DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Eseménydús főfutamon őrizte meg vezető helyét Piastri

Vasárnap délelőtt a főfutammal zárta az Olasz Nagydíj hétvégéjét a Formula-2 mezőnye. Hogy két hónap után kicsit felelevenítsük a szabályokat, ezen a versenyen kötelező a kerékcsere és mindkét elérhető gumikeverék használata.

A pole-pozícióból a bajnokságot vezető Oscar Piastri indult, a tegnapi győztes Jehan Daruvala és bajnoki riválisa, Guanyu Zhou előtt. A rajt után a kínai rögtön le is hagyta a Carlin pilótáját, és Piastri nyomába eredt. Némi szabad versenyzés után azonban már az első körben lassítás következett, Guilherme Samaia megpördülése és pálya közepén való leparkolása miatt ugyanis a biztonsági autó közreműködésére volt szükség. A 30 körös futam 4. körében újraindult a versenyzés, a rajt után a harmadik helyre felkapaszkodó Liam Lawson pedig azonnal meg is lepte Zhout, és elvette tőle a második helyet.

Hamarosan ismét a pályára hajthatott Bernd Mayländer, Jüri Vips ugyanis technikai probléma miatt leparkolt, nem éppen a legbiztonságosabb helyen; Dan Ticktum nem is tudta elkerülni a váratlanul félrehúzódó észtet. A biztonsági autós fázis lehetőséget adott a mezőnynek a kötelező kerékcserére. Néhány pilóta akadt csak, akik nem éltek ezzel, de Piastrinak nem kellett megvárnia őket; magabiztosan előzte azokat, akik nem álltak ki előtte, és erőből visszavette a vezetést. Egyedül Ticktum maradt az ausztrál előtt, de a következő biztonsági autós időszakban ő is hátrébb került a boksziállás révén.

Mayländer újabb szereplésére ezúttal Lawson miatt volt szükség, akinek autójában beindult a tűzoltó berendezés, így kénytelen volt félreállni. A repülőrajt után Zhou néhány kanyaron át még megszorongatta bajnoki riválisát, Piastri azonban tartotta magát, és megnyerte a főfutamot, növelve az előnyét a kínai előtt. A harmadik helyen Ticktum végzett, aki az utolsó pillanatokban utasította maga mögé Theo Pourchaire-t. A futam végül egy negyedik biztonsági autós fázissal ért véget, miután a hajrában Bent Viscaal és David Beckmann összeütköztek.

 

Az F2 főfutamának eredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Oscar Piastri Prema Powerteam 30  
2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 30 1.000
3 Dan Ticktum Carlin 30 1.800
4 Theo Pourchaire ART Grand Prix 30 2.000
5 Jehan Daruvala Carlin 30 2.400
6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 30 2.700
7 Richard Verschoor MP Motorsport 30 3.300
8 Lirim Zendeli MP Motorsport 30 3.500
9 Roy Nissany DAMS 30 3.900
10 Marcus Armstrong DAMS 30 4.400
11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 30 5.000
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 30 8.600
13 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 30 8.700
14 Jake Hughes HWA Racelab 30 10.100
15 Ralph Boschung Campos Racing 30 17.000
  Bent Viscaal Trident 28 2 kör
  David Beckmann Campos Racing 28 2 kör
  Liam Lawson HitechGP 21 9 kör
  Alessio Deledda HWA Racelab 14 16 kör
  Marino Sato Trident 9 21 kör
  Jüri Vips HitechGP 7 23 kör
  Guilherme Samaia Charouz Racing System 29  

Vettel szimulátort kapott a saját otthonába

Sebastian Vettel nem tudott kellőképpen felkészülni a tavaly debütáló Szaúd-arábiai Nagydíjra, mivel nem volt szimulátor, amin kipróbálhatta volna az új aszfaltcsíkot, így azt a döntést hozták meg az Aston Martinnál, hogy az AMR21-es darabjaiból egy saját szimulátort épít Sebastian Vettelnek, az otthonában! Három monitor, verseny közben is használt karosszéria-elemek, a tavalyi ülés és még a biztonsági övek is megtalálhatók ebben a minden igényt kielégítő szerkezetben, noha Vettel azt mondta a napokban, inkább felpattan egy városnéző buszra, hogy azzal menjen körbe a pályán, mint a szimulátor, dehát változnak az idők...

Szabálytalan lehet a Mercedes tükörmegoldása

A Formula-1-es csapatok kedden összeülnek, hogy megvitassák a Mercedes különös oldaldobozának kialakítását, illetve annak is leginkább a tükröket tartó részét. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy véli, hogy azoldaldobozok előtt lévő tartóelemre helyezett tükrök egyértelműen aerodinamikai megfontolásból kerültek a helyükre, ezt pedig nem engedik meg a szabályok, így könnyen lehet, hogy utoljára láttuk az Ezüst Nyilak furcsa megoldását, amennyiben valóban szabálytalannak titulálja a megoldást az FIA.

Miért éppen Magnussen?

A Formula Podcast legutóbbi adásában körüljártuk azt a témát, hogy a sajtóban elsőszámú esélyeseknek tűnő Fittipaldi és Giovinazzi helyett vajon miért a dán dinamit lett a befutó Nyikita Mazepin megüresedett ülésére – úgy sejthető, az olasz nem akart beülni Schumacher mellé… Az adás e szakaszát 01:39-től hallhatjátok!

 

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Felvenné édesanyja nevét Hamilton

A hétszeres világbajnok gőzerővel dolgozik rajta, hogy a közeljövőben már ne csak Lewis Hamiltonként ismerje a világ, hiszen nem érti, miért kell feledésbe merülnie az anyai ág vezetéknevének, így szeretné felvenni édesanyja vezetéknevét, a Larbalestiert. Saját elmondása szerint, ha a Bahreini Nagydíjon még nem is használhatja ezt a nevet, de reményét fejezte ki, hogy mielőbb továbbviheti édesanyja örökségét.

Mi a baj a Drive to Survive sorozattal?

Új elemként jelent meg a Formula Podcast legutóbbi adásában „a nagy felháborodás” rovat, melynek első célpontja a Drive to Survive című sorozat, melynek negyedik évada vitathatatlan (és el nem hallgatott) érdemei mellett nagyon erős, és véleményünk szerint teljesen jogos kritikák célpontjává lett az elmúlt napokban. Az adás e szakasza 58:35-től hallható.

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Legendák társaságában ünnepelte születésnapját Wickens

Robert Wickens a 2018-as poconói IndyCar-futamon szenvedett súlyos balesetet, amelyben részlegesen lebénult és kerekesszékbe kényszerült. A versenyző azonban nem adta fel, a folyamatos rehabilitációnak köszönhetően pedig januárban ismét éles körülmények között vezethetett versenyautót. A kanadai március 13-án ünnepelte 33. születésnapját egy medencés bulival, nem kisebb versenyzőtársak, mit James Hinchcliffe és - a szintén születésnapos - Marco Andretti társaságában. A strandpapucsos járókeretért pedig jár a pluszpont!

 

 

Elhunyt a korábbi Le Mans-győztes és Rali Európa-bajnok, egykori F1-es

Életének 87. évében, március 13-án vasárnap elhunyt az egykori Rali Európa-bajnok, Le Mans-i futamgyőztes és korábbi Formula-1-es pilóta Vic Elford. Elford 1935-ben született Angliában és 1967-ben nyerte meg a Rali Eb-t egy Porsche 911 volánja mögött, majd Daytonában is sikert aratott a márka színeiben. 1968 és 1971 között a Cooper, a McLaren és a BRM színeiben 13 F1-es futamon is részt vett, melyeken összesen 8 pontot szerzett, legjobb eredménye pedig a debütálásán elért 4. helye volt. Nyugodjon békében!

Ez történt az utolsó tesztnapon

Az F1 összefoglalta nekünk, melyik csapat hogyan zárta a 2022-es szezon előtti teszteket. Nézzétek a videót a képre kattintva!

Hosszú idő után újra versenyhét! Na de mennyi idő után is?

Rengeteg dolog történt, mióta utoljára kiírhattuk Formula-1-es vonzatban, hogy ez a hét bizony versenyhét. Pontosan mennyi idő is telt el azóta? Nos, legutóbb 14 héttel, vagyis 98 nappal ezelőtt tehettük meg mindezt, amikor a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjra készültünk, és akkor még csak nem is sejthettük, micsoda versenyt fogunk látni azon a vasárnapon. Remélhetőleg a március 20-i verseny sem lesz kivétel, hiszen egy új korszak kezdődik az F1-ben, ami mindig izgalmakat rejt magában.

A Red Bull a legnagyobb esélyese az idénynyitónak?

Jövő hét vasárnap elindul az idei haddelhadd, megint egymásnak esnek az F1-es résztvevők. Egyelőre az új szabályok fényében szinte megjósolhatatlan, hogy miképpen alakulnak majd az erőviszonyok. A vélemények is megoszlanak, például az is kérdéses, hogy az Ezüst Nyilak vajon csak altatnak, vagy a tavalyi évadkezdethez hasonlóan megint a két pilóta közül valamelyik fogja meghódítani Bahreint.

Martin Brundle és Anthony Davidson tippje alapján a riválisok nem a Mercedes, hanem a Red Bull konstrukciója után fognak kullogni, előbbi így vélekedett: „Egyáltalán nincs kétségem afelől, hogy a Red Bull aero-csomagjával ma jelentőset teljesített.” Egyébként ők a tesztek utolsó napjáig nem is számítottak arra, hogy a vörös bikák lesznek a leggyorsabbak az első versenyhétvégét megelőzően. A Sky Sports két szakértője szerint a Red Bull után a Ferrari ugrott a legtöbbet előre, Toto Wolff csapata pedig még mindig nem tudta teljes egészében kiküszöbölni a delfinezés körüli problémákat.

Rossi legfontosabb örökségét csak most látjuk igazán

Mindhárom kategóriában olasz győzelem született a gyorsaságimotoros-világbajnokság évadnyitó Katari Nagydíján, s bár a MotoGP-ben diadalmaskodó Enea Bastianini épp kivétel, de a Moto3-ban öt év után újra nyerő Andrea Migno és a Moto2-ben első sikerét jegyző Celestino Vietti egyaránt Valentino Rossi akadémiájáról került ki – ráadásul már a királykategóriát is ellepték a Doktor neveltjei. A két kisebb géposztály katari eseményeiről és Rossi olasz utánpótlás terén elért eredményeiről a Formula Motocast legújabb adásában is szót ejtettünk 1:12:21-től:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Bottas biciklizéssel és tevékkel készül a szezonnyitóra

A teszt végeztével az Alfa Romeo pilótája négy kerékről két kerékre váltott, és kedvesével, Tiffany Cromwell-lel fedezte fel a környéket. Közben pedig ismeretséget kötött néhány helybélivel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

Vettel: Bár ne lett volna szükség erre a festésre

A bahreini teszten Sebastian Vettel különleges, Ukrajnát támogató sisakdizájnnal jelent meg, amin kicsit módosítania is kellett. Ugyan sokan nem szeretnék, ha sport és politika vegyülne, a négyszeres világbajnok úgy érzi, ezek olyan ügyek, amikről kell beszélni. Mint elárulta, ő sem szívesen teszi, de nem maradhat csendben.

„Bárcsak ne kellett volna egy ilyen dizájnnal előrukkolnom, bár ne lett volna szükség rá. Ez egy erős jelzés, amellyel kifejezem a támogatásomat. Borzalmas, ami történik, egy rémálom, amiből nem tudunk felébredni. Ezért választottam ezt a letisztult, de hatásos sisakfestést.” Vettel sajnálja azt is, hogy megsértette Ciprust. „Nem ellenőriztem az összes zászlót, de volt néhány probléma. Azt a kis matricát eltávolítottam, mert néhányakat felzaklatott, és elrontotta az üzenetet. Az üzenet pedig az, hogy az egész világnak egységben kellene élnie. Békeidőben nőttünk fel, és ezért is vágyunk rá annyira” – fogalmazott.

Íme az előszezon történései, mini formában

A Minidrivers a holtszezonban sem állt le. Legújabb videójukban a készítők összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat a csapatokról, és a teszteket is megörökítették. Egy biztos, Dark Mini már mindenkinél felkészültebb…

Így emlékezik az F1 a „sport hangjára”

Egy éve hunyt el Murray Walker, a Formula-1 hangja, aki megannyi pillanatot tett ikonikussá a közvetítésben. Az F1 ezekkel emlékezik a legendás kommentátorra egy rövid videóba foglalva.

A Yamaháé lett a leggyengébb motor a MotoGP-ben?

Borzalmasan, de legalábbis csalódáskeltően alakult a katari szezonnyitó a Yamaha és a világbajnoki címvédő Fabio Quartararo számára, a legnagyobb problémát pedig éppen az jelenti, hogy nincs is igazán gond a motorral, mégsem képesek jó teljesítményre. A riválisok által szemlátomást átlépett hangvillások helyzetéről a Formula Motocast adásában is beszéltünk, a vonatkozó rész 57:43-tól hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az idei Le Mans-i 24 órás számokban

Messze még a nyár, de a WEC sorozatának hivatalos oldala már most készül a június 11. és 12. között rendezendő Le Mans-i 24 órás versenyre. A futam és a széria közösségi oldalain közzétették a résztvevőkkel kapcsolatos legfontosabb adatokat. A Hypercar kategóriában 5, az LMP2-ben 27, a GTE Próban 7, míg a GTE AM kategóriában 23 autó indul majd.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

24 Heures du Mans (@24heuresdumans) által megosztott bejegyzés

Tv-közvetítés sem lesz Oroszországban az F1-ről

Nem elég, hogy az Ukrajnában zajló háború miatt a Formula-1 felbontotta az Orosz Nagydíj promóterével kötött szerződését, így sem idén, sem a közeljövőben nem rendeznek a futamot az országban, a napokban kiderült, hogy televíziós közvetítés sem lesz náluk a futamokról. Az F1 ugyanis megszakította az együttműködést az orosz Match TV-vel, amely 2023 végéig birtokolta a közvetítési jogokat. Ha pedig mindez nem lenne elég, a háborús szankciók részeként az F1 TV-t is blokkolni fogja Oroszországban, így legális úton a helyiek biztosan nem követhetik a 2022-es versenyeket. Nem ez az egyetlen ilyen lépés egyébként: korábban az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League is úgy döntött, hogy felbontja az oroszországi tv-közvetítési jogokkal kapcsolatos kontraktust.

f1-orosz-dppi

Összesen 11 nemzet képviselteti magát a Formula-E-ben

Érdekes tényt osztottak meg a Formula-E hivatalos közösségi oldalain. A széria összegyűjtötte, összesen hány nemzet képviselteti magát a mezőnyben a pilóták révén. Az elektromos világbajnokságon az Egyesült Királyság büszkélkedhet a legtöbb versenyzővel, innen hat pilóta érkezett, de a németek sem panaszkodhatnak, akik három pilótát adtak.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

Videó: Bahreini onboard montázs az összes csapattal

Mind a tíz Formula-1-es istálló autójába beülhetünk egy rövid időre a szahíri pályán az alábbi videóban, amelynek végén össze is áll egy teljes kör a tesztről: