DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

Mexikóban folytatódik a Formula-E szezonja – itt a hétvégi program

A január végi szaúd-arábiai nyitány után a mexikóvárosi pályán csap össze a hétvégén az elektromos formulaautós világbajnokság mezőnye, amely egy év kihagyás után tér vissza az F1 által is használt helyszínre. Az időeltolódás miatt késő estig kell majd várnunk a szombati futamra, amelyet az Eurosport 1 közvetít élőben – íme, a menetrend:

Szombat (február 12.)  
15:00 - 15:30 1. szabadedzés  
16:50 - 17:20 2. szabadedzés  
18:40 - 19:55 Időmérő edzés (tv: Eurosport 1, 22:00, felv.)
23:00 Futam (tv: Eurosport 1, élő)

1-_ALS3059

Minden, ami rali: csatlakozzatok a Formula.hu új csoportjához

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken, vagy a képre kattintva!

5s3jytr9827173t1lkum_lg

Az Alfa F1-es újonca tisztázta, hogy hogyan kell ejteni a nevét

Idén debütál F1-es pilótaként Guanyu Zhou, aki az Alfa Romeo egyik autóját vezetheti Valtteri Bottas csapattársaként. A kínai versenyző a svájci Blicknek adott interjújában elárulta, hogy tulajdonképpen hogyan is kell ejteni a nevét.

"Kínaiul a Zhou igazából Joe. Szinte ugyanúgy hangzik" - mondta a pilóta, aki így a "Dzsó" névre hallgat. Zhou azt is hozzátette, hogy szerinte Kínából rendkívül nehéz eljutni az F1-be és szerinte nyolcvan százalék volt a kockázata annak, hogy nem is sikerül neki, vagyis csak húsz százalék esélyt látott arra, hogy bekerül a száguldó cirkuszba.

00121047_003

fotó: dppi

A Red Bull szerint az idei autók gyorsabbak lesznek az egyenesekben

Pierre Wache, a Red Bull F1-es csapatának technikai igazgatója beszélt arról az istálló videójában, hogy szerinte az idei autók egy szempontból biztosan a tavalyiak előtt lesznek: reálisan nézve gyorsabbnak kell lenniük az egyenesekben.

"Az F1 azt akarta, hogy ezek az autók alulról szerezzék a leszorítóerőt és ne a hátsó szárnyról. Ez befolyásolni fogja azt is, hogy hogyan kell vezetni az autót és hogy milyen lesz a tapadás. Ez a generáció nagyon hatékony, ezért az autóknak gyorsabbnak kell lenniük az egyenesekben ugyanolyan leszorítóerő mellett" - mondta Wache arról, hogy az idei autóknál használt aerocsomagokkal nagyobb végsebességet érhetnek el az új technikák.

ryjwt6yx18puz0fw20w2_lg

fotó: dppi

Az apró betűs rész miatt nem mehet Horner a Mercedes-gyárlátogatásra

Nagy hír lett Christian Horner leleményes kémakciójából: a brit egy jótékonysági licit keretében 4000 fontot ajánlott fel a Grand Prix Trust alapítványnak – a licit nyertesének jutalmaként előzetesen egy Mercedes-gyárlátogatást ígértek. Horner fogadkozott, hogy kísérőket is visz magával, körülbelül húsz Red Bull-mérnököt.

Ahogy azonban talán sejteni lehetett, Horner tervét nem sikerült beváltani, mégpedig az apró betűs rész miatt: a Mercedes-gyárlátogatás feltételei között szerepel, hogy „más Formula-1-es csapatok tagjai nem vehetnek részt.”

A Red Bull-csapatfőnök tehát pórul járt, nem fog tudni titkokat ellesni a riválistól, kivéve, ha a Mercedes nagyvonalúan kivételt tesz vele. Állítólag még erre is esély van: „Még nem beszéltünk erről. Ehhez fel kell függesztenünk a feltételeket – mindig el kell olvasni az apróbetűs részt!” – mondta a Mercedes egy szóvivője a Sunnak, habár a két csapat közti viszonyt ismerve kevésbé hisszük, hogy épp Horner felé fognak ilyen gesztust tenni.

Barackszínbe borult és a jelent hangsúlyozza Ricciardo idei sisakja

Egy nappal a McLaren csapat- és autóbemutatója előtt a wokingiak egyik versenyzője, Daniel Ricciardo felfedte, miként is fog festeni 2022-ben a sisakja. Az ausztrál sisakja barackszínben pompázik, a motívumokkal és a feliratokkal pedig azt igyekszik hangsúlyozni, hogy éljük meg a „jelent”, mert az adhat nekünk „lendületet” a továbbiakra. Íme:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

A Ferrari messzire néz: Továbbra is náluk van a Palantir

A maranellói istálló kedden bejelentést tett arról, hogy tovább folytatja az együttműködést a Palantir Technologies vállalattal, amely világvezető adatelemző platformok fejlesztése területén. A cég eddig is együttműködött a Scuderiával, de mostantól magasabb szintre, csapatpartnerré lép elő: a megállapodás révén a versenypályán is várható egy kisebb előrelépés, az adatok elemzése válik gyorsabbá a Palantir legfrissebb generációs szoftverének köszönhetően.

