DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 28. hétfő

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

5 durva pillanat a Belga Nagydíjakról (videó)

Kimi Raikkönen az élről a falban végzi, Mika Hakkinen egyszerre kettőt előz, a rajtnál a fél mezőny lemorzsolódik - a Formula-1 Youtube-csatornája összeszedte az öt legdurvább pillanatot a Belga Nagydíjak történetéből. (A videó átkattintás után indul el.)

A Mercedesnél minden csapat agresszívabb lesz Belgiumban

Már ami az abroncsokat illeti, ugyanis a címvédő csapat választotta a legtöbb közepes keverékű gumit a Formula-1 soron következő versenyhétvégéjére, a Belga Nagydíjra. A Ferrari, a Red Bull, a Renault és a Haas is jelentősen agreszívabb stratégiával kezdi a hétvégét. Íme a teljes lista:

f1-begagp-gumik

Lando Norrist lábsérülés hátráltatja

A McLaren F1-es tehetsége vasárnap egy online streamben fedte fel, hogy bal lábán egy sérülés miatt lábmerevítőt kell hordania. Sokakban rögtön felmerült a kérdés, vajon ez befolyásolja-e a brit hétvégi szereplését a Belga Nagydíjon, de ezt maga a csapat cáfolta meg.

norris-portre-20191

"Lando bal lábában enyhén begyulladt egy ín, miután nyaralás közben futott. A merevítő csak elővigyázatosságból van rajta, ha bárki másról lenne szó, akkor fel sem merülne a használata. Nem olyan drámai a helyzet, mint amilyennek látszik, egyszerűen csak izolálták a sérülést egy pár napra" - nyilatkozta a McLaren a gptoday.net weboldalának. Ha mégis nagy lenne a baj, akkor Szergej Szirotkin helyettesítheti őt.

Az istálló évek óta nem volt olyan előkelő helyzetben, mint idén, részben Norris 24 megszerzett pontjának köszönhetően a konstruktőri negyedik helyet foglalja el jelenleg.

Vajon lesz-e idén Albon mosolya szélesebb annál, mint amikor először ülhetett bele a Red Bullba?

Ha nem lesz, az nem sok jót sejtet, hiszen a győzelemre is képes autóval 12 nagydíjnyi tapasztalata ellenére is elvár néhány örömre okot adó eredményt a Red Bull a 23 éves thai-brit pilótájától. Bár a bejelentést már két hete megejtették, az F1-es nyári szünet éppen akkor kezdődött, így most, a Belga Nagydíj hetének első napján adódott az első lehetőség arra, hogy Alexander Albon megejtse az üléspróbát Milton Keynes-ben. Valami nagyon hasonló zajlik Faenzában is a Toro Rosso és Pierre Gasly részvételével, csak az kevésbé vidám a lefokozott pilóta szemszögéből.

Norris: Ha nincs leszögelve, akkor elvihető?

Ezt a pimasz kérdést tette fel Lando Norris Valentino Rossi 46-os rajtszámával a kezében - a McLaren pilótája nagy tisztelője a MotoGP királyának, sisakfestését is az övéről mintázta.

Az elmúlt hétvégén két F1-es pilóta a MotoGP silverstone-i fordulójának meglátogatásával rázódott vissza a versenyzés körforgásába. Míg Norris a Yamahánál töltötte az időt és Rossival is társalgott, addig Lance Stroll a Ducati vendége volt, és szívesen el is vitte volna Danilo Petrucci motorját egy körre.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

At Silverstone with the legend @valeyellow46

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lance Stroll (@lance_stroll) által megosztott bejegyzés,

Rendesen megküzdött az elemekkel Lewis Hamilton tavalyi pole-körében

Hamarosan itt a nyári szünet vége, az F1 Twitterén pedig elkezdtek nosztalgiázni, így előkerült az a kör, amivel Lewis Hamilton 2018-ban megszerezte az első rajtkockát Spában.

 

Két WRC-autót is tesztelt a nyári szünetben Valtteri Bottas

Szenvedélyének, a ralizásnak hódolt az augusztusi szünet során a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas: a finn pilóta újra meghajtotta az M-Sport Ford Fiestáját – egy ilyen versenygéppel versenyzett télen az Arctic Lapland Rallyn –, de a Citroen C3 WRC-t is kipróbálta. A francia márka WRC-csapatának Red Bull-festésű autóján különösen szokatlanul mutat Bottas neve…

Egy különleges vendége is volt Micheliszék közönségtalálkozós gokartozásának

László Attila, a tavaly a Hungaroringen súlyosan megsérülő sportbíró is ott volt a M1RA által életre hívott rendezvényen, amely egy közönségtalálkozóval egybekötött gokartozás volt.

 

Szakácsruhára cserélte szokásos szerelését Michelisz

A korábbi műrepülő Besenyei Péter, a motorosok között a 125 köbcentis kategória világbajnoka, Talmácsi Gábor, valamint a túraautó-világkupa magyar ásza, Michelisz Norbert a Costes Downtown konyhájában tüsténkedtek a poszt tanúsága szerint.

