DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Marko odaszúrt Hamiltonnak: „Talán vissza kellett vonulnia tavaly!”

Idei, de talán karrierjét tekintve is az egyik legpocsékabb hétvégéjét teljesítette Lewis Hamilton, aki Imolában szinte végig Pierre Gasly mögé volt beragadva, s végül mindössze a 13. helyen ért célba. A Mercedes küszködése George Russell negyedik helye ellenére is nyilvánvaló, Toto Wolff magukra is vállalta a felelősséget a hétszeres világbajnok eredményéért. Különösen fájó lehetett számukra, hogy még kört is kaptak Max Verstappentől, akivel tavaly még késhegyre menő csatát vívtak a vb-címért. Ennek kapcsán a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko finoman oda is szúrt kicsit Hamiltonnak: „Úgy értem, leköröztük őt, szóval azt gondolhatja, talán be kellett volna fejeznie tavaly!”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is kifejtette véleményét Hamilton szenvedéséről: „Egyértelmű, hogy borzalmas hétvége volt, de továbbra is egy nyolcszoros világbajnok” – nyilatkozta Horner, aki aztán gyorsan javított „hétszeresre”, miután rájött, hogy egy címet Nico Rosberg nyert a Mercedesszel. „Nem felejtett el vezetni a legutóbbi négy futamon, szóval amint megoldják a gondjaikat, újra tényezővé fog válni, nincs kétségem felőle. De nyilvánvaló, hogy a fiatalok remek munkát végeznek jelenleg” – tette hozzá.

hamilton-imola-dppi

Más rajtszámmal fog versenyezni Lawson az F1-ben, mint tavaly

Múlt héten vált hivatalossá, hogy a 2024-es Formula-1-es szezon hátralévő hat nagydíján Daniel Ricciardo helyett Liam Lawsont láthatjuk a Visa Cash App RB egyik autójában. Tavaly már öt futamot teljesített az új-zélandi az F1-ben, amikor szintén Ricciardót helyettesítette az ausztrál zandvoorti csuklótörése után. Akkor a #40-es számot láthattuk az AlphaTauriján, most viszont a #30-as lesz Lawson rajtszáma – írja a Speedcafé szakoldal.

Ennek oka pedig az, hogy tavaly csupán beugró, helyettesítő pilóta volt Lawson, és ilyen esetekben a csapatok számára automatikusan osztanak ki rajtszámokat. Most viszont ténylegesen is átveszi Ricciardo helyét a fiatal új-zélandi, aki így már a saját maga által választott állandó rajtszámmal fog indulni. Ez pedig a #30-as lesz, amely nagyjából végigkísérte Lawson karrierjét: először még a Formula First bajnokságban használta azt, legutóbb pedig a 2021-es DTM-idénye során láthattuk az autóján.

f1-lawson-2023

Alonso: Egy F1-es pilótának megfelelően kell viselkednie

Az Aston Martin szponzora, a Cognizant által nemrég tartott eseményen a spanyolnak azt a kérdést tették fel, hogy az F1 globális rajongótáborának mérete nyomást gyakorol-e a versenyzőkre.

„Nincs nyomás” – válaszolta a 43 éves versenyző. „Szerintem a nyomás a csapatoktól, a szponzoroktól és attól van meg, hogy vasárnap eredményt hozzunk. Amit a rajongók a versenyzőkre gyakorolnak, az szerintem az óriási felelősség, mert sok ember számára példakép vagy, így megfelelően kell viselkedned, és készen kell állnod arra, hogy példakép legyél, amikor akarod, és amikor nem akarod, akkor is meg kell tenned.”

„Amikor olyasmit akarsz mondani, ami nem helyes, akkor vissza kell tartanod magad, és politikailag korrektnek kell lenned... amikor pilótaként szerepelsz, vagy a nyilvánosság reflektorfényében vagy, akkor megfelelően kell viselkedned.”

f1-alonso-aston

Steiner is véleményt formált az F1 „káromkodásügyében”

A Formula-1-es Szingapúri Nagydíj óta az egyik legfőbb beszédtémát a káromkodásügy jelenti a száguldó cirkuszban és az autósportban azok után, hogy Max Verstappen közmunkára ítélték, amiért egy sajtótájékoztatón az „el volt b*szódva” kifejezést használta – amire reagálva a regnáló világbajnok aztán az időmérő utáni eseményen tüntetőleg csak egy-két szavas válaszokat adott. Most megszólalt a kérdésben az F1 talán legismertebb káromkodója, a Netflix Drive to Survive sorozata révén többek között a trágárkodásaival hihetetlen népszerűségre szert tevő Günther Steiner:

f1-steiner-haas

„Sosem hallhattatok káromkodni egy sajtótájékoztatón vagy bármi hasonlón” – szögezte le a Haas volt csapatfőnöke a Red Flag podcast adásában. „Nem hiszem, hogy túlzó, ami történt. Max az autójával kapcsolatban magyarázott, nem egy emberről. Választhatott volna más szavakat? Igen. Egy sokat használt kifejezést használt, igen. Talán nem volt helyes. De ez baj? Talán nem. Eléggé a határt képviselem ebben a kérdésben. A verseny közben a rádióban teljes mértékben meg tudom érteni, hiszen magas az adrenalinszint. Amit ott mondasz, azt nem gondolod komolyan. Az F1 nagyon jól teszi, ha kisípolja azt a két szót. Nem hiszem, hogy szükséges volt ebből ekkora ügyet csinálni…”

Steiner az FIA egy másik korábbi ügyével állította párhuzamba a mostani esetet: „Számomra ez nagyon hasonlít az ékszerügyhöz. 2024-ben vagyunk. Valaki fülbevalót visel? Elmondhatatlanul nem érdekel!”

Verstappent nem aggasztja a versenymérnöke előléptetése

Nemrég jelentette be a Red Bull, hogy – Jonathan Wheatley sportigazgató Audihoz való távozására reagálva – némileg átszabják a versenycsapat struktúráját. Ennek egyik nagy nyertese pedig Gianpiero Lambiase, aki mostantól a teljes versenyrészleg vezetője lesz – azon túl, hogy továbbra is megmarad Max Verstappen versenymérnökének, amely pozíciót a holland 2016-os megérkezése óta betölt.

Amikor Verstappent arról kérdezték, hogy aggasztja-e, hogy a ’GP’ becenévre hallgató mérnöke más feladatot is vállal a csapatnál, a regnáló F1-es világbajnok rámutatott: Lambiase a versenymérnökök vezetőjeként már eddig is nagyobb szerepkörrel rendelkezett. „Nem, nem aggaszt. Mármint úgy értem, amúgy is már több feladatot látott el, nem csak az én versenymérnököm volt. Úgyhogy ezt szerintem jól átgondolták, és ezzel némileg szétosztják a terhelést. Szóval részemről ez rendben van” – fogalmazott a 27 éves pilóta.

f1-verstappen-lambiase-redbull

Argentína újra bejelentkezhet az F1-es nagydíjrendezésért

Franco Colapinto williamses szezonközi debütálása révén bő két évtized után ismét van Formula-1-es versenyzőjük az argentinoknak, s a hírek szerint ennek köszönhetően hirtelen nagyon megugrott a száguldó cirkusz népszerűsége a dél-amerikai országban – olyannyira, hogy még az is felmerült, hogy újra vendégül lássák a sportot! A legutóbbi Argentin Nagydíjat 1998-ban rendezték az F1-ben a Buenos Aires-i Autódromo Oscar y Juan Gálvez versenypályán. Bár a 2010-es évek elején felmerült, hogy az ország újra bekerülne az F1-es naptárba, szerződéskötésig nem jutottak Bernie Ecclestone-bal.

Most azonban Daniel Scioli, Argentína turisztikai, környezetvédelmi és sportminisztere a La Agencia de Viajes ügynökségnek nyilatkozva arról beszélt, hogy egyeztetett Javier Milei elnökkel és Karina Milei elnökségi főtitkárral, hogy mindent megtegyenek azért, hogy visszavigyék a dél-amerikai államba az F1-et. Scioli a hírek szerint ellátogat majd november elején a szomszédos Brazíliában sorra kerülő Sao Pauló-i Nagydíjra, hogy ott kezdjék meg minderről a tárgyalásokat.

f1-colapinto-argentina

A RacingNews365.com megjegyzi: az említett Buenos Aires-i pálya eléggé leromlott állapotban van, és ahhoz is nagyságrendileg 20 millió dolláros beruházás kellene, hogy az FIA Grade 2-es besorolást adjon neki – miközben az F1-es futamrendezéshez Grade 1-es szint kell. Argentína másik pályája, a MotoGP-ből ismert Termas de Rio Hondo ugyancsak Grade 2-es besorolású jelenleg. S ha már szóba került a MotoGP: érdekesség, hogy épp a Milei-kormány megszorításai miatt fújták le az idei argentin viadalt (amely azonban a jövő évi naptárba újra bekerült).

