DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

A Zengő és Michelisz elfoglalta az első rajtsort Csehországban

Elképesztően kis különbségek és magyar szempontból optimális eredmény jellemezték a WTCR péntek délutáni időmérő edzését Mostban. A Q1-ben, amelyet Gilles Magnus műszaki hibája miatt piros zászlóval megszakítottak, Esteban Guerrieri teljesítette a legjobb köridőt a zengős Mikel Azcona előtt. Mivel a Q1-ben az első ötnek jár pont, a hatodik Michelisz Norbert épp lemaradt a bajnoki egységről. A többi magyar kiesett a szakaszban: Tassi Attila csak 17. lett, Boldizs Bence 19. pozícióba kvalifikált.

Századokban mérhető különbségek jellemezték az első két fázist: a Q1-ben két tized volt a differencia az első tíz, a Q2-ben 138 ezred az első öt között, akik bejutottak a Q3-ba: sorban Jean-Karl Vernay, Azcona, Michelisz Norbert, Guerrieri és az összetettbeli éllovas Yann Ehrlacher fértek a döntő fázisba. Tizedik eredményével a szabadkártyás hazai, Petr Fulin fordított rajtrácsos pole-t szerzett az első futamra Nestor Girolami előtt.

Az egykörös szétlövésben Azcona–Michelisz csata bontakozott ki a pole-pozícióért: a középső szektor végén a Hyundai magyarja 33 ezreddel maradt csak le. Végül a Zengő Motorsportnak jutott a rajtelsőség, Michelisznek a második rajtkocka és az ezzel járó négy pont, azaz a magyar rajongók számára kiváló eredmény született.

  Versenyző Márka Köridő Hátrány
Mikel Azcona Cupra 1:38.757  
N.Michelisz Hyundai 1:38.848 0.091
Yann Ehrlacher Lynk & Co 1:38.887 0.130
E.Guerrieri Honda 1:38.890 0.133
Jean-Karl Vernay Hyundai 1:39.068 0.311
Q2        
N.Berthon Audi 1:39.036  
Thed Björk Lynk & Co 1:39.071  
Yvan Muller Lynk & Co 1:39.088  
Néstor Girolami Honda 1:39.096  
10  Petr Fulín Cupra 1:39.407  
11  F.Vervisch Audi 1:39.810  
12  G.Tarquini Hyundai 1:40.643  
Q1        
13  Rob Huff Cupra 1:39.522  
14  Tom Coronel Audi 1:39.543  
15  Santiago Urrutia Lynk & Co 1:39.557  
16  Tiago Monteiro Honda 1:39.587  
17  Attila Tassi Honda 1:39.647  
18  Luca Engstler Hyundai 1:39.831  
19  Bence Boldizs Cupra 1:40.580  
20  Gilles Magnus Audi    

Jogi lépéseket tesz Schumacher családja a botrányt kavaró német lap ellen – már nem először

Ahogy arról beszámoltunk, a német Die Aktuelle bulvárlap szerkesztősége címlapsztoriként közölt egy „exkluzív” interjút a 2013-ban síbalesetet szenvedett Michael Schumacherrel. „Az első interjú”, „világszenzáció” – ilyen hangzatos címekkel harangozták be az interjút. „Az életem teljesen megváltozott” – olvasható a belső oldalakon az idézőjeles főcím. Bár vannak célzások (például a címlapon a „megtévesztően valódinak tűnik”), csak a szerző nélküli cikk végén árulják el, az interjút teljes hosszában a mesterséges intelligencia generálta.

A Schumacher család a síbaleset óta teljes titoktartással védi az újságíróktól a hétszeres F1-es világbajnokot, az ESPN kérdésére pedig a jogi képviselőjül meg is erősítette: nem hagyján annyiban a botrányt kiváltó cikket, és jogi lépéseket tesznek az ügyben. 

