DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

F2: fölényes győzelem és csaták az utolsó pillanatig a második sprinten

Hasonlóan eseménydús második sprintverseny kerekedett a Formula-2-ben, mint reggel. A „kicsik” egyébként is mindig gondoskodnak a versenyhétvégék izgalmairól, ezúttal azonban extra faktor volt a hosszú, négyhetes kihagyás és az ebből fakadó kiéhezettség a vezetésre.

Az első helyről a reggeli versenyhez hasonlóan David Beckmann indult, de ismét nem sikerült megőriznie a pozíciót a start után; Jehan Daruvala rögtön át is lépett rajta. Mögöttük is zajlott a helyezkedés, a futam elején és utána is a sárga zászlók, megforgások és koccanások helyett az előzések játszották a főszerepet. Néhány kisebb eset történt, úgymint Christian Lundgaard piruettje az első körben, Enzo Fittipaldi kavicságyba sodródása vagy Jake Hughes koccanása csapattársával, Alessio Deleddával, de szerencsére csatákból többet láthattunk.

A top 10-ben a legkiélezettebb egy hármas küzdelem volt: a bajnokságot vezető Oscar Piastri tavalyi F3-as és idei bajnoki riválisával is összecsapott. Végül mind Piastri, mind Guanyu Zhou az első sprintversenyt megnyerő Theo Pourchaire elé kerültek, aki egy elfékezés után újabb pozíciókat veszített. A dobogós helyeken hasonlóan komoly párbaj zajlott, a harmadik helyen haladó Bent Viscaal kitartóan támadta Beckmannt, és végül sikerrel járt. A német pilóta ezután ritmust és gumit vesztve további támadásokat szenvedett el, Robert Svarcman átvette tőle az utolsó dobogós pozíciót, majd Lawson is megelőzte. Svarcman ezzel visszatért a bajnoki meccsbe, miután két riválisa, Piastri és Zhou hátrébb vívtak egymással, egészen a leintésig. Daruvala pedig eközben senkitől sem zavartatva megnyerte a versenyt.

 Az F2 második sprintversenyének eredménye:

 

 

Versenyző Csapat Körök Különbség
1 Jehan Daruvala Carlin 21  
2 Bent Viscaal Trident 21 6.100
3 Robert Shwartzman Prema Powerteam 21 9.300
4 Liam Lawson HitechGP 21 9.900
5 David Beckmann Campos Racing 21 10.800
6 Jüri Vips HitechGP 21 11.100
7 Oscar Piastri Prema Powerteam 21 11.700
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 21 12.200
9 Ralph Boschung Campos Racing 21 12.900
10 Theo Pourchaire ART Grand Prix 21 15.400
11 Dan Ticktum Carlin 21 15.600
12 Lirim Zendeli MP Motorsport 21 17.800
13 Richard Verschoor MP Motorsport 21 21.700
14 Christian Lundgaard ART Grand Prix 21 25.400
15 Marcus Armstrong DAMS 21 26.800
16 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 21 33.200
17 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi 21 35.300
18 Roy Nissany DAMS 21 40.000
19 Alessio Deledda HWA Racelab 21 43.400
20 Marino Sato Trident 20 1'22.500
DNF Jake Hughes HWA Racelab 2 19 kör
DNF Guilherme Samaia Charouz Racing System 20 12.000

Ember a pályán, bokszutcai győzelem és hasonló pillanatok a Brit Nagydíjakról

Az egyik legnagyobb múltú Formula-1-es verseny történetéből a szerkesztők könnyen találtak öt sokkoló jelenetet: nyolcas ütközés és Ferrari-dráma is közéjük fért.

(Mivel a videót a Formula-1 töltötte fel, YouTube-ra átkattintás után indul.)

Szombaton még a pozícióját védte, hétfőn már a diplomamunkáját

Kijelenthetjük, hogy utóbbiban sikeresebb volt Gosia Rdest, aki a W Series norisringi futamán előkelő rajthelyezése után is körhátrányban ért célba egy kényszerű szárnycsere és egy bokszutcai gyorshajtás után, bánatát azonban két nap múlva feledtette a krakkói Jagelló Egyetem. A 26 éves lengyel lánynak a telemetria elemzését hamar PowerPoint prezentációra kellett cserélnie, ám hétfőn büszkén újságolta, hogy sikerrel vette az akadályt és 5-ös érdemjeggyel megszerezte mesterszakos diplomáját - méghozzá már a másodikat!

Ki mondja, hogy a versenyzőknek nincs idejük tanulni?

Clipboard

Bemutatkozott az autó, ami versenyezni fog a Himaláján és a sarkvidék jegén

Ezen a hétvégén ha valaki valamit meg akart mutatni az autósportban, azt a Goodwoodi Sebességfesztiválon tette. Pontosan így járt el a Formula-E-ből kinövő, első szezonját 2021-ben útnak indító Extreme-E is, amely világújdonságként a Föld környezetpusztulás által legveszélyeztetettebb helyszínein fog versenyezni, és teszi mindezt környezettudatos módon. Az SUV-szerű autó most mutatta meg magát először a nyilvánosságnak, miközben Mikaela Ahlin-Kottulinsky teljesítette vele a híres hegyi menetet. Úgy tűnik, a svéd versenyzőhölgy komolyabban elkötelezte magát az új sorozat mellett, hiszen hamarosan egy gumitesztet is teljesít az autóval, amit Odyssey 21 névre kereszteltek. Az abroncsokat a Continental szállítja.

Versenyhétvégén ül kézi vezérlésű autóba Robert Wickens

Bár szépen halad a tavaly az IndyCar poconói futamán gerincsérülést szenvedett Wickens felépülése, lábainak érzékenysége még messze van attól, hogy egy autó pedáljait magabiztosan kezelni tudja. A kanadai így is megragadta a lehetőséget, hogy balesete óta először nyilvánosan volán mögé üljön: az IndyCar következő, számára hazai, torontói futama előtt megtesz majd egy bemutatókört egy Honda Acura NSX volánja mögött, amelyet teljesen kézi vezérlésűre alakítanak át számára. Az eseményre most vasárnap, július 14-én kerül sor, amit Wickens az alábbi videóban jelentett be, és olyan izgalmas fejleménynek tartja, mint amikor balesete után először lábra állt.

A DTM betétprogramként versenyezne Monacóban?

A DTM főnöke, Gerhard Berger a Norisringen – a német túraautó-bajnokság egyetlen utcai versenyén – vendégül látta II. Albert monacói herceget, és azt nyilatkozta a DPA hírügynökségnek, hogy szívesen elvinné a szériát Monte-Carlóba a közeljövőben.

„Elég jók a kapcsolataim ott, talán egy nap betesszük a lábunkat” – mondta Berger. Az osztrák elve, hogy a DTM sosem lehet betétprogram egy hétvégén a fő attrakció mellett, de hajlandó lenne másodlagos szerepet játszani a Formula-1 mögött, ha a hercegségről van szó. „Monaco esetében kivételt tennék” – fogalmazott.

Meghalt a Cyan Racing 21 éves szerelője Vila Realban

Bár a magyarok számára Michelisz Norbert, a portugáloknak meg Tiago Monteiro győzelme miatt marad emlékezetes a WTCR portugáliai hétvégéje, mindezek árnyékában egy szörnyű tragédia is történt a pályán. A svéd csapat vasárnap reggel tudatta a világgal, hogy előző este elveszítették egyik fiatal munkatársukat. A 21 éves brit állampolgár a paddockban lett rosszul, és bár a mentők hamar a segítségére siettek, már nem tudták megmenteni az életét, és egy közeli kórházban meghalt. Emlékére a vasárnapi első verseny előtt egyperces gyászszünetet tartott a WTCR mezőnye a rajtrácson.