Az ügy kapcsán egyébként utazó tudósítónk, Mészáros Sándor is jelezte a Formula Podcast szingapúri futamértékelő adásában (amelyet lentebb lehet meghallgatni), hogy a versenyen találkozott az Argentin Nagydíj korábbi promóterével, aki nem csinált titkot abból, hogy valóban szeretnék feltámasztani a futamot Colapinto szereplése kapcsán:

„Ha Whiting lett volna Masi helyén, Lewis nyolcszoros világbajnok lenne” – Steiner

Nemrég készült el Günther Steiner második könyve, amely az Unfiltered (szabad fordításban: „Szűrő nélkül”) címet viseli. A Haas volt F1-es csapatvezetője ebben többek között az FIA-val kapcsolatban is megfogalmaz kritikát: mint írja, Charlie Whiting versenyigazgató 2019 eleji halála után a Nemzetközi Automobil Szövetség már nem hibáztatható a melléfogásaikért és elvesztette az alázatosságát.

Steiner konkrétan felemlegeti a botrányos végjátékot hozó 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat is, ahol Whiting utóda, Michael Masi nem a szabálykönyvben előírtaknak megfelelően indította újra a futamot az utolsó körre, így a frissebb lágy gumikon lévő Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont, és ezzel megnyerte a világbajnokságot.

„Bárhova is húz ebben az ügyben a szívünk – és igen, egyetértek, fantasztikus szórakozás volt –, szabályozási szempontból biblikus méretű szarság volt az egész, és függetlenül attól, milyen döntést hozott volna Charlie Whiting Michael Masi helyében, sokkal kevésbé lett volna vitatott és kínos” – írja Steiner, majd hozzáteszi: „Ó, b*ssza meg, hát mind tudjuk, mit csinált volna Charlie. Ha ő lett volna a kormánynál, Lewis nyolcszoros világbajnok lenne.”

f1-verstappen-hamilton-2021

Perez reagált a visszavonulásáról szóló pletykákra

Egyes sajtóértesülések szerint Sergio Perez a Mexikóvárosi Nagydíjon a visszavonulását jelentheti be, nemrég dr. Helmut Markónak is felvetették mindezt, aki úgy reagált rá, hogy érdekes, de most hallja ezt először. Hasonló pletykákat már tavaly is hallhattunk a mexikói pocsék produkciója kapcsán, de akkor nem történt meg, és a Red Bull pilótája most is cáfolta a híresztelést: közösségi oldalán egy jelenetet posztolt, ami a Wall Street farkasa című filmből származik, és amelyben Leonardo di Caprio azt jelenti ki, hogy nem távozik,

„Nem hiszem, hogy az FIA jó munkát végez”

Központi téma jelenleg a világ autósportjában az FIA káromkodásokat visszaszorító, és főleg az ezt büntető hozzáállása – az F1-ben Max Verstappent ítélték közösségi munkára egy olyanért, ami még csak nem is káromkodás, míg a WRC-ben Sebastien Ogier kritikájára reagált úgy a felügyelő testület még az Akropolisz Ralin, hogy pénzbüntetéssel sújtotta.