A lapnak egyébként volt már hasonló sztorija Schumacherékkel: 2014-ben egy olyan képet közölt az expilótáról és feleségéről, amelyre azt írta, hogy Felébredt, pedig a cikk csak olyan emberekről szólt, akik felébredtek a kómából. Korábban pereskedésig fajult a felek között egy másik ügy, amikor Corinna Schumacherről Új szerelem címmel jelentettek meg cikket, ami szintén meglehetősen félrevezetőnek bizonyult, hiszen a pár lányáról, Gináról szólt.

f1-schumacher

fotó: dppi

Videó: Így zárkózott fel Perez az ötödik helyig Ausztráliában

Sergio Perez számára rögtön véget is ért az időmérő edzés, amint elkezdődött Melbourne-ben, azonban a mexikói versenyző az ötödik helyig tudott felzárkózni az Ausztrál Nagydíjon. Lássuk, miként sikerült ez neki! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Hamilton felidézte legcsodásabb pillanatait a Mercedesszel

Idén már tíz éve, hogy Lewis Hamilton a Mercedes versenyzője lett, ennek alkalmából pedig felidézett néhány igazán emlékezetes pillanatot a hétszeres világbajnok.

Hamilton: Apám is azt mondta, maradjak a McLarennél

Idén van tíz éve, hogy Lewis Hamilton teljesítette első idényét a Mercedesnél, miután 2012 végén elhagyta a McLarent. A brit a Mercedes ennek apropóján készített videójában elevenítette fel a kezdeteket és azt, hogy mennyien ellenezték akkoriban az átigazolását:

„Emlékszem az első versenyre, emlékszem a döntésre, hogy csatlakozzak ehhez a csapathoz. Nem hagytam senkinek, hogy befolyásoljon a döntésemben. Teljes mértékben a saját megítélésem alapján akartam ezt meghozni, ráhatás nélkül. Sokan mondták azt, hogy a McLarennél kellene maradnom. Apám is azt mondta, hogy maradjak, ahogy sokan mások is. De valami belül azt súgta nekem, hogy ez volt a megfelelő számomra. Megérkeztem a csapathoz, teljesítettem az első üléspróbámat Bonóval. Az emberek alábecsülik, milyen sokáig tart megérteni egymást, kiépíteni egy barátságot.”

Hamilton hozzátette: az első évben nagyon szenvedett a Mercedes által használt felfüggesztéssel, a Magyar Nagydíjon aratott győzelme viszont igazolta, hogy jó irányba lépett. A többi pedig már történelem: 2014 és 2020 között összesen hat vb-címet szerzett Hamilton a Mercedesszel, és statisztikailag minden idők legsikeresebb F1-es versenyzőjévé vált.

f1-hamilton-mclaren-2012

Ezzel a McLaren-festéssel vonul vissza az Indy 500-on a brazil legenda

A múlt héten már bemutatta a McLaren, hogy milyen különböző egyedi dizájnú autókkal áll majd rajthoz az indianapolisi 500 mérföldes viadalon az Alexander Rossi, Pato O’Ward, Felix Rosenqvist hármas. Viszont az Arrow McLaren indít egy negyedik autót is a május végi legendás viadalon, amelybe a most már tényleg visszavonuló korábbi IndyCar-bajnok és Indy 500-győztes Tony Kanaan fog beülni.

A brazil pilóta versenygépének dizájnjáról most rántotta le a leplet az istálló: a 66-os rajtszámú autó fekete-narancsban fog pompázni, amelyen a narancs részek a videó tanúsága szerint a tripla koronába számító versenyeken (az Indy 500 mellett az F1-es Monacói Nagydíj és a Le Mans-i 24 óráson) aratott McLaren-diadalok előtt tisztelgő csillagokra utalnak.

Ezt hívják sportszerűségnek: dicséretes döntést hozott a Toyota

A csütörtökön rajtoló Horvát Ralin a három helyett csak két autót nevez a csapatába a Hyundai, senkit nem ültet be az alakulat a múlt héten teszt közben elhunyt Craig Breen autójába. Ezért a Toyota hozott egy rendkívül sportszerű döntést: az egyetlen komoly riválissal szemben nem szeretnének ilyen módon előnybe került, így Jari-Matti Latvala is csak két autót nevez a konstruktőri versenybe. Sebastien Ogier és Kalle Rovanpera szerezhet pontokat, míg Elfyn Evans és Takamoto Katsuta eredménye ezúttal csak az egyéni bajnokságban számít.

Az M-Sport eleve két autóval áll rajthoz, a brit csapatnak nem kellett ilyen jellegű döntést hozni.

wrc-toyota-rovanpera

fotó: dppi

Egy vadonatúj Honda is feltűnik a TCR Világsorozat rajtrácsán

Újabb versenyzővel bővült a jövő hétvégén startoló TCR World Tour mezőnye: a JAS Motorsport bejelentette, hogy a Túraautó-világkupából is ismert Nestor Girolami az észt ALM Motorsport színeiben fog indulni a vadonatúj TCR-modelljükkel, a Honda Civic Type R TCR FL5-össel. Az argentin versenyző részvétele ugyanakkor egyelőre az első négy európai fordulón – Portimao, Spa, Vallelunga és a Hungaroring – biztos, a dél-amerikai, ausztrál és ázsiai helyszíneken való szerepléséről később fognak dönteni. Az ALM Motorsport viszont új szereplő a túraautózás aktuális nemzetközi csúcsszériájában: a Honda TCR-gépeit fejlesztő JAS és az istálló kapcsolata 2018-ra nyúlik vissza, az elmúlt két szezonban a TCR Italy sorozatban versenyeztek.

Ezzel már négy plusz egy márka és összesen nyolc plusz kettő versenyző indulása vált hivatalossá a TCR Világsorozatban (Ben Bargwanna és a Peugeot is csak néhány állomáson fog feltűnni). Viszont a JAS és a Honda egyelőre nem kommunikálta, hogy lesz-e Girolamién kívül több Civic is a rajtrácson, ahogy azt sem, hogy mi lesz a sorsa a WTCR-ben eddig őket erősítő Tassi Attilának, Esteban Guerrierinek és Tiago Monteirónak. A Cupra egyelőre ugyancsak nem adott hírt magáról a World Tourral kapcsolatban.

tcr-girolami-honda

Már százezren követelik Hamiltonnak a 2021-es vb-címet

Másfél éve, órákkal a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után írtak ki egy kérelmet a Change.org petíciós oldalra arról, hogy módosítsák a verseny végeredményét és adják oda a futamgyőzelmet Lewis Hamiltonnak, mivel egy szabályokkal ütköző döntés következtében bukta el azt. December 12-én nem szolgáltattak igazságot, a fiatal generáció és jövőbeli versenyzők számára pedig nagyon rossz üzenetet közvetít, ha az eredmény marad – írja a petíció.

Bár az Abu Dhabi verseny már nagyon távolinak tűnik, az aláírók száma még mindig nő és nő: a támogatók száma most lépte át a százezret. Ebből az apropóból a petíciót elindító Patel Gordon-Bennett-tel a RaceFans.net interjúzott: a hölgy elmondta, Hamilton mindig kiáll másokért, ezért úgy érezte, ideje van, hogy mások is kiálljanak mellette, mivel méltánytalanság érte. Hozzátette, nem áll kapcsolatban egy F1-es csapattal sem, és sem a Mercedestől, sem Hamiltontól nem kapott eddig visszajelzést. Arra ő sem számított, hogy a petíciót ennyien aláírják – egy időre el is feledkezett róla, majd arra döbbent rá, hogy már nyolcvanezernél tart a számláló.

Fotó: DPPI

Mesterséges intelligenciával készített Schumacher-interjúval verték át az olvasókat

Kihúzta a gyufát a német Die Aktuelle bulvárlap szerkesztősége Németországban. A lap ugyanis címlapsztoriként közölt egy „exkluzív” interjút a 2013-ban síbalesetet szenvedett Michael Schumacherrel. „Az első interjú”, „világszenzáció” – ilyen hangzatos címekkel harangozták be az interjút. „Az életem teljesen megváltozott” – olvasható a belső oldalakon az idézőjeles főcím.

Bár vannak célzások (például a címlapon a „megtévesztően valódinak tűnik”), csak a szerző nélküli cikk végén árulják el, az interjút teljes hosszában a mesterséges intelligencia generálta. A lap egy olyan AI-weboldalról töltötte le, amely azzal reklámozza magát, hogy a felhasználók kedvenc hírességeikkel cseveghetnek.

Az AI manapság megkerülhetetlen téma, és a hasonló szövegek sűrűn felbukkannak a hagyományos és közösségi médiában, de a német lap egyértelműen túlment a határon, az eladás érdekében próbálta megtéveszteni az olvasókat.

Fotók: ezzel a speciális festéssel tiszteleg Craig Breen előtt a Hyundai

A Hyundai WRC-csapatának gyári pilótája, Craig Breen múlt héten vesztette életét egy tragikus tesztbalesetben a Horvát Ralira való felkészülés közben. A csapat végül úgy döntött, hogy rajthoz áll a megmérettetésen a három helyett két autóval, amelyeket Breen tiszteletére átszíneztek: a gyászt jelképező fekete mellett ír nemzeti színekbe öltöztették az i20 Rally1-eket.

hyundai4

hyundai5

Négy pilótával tesztelt a Ferrari Mugellóban

A tavaszi szünetben a korábbi Toszkán Nagydíj helyszínére szervezett tesztet a Ferrari SF21-es modelljével. A 2021-es autót kézről kézre adták a tesztpilóták: a két tartalék, Robert Svarcman és Antonio Giovinazzi, valamint a két fejlesztőpilóta, Antonio Fuoco és Davide Rigon.

Svarcman a teszttel a fiatal versenyzőknek kötelezően biztosítandó idei két szabadedzés-szereplésre is készült, a másik olasz versenyző pedig a WEC portimaói hatórás versenyéről érkezett Mugellóba. Rigon számára a teszt hosszú szünet utáni visszatérés volt, a 36 éves GT-versenyző először vezetett hibrid F1-es autót, utoljára ugyanis 2013-ban tesztelt pályán a Ferrarinak.

Videó: így tereli Loeb az elektromos Lanciát

Sebastien Loeb a Lanciával tér vissza a Ralikrossz-vb-re, és már tesztelte is az elektromos Deltát: erről mutatunk egy videót.

Mire világít rá a 2008-as szingapúri botrány és Piquet nyilatkozata?

Pitwall című heti hírösszefoglalónkban tárgyaltuk meg, hogy milyen irányba mutat az utóbbi időben megint felmerülő 2008-as szingapúri ügy, amikor Nelson Piquet Jr. szándékosan, Flavio Briatore utasítására tette falba a Renault-t, hogy ezzel megszerezzék a futamgyőzelmet Fernando Alonso számára. Most Piquet nyilatkozatára reagáltunk, a vonatkozó rész 34:26-tól meghallgatható!

Fotók: ezzel a gyönyörű festéssel támad Le Mans-ban a Peugeot

Speciális fényezést kap a Peugeot 9x8 hypercar a Le Mans-i 24 órás versenyre: erről mutatott fotókat a csapat.

peugeot1

peugeot2

peugeot3

Foci, golf, medence: Portugáliában töltődött fel hétvégén Sainz

A Ferrari pilótája osztott meg néhány fotót a hétvégéjéről: Portugáliában járt, ahol igyekezett kikapcsolni, és feltöltődni a hamarosan folytatódó F1-es szezonra.

 

Videó: Hülkenberg szemlátomást jól érzi magát az F1-es paddockban

A Haas tett ki egy rövid videót Nico Hülkenberg egy-két vicces jelenetéről az elmúlt hetekből: úgy fest, hogy élvezi, hogy újra ott van az F1 körforgásában.

 

Most te is segíthetsz az F1 23 fejlesztésében!

Az EA Sports tette közzé közösségi felületein, hogy olyan vállalkozó szellemű gamerek jelentkezését várják, akik segíthetnek nekik az F1 23-as játék fejlesztésében. A béta tesztelés zártkörű lesz, ugyanakkor bárki bekerülhet a szerencsések közé. További részletek és jelentkezési lehetőség itt.

Videó: Tíz alkalom, mikor tetőfokára hágott a hangulat az időmérőn

Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtött tíz olyan alkalmat, mikor már a kvalifikáción olyan dolgok történtek, amikre még a verseny alatt is felkapnánk a fejünket. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Leclerc Gaslyval járt hétvégén a monacói tenisztornán

A Monte-Carlo Masters férfi ATP-tenisztornán járt hétvégén Charles Leclerc és Pierre Gasly, íme néhány fotó Leclerc közösségi oldalán erről:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

Repül, síel, élvezi az életet F1-ből való távozása óta Angela Cullen

Saját közösségi oldalán mutatja meg Angela Cullen, hogy mihez kezd a felszabaduló idejével, mióta nem dolgozik Lewis Hamilton mellett a Formula-1-ben. Cullen régi álmát valóra váltva a repüléssel foglalkozik, síel, és jól érzi magát: posztolt az F1-ről is, de most nem ekörül forognak a mindennapjai.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Angela Cullen (@cullen_angela) által megosztott bejegyzés

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Angela Cullen (@cullen_angela) által megosztott bejegyzés

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Angela Cullen (@cullen_angela) által megosztott bejegyzés

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Angela Cullen (@cullen_angela) által megosztott bejegyzés