel ezelőtt próbáltunk versenyt vinni New Yorkba, Weehawkenbe. Emlékszem, a Red Bull egyik bemutatóautójával mentem a pálya egyik szakaszán, és hihetetlen volt. Manhattannel szemben volt egy szakasz, amihez képest a spái Eau Rouge gyerekjátéknak tűnt! Ha újra tudnák éleszteni az ottani tervet, az tökéletes helyszín lenne” – mondta Coulthard a Motorsport.com-nak. Tavaly egyébként ismét felmerült a metropoliszban rendezendő nagydíj ötlete, a Liberty Media-főnök Greg Maffei beszélt arról, hogy a város vezetése érdeklődik.

New Yorkkal együtt már négy nagydíj lenne az Egyesült Államokban. Soha nem rendezett egyetlen ország ennyi versenyt egy szezonban, de Coulthard nem sokallná a számot: „Szerintem a jövőben elmehetünk négy versenyig, tekintetbe véve a földterület méretét. Ez az utópisztikus álom, Amerika meghódítása. Amerikában minden állam különbözik egymástól, amit az ott tartott versenyek is tükröznek.”

Byron a NASCAR egyik legendás festésével nyert Darlingtonban

A Darlington Raceway adott otthont NASCAR Cup Series legutóbbi futamának, amely Goodyear 400 nevet viselte, az esemény pedig igazán különleges volt, hiszen itt tartották meg a széria hagyományosnak mondható retróhétvégéjét. Ilyenkor a csapatok igyekeznek visszamenni a múltba és ikonikus dizájnokat felfesteni az autókra. Így kerülhetett fel például William Byron 24-es gépére is ugyanaz az aranyszínű festés a NASCAR 75 éves jubileuma alkalmából, amit még Jeff Gordon használt a szervezet 50. évfordulójának alkalmából 1998-ban, szintén a 24-est vezetve. Byron mostani sikere a 100. volt a csapat számára ezzel a rajtszámmal.

Erre azonban még úgy sem mutatkozott túl sok esély a futam jelentős részében, hogy Byron a negyedik helyről rajtolt és szinte végig az élmezőnyben autózott. Az első szakaszt Martin Truex Jr. nyerte, aki 145 körön át volt az élen a 295-ből, ám az utolsó etapban egy előzésnél túlvállalta magát, így összeütközött Joey Logano autójával, kisebb káoszt okozva ezzel. Baleseteket egyébként az utolsó szakaszig alig láthatott a közönség, ebből az egyiket viszont épp a második szakaszt az élen záró Rossz Chastain okozta Kyle Larson közreműködésével. Bár úgy tűnt, kettejük között dőlhet el a futamgyőzelem sorsa, végül a felek kakaskodásának egy ütközés lett a vége, ami tönkretette a futamukat. A dinnyésember elismerte, határozottan a fal felé akarta tolni a 2021-es bajnokot, ám alulkormányzott volt az autója, így csattanás lett a vége. Ezt azonban köszönte szépen az eddig elképesztő szezont futó Willam Byron, aki az első helyen kezdhette meg a hosszabbítást, végül megtartotta pozícióját, így idei harmadik győzelmét szerezte meg ezzel.

Folytatás a pénzdíjas All-Star versennyel, amely nem számít bele a bajnoki pontversenybe, ám sok izgalmat tartogat és egy régen látott helyszínre, a North Wilkesboro Speedwayre látogat el a mezőny.

Extreme-E: A Veloce Racing nyert a skóciai sárdagonyában

A Veloce Racing nyerte meg az Extreme-E negyedik fordulóját, melynek Skócia adott otthont. Kevin Hansen és Molly Taylor párosa ezzel összetettben is visszaszerezte a vezetés, sőt, rendesen el is húzott a riválisoktól, miután az ACCIONA | SAINZ XE és a Rosberg X Racing csapatai is nulláztak a Grand Finalben.


Fotó: Extreme-e

Grand Final 
 
1. Veloce Racing 12:52.663 
2. NEOM McLaren Extreme E Team +6.419 
3. No.99 GMC HUMMER EV Chip Ganassi Racing +20.490 
4. ACCIONA | SAINZ XE Team DNF 
5. Rosberg X Racing DNF 

Bajnoki pontverseny 
 
1. Veloce Racing: 80 pont
2. ACCIONA | SAINZ XE Team: 69 
3. Rosberg X Racing: 52 
4. X44 Vida Carbon Racing: 51 
5. No.99 GMC HUMMER EV Chip Ganassi Racing: 50 
6. NEOM McLaren Extreme E Team: 36 
7. Andretti Altawkilat Extreme E: 29 
8. Carl Cox Motorsport: 23 
9. ABT CUPRA XE: 20 
10. JBXE: 15

Magyar versenyző oktatta Sutilt a Ferrari Challenge spielbergi hétvégéjén

A mögöttünk hagyott hétvégén rendezték a Ferrari Challenge Európa-kupa harmadik fordulóját, melynek a spielbergi F1-es pálya adott otthont. A mezőny tagja a 18 éves, magyar Válint Bence is, aki a második időmérő edzésen megszerezte a pole-pozíciót az esős időben, nem kisebb nevet utasítva ezzel maga mögé, mint az F1-et is megjárt Adrian Sutilt. A futamot végül a második helyen zárta Bence, Eliseo Donno mögött célba érve, de Adrian Sutilt sikerült maga mögött tartania, aki a harmadik helyen zárt.


Fotó: Ferrari

MiniBikers: Az 1000. GP sprintje

Ahogy azt már idén megszokhattuk, szombat délután rendezték a MotoGP sprintfutamát Le Mans-ban is, a gyorsaságimotoros-vb történetének 1000. nagydíján, és ahogy azt már szintén megszokhattuk, a MiniBikers előadásában is megcsodálhatjuk a legfontosabb eseményeket.

Ezért hagyta abba a versenyzést Horner

A The Financial Timesnak adott hosszabb interjúban arról mesélt - egyebek mellett - Christian Horner, hogy miért döntött úgy 25 évesen, hogy abbahagyja a versenyzést. A Red Bull osztrák csapatfőnöke akkoriban az Arden csapatának versenyzője volt a Formula-2-ben. "Eljutottam egészen az F2-ig, de ahogy egyre erősebbé váltak alattam az autók, rájöttem, mekkora kockázatot is jelent ez az egész. Nehéz dolog elvonatkoztatni az ember szívétől, de higgadt fejjel átgondoltam az egészet, és úgy döntöttm, hogy abbahagyom. Annyit mondtam magamnak, hogy ez már hülyeség, így tudtam, hogy abban a pillanatban abba kell hagynom."

Végül - ha nem is versenyzőként - nagyszerű karriert futott be az osztrák, aki hatodik konstruktőri vb-címe felé kormányozza a Red Bull Racing csapatát.

 

Fisichella Schumacher-szerű Verstappen-uralomtól félti az F1-et

A háromszoros Formula-1-es futamgyőztes Giancarlo Fisichella attól tart, hogy Max Verstappen egy olyan dominanciát fog kialakítani az elkövetkező években, mint amilyen a Schumacher-korszak volt a 2000-es évek elején. "Versenyeztem Schumacher ellen, és senki sem tudja úgy az irányítása alatt tartani a versenyeket, mint ahogyan ő tudta. Ebben még mindig ő a number one! Viszont ha a nyers tehetséget nézzük, akkor Verstappen Schumacher szintjén van. Attól tartok, Max számára előre meg van írva, hogy jó ideig dominálja a Formula-1-et" - mondta az olasz a La Gazzetta dello Sportnak.

Ez hiányzik Vettelnek az F1-ből

Tavaly év végén akasztotta szögre a bukósisakot Sebastian Vettel, aki elmondta a Bildnek, mi hiányzik számára leginkább a Formula-1 utáni életből: "Egyelőre jól elvagyok itthon, elégedett vagyok a döntésemmel, de a kihívás és a nyomás egy kicsit hiányzik" - ismerte el a négyszeres világbajnok.

A német exversenyző Goodwoodban ismét a volán mögé fog ülni, ahol saját F1-es gyűjteményéből fog meghajtani pár autót, melyeket környezetbarátabb üzemanyagok fognak hajtani. "Goodwood nem egy igazi versenypálya, így ez egyáltalán nem hozza majd vissza a régi emlékeket, de persze jó lesz egy napra belni ezekbe a járművekbe. Elsőre kissé furcsa volt megszokni, hogy nem vagyok ott a versenyeken, de mára megbékéltem ezzel, és folyamatosan követem a versenyeket."

IndyCar: Így nyert Palou Indianapolisban

A versenyről írt összefoglalónkat és a végeredményt ide kattintva olvashatjátok el, de most meg is nézhetitek a legfontosabb pillanatokat az Indy500 előtti utolsó versenyről.

Itt az öt másodperces kihívás második része

Az első részt követően itt a folytatása az öt másodperces kihívásnak. A nevetés most sem maradt el. A videó a képe kattintva tekinthető meg!

Ki volt Tost leggyorsabb F1-es pilótája?

Mint azt néhány hete bejelentették, Franz Tost a 2023-as F1-es évad végén távozik az AlphaTauri csapatfőnöki posztjáról. Ezt a pozíciót azóta töltötte be, hogy 2006-ra felvásárolta a Red Bull a Minardit és elnevezte Toro Rossónak, azaz Tost 18 szezont húzott le az istálló élén. Meg is kapta a kérdést, hogy ez idő alatt ki volt a leggyorsabb versenyző, akivel a Red Bull neveltjei közül dolgozott:

„Természetesen könnyen mondhatom Max Verstappent vagy Sebastian Vettelt. Ők voltak a leggyorsabbak, különben nem nyertek volna olyan sok futamot és világbajnokságot, de voltak más pilóták is. Nem voltak sokkal lassabbak, de talán rosszkor voltak rossz csapatnál vagy ilyesmi, de természetesen ők ketten a legjobbak, ez biztos” – felelte Tost, akit a Formula1.com idézett. A csapatfőnök a további versenyzők között említette Carlos Sainzt, Daniel Ricciardót, Pierre Gaslyt és a jelenleg nála szereplő Yuki Tsunodát is.

f1-vettel-verstappen

Amikor kis híján egy esélytelen pilóta futamot nyert az F1-ben – videó

Érdekes válogatással tölti ki a másfél hetes szünetet a Formula-1 YouTube-csatornája: olyan eseteket gyűjtöttek össze, amikor egy arra aligha alkalmas technikával majdnem futamgyőzelemig jutott egy versenyző. A 13 pontos listára ugyanakkor felkerült néhány olyan pilóta is, akik inkább csak pillanatnyilag tündököltek vagy kerültek az élre, de a győzelemre reális esélyük valójában akkor sem volt: ilyen például Markus Winkelhock emlékezetes nürburgringi beugrása, amely aligha említhető egy lapon Damon Hill hungaroringi eltűnésével, Giancarlo Fisichella spái majdnem bravúrjával vagy akár Lando Norris oroszországi rossz esős húzásával. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-underdog-video

„Lewis meg fogja mutatni George-nak, miért nyert hét vb-címet”

George Russell 2022-ben érkezett meg Lewis Hamilton mellé a Mercedeshez, s első közös idényükben rögtön legyőzte őt: a csapat egyetlen győzelmét is ő aratta Interlagosban, s összetettben is előrébb végzett. Bár idén egyelőre a hétszeres vb-győztesnek van több pontja, a kvalifikáción Russell 4-1-re vezet ellene. David Coulthard azonban úgy véli, amint a Mercedes újra igazán ütőképes lesz, Hamilton oda fog csapni – minderről a Channel 4-nek beszélt a skót ex-F1-es:

„Ez a legjobb autó, amit George valaha vezetett, hiszen eddig a Williamsnél volt, Lewis esetében viszont nem ez a legjobb autó. Az autó nem beszél hozzá: látható, hogy küzd, de az nem stabil. Más pontján jár a karrierjének a két pilóta. Az erős Lewis még mindig ott van, csak ez nem tud megmutatkozni addig, amíg a Mercedes nem lesz újra olyan erős, mint egykor. George briliáns munkát végez, komoly értéke a csapatnak. És ez nem azt jelenti, hogy Lewis ne végezne remek munkát, csak pillanatnyilag nincs meg az összhang az autóval – de amint meglesz, számítsunk rá, hogy megmutatja George-nak, miért nyert hét világbajnoki címet.”

f1-hamilton-russell-mercedes

fotó: DPPI

Imolában új padlólemezzel támad az AlphaTauri

Yuki Tsunoda révén eddig mindössze kettő pontot szerzett a faenzai alakulat, így érthetően csalódottak házon belül, a következő versenyhétvégére viszont fontos újítással érkeznek. Erről Guillaume Dezoteux árult el információkat a Motorsportnak. „Már nagyon várjuk, hogy bevethessük az új padlólemezt. Ez egy fontos lépés, egy nagy lépés, így reméljük, hogy megfelel majd az elvárásoknak. Mindig van pár kérdőjel a korreláció minőségével kapcsolatban, de az általunk végzett frissítések eddig megfelelnek az elvárásoknak” – mesélte az AlphaTauri főmérnöke.

„A Red Bull dominanciája nem tesz jót a Formula-1-nek”

A fenti mondat Alejandro Agagtól, a Formula-E, valamint az Extreme-E alapítójától származik. Az üzletember a Hydro X-Prix előtt beszélt a sajtónak az F1-ről, amely véleménye szerint kezd unalmassá válni az osztrák istálló fölényének köszönhetően. „A versenyzés a győzelemről szól, ha pedig sosem nyersz, akkor az unalmassá válik. Ilyenkor talán elhagyod a sportot, ezért nagyon fontos olyan bajnokságokat létrehozni, ahol mindenki számára adott a győzelem lehetősége. Erre vannak különböző iskolák. Ami például az F1-ben történik, hogy a Red Bull autóit azért lassítjuk majd, hogy ne nyerjenek 20 másodperccel, az nem tesz jót a sportnak. Versenyre van szükség. Szerintem az, ami itt történik, hogy új csapatok vannak az élen, de a tavalyi legerősebb csapatok is nagyon versenyképesek, az jót tesz a sportnak” – idézte Agag szavait a Give Me Sports.

Coulthard szerint Verstappen egy igazi gép

Bár tavaly úgy tűnt, Charles Leclerc elkaphatja Max Verstappent, a holland végül elég simán behúzta karrierje második világbajnoki címét. A Red Bull fölényét látva idén legfeljebb csapattársa, Sergio Perez lehet a holland kihívója az eddigiek alapján, de azok után, hogy a címvédő Miamiban a kilencedik helyről indulva nyerte meg a futamot, többen elkezdtek kételkedni ebben. A Formula For Success podcastben az egykori F1-es pilóta, David Coulthard is elmondta véleményét ezzel kapcsolatban. A jelenleg tévés szakértőként dolgozó skót szerint bármelyik srácnak megvan az esélye egy gyors autóval, de csapaton belül szinte lehetetlen legyőzni őt. „Bármelyik srácnak, aki versenyképes autóhoz jut, esélye van arra, hogy kihívja Maxot, de ha csapaton belül vagy a kihívója, hatalmas, emberfeletti erőfeszítésre lesz szükség. Ő egy gép. Magabiztos, erős akaratú” – vélekedett a tizenháromszoros futamgyőztes.