Ogier a hétvégi Chile Ralin aztán hasonlóan reagált erre, mint ahogy Verstappen Szingapúrban, jelezte, hogy az FIA miatt nem hajlandó részletes nyilatkozatokat adni, legalábbis a közvetítésben – és nyilvánvalóvá tette, hogy az FIA vezetése adta a tudtára, hogy fogja be a száját. Több  WRC-pilóta is tett utalást erre a viselkedésre, Ott Tanak, Adrien Fourmaux, vagy éppen Yohan Rossel is, de az F1-ben sem múlik ez a téma: most éppen Jos Verstappent kérdezte erről az Autosport, aki így válaszolt:

„Szerintem ez a legnevetségesebb dolog, de az F1 mellett már a raliban is ezt látjuk. Nem hiszem, hogy az FIA jó munkát végez, de nem fogok erről sokat mondani!” – fogalmazott Max Verstappen édesapja a hétvégi belgiumi raliversenyen, ahol rajthoz állt.

f1-verstappen-jos

fotó: Red Bull Content Pool

Bemutatózás közben gyulladt ki Tsunoda alatt a Red Bull

Kellemetlen incidens szakította meg a Red Bull Tajvanon, Tajcsungban tartott bemutatóját: Yuki Tsunoda éppen gumit füstölt, amikor a 2012-es RB8 megállt alatta, az autó hátuljából pedig lángok törtek elő. A Red Bull bemutatócsapatának szerelői gyorsan kapcsoltak és pillanatok alatt poroltókkal jelentek meg az autónál.

Megnyerte első gokartos bajnoki címét Robin Raikkönen

Bár a 2007-es világbajnok Kimi Raikkönen Monzában tett látogatásakor azt mondta, a legfontosabb, hogy fia jól érezze magát a gokartversenyeken, Robin Raikkönen nem hazudtolta meg a családi tradíciót, és elkezdte a trófeákat is halmozni. Kilencévesen megszerezte első bajnoki címét négy keréken: a svájci Rotax Max Challenge bajnokságot nyerte meg a Micro Max kategóriában, miután a wohleni pályán az esőben győzelmet aratott a 7-10 éves korosztályban.

Robin a nagyoktól ellesett módszerrel ünnepelt, egy üveg gyerekpezsgőt locsolt szét a csapattagok között – erről édesanya, Minttu posztolt videót. A svájci bajnoki címmel Robin Raikkönen meghívót kap a Rotax Világdöntőre is, amelyet idén október 19-26-án Olaszországban, Sarnóban rendeznek.

Russell helyett a Red Bull-juniorokra koncentrálna Marko doktor

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, talán egyfajta bosszúként azért, hogy Toto Wolff lassan egy éve udvarol Max Verstappennek, a csapat lehetséges célpontjai között említette a minap a Mercedes versenyzőjét, George Russellt. A csapat tanácsadója, Helmut Marko a héten a Motorsport-Totalnak adott interjújában reagált Horner nyilatkozatára, s kiemelte, milyen jól teljesít a brit hétszeres világbajnok csapattársához képest:

russell-spa-5

„George Russell az időmérőkön ugyanolyan gyors, ha nem gyorsabb, mint Hamilton. Csakhogy ő a Mercedeshez tartozik” – mondta a veterán szakember, aki leszögezte, hogy a Red Bull saját növendékei közül szeretné megtalálni következő versenyzőjét. De a Williams várakozáson felül teljesítő újonca mellett azért nem ment el szó nélkül: „Azt hiszem, egyelőre a saját juniorjainkra fogunk koncentrálni.”

„Nézzük csak meg Colapintót. Egy viszonylag tapasztalatlan srác, aki nem volt túl sikeres a juniorszériákban, de azt is meg kell mondanom, hogy sosem voltak a legjobb csapatai. Hihetetlen munkát végzett. Most meglátjuk, mire képesek a mi juniorjaink!”

marko-2024

Marko: Verstappen nem blöfföl a visszavonulással

A világbajnoki címvédő Max Verstappen korábban már többször kilátásba helyezte, hogy nem marad túl sokáig az F1-ben, mivel nem kedvére való, amilyen irányba alakul a sportág. Eddig ez elsősorban a versenyek száma és a sprintek elszaporodása kapcsán jött szóba, most viszont a hétvégi „káromkodásügy” kapcsán is elhangzott, hogy a szituáció elveszi Verstappen kedvét a folytatástól.

marko-horner-verstappen

A Red Bull motorsport-tanácsadója és Verstappen közeli bizalmasa, Helmut Marko szerint ezt a fenyegetést komolyan kell venni: „Max sok mindent elért, de fontos, hogy jól érezze magát és élvezze az egész sportot” – nyilatkozta a Motorsport-Totalnak. „Ha egyre inkább tönkreteszik számára ezt az egészet, akkor elmúlik a szerelem, és amikor erről beszél, akkor tényleg komolyan gondolja. De remélem, hogy a jelenlegi helyzet miatt nem fog egyhamar visszavonulni.”

Marko magára az esetre is kitért, melyet követően Verstappent egynapi közhasznú munkára ítélték: „Ez kettős mérce. Ráadásul nem is egy személyre utalt, hanem az autóra, egy tárgyra, méghozzá komolytalanul. Oké, ez egy délutáni sajtótájékoztatón történt, de akkor is egyértelmű túlzás. Nagyon alaposan elolvastam az ítéletet, és egy kicsit elmosolyodtam az indoklás azon részén, mely szerint Max a meghallgatáson azzal érvelt, hogy ez egyszerűen az a nyelvhasználat, amit megtanult.”

marko-verstappen

Rosberg szerint kár lett volna idő előtt háttérbe szorítani Piastrit

A 2016-os világbajnok Nico Rosberg a Sky mikrofonja előtt a McLaren felemelkedéséről és jelenlegi  helyzetéről beszélve varázslatosnak nevezte, ahogy egy bő év alatt sereghajtóból etalonná váltak az F1-ben: „Ez egy pozitív spirál, hiszen az, hogy mindenki boldog, még jobban motivál mindenkit, hogy még keményebben és jobban dolgozzanak, szóval szerintem a McLaren egyre erősebb és erősebb lesz. Elképesztő felfelé ívelő pályán vannak, mindenkinél gyorsabbak, és ezt igazán varázslatos nézni.”

norris-piastri-monza

„Csodálatos, de az egész csapatutasítás ügy, és a pilóták egymás közötti menedzselése nem valami szép, és nem is lehet valami szórakoztató a számukra sem, mert az egész az érzelmekről szól, és remélem, hogy felül tudnak kerekedni ezen” – mondta Rosberg, aki egyetért azzal, hogy Magyarországon és Olaszországban nem részesítették előnyben Norrist Piastrival szemben:

„Túl korai lett volna ennyire hátrányos helyzetbe hozni Oscart. Láttuk, hogy megérdemli, hogy futamokat nyerhessen, mert fantasztikus munkát végez, és még mindig esélye van a bajnoki címre. Matematikailag még ez is benne van a pakliban, ha a dolgok igazán az ő szája íze szerint alakulnak” – mondta, de azt is aláhúzta, hogy nincs kétsége afelől, hogy Piastri be fog állni Norris mögé, ha erre kérik, hiszen korábban már jelezte, hogy meg fogja tenni.

piastri-norris-win-hungary

Hamilton alkoholmentes tequilája is feltűnhet a Ferrarin

Az természetesen várható volt, hogy a szezon végén a Ferrarihoz szerződő Lewis Hamilton szponzorokat is hoz magával a maranellóiakhoz, az viszont nem feltétlenül volt benne a pakliban, hogy maga Lewis Hamilton is feltűnik a szponzorok között – legalábbis áttételesen. A világ egyik vezető italforgalmazója, a Pernod Ricard ugyanis augusztusban kisebbségi tulajdonrészt szerzett a hétszeres világbajnok Almave nevű alkoholmentes tequilamárkájában.

Az üzlet célja az volt, hogy a Pernod Ricard kezelje a márka globális terjesztését, és sajtóértesülések szerint ez ahhoz vezethet, hogy az Almave jövőre feltűnik szponzorként a Ferrarin, a francia cég ugyanis tárgyalásokat folytat az olasz istállóval.

almave

Meglepő váltás: Már nem Andretti áll az Andretti élén

Vezetőváltás történt az FIA által az F1-es szereplésre kiválasztott, de rajtengedélyt egyelőre nem kapó Andretti Global élén: Daniel Towriss, a cég egyik legfontosabb befektetője vette át a csapat vezetését azonnali hatállyal, sőt Michael Andretti tulajdonrészétől is megvált. A döntés pontos okát nem közölték, egyelőre csak találgatások vannak ezzel kapcsolatban. Idézzük az Andretti közleményét:

