DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

1-től 77-ig: Kis rajtszámhatározó

Bár manapság valószínűleg kevesen azonosítják az F1-es versenyzőket rajtszámuk alapján futam közben, azért nem árt tisztában lenni az egyes versenyzők választott számával. Az F1 Twittere össze is gyűjtötte őket egy csokorba a Max Verstappen által felvett 1-estől Valtteri Bottas 77-eséig, ügyelve a csapatonként eltérő dizájnra is.

Megóvta az F1-es Osztrák Nagydíj eredményét az Aston Martin

Beidézték az Aston Martin csapatmenedzserét a felügyelők 18:30-ra a Red Bull Ringen. Az FIA dokumentumából egyelőre annyit derült ki, hogy az istálló óvást nyújtott be a vasárnapi Osztrák Nagydíj végeredménye ellen – ám hogy pontosan kik, kik vagy mi ellen szól az óvás, egyelőre nem derült ki. Az Aston versenyzői, Fernando Alonso és Lance Stroll a 6. és 10. helyen zárták a futamot.

FRISSÍTÉS: Az FIA második dokumentumából kiderült, hogy az Aston azért óv, mert úgy érzik, több versenyzőnek is nem törölték a köreit pályaelhagyások miatt, így esetleg elmaradhattak büntetések a versenyen. A stewardok is megjegyezték a dokumentumban, hogy az óvás benyújtása után néhány körelvételre felhívták a figyelmüket, ezért felkérték a versenyirányítást, hogy egyeztessék az összes körtörlést és kiosztott büntetést. Megjegyzik: több mint száz kör elvételével kellett megbirkózniuk a futam során, emiatt egyébként összesen heten kaptak időbüntetést a versenyen.

f1-aston-spielberg

Kilenc versenyző gyűjtött be büntetést a spielbergi F1-es futamon

Csak úgy szórták az időbüntetéseket a felügyelők a Formula-1-es Osztrák Nagydíjon: egy híján a mezőny fele, azaz kilenc pilóta kapott valamiféle szankciót a vasárnapi futam során. Közülük hét versenyzőt büntettek meg a sorozatos pályaelhagyásokért: Carlos Sainzt, Lewis Hamiltont, Pierre Gaslyt, Yuki Tsunodát, Alexander Albont, Kevin Magnussent és Logan Sargeantet. Őket mind öt másodperccel jutalmazták, kivéve Tsunodát, aki az első büntetése után is többször kiszélesítette még a pályát: szám szerint hét strigulája lett, így a nyakába akasztottak még egy tíz másodperces büntetést. A felügyelők amúgy vizsgálták még azt is, hogy a japán megfelelően töltötte-e le az elsőt a bokszkiállásánál, de végül úgy találták, hogy igen.

Az említetteken kívül Esteban Ocon kapott még öt másodperces büntetést, amiért az Alpine veszélyesen engedte ki a bokszból: Sargeantnek elkerülő mozdulatot is kellett tennie a bokszutcában. A kilencedik szankcionált pedig Nyck de Vries volt, aki Magnussen leszorításáért kapott öt másodpercet: a stewardok úgy ítélték meg, hogy a dán a 6-os kanyar csúcspontján egyértelműen a holland mellett volt, ezért helyet kellett volna hagyni neki. A holland emiatt két büntetőpontban is részesült: ezek az első ilyenjei az F1-es karrierje során.

f1-devries-magnussen-spielberg

Becsapódás a rajt előtt: a nap legfurcsább jelenete videón!

Lemaradtál az Osztrák Nagydíj legfurcsább jelenetéről? Itt visszanézheted a jetpackes ember váratlan megmozdulását:

Horner Hamilton ötletéről: „Mégis hogyan tartatnák be?”

Lewis Hamilton az F1-es Osztrák Nagydíj sajtónapján rukkolt elő egy érdekes ötlettel, amely szerint az FIA-nak úgy kellene elejét vennie a dominanciák elhúzódásának a Formula-1-ben, hogy meghatároznak egy dátumot, amikortól a csapatok elkezdhetik a következő évi autó fejlesztését. A hétszeres világbajnok szerint ugyanis az akkora fölényben lévő istállók, mint idén a Red Bull, idejekorán elkezdhetik a következő szezon versenygépét fejleszteni – igaz, ugyanez elmondható a jelentős lemaradásban lévőkre is, ahogy anno 2008/2009-ben láthattuk a Honda/Brawn esetében. Az ötlet kisebb szópárbajjá is fajult Hamilton és Verstappen között, miután utóbbi rámutatott, hogy bezzeg a brit a Mercedes-érában nem állt elő hasonló ötletekkel.

Az elképzelésről aztán a Red Bull csapatvezetőjét, Christian Hornert is megkérdezték, aki nem lelkesedett érte: „Nyilván saját tapasztalatból beszél! Úgy gondolom, ezt rendkívül nehéz lenne betartatni. Hogy a bánatba lehetne azt mondani, hogy ’augusztus 1-je van, nyomás!’? Hogyan akadályoznák meg, hogy az emberek a jövő évi autón gondolkozzanak vagy dolgozzanak?” – mutatott rá Horner, aki hozzátette: az aerodinamikai tesztek idejével kapcsolatos korlátozás már önmagában is elég hendikep az erős csapatoknak:

„Az AlphaTaurinak majdnem kétszer annyi ideje van, mint nekünk, úgyhogy ez jelentős hátrány és szerintem az Aston Martin is érezni fogja ennek a hatását az év közepi átállás után. Éppen ezért nekünk nagyon-nagyon alaposan és takarékosan kell kiválasztanunk, mit akarunk kipróbálni a szélcsatornában. Úgyhogy ennek lesz hatása, és ez a rendszer még nem volt érvényben néhány éve, úgyhogy látni fogjuk majd, hogyan működik, és szerintem ahogy azt a Formula-1 történelme megmutatta, a legfontosabb a stabilitás” – folytatta a Red Bull-főnök. „Ha nem nyúlkálunk bele a szabályokba, az mindig kiegyenlítettebb mezőnyhöz vezet, és szerintem csak idő kérdése, hogy ez elkezdődjön. Lehet, hogy 2025 végére az összes csapat közel lesz egymáshoz, aztán 2026-ra megint mindent kidobunk.”

f1-horner-redbull_2

A 80 éves Marko is volán mögé pattant az F1-es Osztrák Nagydíj előtt – fotók

Legendák parádéja vezette fel a Formula-1-es futamot vasárnap a Red Bull Ringen, amelyen többek között a Red Bull F1-es tanácsadója, a 80. életévét nemrég betöltő Helmut Marko is autóba ült. A szakember az általa korábban használt 1970-es BRM 157-est vezette a spielbergi pályán – többek között Alexander Wurz társaságában.

f1-marko-redbull-brm-2

f1-marko-redbull-brm

f1-marko-redbull-brm-3

Hosszabbítás: 2030-ig Spielbergben marad az F1

A vasárnapi Osztrák Nagydíj rajtja előtt két órával örömteli bejelentést tett a Formula-1: szerződést hosszabbítottak a Red Bull Ringgel, így az 2030-ig biztosan vendégül látja a száguldó cirkusz mezőnyét. Az F1 korábban 2024-től 2027-ig hosszabbított az osztrák pályával, ezt toldották meg most további három évvel. A spielbergi helyszín 2014-ben került vissza a versenynaptárba, azóta a pályát birtokló Red Bull és főleg Max Verstappen sikerei és népszerűsége okán kirobbanthatatlan onnan – sőt, ez volt az egyik pálya, amely a koronavírus-járvány sújtotta években két nagydíj rendezését is vállalta.

„Örömmel jelentem be ezt a hírt a kivételes osztrák partnereinkkel” – kommentálta a fejleményeket az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali, aki a Red Bull tavaly elhunyt alapítójáról is megemlékezett: „Dietrich Mateschitz, egy a sportunkat imádó ember víziója és szenvedélye tette mindezt lehetővé, és egy különleges pillanat és tisztelgés előtte, hogy megerősíthetjük, hogy 2030-ig versenyezni fogunk ezen a csodás helyszínen. Az osztrák futam a pilóták és a rajongók nagy kedvence, és várjuk az előttünk álló sok év izgalmait és akcióit.”

f1-spielberg-redbull

Ketten is a bokszutcából vágnak neki az F1-es Osztrák Nagydíjnak

Kevin Magnussen és Nyck de Vries is a bokszutcából startol a vasárnapi spielbergi futamon, miután az autójuk módosított a parc fermé-szabályok hatálya alatt. Magnussen esetében beállításbeli változtatások történtek a Haason, míg De Vries AlphaTaurijába bekerült egy harmadik akkumulátor és vezérlő elektronika, amivel a holland átlépte az egy idényben felhasználó komponensek számát. Emellett De Vries hátsó szárnyát és övszárnyát is cserélte az istálló, valamint módosítottak a futóművön is.

Mindez a rajtrácsot ugyanakkor nem befolyásolja jelentősen, mivel Magnussen és De Vries amúgy is az utolsó sorból startolt volna az Osztrák Nagydíjon.

f1-magnussen-spielberg

Egyperces néma csenddel emlékezik a spái balesetben elhunyt fiatal pilótára az F1

Mint arról mi is beszámoltunk, szombaton halálos balesetet szenvedett a Formula Regional Európa-bajnokság spái hétvégéjén Dilano van't Hoff. A tragédia a teljes autósportot, így az F1-et is megrázta, versenyzők sora fejezte ki részvétét a történtek után, egyúttal többen is felemelték a szavukat, hogy változtatásokra van szükség a belga pályán, amely néhány éven belül a második áldozatát szedte junior formulaautós kategóriában.

Az F1 a vasárnapi Osztrák Nagydíj előtt is megemlékezik a 18 évesen elhunyt hollandról: a FOM tájékoztatása szerint egyperces néma csendre kerül 14:45-kor, azaz negyed órával a felvezető kör kezdete előtt a spielbergi rajtrácson.

dilano2

Wolff szerint Verstappen direkt vett revánsot Hamiltonon az F1-es sprintszétlövésen – videó

Lewis Hamilton már az első szakaszban kiesett az F1-es Osztrák Nagydíj szombati sprintkvalifikációján, ami nagyrészt egy pályaelhagyás miatt törölt körnek és a brit szerint rossz időzítésnek volt betudható. Ugyanakkor történt egy affér Max Verstappennel is az SQ1 utolsó másodperceiben: a holland az utolsó kanyarokban érte utol a gyorskörén a felvezető körön lévő Mercedes-pilótát, így a címvédőnek el kellett vennie a gázt. A célegyenesben megelőzte Hamiltont, hogy saját bevallása szerint nekikezdjen egy újabb mért körnek, mivel a gyorsan javuló pályán nem érezte biztosnak a továbbjutását, csakhogy aztán rögtön az első kanyar után el is vette a gázt a Red Bull-os, amivel megakasztotta a hétszeres világbajnok riválist.

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője szerint ez utóbbit direkt csinálta Verstappent, hogy az előtte történt feltartásért cserébe kibabráljon Hamiltonnal: „A hibát mi követtük el, a kommunikációs félreértés Lewis és köztünk azt eredményezte, hogy nem adtunk megfelelő információt neki arról, hogy álljon félre Max útjából, márpedig senki nem akar senki útjába kerülni, mert ha feltartás történik, megbüntetnek” – idézi Wolffot a The Race. „Úgyhogy nem ez volt a cél. Ugyanakkor ami az 1-es kanyarban történt, az egy reváns volt ezért. Csak azért, hogy biztosra menjen, hogy tönkreteszi a körét. Úgyhogy az egyik véletlen volt, a másik szándékos. De kit érdekel? Végső soron megnézzük, de változtat-e ez a versenyünkön? Mindenesetre szerintem jövő héten beszélni fognak erről a pilóták értekezletén.”

Videón is mutatjuk a Verstappen–Hamilton affért a sprintszétlövés első szakaszának végéről:

Jön az F1-es Osztrák Nagydíj, de mást is nézhetünk: íme a vasárnapi menetrend

Jön a futamok napja: már reggeltől nézhetjük az F3-at és az F2-t, de lesz Superbike, 15:00-kor kezdődik az F1-es Osztrák Nagydíj, este pedig az IndyCar és a NASCAR zárja a programot. Íme a vasárnapi menetrend:

07.02, vasárnap

8:25 Formula-3, második futam (M4 Sport)

9:55 Formula-2, második futam (M4 Sport)

11:00 WRX, előfutamok

14:00 Superbike, Super Pole futam (Aréna4)

15:00 Formula-1, futam (M4 Sport)

16:00 WRX, elődöntők és döntő

17:00 Superbike, második futam (Aréna4)

19:50 IndyCar, futam (Aréna4)

23:30 NASCAR, futam (Aréna4)

f1-verstappen-redbull-austria

fotó: Szabó Attila

Hét fordulat: Óriási bukás Mid-Ohión!

A korábbi IndyCar-bajnok és Indy 500-győztes, az idei szezonban viszont meglehetősen gyengén szereplő Simon Pagenaud fékhiba következtében brutálisan nagy balesetet szenvedett az IndyCar hétvégi fordulójának edzésén. A francia versenyző szerencsére ki tudott szállni az autóból, de kivizsgálásra az orvosi központba vitték.

Megbüntették Leclerc-t, három hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson

Charles Leclerc Oscar Piastrit tartotta fel az F1-es Osztrák Nagydíj szombati sprintkvalifikációján, a felügyelők meghallgattak minden érintettek, és végül úgy döntöttek, hogy három rajthelyes büntetést szabnak ki a Ferrari monacói pilótájára.

A meghallgatás során az derült ki, hogy a csapat nem figyelmeztette időben Leclerc-t, akinek nem volt ideje rendesen lehúzódni. A felügyelők ezt elismerték, de a szabály szerint ettől ez még feltartás, amiért kiszabták a jogos büntetést.

Leclerc így nem a hatodik, hanem a kilencedik helyről várhatja a 16:30-kor rajtoló sprintet, a vasárnapi nagydíjra nem viszont természetesen nem vonatkozik a büntetés, azt a második helyről kezdheti meg.

leclerc1_1

fotó: Szabó Attila

Kaki emoji miatt került bajba egy utánpótláscsapat

Felfüggesztett 2000 eurós pénzbírságot kapott az MP Motorsport – az F2 tavalyi bajnokcsapata, amely a Formula Regional Európa-bajnokságban is érdekelt, a sportszabályzat azon előírását sértette meg, amely az offenzív, sértő, megalázó és helytelen nyelvezetet és megnyilvánulásokat tiltja. Nem egy szokványos módon.

Miután az említett széria spái hétvégéjén a csapat versenyzője, Sami Meguetounif a Van Amersfoort pilótájával, Joshua Dufekkel ütközött, a stewardok vizsgálatot indítottak, amely során arra a konklúzióra jutottak, versenybaleset történt, egyik felet sem büntetik. Ezt a döntést közzétették a csapatokkal való kommunikációra használt WhatsApp csoportban.

Erre reagált helytelenül az MP Motorsport egyik csapattagja: egyet nem értésének jeleként előbb a jól ismert barna emojit posztolta válaszként, majd ezt visszavonta és egy bohóc ikonnal helyettesítette. Ezt is eltávolította pár perc után, de már késő volt. A stewardok a pénzbírság mellett azt is kilátásba helyezték, hogy az eset megismétlődése esetén a csapattagot eltávolítják az említett csoportból.

Fotó: DPPI

Sprintnap az F1-ben – a szombati program

Szombat

10:00 Formula-3, első futam (M4 Sport)
11:30 WRX, Super Pole és előfutamok
12:00-13:00 Formula-1, sprintkvalifikáció (sprintszétlövés) (M4 Sport)
12:10-12:25 Superbike, Super Pole (Aréna4)
13:45 Formula-2, első futam (M4 Sport)
15:00 Superbike, első futam (Aréna4)
16:30 Formula-1, sprintfutam (M4 Sport)
20:30-21:30 NASCAR, időmérő edzés
20:45-22:15 IndyCar, időmérő edzés (Aréna4)


Fotó: Szabó Attila

Videó: az izgalmas spielbergi időmérő összefoglalója

Mindössze 48 ezredmásodperc döntött Max Verstappen és Charles Leclerc között a pole-pozíció sorsáról. Az összefoglaló a képre kattintva tekinthető meg a YouTube-on.

Döntöttek a felügyelők, megtarthatja a pole-t Verstappen

Nemrég számoltunk be róla, hogy a versenyfelügyelők beidézték Max Verstappent, mert úgy látták, talán feltarthatta Kevin Magnussent a Q1-ben. Az egyes kanyar kijáratán Verstappen az ideális íven haladt, lassú tempóban, így Magnussennek félre kellett húznia az autót, hogy ne találja telibe hátulról a hollandot. A videós bizonyítékok és a két érintett meghallgatása után a felügyelők úgy döntöttek, hogy nincs szükség további intézkedésre, miután Magnussen egyébként is hibázott az egyes kanyarban, és nem is kellett hirtelen kormánymozdulattal reagálnia Verstappen autójára.


Fotó: Szabó Attila

Gyász: elhunyt Robert Fernley

Elhunyt az FIA együléses autókért felelős testületének elnöke. Robert Fernley, vagy ahogya a paddockban ismerték, Bob Fernley Stefano Domenicalitól vette át az imén említett titulust, mikor az olasz a Formula-1 vezérigazgatójává vált. Amellett, hogy számos IndyCar-csapatnál megfordult, az F1-ben is fontos szerepet játszott Fernley. Amikor Vijay Mallya felvásárolta a Spyker csapatát, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy Bob Fernley legyen a Force India megbízott csapatfőnöke. Egészen Lawrence Stroll érkezéséig dolgozott a csapatnál Fernley, majd a McLaren Indy500-as projektjének felelőse lett. Miután 2019-ben Fernando Alonso nem tudott kvalifikálni a legendás versenyre, a felek bejelentették, hogy nem hosszabbítanak szerződést, ezután vette át Domenicalitól az együléses versenyautókért felelős bizottság irányítását. Robert Fernley 70 évet élt. Nyugodjon békében!

Veszélyben Verstappen pole-ja? Vizsgálják a hollandot

Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót a rengeteg időtörléssel tarkított pénteki időmérő edzésen, azonban most izgulnia kell a harmadik világbajnoki címe felé száguldó Red Bull-osnak. A versenyfelügyelők ugyanis beidézték egy elbeszélgetésre az időmérőt követően, mivel feltarthatta Kevin Magnussent az egyes kanyarban. Azonnal beszámolunk a további fejleményekről!


Fotó: Red Bull Content Pool

Veszélyben De Vries ülése az újabb pocsék időmérő után

A héten felröppent a hír, amely szerint Daniel Ricciardo készen állhat az F1-es visszatérésére, ennek pedig legnagyobb vesztese az a Nyck de Vries lehet, aki tavalyi zseniális beugrása után idén nem igazán tudja felvenni a száguldó cirkusz ritmusát. A holland pilóta Spielbergben is utolsó lett a péntek délutáni kvalifikáción.

"Jól kezdődött az időmérő az AlphaTauri számára, de aztán a pályahatárok és az egyéb hasonló dolgok miatt egyikük sem élte túl a Q1-et, pedig ez volt a minimális elvárásom. Jobban oda kell figyelnünk arra a jövőben, hogy mit csinálunk..." - fogalmazott az ORF kamerái előtt sejtelmesen Dr. Helmut Marko. A faenzai istálló idény végén nyugdíjba vonuló főnöke sem vette éppen védelmébe De Vriest: "Ha jól teljesít, és azt látjuk, hogy sikeres közös jövő állhat előttünk, akkor nem fogunk beszélni a lecseréléséről, de ehhez természetesen fel kell mutatnia valamit."


Fotó: Red Bull Content Pool

Formula-2: Újonc-pole és eltörölt köridők tömkelege a kvalifikáción

Már a szabadedzés is eseménydúsan alakult az F2-eseknek: kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani a körözést, először a bajnokság második helyezettje, Theo Pourchaire, majd Amaury Cordeel megforgása miatt.

Az ART jól találta el a beállításokat az időmérőre, Victor Martins rögtön az első próbálkozások után az élre állt, míg tapasztaltabb csapattársa, Theo Pourchaire a negyedik pozíciót foglalta el. Ahogy azt az F3-ban is láthattuk, a Formula-2-es mezőny is nagy hangsúlyt helyezett a tökéletes pozíció megtalálására a pályán, így itt is kialakultak kisebb „forgalmi dugók”, időnként egymás hegyén-hátán álltak az autók. Emellett folyamatosan jöttek a köridő-eltörlések pályaelhagyás miatt, így volt lehetséges az is, hogy a Virtuosi pilótája, Amaury Cordeel meglepetésre a második leggyorsabb körrel rendelkezett, őt a bajnoki éllovas, Frederik Vesti követte félidőnél.

Az utolsó percek folyamatos javulásokat hoztak mindenkitől, Martins azonban meg tudta tartani vezetését, Vesti bő egy tizeddel maradt el tőle, míg Pourchaire kikapott újonc csapattársától, a harmadik helyen zárt. Kush Maini elégedett lehet negyedik pozíciójával a Camposban, mögötte Jack Doohan egészítette ki az első ötöt. A barcelonai pole-pozíciós Oliver Bearman csupán a 19. helyre kvalifikálta a Premát, miután folyamatos pályaelhagyásai miatt a fekete-fehér zászlós figyelmeztetést is megkapta. A holnapi sprintfutam rajtelsősége Jak Crawfordot illeti meg.