A fantasy-rajongók azonban vélhetően azért kapták fel a fejüket, mert a palantír (jelentése: ami messzire lát) A Gyűrűk Ura mágikus gömbje, az úgynevezett látókő. A 2003-ban alakított Palantir Technologies is innen kapta a nevét.

Ezzel a kisfilmmel melegít az Aston Martin a délutáni bemutatóra

„We climb together”, azaz szabad fordításban „Együtt jutunk fel a csúcsra” szlogennel várja a 2022-es AMR22 ma délutáni bemutatóját az Aston Martin. Festői hegycsúcsok között játszódik a kisfilm, amelyben Sebastian Vettel és Lance Stroll is szerepet kap.

A bemutató közép-európai idő szerint 15:00-kor kezdődik, és az alábbi linken lesz követhető:

Az olaszos nevű Luigi a hazai ralikrossz egyik fenegyereke

A magyar autósportélet egyik sajátos karaktere Lajos Gyula, azaz Luigi, aki két évtized motorozás után váltott négy kerékre, jelenleg pedig a ralikrossz királykategóriájában, a SuperCarsban küzd a győzelmekért – és 46 éves kora ellenére világbajnoki szereplés terveit dédelgeti. Luigi járt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában:

Félmilliárd dollár: Csillagászati összeget fizet a Red Bullnak az új főszponzor

Az RB18 bemutatójával együtt új névadó szponzort is bejelentett a Red Bull Racing: az amerikai techvállalat, az Oracle kerül kiemelt pozícióba, a vállalat neve az oldaldoboz teljes hosszát elfoglalja, valamint a hátsó szárny hátuljára is felkerül.

A szerződés hosszáról és értékéről, ahogy ilyenkor megszokott, a felek nem nyilatkoztak, de az Associated Press tudomást szerzett róla, hogy az Oracle öt szezonra szerződött, a reklámfelületért cserébe pedig csillagászati összeget, 500 millió dollárt fizet a Red Bullnak. Ez átszámítva 150 milliárd forinttal egyenértékű, igazán kontextusba pedig a költségplafon helyezi: az F1-es csapatok éves költségvetése idén 140 millió, 2023-ban 135 millió dollár, melynek több mint kétharmadát fedezi az Oracle-szponzoráció önmagában (igaz, a pilóták és legmagasabb szintű alkalmazottak bére nem számít bele a limitbe).

BMW: 2024-ben visszatérhetünk Le Mans-ba az LMDh-val

A bajor márka is azon gyártók közé tartozik – az Acura, Alpine, Audi, Cadillac és Porsche mellett – amely az LMDh kategóriába épít versenygépet 2023-tól. Az LMDh nagy előnye az átjárhatóság az amerikai IMSA és a WEC között, ahol az autók a Hypercar kategóriában szerepelhetnek, a BMW jelenlegi tervei azonban csak az IMSA-ra vonatkoznak.

Bár egyelőre csak az amerikai részvétel garantált, a BMW számára opció, hogy 2024-ben már a WEC-ben is jelen legyen teljes gyári kapacitásban. Ebben az esetben 25 évvel az 1999-es abszolút győzelem után indulnának ismét a Le Mans-i 24 órás csúcskategóriájában. A visszatérésről Mike Krack beszélt, aki utolsó napjait tölti a BMW motorsportfőnökeként, mielőtt csatlakozik az Aston Martin F1-es csapatához:

„Ha valaki Le Mans-i programot tervez, akkor tárgyalnia kell az ACO-val és bizonyos időszakot vállalni. Minden elemet össze kell raknunk: mi kell ahhoz, hogy megcélozzuk a Le Mans-i győzelmet? Nincs végső döntés, de az idő ketyeg” – mondta Krack, aki elmondta, a BMW célja, hogy a gyári RLL csapaton kívül legyen egy-egy ügyfélcsapata az IMSA-ban és WEC-ben is.

Magnussent már nem érdekli az F1: „Nem fogok ott versenyezni, ahol nem nyerhetek”

Kevin Magnussen 2014 és 2020 között versenyzett a Formula-1-ben, a Haas azonban megvált tőle a 2021-es szezonra. A dán pilóta a sportautózásban talált új otthonra: az IMSA-ban már van győzelme is, idén pedig a tervek szerint a Peugeot-val rajthoz áll a Le Mans-i 24 óráson is. Magnussen kijelentette: mostantól csak olyan futamon vagy bajnokságban akar szerepelni, ahol van esélye nyerni. „A karrierem hátralévő részében a győzelem reményével szeretnék versenyezni. Bármit is csinálok, többé nem fogok úgy versenyezni, hogy tudom, hogy nem nyerhetek” – nyilatkozta a RACER hasábjain.

A pilóta ezzel gyakorlatilag azt is kijelentette, hogy az F1-es fejezetet lezárta az életében: „Voltam ott, nagyszerű élmény volt, örülök, hogy volt lehetőségem rá. Kisgyerekkorom óta a Formula-1-ről álmodtam, szóval kiváltságnak érzem, hogy eljuthattam oda és lehetett pályafutásom ott. Hét évig versenyeztem ott, és nagyrészt élveztem. De sportszempontból, sportolóként nem volt túl kifizetődő a pozíció, amiben voltam. Jó érzés itt lenni, és visszanyerni ezt a szikrát. Minden hétvégének vért szagolva mehetek neki, s ez olyan extra energiát ad, amelyet jó ideje nem éreztem.”

magnussen-f1-dppi

Monacói parádék és csaták Schumacherrel – David Coulthard legzseniálisabb pillanatai

Időről időre top 10-es összeállításokkal jelentkezik a Formula-1 YouTube-csatornája egyes pilóták karrierjének legnagyobb momentumairól. Ezúttal a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál is megforduló skót került sorra, akinél több monacói siker is felkerült a listára, beleértve azt a versenyt is, amellyel elérte, hogy Christian Horner (majdnem) meztelenül ugorjon egy medencébe, valamint az az ausztrál futam is, ahol megmutatta, hogy nemcsak roppant gyors, hanem kiváló csapatjátékos is. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

coulthard-f1-video

Itt nézhetitek élőben az RB18-as leleplezését

A Red Bull Racing YouTube-csatornáján már elérhető a link, melyen keresztül élő egyenesben figyelhetjük végig, amint a Red Bull lerántja a leplet 2022-es versenygépéről, az RB18-asról. Az esemény magyar idő szerint 16:45-kor veszi kezdetét a tervek szerint.

Igaznak bizonyultak a Ferrariról szóló pletykák

Azt már több ízben is hivatalosan megerősítették, hogy új szponzorokkal gazdagodott a Ferrari csapata az idei szezonra, azt viszont egészen mostanáig nem lehetett biztosra venni, hogy ez mennyiben változtat az istálló színein. Egyes hírek ugyanis arról szóltak, hogy a maranellóiak piros-feketébe öltözhetnek, utóbbi pedig biztossá vált, legalábbis az általuk posztolt fénykép alapján. Az olaszok a Twitteren és az Instagramon is megosztottak egy képet, melyen pilótáik, Charles Leclerc és Carlos Sainz az említett színösszeállításban szerepeltek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Elképesztő: legóból alkották újra a történelem egyik legjobb ralis fotóját

A klasszikus B csoport időszakából származik a kép, amelyen a korszak egyik legendás autója, az Audi Quattro ugrat a nézők előtt. Most legóból alkották újra a képet a nézőkre is figyelve - lapozható Instagram-posztban látható az eredeti és a mostani remekmű.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dominic Fraser (@_fraser73) által megosztott bejegyzés

 

Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához ezen a linken!

Oláh Gyárfás is megemlékezett Kesjár Csabáról

Az MNASZ elnöke külön posztban emlékezett meg a magyar autósport egyik legfényesebb csillagáról, aki eljuthatott volna az F1-ig - és aki ezen a napon ünnepelné 60. születésnapját.

 

A Kesjár Csabáról írt Retro cikkünk itt olvasható!

nae27r5ndqieor3d67n7

Amikor még a Minardi is nyerhetett volna…

A 2003-as Brazil Nagydíj az F1 történetének egyik legkaotikusabb és legemlékezetesebb versenye volt, a végén egy rendkívüli dobogóval, hiszen senki nem állt ott, ahol kellett volna neki. Az elképesztő versenyt, melyen Paul Stoddart szerint csapata történetének egyetlen győzelme is megszülethetett volna, 22:00-tól idéztük fel a Formula Podcast legutóbbi, az elmúlt 25 év legnagyobb meglepetéseit kitárgyaló adásában.

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Mi a Mercedes F1-es marketingfőnökének feladata?

Victoria Johnson tölti be a fenti pozíciót a Mercedes-AMG Petronas F1-csapatnál – ő maga mutatja be, mennyire összetett ez a feladatkör, és mekkora hajtást jelentenek számára is a nagydíjhétvégék:

Ha kipróbálnád magad az „Egy lány, egy autó” sorozatunk fotózásán, várjuk jelentkezésed!

Az Autósport és Formula Magazin állandó és népszerű rovata az „Egy lány, egy autó”, amelyben csinos hölgyek és dögös autók párosaival kedvezünk elsősorban férfi olvasóinknak (itt összeállítást és szavazást is találtok a tavalyi galériákból). Mint az a lenti montázson látható, a korábbi lapszámok modelljei rendre büszkén veszik kezükbe a róluk készült fotósorozatot tartalmazó magazinjainkat.

Ha esetleg kedvet kaptál, hogy modellként részt vegyél egy ilyen fotózáson, valamint lehetőleg Miskolcon vagy annak környékén élsz, várjuk jelentkezésedet referenciákkal az info@formula.hu címen!

elea-magazinokkal-pf