DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Norris megfuttatta Verstappent, de Imolában a bajnok nyert

Lando Norris meghajtotta az imolai győzelemért Max Verstappent, de megint nem lehetett legyőzni a világbajnokot. Charles Leclerc ért oda a dobogó harmadik fokára.

Max Verstappen, Lando Norris, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Oscar Piastri sorrendben rajtolt el a tpő öt a 2024-es F1-es Emilia-romagnai Nagydíjon, és közülük mindenki úgy vághatott neki a szezon hetedik nagydíjának, hogy a 63 kör végén dobogóban, de talán még a győzelemben is joggal reménykedhetett mindegyikük.

A rajtnál nem változott a helyzet az élmezőnyben, ebben a sorrendben kezdődött a játszma (Yuki Tsunoda rajtolt gyengét, így Lewis Hamilton feljött a hetedik helyre, George Russell mögé), ami a várt vonatozást hozta: ezekkel az autókkal egyszerűen nem alkalmas az imolai pálya az előzésekre, ami tökéletesen megmutatkozott.

Néhány kör után elkezdett szétszakadni az élmezőny gumikímélősebb, autóhűtősebb távolságokra, egyedül Piastri próbálkozott Sainz megelőzésével, de nem nyílt rá igazán jó esélye – miközben az élen Verstappen hat másodperc feletti előnyt autózott ki Norrisszal szemben. 

f1-verstappen-redbull_6



A britet a 23. körben hívta ki a bokszba a McLaren, ezzel ő „borított” először a topversenyzők közül, de a wokingiak elszámolták a kiállást: pont a kemény keveréken rajtoló, hosszú etapot futó Sergio Perez mögé jött vissza a pályára Norris, így némi időt veszített a mexikói sebességváltóját egy körön keresztül követve. Egy körrel később Piastri, majd a következőben, a 25. kezdetén Verstappen is megejtette a kerékcseréjét, hamarosan jött Leclerc, végül, a top ötből utolsóként Sainz – akit így Piastri átlépett, majdnem hat másodpercet bukott a stratégiával a spanyol.

Az első ötben így csak az volt a kérdés, hogy a jó tempót diktáló Leclerc meg tudja-e támadni a második helyért Norrist: a monacói 18 körrel a vége előtt érte utol a britet, legalábbis akkor került DRS-távolságon belülre. A ferraris mindent megtett, de nagy sietségében hibázott egyet, átvágott a füvön, amivel bő egy másodpercet, és a második hely reális esélyét dobta el.

 

Norris meghajtotta Verstappent

A hajrában aztán mégis láthattunk némi izgalmat: a pályaelhagyás miatt figyelmeztetett, és jelentősen be is lassuló Verstappen előnye ugyanis egy pillanat alatt elkezdett elfogyni a gumijait remekül beosztó, és a végére tartalékoló Norrisszal szemben. Az utolsó körökre másfél-két másodperc közé csökkent a különbség, Norris mindent megtett, a határon autózott a McLarennel, de a legfontosabb körökben a világbajnok válaszolni tudott, így végül megoldotta a feladatot, visszaverte a miami győztes támadását, és behúzta idei ötödik győzelmét.

A végén egy másodpercen belülre került a brit, de ennyi volt a maximum: nem bírt Verstappennel.

 

Verstappen nyert, Leclerc Perez előtt a tabellán

Verstappen tehát nyert, Norris a kínai második helye és a miami győzelme után ezúttal is bejött másodiknak és rengeteg pontot szerzett, Leclerc pedig ismét odaért a dobogóra, amivel a pontversenyben Perezt megelőzve feljött a második helyre. 

Piastrinak maradt a negyedik, Sainznak pedig csak az ötödik hely – a McLaren Olaszországban is gyorsabb volt a Ferrarinál, Verstappennel viszont nem tudtak mit kezdeni a wokingiak.

 

Kik szereztek még pontot?

A Mercedesek a maguk versenyét futva bejöttek a hatodik-hetedik helyen, de húztak egy érdekeset: George Russell egyértelműen Hamilton előtt haladt, ráadásul a hétszeres világbajnok hibázott is egyet, amikor kiszaladt a sóderágyba, de szerencséjére baj nélkül vissza tudott jönni. A hajrában azonban Russellt kihívta a csapat a bokszba, megfuttatták vele a leggyorsabb kört, így viszont becsúszott Hamilton mögé, aki ennek köszönhetően hatodikként zárt, bár a csapat egy pluszpontot begyűjtött a manőverrel.

Perez a 11. helyről rajtolva, alternatív stratégiát alkalmazva csak a nyolcadik pozícióig jutott, pontot pedig még az Aston Martin becsületét legalább valamelyest megmentő Lance Stroll, valamint a középmezőny legjobbja, Yuki Tsunoda szerzett – erről épphogy lemaradt Nico Hülkenberg a Haasszal, aki a 11. pozíciót szerezte meg.

 

Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull
2. Lando Norris McLaren
3. Charles Leclerc Ferrari
4. Oscar Piastri McLaren
5. Carlos Sainz Ferrari
6. Lewis Hamilton Mercedes
7. George Russell Mercedes
8. Sergio Perez Red Bull
9. Lance Stroll Aston Martin
10. Yuki Tsunoda Visa Cash App RB
11. Nico Hülkenberg Haas
12. Daniel Ricciardo Visa Cash App RB
13. Kevin Magnussen Haas
14. Esteban Ocon Alpine
15. Guanyu Zhou Stake
16. Valtteri Bottas Stake
17. Pierre Gasly Alpine
18. Logan Sargeant Williams
19. Fernando Alonso Aston Martin
55. kör Alexander Albon Williams
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: