DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Az F1 megerősítette a folytatást

Egy közleményben hivatalosan is megerősítették, amit már órák óta tudni lehetett, vagyis az előzetes tervek szerint folytatódik a Formula-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj programja.

Mint az már ismert, a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzése során rakétatámadás érte az Aramco dzsiddai olajfinomítóját, a felszálló füstöt a Formula-1-es pályáról is látni lehetett, Max Verstappen pedig még az égett szagra is felhívta a figyelmet a csapatrádióban. A történteket követően már a második szabadedzés előtt is megbeszéléseket folytattak a résztvevők, a pénteki nap végén pedig éjszakába nyúló tanácskozásra került sor a csapatok, a pilóták és a vezetőség között.

Utóbbi eredményét magyar idő szerint már a kora reggeli órákban tudni lehetett, melynek értelmében az a döntés született, hogy a korábbi menetrendnek megfelelően folytatódik a versenyhétvége. Erről szombaton délelőtt az F1 egy hivatalos közleményt is kiadott, amiben megerősítik a korábbi információkat.



„A Formula-1 és az FIA megerősítheti, hogy a csapatokkal és versenyzőkkel folytatott megbeszéléseket követően a 2022-es FIA Formula-1 Szaúd-arábiai Nagydíj a tervezett időpontban megrendezésre kerül. A pénteken Dzsiddában történt, széles körben ismertetett incidenst követően minden érintett fél, a szaúdi kormányhatóságok és a biztonsági ügynökségek széles körű megbeszéléseket folytattak, amelyek teljes körű és részletes biztosítékokat adtak arra vonatkozóan, hogy a rendezvény biztonságban van. Az összes érdekelt féllel megállapodtunk abban, hogy a rendezvény teljes időtartama alatt és a jövőben is világos és nyílt párbeszédet folytatnak” – olvasható a sportág hivatalos felületein.

A történtekre a versenyzők szakszervezete, a GPDA is közleményben reagált nemrégiben.

„A tegnapi nap nehéz és stresszes a versenyzők számára. Talán nehéz megérteni, ha valaki még sosem vezetett Formula-1-es autót ezen a gyors és kihívásokkal teli dzsiddai pályán, de az incidensből származó füstöt látva nehéz volt teljesen koncentrált versenyzőnek maradni, és kitörölni a természetes emberi aggodalmakat a fejekből. Hosszas megbeszéléseket folytattunk egymás között, a csapatfőnökökkel és sportágunk számos vezetőjével. Itt a vélemények széles skáláját osztották és vitatták meg egymással. Meghallgattuk az F1-es tisztviselőket, valamint a szaúdi minisztereket is, akik elmondták, hogy a biztonsági intézkedéseket a maximumra emelték, így ennek eredményeképpen úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a program hátralévő részét” – állt a közleményben, melyet Alexander Wurz osztott meg közösségi oldalain.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: