Már márciusban bejelenthetik a Red Bull–Porsche együttműködést
https://formula.hu/parc-ferme/31548
Az elmúlt időszakban egyre intenzívebbé váltak az azzal kapcsolatos híresztelések, hogy a Volskwagen Csoport akár két márkával is beszállhat a Formula-1-be motorgyártóként az új hajtásláncok 2026-os bevezetésekor. A Motorsport-Total.com most arról számolt be, hogy különösen a Porsche érkezésére van jó esély, ugyanis a Red Bull-lal olyan előrehaladott állapotban zajlanak a tárgyalások, hogy voltaképpen már csak a két fél vezérkarának kell rábólintani a majdani együttműködésre – ez pedig a hírek szerint akár már idén márciusban is megtörténhet.
A Porsche – és mellette még az Audi is – állítólag azóta érdeklődik komolyan az F1-es szerepvállalás iránt, hogy döntöttek arról, hogy a 2026-tól érvénybe lépő motorszabályok szerint megszűnik az MGU-H használata. A Red Bull pedig ideális partner lehet, hiszen az idei évtől már saját motorrészlegük van – igaz, nemrég kiderült, hogy egészen 2025-ig, azaz a jelenlegi erőforrások használatának utolsó évéig támogatja őket a Honda, így az esetleges új márka egy addigra már jól kiépült infrastruktúrába csatlakozhat be.

A 2000-es évek egyik legnagyobb tehetsége, aki eltűnt a süllyesztőben
https://formula.hu/parc-ferme/27896
Ma is sokan úgy gondolják, Juan Pablo Montoya nagyobb sikerekre volt érdemes a Formula-1-ben, mint amennyit – hét futamgyőzelem és két év végi harmadik hely – elért. Az F1 hivatalos YouTube-csatornája most a kolumbiai tehetség előtt tisztelgett pályafutása tíz briliáns pillanatának összegyűjtésével. (A videó átkattintás után indul.)
Rich Energy-főnök: Mazepin a jövő világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/27897
Már egy ideje a Rich Energy visszatérésével riogat a Haas istállótól viharos körülmények között elváló brit energiaitalcég főnöke, az összetéveszthetetlen megjelenésű William Storey. Állítja, újra jelen lesznek a Formula-1-ben, de hogy milyen formában, arról semmiféle információt nem ad. Storey kedvelt felületén, a Twitteren most egy újabb poszttal gondoskodott róla, hogy a hírekben maradjon: a régi partner, a Haas pilótapárosát elemezte.
„Gene Haas hibát követett el akkor, mikor ellenem fordult, mert néhány befektető félrevezette őt. Ugyanakkor nagyot húzott azzal, hogy leszerződtette Nyikita Mazepint és Mick Schumachert. Mindketten világklasszis tehetségek, Mazepin pedig meglátásom szerint a jövő világbajnoka.”
Gene Haas made a mistake going against me after being misled by some corporate investors, however he has made a great move signing @nikita_mazepin & @SchumacherMick who are both world class talents. #Mazepin a future world champion in my view. #HaasF1 #FormulaOne #Business #F1 pic.twitter.com/d2xeLRPlYj
— William Storey (@richenergyceo) January 23, 2021
Éppen 20 éve készültek ezek a fotók a kölyökképű Kimi Raikkönenről
https://formula.hu/parc-ferme/27895
Repül az idő: pontosan két évtizeddel ezelőtt, 2001. január 24-én leplezték le a Sauber új versenygépét, a C20-at. Az eseményen részt vett a csapat két rettentő fiatal pilótája: a 23 éves Nick Heidfeld, valamint a mindössze 21 esztendős újonc, Kimi Raikkönen, aki ebben az évben vált a Formula-1-es közösség részévé.


Újabb botrányhős a Formula-2-ben
https://formula.hu/parc-ferme/27894
Lassan alakul az F2-es rajtrács, bejelentette pilótapárosát a HWA Racelab is. A választás láttán indokolt az értetlenkedés, hiszen a Matteo Nannini (az F1-es futamgyőztes Alessandro Nannini unokaöccse) és Alessio Deledda aligha eredményei alapján kapta az ülést, a 18. és 34. helyen végeztek csupán a Formula-3-as értékelésben. A 17 éves Nannini egyedülálló módon az F3-ban és F2-ben egyszerre fog versenyezni (a két sorozat 2021-től különböző helyszíneken szerepel), 45 futam vár rá az évad során.

A két F3-as szezonja alatt egyetlen pontot sem szerző Deleddának pedig vaj van a fején, tavaly novemberben közösségi médiás botrányt generált, mikor több videót posztolt az olasz utakon való száguldozásról: egy felvételen a sebességmérő a 300 km/h-t is eléri, egy másikon az autó a forgalmas sztrádán szlalomozik a járművek között. A negatív fogadtatás után a 26 éves olasz azzal védekezett, hogy tévesen azonosították a videók szereplőjeként, ő a felelőtlen vezetést elrettentő példaként akarta megmutatni követőinek. Egy biztos, a botrányhős Nyikita Mazepin távozik a Formula-2-ből, de érkezik az utánpótlás.
Alessio Deledda setting the absolute worst example...#F3 pic.twitter.com/YtsK2TRpka
— F1 Feeder Series (@F1FeederSeries1) November 26, 2020
Alonsót visszavárja, Russellért szorít – ezt gondolja az F1-ről Brian Johnson
https://formula.hu/parc-ferme/27877
A zene, saját versenyzői karrierje és autógyűjteménye mellett persze a Formula–1-ről is kifaggattuk a rockistent a Formula Podcast legutóbbi adásában. Mint kiderült, Brian Johnson aktívan követi a száguldó cirkuszt és bár a 2020-as szezon nem tartozott a kedvencei közé, Alonso visszatérése miatt különösen izgatottan várja az új évadot az AC/DC énekese, aki David Coultharddal például kimondottan közeli kapcsolatot ápol. Az adás ezen részét 52:28-tól hallgathatod meg!
A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!
Ocon most szembesült vele, mennyire vakmerőek a ralipilóták
https://formula.hu/parc-ferme/27892
Élete első (két) raliszakaszát teljesítette Esteban Ocon a WRC most hétvégén megrendezett szezonnyitóján Monte-Carlóban. Az F1-es pilóta csapata sportautójával, az Alpine A110S-sel egy promóciós esemény keretében vezethette fel a mezőnyt, így belekóstolhatott a pályaautózástól jelentősen eltérő életérzésbe. Feladatát teljesítve a Motorsport-Totalnak elárulta: lenyűgözi őt ez a szakág.
"Hősök! Mi mást mondhatnék?" - reagált arra a kérdésre, mit gondol a raliversenyzőkről. "Tényleg le a kalappal előttük, igazán tökösek. Még úgy is élveztem, hogy az eleje nem volt könnyű. De minél többet mentem, annál jobban éreztem magam az autóban."
Az eseményről készült galériánk megtekinthető a képre kattintva:
Ha szeretsz borulásokat nézni, akkor ez a videó neked szól
https://formula.hu/parc-ferme/27893
Íme egy közel húszperces válogatás különböző versenyszériákban történt balesetekről.
Szereted a múltidéző cikkeket? Akkor a Formula Retro csoportban a helyed!
https://formula.hu/parc-ferme/27891
Nyáron indult el a Formula Retro Facebook-csoport, ahol weboldalunk évfordulós múltidéző cikkjeit osztjuk meg napi rendszerességgel, így ha érdekelnek az ilyen témájú olvasmányok, akkor csatlakozz minél hamarabb a képre kattintva:
Megtört a jég, női versenyzőt igazolt a Ferrari pilótaakadémiája
https://formula.hu/parc-ferme/27890
Maya Weug személyében női pilótát karolt fel a Ferrari utánpótlásprogramja. A spanyolországi születésű, ám belga színekben versenyző 16 éves lány az első, aki nemét képviselheti a Ferrari akadémistái között. Egy éves szerződést ajánlottak neki, ezt Formula-4-es kategóriában fogja kitölteni. A bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, egyelőre azt sem tudja, hogyan fejezze ki magát, annyira örül.
A hír mellett az FIA elnöke, Jean Todt sem ment el gratuláció nélkül.