03719007_376

Ők öten mentették meg a sérült raliversenyzőket Veszprémben

A hétvégi Veszprém Ralin balesetet szenvedett Neukirchner András és Pardi Kata párosa, akik autója az ütközés után kigyulladt. Hősiesen helytálló nézők siettek a helyszínre, akik a pilótát – még kiszállt a járműből, de összeesett – elhúzták a lángoló autótól, a bent rekedt navigátort pedig kiszabadították.

A történtek után a közösségi médiában keresni kezdték a példásan reagáló nézőket, és végül meg is találták a képen látható Novák Eriket és Kucsera Antalt, akik saját testi épségüket kockáztatva mentették ki a navigátort. Ahogy Novák Erik elmondta a Race1.net-nek, nem csupán ketten segítettek, társaiknak is kijár minden elismerés:

„Öten voltunk összesen. Katát Antallal mentettük ki a roncsból. Wolf Rita, a menyasszonyom már a mentőket hívta közben. Testvére, Kitti azonnal abban segített, hogy az égő autótól minél távolabb kerüljenek a sérültek. Végül apósom, Wolf Péter elrohant a terepjárónkhoz a csákányért, ami egy munka után még ott volt a platón. De a "B" tervre már nem volt szükség. Még egyszer mielőbbi felépülést, szorítunk, és néha kérünk tájékoztatást, hogy vannak!” – mesélte el a történetet a ralirajongó, akinek és társainak örökké hálás lehet a két versenyző és szeretteik.

Mi a harci helyzet a magyar ralikrosszban?

Ismét RabócsiRing: a hagyományoknak megfelelően húsvét után pünkösdkor újra a máriapócsi pálya fogadta a magyar ralikrosszosokat. A nap végén a nézősereg előtt épp azok futottak be győztesként, akik előtte a Kakucsringen is. Saját kategóriájában ismét Kárai Tamás, Csucsu és Szikszai Bészi győzött.

Az AFM Motorsporthíradó júliusi adása egészében itt tekinthető meg.

Hátborzongató, ahogy az egész amfiteátrum énekli a portugál himnuszt Monteirónak

Valószínűleg nem sok olyan esemény lesz 2019 során az autósportban, amelynek az érzelmi töltete felér majd a WTCR Vila Real-i harmadik futamát követő ünnepléssel. Tiago Monteiro először nyert a túraautós csúcskategóriában - sőt, először végzett egyáltalán a 6. helynél előrébb - azóta, hogy 2017-ben a barcelonai teszten elszenvedte súlyos fejsérüléssel járó balesetét, amelyből felgyógyulása több mint egy évig tartott. A portugál nem először nyert hazai pályán, megtette ezt már 2016-ban is, de most még az akkorinál is jóval nagyobb ünneplés övezte sikerét, ami egyben a visszatérését, feltámadását, teljes felépülését is szimbolizálta. A 42 éves portugál egy zászló és két gyereke társaságában állt a dobogó tetején, miközben az amfiteátrumszerű nézőtérről a rajongók teli torokból végigénekelték neki a nemzeti himnuszt, az A Portuguesát. Elképesztő.

Sainz is jelen volt Goodwoodban, ahol 50 éves gépszörnyet hajtott meg

Egy McLarent terelt végig a pályaszakaszon, de nem csapata egyik Formula-1-es masináját, hanem a Can-Am bajnokságban 1970-ben szereplő M8D-t, amelynek V8-as Chevrolet-motorját öröm volt hallgatni. Az idei Sebességfesztivál helyszíni beszámolóját itt találjátok.

A kis Raikkönen már motorozik

"Következő generáció" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi videót Kimi Raikkönen. Minden bizonnyal fiáról, Robin Raikkönenről van szó.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Next generation.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó

A műsorban látható beszáló a WRX és a ralikrossz-ob futamairól, a Swift Cup Europe és a kamion-Eb eseményeiről, stúdióvendégünk pedig ezúttal Kiss Norbi volt.