„Michael célja az volt, hogy stratégiai szerepre váltson az Andretti Globalnál, és kevesebbet foglalkozzon a versenycsapat operatív részével. Michael és Dan Towriss szorosan együttműködtek ennek az új struktúrának a kialakításán, és Michael izgatottan várta, hogy ez formát öltsön Dan irányítása alatt. Michael továbbra is részt vesz a csapat életében, stratégiai tanácsadóként és kiemelt nagykövetként fog tevékenykedni. Az elkövetkező hetekben többet tudunk majd megosztani, miután Michaelnek és Dannek lehetősége adódott beszélni a csapattagokkal.”

michael-andretti

„Jobban vezetek, mint a Mercedesnél” – Bottas

A szerződéshosszabbítás kapujában álló Valtteri Bottas rendkívül elégedett idei formájával, elmondása szerint jobban vezet most, mint a Mercedesnél töltött éveiben.

„Nem érzem azt, hogy bármilyen rossz jelet mutattam volna idén, különösképpen az időmérő edzéseket tekintve. A tapasztalatok révén csak egyre jobbá válik az ember. Konzisztensebb teljesítmény és több magabiztosság – ezek mind a tapasztalattal jönnek” – mondta Bottas.

„Minél több időt tölt valaki a sportban, a problémákat annál több különböző módon lesz képes megoldani, illetve jobban tud alkalmazkodni az autóhoz. Úgy érzem, hogy jobban vezetek, mint a Mercedesnél. Nyilvánvaló módon ez kívülről nem látszik...” – tette hozzá a finn.

Bottas a bajnoki pontverseny 22. helyén áll, csapattársával egyetemben még nem sikerült pontot szereznie az idei kiírásban. A két Stake-versenyzőn kívül egyébként még Logan Sargeant neve mellett áll 0 egység, ismert okok miatt az amerikainak már nem is lesz lehetősége pontot gyűjteni 2024-ben.

Feladta az F1-es álmot a Sauber-junior?

A barbadosi Zane Maloney, aki 2023-ban a Red Bull tartalékosa volt, idén pedig a Sauber akadémistájaként töltött be hasonló szerepet a Stake-nél, nagyon úgy tűnik, hogy lemondott arról, hogy bekerüljön az F1-be, hiszen teljes szezonra szóló szerződést írt alá a Formula–E megújuló csapatával, az ABT Yamaha Lolával, s ennek következtében az F2-es szezonzárót is ki fogja hagyni – pedig a harmadik helyen áll a bajnokságban, s a végső győzelemre is van esélye.

maloney-f2-2024

A napokon belül 21. születésnapját ünneplő Maloney remekül kezdte a szezont, s egyes pillanatokban az is felmerülhetett, hogy akár a Sauber egyik jövő évi üléséért is versenybe szállhat, azonban mostanra világos lett, hogy az istálló nem számol vele – hiszen abban az esetben is, ha egy újoncot ültettek volna autóba, inkább választották volna a McLaren brazil tehetségét, Gabriel Bortoletót, mintsem a barbadosit.

A svájci csapat közlése szerint nem történt változás a Maloney-val való kapcsolatukban.

Ricciardo számára az IndyCar még mindig ijesztő

Egyelőre semmilyen információt nem kaptunk azt illetően, hol és hogyan folytatná pályafutását a VCARB csapatától távozó Daniel Ricciardo, akinek ezzel jó eséllyel F1-es karrierje is véget ért. Az ausztrál versenyző a minap, még a hivatalos bejelentés előtt arról beszélt, hogy korábban foglalkozott azzal a gondolattal, hogy más szériában folytassa pályafutását, egyelőre semmilyen döntést nem hozott ezzel kapcsolatban:

ricciardo-singapore-4

„Az IndyCar még mindig megijeszt engem! Elgondolkodtam rajta, mert már két éve is eszembe jutott, amikor tudtam, hogy nem indulok a 2023-as szezonban” – mondta az ausztrál. „Tudom, hogy még mindig versenyző vagyok, hogy még mindig sok tűz van bennem, de lehet, hogy ez a vágy már mással is csillapítható, nem tudom. Majd meglátjuk.”

„Nem akarok tiszteletlen lenni más sorozatokkal szemben, hiszen rajongok a NASCAR-ért és a motorsport számos más formájáért, de mivel már megtapasztaltam a legmagasabb csúcsokat, vajon másban is igazi beteljesülést fogok-e találni? Arra sincs garancia, hogy valami másban is fantasztikus leszek. Vajon az tényleg kielégítő lesz, és megadja nekem azt, amire vágyom? Nem tudom, de valószínűleg inkább nemet mondanék, mint igent” – mondta Ricciardo, aki azt is leszögezte, hogy nem fél a versenyzés nélküli élettől sem.

ricciardo-montreal-2

„Az FIA vezetése azt mondta, fogjuk be a pofánkat” – Ogier is tiltakozik a káromkodásügy miatt

Nagy vihart kavart a múlt heti F1-es Szingapúri Nagydíjon, amikor Max Verstappent közhasznú munkára ítélték, amiért a hivatalos sajtótájékoztatón az „elb*szódott” kifejezést használta – alig pár órával azok után, hogy Mohammed ben Sulayem FIA-elnök egy interjúban kevesebb káromkodást kért a pilótáktól és a tv-közvetítés rendezőitől. Verstappen a szankció elleni tiltakozásul botrányt csinált az időmérő utáni sajtótájékoztatón azzal, hogy egy-két szavas válaszokat adott csak.

Úgy tűnik, hogy mindez nem csak az F1-es versenyzőket bőszítette fel. A WRC hétvégi versenyén, a Chile Ralin ugyanis pénteken Sebastien Ogier is csak rövid válaszokat adott a szakaszok végi interjúi során. A sokszoros világbajnokot egyébként nemrég szintén büntették és bírságolták, amiért az Akropolisz Ralin a versenyirányítást kritizálta. Ogier a nap közbeni szerviz során megindokolta, hogy miért teszi azt, amit:

„Észrevehettétek, hogy ma nem igazán akarok beszélni, azt mondták, hogy jelenleg nem kellene. Nem a legjobb reakció ez, amit csinálok, és nincs ebben semmi személyes a média vagy a rajongók felé, de nagyon kevés eszköz van a kezünkben. Ma nem éreztem úgy, hogy beszélni akarok, és sajnálom azokat, akik jobbat érdemelnének ennél, de az FIA vezetése azt mondta nekünk, hogy fogjuk be a pofánkat. Ez nem csak a raliban van így, de meglátjuk, mit hoz a jövő” – utalt egyértelműen a Verstappen-esetre a Toyota sztárja.

wrc-ogier

Verstappen: Hosszú az út Las Vegasból Katarba…

Az F1 idei versenynaptárának elosztása meglehetősen aránytalanra sikeredett, különösen ami az előttünk álló időszakot illeti, hiszen miközben az előttünk álló „őszi szünetben” sorozatban három hétvégén nem rendeznek versenyt, az utána következő nyolc hétvégéből csak kettő lesz üres, az is egymás után, azaz két „triple header” zárja a szezont, ráadásul mindkettő az USA-ban kezdődik. Max Verstappen pedig egyáltalán nincs kibékülve ezzel, ahogy annak hangot is adott:

verstappen-swearing-3

„Mindig is azt mondtam, hogy nagyon sok verseny van a naptárban, de a problémát számomra az utazással az időeltolódás jelenti, főleg Vegas és Katar között” – utalt Verstappen a két egymás utáni hétvégén rendezett nagydíj helyszínei közti 10 órás eltolódásra. „Szinte a világ másik felére repülünk, és szerintem jobban tennénk, ha úgy rendeznénk tripla hétvégéket, hogy azok egy kicsit közelebb vannak egymáshoz. Számomra ennek több értelme lenne, szóval ezt szerintem meg kellene vizsgálnunk.”

„Ha már ennyi futamot rendezünk, akkor legalább biztosítsuk, hogy közelebb legyenek!” – folytatta Verstappen. „De ez persze a jegyeladásoktól függ, végül is egyfajta középutat kell találnunk, nem igaz? Hosszú az út Vegasból Katarba… Aztán persze ha már Katarban vagy, átrepülsz Abu Dhabiba, ez rendben is van, számomra ez nem jelent problémát. Ráadásul a szezon végén, amikor már egy kicsit kimerülsz, könnyebb megbetegedni is, és ezen a hosszú ideig tartó repülés sem segít.”

verstappen-swearing-6