Fotó: FIA
Fanatizmus: Zenei karrierjét kockáztatta a versenyzésért Brian Johnson
https://formula.hu/parc-ferme/27876
Az AC/DC legendája, Brian Johnson volt a Formula Podcast legutóbbi adásának vendége – vele és róla is bőven volt miről beszélni, többek között arról is megemlékeztünk, mekkora áldozatot hozott a zene melletti másik nagy szenvedélyéért, a versenyzésért. Az adás ezen részét 11:30-tól hallgathatod meg!
A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!
Videón a Monte-Carlo Rali legemlékezetesebb pénteki pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/27889
Pierre-Louis Loubet balesete és Ott Tanak műszaki problémája is bekerült a WRC tegnapi összefoglaló videójába. A szakaszról készült beszámolónk itt olvasható.
#WRC - Some of the best moments from Friday at the 2021 #RallyeMonteCarlo #110years #StayAtHome #TheRallyComestoYou pic.twitter.com/jwIkPFNR3v
— FIA (@fia) January 22, 2021
Az IndyCar szezonnyitóját is elhalasztották, de nem a járvány miatt
https://formula.hu/parc-ferme/27888
Az utóbbi 24 órában az IndyCar a harmadik nagy versenyszéria, ami módosítást jelentett be a versenynaptárát illetően. Az amerikai sorozat egy héttel későbbre, április 11-éről 18-ára halasztotta a Barber Motorsport Parkban megrendezésre kerülő szezonnyitóját. Ennek oka a WEC és a WTCR változtatásaival ellentétben nem a világjárvány, hanem az, hogy a dátum a televíziós közvetítés szempontjából kedvezőbb.

Russell azt hitte, Button a helyére érkezik a Williamshez
https://formula.hu/parc-ferme/27886
"Izgalmas hírem van. Visszatérek a Williams F1-es csapatához" - kezdte mondandóját Jenson Button, akivel kapcsolatban pénteken hozták nyilvánosságra, hogy tanácsadóként újra ahhoz az F1-es csapathoz szegődik, ahol a királykategóriás pályafutását megkezdte. A gárda aktuális pilótája, George Russell viccelődve közölte Twitteren, hogy a fenti szavakat hallva egy pillanatra meghűlt benne a vér, mert azt hitte, Button pilótaként tér vissza a Williamshez. Russellben valószínűleg még a tavalyi ősz eseményei is felvillantak, amikor arról beszéltek, hogy Sergio Perez az ő helyére érkezhet.
Had me worried for a second there JB!
— George Russell (@GeorgeRussell63) January 22, 2021
Welcome back mate, looking forward to working with you https://t.co/1WwHJmHw6P
Így zajlik az átalakítás a barcelonai versenypályán
https://formula.hu/parc-ferme/27885
A héten elkezdődött a Circuit de Barcelona-Catalunya átalakított 10-es kanyarjának leaszfaltozása - számoltak be fejleményekről a pálya Twitter-oldalán. Ahogy azt korábban mi is lehoztuk, a Spanyol Nagydíj helyszínén módosítanak a hátsó egyes végén található balos kanyaron, ami így az eddigieknél tempósabb lesz, és jobban tükrözit majd a pálya régi szellemiségét.
Mint írták, a héten két réteget felvittek, a harmadikra jövő héten kerül sor.
This week we have started the resurfacing of the new Turn 10.
— Circuit de Barcelona-Catalunya (@Circuitcat_eng) January 22, 2021
We have applied two tarmac layers and the third and last one will be applied next week! pic.twitter.com/n7JYaEDwVa
Marquez elkezdte a súlyzós gyakorlatokat – igaz, egyelőre csak bal kézzel
https://formula.hu/parc-ferme/27887
Néhány nappal azt követően, hogy felült egy szobakerékpárra, újabb jelentős lépcsőhöz ért a fél évvel ezelőtti felkarcsonttöréséből gyógyulgató Marc Marquez rehabilitációja: a nyolcszoros világbajnok az Instagramra posztolt legfrissebb fotója alapján elkezdte a súlyzós edzést is – igaz, egyelőre csak az egészséges bal karjával. A jobb karján továbbra is ott a rögzítő, s ahogy a Repsol Honda egy héttel ezelőtti közleménye tudatta: a spanyol még mindig folytatja az antibiotikumos kezelést a korábbi fertőződés miatt. Azt továbbra sem tudni, Marquez mikor térhet vissza a versenypályákra: a pénteken ismertetett módosított versenynaptár szerint két hónapja van arra, hogy felépüljön az évadnyitó Katari Nagydíjra (a szezon előtti teszt két héttel előzi meg azt).
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csapatot vált és az F2-es bajnoki címet veszi célba a Ferrari akadémistája
https://formula.hu/parc-ferme/27884
Az ART Grand Prix-től távozva a DAMS csapatánál folytatja Formula-2-es pályafutását Marcus Armstrong. A Ferrari által felkarolt 20 éves pilóta második szezonjára készül az F1 előszobájaként számon tartott szériában, ahol idén a bajnoki címet vette célba. A fiatal pilóta számára Romain Grosjean és Jolyon Palmer is követendő példa lehet, hiszen a sorozatban mindketten a DAMS istállójával nyertek bajnokságot, később pedig az F1 mezőnyéhez csatlakozhattak.
Az istálló két tulajdonosa, Gregory és Olivier Driot az igazolás kapcsán elárulták: nagy örömmel üdvözlik a pilótát a csapatnál, akivel nagy célokat tűztek ki a 2021-es szezonra.

Fotó: DPPI
Pierre Gasly sivatagi szörfözéssel melegít
https://formula.hu/parc-ferme/27883
Szokatlan tevékenységről töltött fel videót az Alpha Tauri F1-es pilótája:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lefújta sebringi szezonnyitóját a WEC – naná, hogy Portimao a beugró
https://formula.hu/parc-ferme/27880
Az eredeti tervek szerint márciusban a sebringi 1000 mérföldes versennyel rajtolt volna el az Endurance-világbajnokság 2021-es idénye (amelynek állandó nevezőit a minap hozták nyilvánosságra), de nem okoztak meglepetést a szervezők a péntek délelőtti bejelentéssel, miszerint a koronavírus-járvány terjedése miatt nem akarnak kockázatot vállalni egy amerikai utazással – márpedig a felszereléseket hamarosan útjukra kellett volna indítani –, ezért kénytelenek voltak törölni a viadalt.
Viszont így sem csökken a tervezett futamok száma, ugyanis április első hétvégéjén, azaz húsvétkor Portimaóban rendeznek a sebringi forduló helyett egy 8 órás futamot, így Portugáliában indul a WEC szezonja. Érdekesség, hogy az Algarve International Circuit a pandémia egyik legnagyobb nyertese, hiszen tavaly a Formula-1-et és a MotoGP-t is első alkalommal látta vendégül a helyszín, amely jó eséllyel mindkét említett széria idei menetrendjébe is be fog kerülni a kényszerű átalakítások miatt (a MotoGP esetén ezt ma be is jelentették). A WEC a portimaói nyitány után a korábban bejelentett versenyekkel folytatná a szezont, azaz májusban jönne Spa, majd június közepén a Le Mans-i 24 órás.

Négy éve tartó pereskedést nyert meg Magnussen
https://formula.hu/parc-ferme/27881
Korábbi menedzsere, Dorte Riis Madsen perelte be Kevin Magnussent, a Formula-1-ből idén távozó pilótát, de már négy évvel ezelőtt, azóta ment köztük a jogi vita. A koppenhágai bíróság elsőre Madsen javára döntött abban a kérdésben, hogy Magnussen azóta megkeresett pénzének 20%-ára igényt tarthat-e a menedzser, a dániai magasabb fokú bíróság viszont Magnussennek adta a dolgot - fellebbezni nem lehet, a pilóta "megúszta" és megtarthatja az így már több millió fontra rúgó összeget.

fotó: dppi
Jenson Button visszatér a Williamshez - több évre írt alá
https://formula.hu/parc-ferme/27882
A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy visszaigazolja korábbi F1-es pilótáját, Jenson Buttont. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 2009 világbajnoka visszatér a pilótaülésbe: felsőbb tanácsadói pozícióban fog dolgozni a csapatnál. Mint írták, a tapasztalatával kell segítenie az istálló működését és fellendülését, egyúttal a csapat versenyzőinek is tanácsokat kell adnia - 2021-ben sok versenyhétvégén jelen lesz majd, igaz, hozzátették, hogy a Sky Sportsnál is megtartja a szakértői állását.

fotó: dppi











.jpg)