Megköszönte, hogy a nézők megmentették a felesége életét

Mi is beszámoltunk arról, hogy súlyos baleset történt a vasárnapi Veszprém Ralin, ahol a hősiesen cselekvő nézőkön múlt az, hogy nem történt tragédia. A történet ezen a linken olvasható. Most a kimentett navigátor férje, Keszthelyi Róbert üzenete kering a Facebookon:

"Sziasztok! Katát megműtötték, a combját rendbe rakták, kulcscsontja nem mozdult el a törés miatt, így azt nem bántották. Bokáit sajnos nem tudták még műteni a fertőzésveszély miatt. Belső sérülése nincs, gerince nem sérült. Így fog nem sokára mosolyogni mint a képen. A HŐSŐKNEK köszönöm amit tettek, és megmentették a feleségem életét. Különösen Novák Eriknek. Ha lehet ne a tragédiát és az égő autót posztoljátok hanem egy jó kívánságot a Katának és egy képet inkább róla. Úgy gondolom “ emberibb”.  Köszönettel mindenkinek aki aggódik érte."

Mi is teljes és mielőbbi felépülést kívánunk Neukirchner Andrásnak és Pardi Katának!

pardikata

A ralikrosszban bármi megtörténhet, bizonyította a hétvégi verseny Höljesben

A kockás zászlóig tartó csatát hozott a ralikrossz-világbajnokság svéd fordulójának döntője. A szabadkártyásként szponzorok nélküli, fehér Forddal rajthoz álló helyi erő, Sebastian Eriksson már azzal nagy meglepetést okozott, hogy az élmezőnyben autózott a kvalifikációs futamokon, majd pole-pozíciót szerzett a hatfős döntőre. A fordost eltalálták hátulról az első kanyarban, az utolsóban pedig a bajnoki esélyes Kevin Hansen pöckölte meg: Eriksson azonban megfogta az autót, és beugróként győzelmet szerzett a világbajnokságon!

A bajnokság vezetését átvevő Kevin Hansen mögött a szintén nem állandó jelleggel, csak kiválasztott versenyeken induló Reinis Nitiss szerezte meg a harmadik dobogós pozíciót. Szabó Krisztiánnak viszont peches hétvégéje volt, egy bosszantó technikai hiba és egyéb balszerencsés fordulatok miatt csupán 17. lett Svédországban.

A WRX höljesi döntője:

Dzsudzsák Balázzsal lábteniszezett a magyar ERC-pilóta

"Norbinak - kedvenc sportjához, a lábteniszhez - illusztris ellenfele is akadt, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsi - Dzsudzsák Balázs - személyében.  :) Ja!! Hogy ki nyert?!  :) Azt nem áruljuk el.  :D Azért bennünk is van sporttársi szolidaritás..." - írta az alábbi képhez Herczig Norbert csapata, a MOL Racing Team.

pf5_10

Így nézett ki a MotoE történetének első nagyobb bukása

Elektromos motorok ide vagy oda, Lorenzo Savadori esése nem lett kicsi, lengették is utána a piros zászlót a bajnokság történetének első futamán.

 

Ismét lecsapott A Nagy a NASCAR nyári daytonai futamán

The Big One-nak hívják azt a balesettípust, ami általában a Daytonához hasonlóan hosszú, úgynevezett superspeedwayeken következik be, és a mezőny jelentős része áldozatul esik: nos, a NASCAR mezőnyéből a nyári daytonai megmérettetésen a mostaniban tizenheten is benne voltak, ráadásul a dominó éppen az élen kezdett dőlni.

 

 

 

 

A hóhért akasztották az idei goodwoodi fesztiválon

Michael Schumacher 1994-es világbajnok Benettonját ugyanis nem más, mint a nagy rivális, a vele többször a sportszerűség határait is súroló csatát vívó Damon Hill vezette.

 

 

Tavaly is Hamilton volt az egyik főszereplő Silverstone-ban

...miután Kimi Raikkönen rögtön a rajtnál például kilökte az angolt.

 

Már két éve, hogy Hamilton megvárakoztatta Bottast és Raikkönent

A finnek a mercedesesre vártak kínos csendben, amíg Hamilton úgy gondolta, nyom egy stagedivingot, mintha csak egy rockkoncerten lenne.