 

Kevés menőbb kép van a lángcsóvás IndyCar-rajtnál

Így indult a Bommarito 500 a gatewayi pályán szombatról vasárnapra virradóra:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NTT IndyCar Series (@indycar) által megosztott bejegyzés,

Nagyon elveri George Russell Robert Kubicát, de...

...de pontja csak a lengyelnek van, még ha az nyilván szerencsés körülmények között is született. Egyébként az időmérőkön Russell 12-0-ra vezet, és a futamokon is jobb, 10-2 arányban.

 

Majdnem a legvégén tette tönkre Newgarden versenyét Ferrucci

A bajnoki címre hajtó Penske-versenyző azt nehezményezte, hogy Ferrucci hibája után rögtön visszarántotta autóját az ideális ívre, ezzel okozve veszélyt. Newgarden egyébként meg is forgott az eset következtében, de végül be tudott gurulni a célvonalon.

 

Az eddigi öt legváratlanabb teljesítmény az idei F1-es szezonban

- Alex Albon a bokszutcából szerez pontot Kínában, újoncként, a Toro Rossóval
- Carlos Sainz nagy futama a Hungaroringen
- George Russell időmérője, szintén a Hungaroringen
- Lando Norris első F1-es pontjai Bahreinben
- Danyiil Kvjat németországi dobogója

Az erről készült videós összeállítás ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Itt maximum úszóversenyt lehetett volna rendezni, nem időmérőt...

Lengyel Ádámék tapasztalták meg a Toyota Gazoo Trophy szlovákiai állomásán az özönvizet.

 

Hamilton beszélt az új ruhakollekciójáról

"Az új kollekcióm hamarosan bemutatásra kerül. Ami őrület ebben az egészben, hogy nagyon korán kell megtervezni a dolgokat, ami nehéz, mert nagyjából tizenkét hónappal előre tudni, hogy mit fognak kedvelni az emberek, az nem könnyű, mert a trendek változhatnak. De ez volt a legélvezetesebb és őszintén úgy érzem, hogy a legjobb kollekcióm mindazzal, amit megtanultam. Alig várom, hogy az emberek ezeket viseljék" - írta közösségi oldalán Lewis Hamilton a hamarosan megérkező, Tommy Hilfigerrel közösen tervezett TommyXLewis harmadik ruhakollekciójáról. Azt is hozzátette, hogy minden ruha és táska mű/vegán alapanyagokból készült.

pf3_16

Az F1 történetének tíz különös mérnöki megoldása

A különböző szárnymegoldásoktól kezdve az innovatív diffúzorokon át az F-csatornáig - az F1 történetének tíz "érdekes" fejlesztését gyűjtötte össze egy videóban a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Új tanulmányautóval jelentkezik az Audi

Az Audi új tanulmányautóval jelentkezik az idei Frankfurti Autókiállításon, egy elektromos hajtású off-road autó bemutatásával. Ez az újdonság a negyedik változat a négykarikás márka jövőbe mutató tanulmányautó sorozatában, mely 2017-ben indult az Audi Aicon ugyancsak Frankfurtban történt kiállításával. A sajtónapokkal szeptember 10-én nyitó Frankfurti Autókiállításon mind a négy tanulmányautó látható lesz a 3-as pavilonban lévő Audi standon.

A1911033_small

Ennyivel jobb eddig Giovinazzinál Raikkönen

Az Alfa Romeo két pilótájának összehasonlítása a 2019-es szezonra vonatkozóan - főleg a szerzett pontoknál óriási a különbség 2007 világbajnokának javára.

pf5_13

Ők a szezon legjobbjai a szurkolók szerint

A Formula-1 hivatalos weboldalán előbb közétették a "házi" szakértők szerint összeállított erősorrendet a pilóták idei teljesítményére vonatkozóan, most pedig megszavaztatták a szurkolókkal is, hogy kit hogyan értékelnek. Összességében nagy meglepetés nincs: az első három helyen ugyanazok a nevek szerepelnek ugyanabban a sorrendben, mint a szakértői listán és óriási változás egyébként sem tapasztalható - Kimi Raikkönent a népszerűsége jelentősen felhúzta a szurkolóknál, de ezt leszámítva hasonló a helyzet.

A szurkolói F1-es erősorrend (zárójelben a szakértői listán elért helyezés):

1. Max Verstappen (1.)
2. Lewis Hamilton (2.)
3. Carlos Sainz (3.)
4. Kimi Raikkönen (8.)
5. Lando Norris (4.)
6. Charles Leclerc (5.)
7. Alexander Albon (6-7.)
8. Danyiil Kvjat (10.)
9. Valtteri Bottas (6-7.)
10. George Russell (9.)

dr

fotó: dppi

Ma 16 éve aratta első F1-es győzelmét Fernando Alonso

A Renault spanyol versenyzője 22 éves korában, a 2003-as Magyar Nagydíjon állhatott fel először a dobogó legfelső fokára - a pole-ból rajtolva végül közel húsz másodperces fórral győzött Kimi Raikkönen előtt, a címvédő Michael Schumachernek pedig kört adott. Egy hosszabb videó a futamról: